Margaret Sanger annak szentelte életét, hogy legalizálja a fogamzásgátlást, és általánosan elérhetővé tegye a nők számára, ám nem volt könnyű dolga: kétszer is börtönbe zárták és nagy erőfeszítéseket tettek, hogy elhallgattassák.
Az évad zárasaként egy különleges adással jelentkezik a podcastünk, mert mind a hat állandó szereplő összegyűlt, hogy arról beszélgessenek, kinek hogyan telik a karácsony, mióta édesanyák lettek, és hogyan készülnek idén az ünnepekre.
Most először fordul elő, hogy a szinte teljesen reménytelen helyzetbe került Európa tökéletesen alkalmatlannak látszik arra, hogy a kontinens egésze számára hozzon létre egy, a globális hatalmi viszonyokhoz illeszkedni képes egyezségrendszert.
A Lázár Ervin Program minden általános iskolás diáknak évente egyszer ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, múzeumok látogatásának élményét. 2025. január 6. és március 31. között tovább folytatódik a Program második időszaka, a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ együttműködésé
A kelleténél kevesebbszer esik szó a szarvasmarhák szaruképződményeiről, azok egészségéről, ápolásáról. Az állatok lábvégbetegségei akár selejtezéshez is vezethetnek, így célszerű a lábvégek épségének megőrzése.
Ráncfelvarráson esett át a BYD Dolphin: modernizálták a fényszórót, módosítottak a lökhárítón. Most így néz ki. A Dolphin lesz az egyik modell, amelyet Európában Szegeden gyártanak majd. A belépőszintű verzió 95 lóerős, az új középső kivitel 177, a legpotensebb kivitel pedig 204 lóerős teljesítményt ad le. A ráncfelvarrt változat elsősorban
Ahogy holnap, úgy még a jövő év első hónapjaiban sem kezdi el újra vágni a kamatot a Magyar Nemzeti Bank – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők, akik szerint a jegybank mérsékelheti a növekedési, illetve emelheti az inflációs előrejelzését. Az első lazításra 2025 második negyedévében kerülhet sor, vagyis a kövektező lazító lépés már Varga M
E szerint az ökölszabály szerint az étel és a felület közötti rövid érintkezési idő megakadályozza, hogy káros baktériumok vagy kórokozók kerüljenek az ételre.
Gyakorlatilag hét nap alatt megdöntötték az évtizedek óta regnáló hatalmat Szíriában a gyengének hitt lázadók, pedig Aszad elnök korábban egy hosszú és véres polgárháborút is túlélt. Hogyan sikerült most mégis megbuktatni, méghozzá ilyen gyorsan, és mekkora hatalmi átrendeződést generál ez a Közel-Keleten? Sayfo Omart, a Migrációkutató Intézet kut
Szuperjachtos hangulat, lenyűgöző kinézet, komoly horgászatokhoz szükséges sebesség és felszereltség – izgalmas mix. Amellett, hogy képes 30 csomó felett száguldani és fele méretű hajókat megszégyenítő módon visszatolatni egy halhoz, a Special One-t arra is építették, hogy kényelmes szuperjachtként szolgáljon egy folyamatosan növekvő, sokgenerációs
A karácsonyi vacsora sokaknak a halászlevet, a töltött káposztát és a bejglit jelenti, de ha idén valami igazán különleges fogással szeretnénk elkápráztatni a vendégeket, a lazac remek választás lehet. A sokoldalú, ízletes halféle egészséges és látványos fogás lehet az ünnepi asztalon, amely garantáltan lenyűgöz majd mindenkit. Most összegyűjtöttük
Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az egészségbiztosítási ellátások kapcsán a megbízásban dolgozó biztosítottak. Az alábbi cikkben részletezzük, hogy milyen kedvezőtlen helyzetet eredményez a társadalombiztosítási ellátásoknál a megbízott biztosításának havi utólagos bejelentése.
Ahogy közeledik az év vége, egyre többen kezdünk el gondolkodni azon, mi az, amin jövőre változtatni szeretnénk. Az egyik leggyakrabban megfogalmazott cél ebben az időszakban a fogyás, amit a következő év elején gyakran valamilyen szigorú diéta követ, amely alatt azt érezhetjük, hogy szinte mindig éhezünk. Ennek azonban nem kell így lennie, sőt!
Andy Nairn brit márkastratéga műve a szakmai műhely 9. kiadványa A szerencsét általában a lottózók, fogadóirodák és kaszinók világához szoktuk kötni, de az üzleti körökben nem sok szó esik róla, mi több, tabunak számít. Nem szerepel üzleti tervekben, éves beszámolókban, marketingstratégiákban; nem bukkan fel tanulmányokban, nem képezi workshopok an
Fenntarthatósági törekvéseinek részeként a BMW a regensburgi üzemen belüli logisztikáját hidrogén üzemanyagcellás technológiára állítja át. A fejlesztés egyaránt érinti a vontatójárműveket és a targoncákat.
Hétfőn több vármegyére is kiadták a sárga, azaz elsőfokú figyelmeztetést, ugyanis erős, viharos szelek várhatók a mai napon. Az erős légmozgás mellett a nap első felében borult is lesz az idő, ám délutántól egyre többfelé kisüt a nap. Éjszaka az ország számos pontján fagyra kell számítani.
Az ünnepi rohanásban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mi is pontosan a karácsony lényege. Hétindító idézetünkkel arra próbáljuk meg felhívni a figyelmet, hogy nem kell belebolondulni abba, hogy minden tökéletes legyen!
Az elmúlt napokban 100 ezer dollár körül stabilizálódot a bitcoin árfolyama, ma hajnalban pedig az ázsiai kereskedésben új történelmi csúcsra emelkedett, írj a Bloomberg.
Mike Waltz republikánus képviselő, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója a CBS Face the Nation című műsorban arról beszélt, hogy Trumpnak jó kapcsolata van Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Cégcsoportunk elektronikai eszközök (IoT) tervezésével, gyártásával, tesztelésével, célgépfejlesztéssel és automatizálással, továbbá precíziós fröccsöntéssel és összereléssel, termékfejlesztéssel, illetve logisztikai szolgáltatásokkal segíti partnereit. Fejlett Automatizálási Megoldások a Pontosságért és Méretezhetőségért: Az Intretech
A karácsony sok diétázót rettegéssel tölt el, hiszen ez az az időszak, amikor büntetlenül lehet habzsolni, sőt családi és társadalmi elvárás, hogy a közös étkezések alkalmával mindent megkóstoljunk és degeszre tömjük magunkat. Keszthelyi Anna falásroham specialistával és evészavar coach-csal beszélgettünk az ünnepi falásroham és túlevés veszélyeirő
Talán nincs is csodálatosabb dolog annál, ha valaki áldott állapotban van. De vajon van-e arra vonatkozó adat, hogy mikor fogan a legtöbb baba, és igaz-e a tény, hogy karácsonykor tényleg többen és többször bújunk ágyba egy új élet megfoganása reményében? Karácsonyi babafogantató-mítoszok után kutattunk. 1. Nagyon sok baba karácsonykor fogan Minden
A Don Juan-tó sótartalma magasabb, mint a Holt-tengeré és az elhelyezkedése miatt Mars-kutatók számára a legérdekesebb. Azt viszont nem tudni pontosan, hogyan alakult ki.
Változékony, jellemzően szeles, enyhe időjárás várható a jövő héten, 6 és 12 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében csapadék érkezik, és némileg csökken a nappali felmelegedés - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Mérsékelt eséssel indították a hetet az ázsiai tőzsdék, a hangulatromlásban szerepet játszott a vártnál gyengébb kínai kiskereskedelmi adat is. A határidős részvényindexek alapján Európában emelkedéssel indulhat a nap. A befektetők többek között a német és az euróövezeti BMI-adatokra és Olaf Scholz német kancellár bizalmi szavazására figyelnek majd