A Nyitottak Vagyunk "Törd át a csendet!" nevű kampányának középpontjában a munkahelyi diszkrimináció témája áll, célja, hogy "törjük át a csendet" a munkavállalók és munkáltatók között.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke pécsi látogatásakor kijelentette, a munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni. Ezzel ugyan ki nem mondva, de a világ tudtára adta, hogy Orbán Viktor tévútra vitte Magyarországot a munkaalapú társadalom programjával 14 évvel ezelőtt.
A karácsonyi időszakra 3 bank is 10 százalék alatti személyi kölcsön kamatokkal fordult rá, ezzel szemben a lakáshitel-piacon kamatemelésekről szól a december – jelzi Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Többhetes csúcs közelébe kapaszkodott hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben a kedvező nemzetközi piaci hangulatban, és az is segíti stabilizálni erősebb szinteken a magyar fizetőeszközt, hogy Varga Mihály jegybankelnöki parlamenti meghallgatásán a kiszámítható, stabil árfolyam és az alacsony infláció elérésének és fenntartásának
Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója december 12-én reggel a Jazzy Rádió Business Class VIP adásában összegezte a 2024-es évet, és beszélt részletesen a cégcsoport új 10 éves startégiájáról, egy reális energiamixről, a vállalat régiós növekedéséről és jövőbeli terveiről.
Brad Pitt több millió dolláros ajánlatot kapott egy producertől, aki arra kérte, hogy alakítson egy párt volt feleségével, Angelina Jolie-val a képernyőn. Arra a kérdésre, hogy a sztárpár félre tudja-e tenni a nézeteltéréseit a munka kedvéért, a színész egyértelmű választ adott a baráti körének.
Szilágyi Teréz önkormányzati képviselő virággal lepte meg a 90. születésnapját ünneplő Bojtörő Gábort. Görgényi Ernő polgármester és Csige Gábor jegyző is felköszöntötte a szemmel láthatóan remek egészségi állapotban lévő szépkorút, aki a Városi Tanácsnál, a Társadalombiztosításnál, majd 1994-es nyugdíjazásáig az ÁFÉSZ-nál dolgozott, és ma is azt v
Ha az összes kedvencünket fel kellene sorolnunk, természetesen több lenne, mint tíz. Ez a lista azonban tényleg csak olyan kiállításokat tartalmaz, amiket még jó párszor szívesen megnéznénk.
A német Allianz biztosító visszavonta ajánlatát a szingapúri Income Insurance legalább 51%-ának megvásárlására, amelyet mintegy 1,63 milliárd dollárért vett volna meg - közölte a társaság hétfői közleményében.
A városi kerékpáros közlekedés korábban főképpen vidéki nagyvárosok sajátja volt, de az elmúlt évtizedekben az egészséges életmódra, a tudatos közlekedésre való törekvés elterjedésével szerencsére Budapesten egyre többen pattannak nyeregbe. A növekvő igényekre reagálva, illetve természetesen a kerékpáros közlekedés biztonságának és kényelmének növe
Hétfő délelőtt hallgatták meg a parlament gazdasági bizottságában Varga Mihályt jegybankelnökjelöltként. Szerinte a jegybank függetlenségét a törvények garantálják, elsődleges feladata az árstabilitás fenntartása lesz.
Madár repült csütörtökön az American Airlines egyik gépébe, amely így azonnal kényszerleszállást hajtott végre. Az egyik utas egy sokkoló felvételt is közzétett a pillanatról, amikor a madár belerepül a gépbe.
Orbán Viktor szerint Európa legnagyobb problémája, hogy a gázért egy európai vállalkozó négyszer akkora árat fizet, az elektromos áramért háromszor többet, mint egy amerikai vállalat, ezért teljesen új energiaszabályozásra van szükség. A benzin esetében azonban nem ilyen súlyos a helyzet, a vállalkozók e területen maximum kétszeres szorzóval találk
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján "most vasárnap" a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza a 37 százalékát szerezné meg, amely – az új választókerületekkel végzett modellezés szerint – hárompárti parlamenthez vezetne. A Fidesz ismételt győzelme sem lenne kérdéses: az összes mandátum 61 százalékát kapnák me
Az UniCredit Bank bizonyos feltételek teljesülése esetén december 14-től már 9,79%-os kamat mellett kínál személyi hitelt – hívta fel a figyelmünket a Bankmonitor.
Az Európai Unió energiapolitikája jelentős mértékben hozzásegítheti Magyarországot a geotermikus energia nagyobb kiaknázásához – jelentette ki hétfőn Brüsszelben Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december
A Financial Times szerint 2018 márciusa és 2019 szeptembere között összesen 21 repülőt tömtek tele Damaszkuszban 100 dolláros és 500 eurós bankjegyekkel.
Jelentős vezetői váltásokkal vág neki a 2025-ös évnek a FERLING, januártól Zubán Zoltán veszi át az alapítótól a pr-ügynökség vezetését. Az átszervezett DIGITAL üzletág pedig Korpa Krisztián IT Architect irányítása alá kerül. (Kiemelt fotón: Zubán Zoltán) Az új CEO még 1997-ben, a FERLING-nél kezdte pályafutását. Kiemelt projekteket irányított egye
A geotermikus energia fenntartható, biztonságos és megfizethető, mondta a miniszter a Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács brüsszeli ülését megelőzően.
Ingatlan ajándékba: így lehetséges meglepetésként. Egyes családok karácsonyi meglepetésként lakáskulcsot rejtenek a fa alá, de jogilag az ingatlan nem lehet ajándék meglepetés. A szabályok betartása mellett azonban az ünnepi öröm nem marad el, hiszen a gondosan kiválasztott otthon azonnali költözést tesz lehetővé – a szakértők bevonása pedig elenge
A magyar európai uniós elnökség egyik hosszú távon is jelentős sikere Románia és Bulgária csatlakozása a schengeni övezethez – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn a TV2 Mokka című műsorában. Bakondi György közölte, kitolódik a külső határőrizet a magyar határról; megállapodás született arról is, hogy a bolgár határon magyar,
Az RT új napi sorozata, a Pokoli rokonok, egy izgalmakkal teli történet arról, hogyan küzdenek meg egy kisváros rivális családjai a pénzért, hatalomért és a szerelemért. A főszerepben: Dobó Kata és Árpa Attila.
"Váltsd valóra az álmaidat!", "Éld az életed!", "Teremtsd meg a saját végzeted!" – ilyen és ezekhez hasonló kitűzők és motiváló Facebook posztok már régóta próbálják sugallni, hogy Te uralod a saját életed. De vajon ezek csak hangzatos lájkgyűjtő mantrák, vagy tényleg van bennük igazság? Képes vagy valóra váltani az álmaidat? A rövid válasz: igen!
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
Búcsúajándék, szponzori ösztönzés vagy egyszerűen csak egy önzetlen gesztus? Akármi is volt vele a szándék, Sergio Pérez méretes meglepetést okozott a Red Bull alkalmazottai számára.
Az év fordulója nemcsak az ünnepek, hanem a számvetés és az új célok kitűzésének időszaka is. Amikor az emberek meg akarnak változtatni valamit az életükben, gyakran időbeli mérföldköveket választanak a változás elindításához. Ezt nevezik újrakezdési hatásnak. Az új év, mint a legnagyobb időbeli mérföldkő, különösen alkalmas a karrier újragondolásá
Bulgária hamarosan teljesítheti az összes szükséges feltételt, ami megnyithatja az utat a közös valuta bevezetése előtt - jelezte egy hétfői vilniusi tanácskozás során Valdis Dombrovskis európai bizottsági alelnök a Reuters tudósítása szerint.
Romániában az ország csaknem egyharmadára kiterjedő, illegális bevándorlókat Törökországból Nyugatra szöktető nemzetközi embercsempész hálózatra csaptak le hétfőn a hatóságok.
Elkelt a Virág Judit Galéria árverésén az Ausztráliából hazahozott Munkácsy-festmény, Zichy Zsófia portréját 160 millió forintért ütötték le. Nagy harc folyt Egry József és Victor Vasarely műveiért is.