2024. december 16. hétfő

dec. 16
22:10
Megbukott a kormány – válság fenyeget (AC News)
Németország megroppant, Olaf Scholz elveszítette a maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazást a Bundestag mai ülésén. Előrehozott választások jönnek februárban.
dec. 16
22:12
Téboly – hetekig garázdálkodott álorvos a fehérvári kórházban (AC News)
Kuruzslás miatt nyomoz a rendőrség a férfi ellen, aki magát orvosnak, orvostanhallgatónak, vagy mentősnek állítva heteken át járt be székesfehérvári egészségügyi intézményekbe. Egy betegnek injekciót is adott.
dec. 16
22:14
Lecsaptak a moldáv ámokfutóra – két magyar halála szárad a lelkén (AC News)
Két halálos áldozata volt a borzalmas balesetnek, amely április 18-án történt a 4-es számú főút repülőtérre vezető gyorsforgalmi szakaszán. Az elkövetőt gyorsan azonosította a rendőrség, elfogására azonban mostanáig várni kellett.
dec. 16
22:15
Rövid nyilatkozatot adott Aszad, a volt szíriai elnök (HírTV)
A megbuktatott elnök hivatala által kiadott nyilatkozatban részben az áll, hogy Szíriából való távozása nem volt tervezett, és nem a harcok utolsó óráiban történt, ahogyan azt egyesek állítják.
dec. 16
22:15
Közel 300 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításról döntött a kormány (Portfolio)
A kormány majdnem 300 milliárd forintot csoportosít át a rezsivédelmi szolgáltatás támogatására, hogy biztosítsa a lakosság számára az energiaárak elleni védelmet 2024 utolsó negyedévében. Az intézkedés célja, hogy a villamosenergia- és földgázszolgáltatók időben megkapják az ellentételezést.
dec. 16
22:16
Meghalt tizenkét turista – gyászol a síparadicsom (AC News)
Gyászba borult Georgia egyik legnépszerűbb síközpontja. Péntekről szombatra virradóra tizenkét gyanútlan áldozat veszítette életét Gudauri egyik szállodájában.
dec. 16
22:21
Amit a hangulatos hordószaunákról tudni érdemes (ProfitLine)
A hordószaunák fő különlegességét az alakjuk jelenti, melyek készülhetnek lucfenyőből vagy akár erdei fenyőből is.
dec. 16
22:21
Horror: az egész családját kiirtotta a tinédzser (Metropol)
Hátborzongató, miket találtak a rendőrök a nyomozáskor.
dec. 16
22:21
"Elmentem Törökországba, hogy plasztikáztassam magam és most csak egy mellem van" (Ripost)
A plasztikai sebészet nagyot hibázott.
dec. 16
22:21
Az oroszok már a Nato elleni háborúra készülnek (Márkamonitor)
Oroszországnak képesnek, illetve késznek kell lennie arra, hogy a következő évtizedben felvegye a harcot a Nato-val Európában – jelentette ki hétfőn Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter a tárca kollégiumának évzáró ülésén, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett. A Portfolio.hu cikke szerint a miniszter egyebek között a Nato júliusi
dec. 16
22:21
A donyecki Jelizavetivka bevételéről számolt be az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Jelizavetivka települést.
dec. 16
22:21
Lázár János: Az épített örökség meghatározza az ember hovatartozását (Demokrata)
Állami építészeti díjakat adott át a miniszter a magyar építészet napján.
dec. 16
22:27
Ukrán kormányfő: Ukrajna nem hosszabbítja meg az orosz gáztranzitról szóló megállapodást (hirado.hu)
Smihal a Telegram-üzenetküldő oldalán tett erre vonatkozó bejegyzést, miután a nap folyamán Robert Fico szlovák miniszterelnökkel beszélt.
dec. 16
22:27
Delhusa Gjon így reagált arra, hogy megint tilosban parkolt Újbudán (SzMo)
Az énekes megint szabálytalan parkolás miatt került bajba. Egy szemtanú szerint a közelében több szabad parkolóhely is volt.
dec. 16
22:27
A geotermikus energia szélesebb körű használata a magyar uniós elnökség egyik prioritása (Demokrata)
Lantos Csaba miniszter Dan Jörgensen uniós biztossal tartott sajtótájékoztatót.
dec. 16
22:29
Megérkezett az orosz hadijelentés: a donyecki Jelizavetivka bevételéről számoltak be (hirado.hu)
Az összegzés szerint a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1600, a kurszki régióban pedig 540-nél is több ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
dec. 16
22:29
Ukrajna nem hosszabbítja meg az orosz gáztranzitról szóló megállapodást (Demokrata)
Ukrajna nem hosszabbítja meg a december 31-én lejáró megállapodást.
dec. 16
22:33
Sztrádakoncesszió: újabb fejlesztések miatt nyúl a zsebébe a kormány (Portfolio)
A kormány több mint 25 milliárd forintot irányoz elő a következő években a sztrádakoncessziós szerződésben vállalt közúti infrastruktúra-fejlesztési feladatok finanszírozására. Jut pénz az M34-es gyorsforgalmi fejlesztésére és az M1-es bővítésére is – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
dec. 16
22:33
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta Észak-Koreát és Oroszországot (hirado.hu)
Az amerikai pénzügyi tárca közlése szerint egyebek között szankciókkal sújtották a Golden Triangle Bankot és a Korea Mandal Credit Bankot.
dec. 16
22:33
Nagyon rossz hír érkezett a magyar versenyzőről (HírTV)
Weöres Szabolcs egy létfontosságú kábel sérülése miatt volt kénytelen meghozni egy súlyos döntést.
dec. 16
22:33
Camille Claudel egy párizsi lakásban felfedezett bronzszobrát bocsátják árverésre Franciaországban (vg.hu)
Az alkotás február 16-án kerül kalapács alá – közölte hétfőn a felfedezést tevő becsüs.
dec. 16
22:36
Otthon Centrum: Kecskeméten a legdrágább egy "átlagos garázs" (Üzletem)
A lakáspiaccal ellentétben a fedett garázsok országos átlagára éves szinten csökkenő tendenciát mutat, ám óriási különbségek alakultak ki az egyes települések között. Kecskeméten az Otthon Centrum hálózata révén értékesített garázsok átlagára megközelítette a 10 millió forintot, ami jócskán felülmúlja a fővárosi árszintet is.
dec. 16
22:39
Lázár János szerint az épített örökség meghatározza az ember hovatartozását (hirado.hu)
A magyar építészet napján állami építészeti díjakat adtak át.
dec. 16
22:39
Észtország: Tizenkét nyugati ország állapodott meg az orosz árnyékflotta "megzavarását, illetve elrettentését" szolgáló intézkedésekről (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint az intézkedéseket Németország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Hollandia, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Izland és a három balti állam fogadta el.
dec. 16
22:45
Szinte kora tavaszias enyheség, de viharos szél – ez vár ránk karácsony előtt (SzMo)
Fokozatos lehűlés érkezik, de a hét közepéig még 10 fok körüli napközbeni csúcsokra számíthatunk. Aztán lesz melegfront, majd hidegfront, felhő, kis napsütés, némi csapadék is.
dec. 16
22:51
A magyar példát is idézte Trump korábbi főtanácsadója a New York-i republikánusok évzáró gáláján (hirado.hu)
A magyar példát is idézve a politikai harc folyamatosságának fontosságára hívta fel a figyelmet Steve Bannon.
dec. 16
22:51
Generatív mesterséges intelligenciával erősít az AWS (MMonline)
Az Amazon Web Services (AWS) legnagyobb konferenciáján, a re:Invent 2024-en Las Vegasban ismét számos AI újítást és megoldást jelentettek be, amelyek legfőbb célja a felhasználói élmények javítása. Az Amazon Bedrock több mint 100 új modellel bővült, az Amazon Nova az alapmodellek szolgáltatási spektrumát tágítja ki, míg az Amazon Connect, az Amazon
dec. 16
22:57
Scholz: "Az egész demokráciának ártott az FDP hetekig tartó szabotázsa" (hirado.hu)
A szavazást megelőző vitában azt mondta, nem tudja tovább tűrni a széthúzást az általa vezetett kormányban.
dec. 16
23:06
Ausztria karácsonyi ünnepi köntösben: 5 meseszép hely ahol a karácsony varázsa életre kel (Utazási Élmények)
A téli Ausztria nemcsak nagyszerű síterepeiről híres, hanem arról is, hogy az adventi időszak és a karácsonyi ünnepek  igazán mesés hangulatot varázsolnak az odelátogatók számára. Számos olyan helyszint érdemes felkeresni, amely tökéletes úti cél lehet a karácsonyra hangolódásban, vagy a meghitt ünneplésre. Ebben a cikkben bemutatunk 5 osztrák he
dec. 16
23:27
Milyen a jó kutyaruha? Milyen méret, anyag és fazon a legjobb télen? (Háziállat)
Télen a jó gazda gondoskodik kedvence komfortérzetéről. A kutyák ugyanúgy megfázhatnak a hidegben ahogyan mi. Még akkor is, ha a dús szőrzetük miatt azt gondolnánk, hogy kellően fel vannak vértezve a hideg ellen. A hó, az eső és ónos eső is károsítja a kutya bőrét is. A kabát tehát legkevésbé divat kérdése, mint inkább az egészségügyé. Legfontosabb
dec. 16
23:33
Itt vannak A Konyhafőnök döntősei (Digital Hungary)
Összeállt A Konyhafőnök tizenegyedik évadának hét főből álló, séfkabátos mezőnye.
dec. 16
23:36
Ügyfélkapu+ vagy Dáp? – Lehetőségek az Ügyfélkapu megszűnése után (Üzletem)
A magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak is időben át kell gondolniuk, hogy a jövőben hogyan azonosítják magukat az állam által nyújtott elektronikus szolgáltatások igénybevétele során.
dec. 16
23:39
Te ezt tudtad? - 8 könyv kíváncsi kiskamaszoknak (Könyves Magazin)
Biológiától a járműveken át a besorolhatatlanul furcsa témákig mindenhez mutatunk könyvet, ami válaszol a kiskamaszok kifogyhatatlan kérdéseire.

Keresés