2024. december 16. hétfő

dec. 16
8:21
Ezek a csillogós kiegészítők dobják majd fel az ünnepi szetted (Life)
A kiöltözés és a csillogás szezonja beköszöntött, úgyhogy elhoztuk a legjobb csillogós kiegészítőket, amelyekkel feldobhatod a szetted.
dec. 16
8:21
Tesztelik az Üreget, amiben több mint százezer évig pihennek majd a radioaktív hulladékok (Rakéta)
Senki sem fogja tudni, hogy itt helyezkedik el - mondta el a finn mélygeológiai tárolót építő cég szóvivője. A tervek szerint semmivel sem jelzik a létesítményt, amit 2100-ban zárnak el teljesen a világ elől.
dec. 16
8:21
Malibu még mindig lángokban: A Franklin-tűz már egy hete pusztít (PlanetZ)
A Franklin-tűz szombaton már 4037 hektáron égett. A CalFire jelentése szerint a tűzoltás jelenlegi állása szerint 35%-ban sikerült megfékezni a lángokat.
dec. 16
8:23
Az elmúlt tíz év legnagyobb technológiai botrányai, amelyek megrengették a világot (Rakéta)
Adatszivárgás, megfigyelés, korrupció és veszélyes eszközök - az elmúlt bő tíz év a hihetetlen ütemű technológia fejlődés mellett hihetetlen méretű botrányokat is magával hozott, amelyek alapvetően határozták meg, hogyan gondolkodunk a nagy technológiai cégekről, a közösségi médiáról vagy éppen az államról.
dec. 16
8:24
Féltékenységi vita a Balaton-parton: késsel támadt volt párja üzenetei miatt (Magyar Nemzet)
Vádat emeltek a negyvenes férfi ellen.
dec. 16
8:24
A régió legnagyobb kormánygépflottája épülhet ki Szlovákiában – milliókat költhetnek új repülőgépekre (Autószektor)
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter múlt héten szerdán mutatta be a kormánygépekből álló flotta 2035-ig történő bővítésének tervezetét. A két meglévő Airbus A319 CJ-hez és a két Fokker 100-hoz csatlakozhat még egy nagykapacitású repülőgép, valamint egy tíz személy szállítására alkalmas kisebb üzleti repülőgép (business jet). A becslések szerint a két
dec. 16
8:24
Hatalmas razzia jön a magyar utakon még karácsony előtt: erre nagyon fognak figyelni a rendőrök (naphire.hu)
Hétfőtől vasárnapig bárhol és bármikor megállíthatják a rendőrök, ugyanis fokozott ellenőrzést tartanak a héten.
dec. 16
8:27
Szépen erősödött a forint a múlt héten, de megy-e tovább? (Portfolio)
A múlt héten a forint-euró árfolyam a 414 feletti tartományból esett vissza 409 alá - elsősorban még az előző pénteki hitelminősítés hatására. A hazai fizetőeszköz lendületes erősödése egy viszonylag adatszegény idősztakban történt, ezen a héten azonban rázósabb terepen kell teljesítenie.
dec. 16
8:27
Csak egy új sebességváltó és kész is a Case Ih legbrutálisabb modellje! (Agroinform)
A Case IH bővítette a Puma szériát, amelyben a Puma 240 modell lett a legnagyobb elérhető változat a PowerDrive sebességváltóval.
dec. 16
8:27
Félelmetes számok: egyre több nőt gyilkolnak meg az illiberalizmus fellegvárban (ATV)
A nők elleni erőszak jelentős probléma Törökországban, ahol évek óta emelkedik a nők sérelmére elkövetett gyilkosságok száma. Nőjogi szervezetek próbálnak segíteni az érintetteknek, de munkájukat nagyban nehezíti a tetteseket védelmező társadalmi klíma. Nincsenek elrettentő büntetések, gyakori viszont az áldozathibáztatás. A nő segítő szervezeteket
dec. 16
8:27
A szlovák államfő szerint Ukrajna területi veszteségei nélkül nem lehet béke (444.hu)
Peter Pellegrini szerint a "politikai realizmus talaján" kell maradni, és onnan nézve így áll a helyzet.
dec. 16
8:27
Kiberfenyegetés karácsonykor: mire figyelj? (Igényesférfi.hu)
Karácsonykor nemcsak az ajándékok, de az online veszélyek is megszaporodnak. Az ünnepi időszak különösen kedvez a kiberbűnözőknek: hamis rendelési értesítésektől kezdve adathalász e-maileken át a nyilvános Wi-Fi-n leselkedő támadásokig számtalan módon próbálhatják megszerezni az adatainkat. A csalók nem pihennek – mi se tegyük!
dec. 16
8:27
A Clone Alpha egy két lábon járó számítógép, amit már jövőre meg lehet vásárolni (Rakéta)
Életre kelt sci-fit ígér a Clone Robotics az Alpha képében.
dec. 16
8:27
Szabad-e hazudni az állásinterjún? Nem és igen (Bitport)
A HR feladata a jelölt szakmai hátterének, motiváltságának feltérképezése, a szakmai önéletrajz és a valóság közti távolság felmérése. De ha átlép bizonyos korlátokat, a jelölt visszavághat.
dec. 16
8:27
Szijjártó Péter: Nem újabb fegyverekre, hanem tűzszünetre van szükség Ukrajnában (Magyar Hírlap)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem szabad engedni a békepárti álláspontból.
dec. 16
8:27
Lepleződött a Fekete Párduc! (Digital Hungary)
Az Álarcos énekes nyomozói ismét jól teljesítettek, ezúttal Pápai Jocival kiegészülve. Nyomozati eredményük egyöntetű, jó tippnek bizonyult ezúttal is.
dec. 16
8:27
Pajzsmirigyzavarra gyanakszik? Ezek a legfontosabb vizsgálatok! (EgészségKalauz)
Ha a pajzsmirigy rendellenes működése okozza a panaszokat, akkor a szakorvosi kezelés elengedhetetlen – mutatjuk, mire lesz szüksége.
dec. 16
8:27
Ilyen típusú könyvek vannak rád jó hatással csillagjegyed szerint (Bien)
A horoszkópunk meghatározza az ízlésünket: befolyással bír arra, mi nyeri el a tetszésünket, és arra is, melyik könyvet emeljük le a polcról.
dec. 16
8:30
És már meg is kezdődött a búza drágulása a hiány miatt (Agrárágazat)
Az orosz mezőgazdaságban a búzatermés és -export bezuhanása jobb piacot és árakat teremt, de mást is eredményezhet.
dec. 16
8:30
Évente fejenként egy kilóval növelik a zöldségfogyasztásukat (Mezőhír)
A magyar zöldség- és gyümölcsfogyasztás másképp fest, mint a német.
dec. 16
8:30
Az Alpego új forgóboronáját elismerte az Eima zsűrije (GépMax)
Az Alysium forgóborona 700 V egyenárammal, 50-60 Kw teljesítményigénnyel működik, amelyet az üzemeltető traktor biztosít.
dec. 16
8:30
Megtalálták az eltűnt háromgyermekes édesapa holttestét (Magyar Nemzet)
A férfi egy hete tűnt el.
dec. 16
8:30
2024 aranya újabb csúcsra tört, Trump győzelme óta több mint 50%-ot ugrott (Forbes)
Az újraválasztott amerikai elnök már stratégiai bitcointartalékkal dobálózik.
dec. 16
8:32
Ezt nagyon elrontotta a Liverpool, bosszankodhatnak a Vörösök (Magyar Nemzet)
Hazai pályán léptek pályára a Premier League topcsapatai a hétvégén, de csak egy tudott közülük nyerni.
dec. 16
8:33
A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről (Piac és Profit)
Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát – ez is kiderült a CIB Banknak a Mélylevegő Projekttel közösen készített, a munkahellyel való elégedettségre vonatkozó reprezentatív felméréséből. Az eredményekről és a tanulságokról Tóth Györgyit, a pénzintézet HR vezetőjét kérdeztük.
dec. 16
8:33
Ezek lettek a legjobb mézek idén (Infostart)
A XV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az év legjobb magyar mézét.
dec. 16
8:33
Az 1Fuel előértékesítés olyan érdeklődést vált ki az elemzőkből, mint az Ethereum (Eth) és a Bitcoin (Btc) (Kripto Akadémia)
A jelenlegi bikapiacban a befektetők a legjobb kriptovalutákat próbálják megtalálni. A figyelem középpontjában olyan szereplők vannak mint az Ethereum (ETH) és a Bitcoin (BTC), de ebben a z időszakban került sor az 1Fuel (OFT) előértékesítésének bejelentésére is. Nézzük meg részletesebben, mi történik! Bitcoin: Az elemzők 15 billió dolláros árrobba
dec. 16
8:33
Időjárás: ez jön a karácsony előtti héten (Portfolio)
A HungaroMet friss időjárás-előrejelzésiből kiderült, milyen időre számíthatunk a karácsony előtti héten.
dec. 16
8:33
Ősidők óta nem volt ilyen decemberünk: fordulat jön az időjárásban, sokaknak nem fog tetszeni (Pénzcentrum)
Hétfőn hajnalban még sok helyen várható csapadék, de napközben egyre kevesebb helyen eshet, sőt a Dunántúlon délutánra már hosszabb napos időszakok is jöhetnek. A magasabb hőmérsékletet azonban viharos szél kíséri majd - írja az időkép.
dec. 16
8:33
Tudta, hogy a kivágott fenyő 3-4 liter vizet is felszív naponta? (Agrofórum)
A karácsonyfa díszítése nemcsak az ünnepi hangulat megteremtéséről szól, hanem egy kreatív folyamat is, amely során a stílus, az esztétika és a személyes emlékek találkoznak.
dec. 16
8:33
Mit tegyünk először? Fogat mossunk vagy reggelizzünk? (Magyar Hírlap)
Minden reggel emberek milliói teszik fel maguknak ugyanazt a kérdést.
dec. 16
8:33
Így készül a világ egyik legnépszerűbb karácsonyi süteménye (Roadster)
Van olyan európai ország, ahol enélkül a zseniális gyümölcskenyér nélkül nem is ünnep az ünnep.
dec. 16
8:35
Így lett előkelő fejdíszből adventi dekoráció (Roadster)
Hosszú utat tett meg a koszorú, míg gyertyák kerültek rá.
dec. 16
8:36
Kapaszkodj meg a székben! Így néz ki Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc giccsparádé karácsonyfája (Nyugati Fény)
Boldog karácsonyt kíván mindenkinek a Várkonyi–Mészáros házaspár!
dec. 16
8:36
Trump és Orbán lezárhatja az orosz–ukrán háborút (Magyar Nemzet)
A magyar kormányfőnek kulcsszerepe lehet a vérontás megfékezésében.
dec. 16
8:37
Több napsütést szeretnél? Ezekbe az európai városokba utazz! (Roadster)
Mutatjuk a téli/kora tavaszi vakáció ideális helyszíneit.
dec. 16
8:38
Elképesztő bravúr: sikeres tüdőtranszplantációt hajtottak végre egy magyar gyermeken (Magyar Nemzet)
Egy 14 éves fiú életét mentette meg egy ritka és komplex beavatkozás, amely három hazai egészségügyi intézmény példátlan együttműködésével valósult meg.
dec. 16
8:39
A holló sem igazodik ki a forinton hétfő reggel — az euró meg csak néz (Menedzsment Fórum)
A forint hétfőn reggel nem találta az útját, így vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 16
8:39
A 2025. évi költségvetés fő számairól dönt a parlament (Adózóna)
Négynapos üléssel zárja idei plenáris munkáját az Országgyűlés, a képviselők hétfőn döntenek a 2025-ös költségvetés fő számairól.
dec. 16
8:39
Már erre is fordítható a SZÉP kártyára érkező összeg fele 2025-től (HR Portál)
Bútort is lehet venni januártól a SZÉP kártyára érkező összeg akár feléből.
dec. 16
8:39
Honnan lesz munkavállaló a nagy munkaerőpiaci válságban? (autopro)
Már csak egy napot kell várni és elérhető lesz az Integrator FM ipari podcast következő epizódja, mely ez alkalommal az iparvállalatok HR kihívásaira és annak megoldási lehetőségeire fókuszál. Ne maradjon le róla, iratkozzon fel a csatornára most!
dec. 16
8:39
Brutális szélviharral érkezik a meleg: több megyére is figyelmeztetést adtak ki (SzMo)
A hegyvidéki tájakon akár 90 km/h-s széllökések is lehetnek. Fázni viszont nem fogunk a hét első felében.
dec. 16
8:39
Figyelem, fokozott rendőri ellenőrzés van érvényben Magyarországon! (Most Hír)
Ma indult a fokozott rendőri ellenőrzés, a hatóság egy bizonyos célcsoportra vadászik az utakon.
dec. 16
8:42
Iszonyatos hőségre figyelmeztetnek a világ másik felén: akár 47 fok is lehet (naphire.hu)
Szélsőséges hőségre figyelmeztetett hétfőn Ausztráliában az ország meteorológiai szolgálata, a hőmérséklet a napokban főleg a délkeleti tájakon rekordszintre emelkedhet, és elérheti a 47 Celsius-fokot is.
dec. 16
8:45
Tévedésből csecseneket lőttek agyon az észak-koreai katonák (vg.hu)
Nyolc katona vesztette életét a baráti tűzben.
dec. 16
8:45
Már a Mikulás lakóhelyét is elérte a túlturizmus (Hamu és Gyémánt)
Az évente több mint 600 ezer turistát vonzó Rovaniemi az ünnepi szezonban különösen nagy népszerűségnek örvend – a helyiek pedig egyre inkább kezdik megelégelni ezt a helyzetet.
dec. 16
8:45
Újabb ukrán kérés (Magyar Hírlap)
Befagyasztás helyett elkobzás.
dec. 16
8:45
Juhász Károlyra emlékeztek a kórházban (Gyulatelevízió)
Gyuláról és Békéscsabáról is figyelemmel követték a napokban megrendezett, kórházi tudományos konferencia előadásait. Az egy időben, két helyszínen megrendezett programon szó esett egy 57 éves férfi betegről, aki súlyos koszorúér betegséggel küzdött, infarktusa volt, és katéterezéssel sikerült segíteni rajta. Előadás hangzott el új onkoterépiás mód
dec. 16
8:48
Letartóztathatták a Ferencváros korábbi ukrán kedvencét, és a frontra küldhetik (Magyar Nemzet)
A válogatott középpályás fontos láncszeme volt a Fradinak Szerhij Rebrov vezetőedzőnél.
dec. 16
8:48
A kamatcsökkentés hetén 106 600 dollárig emelkedett a bitcoin árfolyama (BitcoinBázis)
Közel egy héttel az év legnagyobb likvidálódását követően új történelmi csúcsot állított fel a bitcoin (BTC). Múlt hét hétfőn több mint másfél milliárd dollárnyi tőkeáttételes pozíciót számoltak fel a hirtelen esés következtében, a vezető kriptovaluták pedig 5-10%-os esést szenvedtek el. Egy héttel később szinte a semmiből, közel 5%-ot emelkedett a

Keresés