Együttműködési megállapodást kötött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amellyel a két szervezet többéves kooperációt formalizált – tudatta a két intézmény közös közleményben az MTI-vel pénteken. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója és Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója által aláírt megállapodás célja, olyan progr
A Szentatya a fennállása 55. évfordulóját ünneplő, Leukémia-limfóma és Mielóma elleni Olasz Szervezet tagjait fogadta szombaton. Hozzájuk intézett beszédében arról szólt, hogy el kell oszlatni a fájdalom sötétségét, amelyet a betegség okoz, azáltal, hogy önmagunkat a másiknak ajándékozzuk és mellette állunk – számol be róla a Vatican News. A Szenta
Csökkenő tendenciát mutat az utóbbi években a vállalati karácsonyi partik népszerűsége az USA-ban. A fiatalabb munkavállalók inkább a tartalmasabb, kevésbé alkoholközpontú rendezvényeket részesítik előnyben, miközben a virtuális összejövetelek egyre elterjedtebbé válnak - összegzett az Axios. Cikkünk végén arra kérünk, szavazz Te is: részt veszel c
Január 14-én, kedden több mint tíz országból érkeznek vendégek és előadók, hogy az előző, tavaly novemberi konferencián elindult kezdeményezéseknek további lendületet adjanak.
A hálózati adatok szerint szeptember óta jelentős felhalmozási fázis alakult ki a vezető kriptovaluta, vagyis a bitcoin (BTC) esetében. A piaci optimizmus és a bikás hangulat arra ösztönzi a befektetőket, különösen a nagyobb piaci szereplőket, hogy aktívan halmozzanak fel a digitális eszközből. A kínálat csökkenése már alapvetően magában hordozza a
Minél hűvösebb az időjárás, annál többen érezzük azt nap mint nap, hogy szívesen meginnánk egy bögre mézes teát, a karácsony közeledtével pedig már csak azért is tartunk otthon legalább egy üveg mézet, hogy mézeskalácsot vagy mézes krémest készítsünk. Valójában azonban egész évben bőven lehet okunk arra, hogy rendszeresen fogyasszunk mézet - többek
A budapesti Keleti pályaudvarról 1934-ben ezen a napon indult Bécsbe első menetrendszerű útjára a Máv Árpád nevű sínautóbusza, amely a világon elsőként nemzetközi éjjel-nappali összeköttetést valósított meg a magyar főváros és Bécs között. A Ganz gyár mérnökei által tervezett jármű 110 km/óra utazósebességgel haladt, így alig három óra alatt lehete
Tiltott módon összejátszott több cég egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzésekor, az összehangolt kartellezés során szinte mindent egyeztettek egymással az érintett vállalkozások - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken.
Kína új ásványkincslelőhelyre vetett szemet: a tengerfenékre. A bányászatot ellenzik Nyugaton, attól tartva, hogy ezzel tovább nőne Peking befolyása. Kínai szakértők szerint "szövetségeseket kell találni" az ötlethez.
Noha a hatóság megállapította, hogy nem történt állatkínzás, a lejárató riportok miatt úgy döntött a a Gyömrői Kutyamentsvár vezetője, hogy végleg bezárja a telephelyet- mondta el Híradónknak a Herczig József, miután egy ott dolgozó egykori önkéntes, állatkínzásról szóló videókat és fényképeket osztott meg a sajtóval, csontsovány kutyákról, szemétb
Mihail Kavelasvili a Nyugat kemény kritikusa, és elnöksége fokozni fogja a megosztottságot a Kreml-párti erők és az EU-párti tüntetők között. Az ellenzék Tbilisziben tiltakozik, miután a kormány leállította a tárgyalásokat az EU-csatlakozásról.
Mindenki legyen óvatos online vásárláskor – hívta fel a figyelmet a médiaunió „A kulcs te vagy” karácsonyi kiberbiztonsági kampányának tapasztalatai alapján. A Médiaunió Alapítvány – a KiberPajzzsal közös, második éve futó – „A kulcs te vagy” kampánya az online pénzügyi biztonságra hívja fel a figyelmet. A tájékoztatás szerint a kampányban
Az élelmiszerárak emelkedése világszerte sok családot érint, és Magyarországon különösen érezhető az infláció hatása. Az elmúlt évek áremelkedése miatt a háztartások egyre többet költenek az alapvető szükségleteikre, ezért fontos, hogy tudatosan tervezzük meg a vásárlásainkat. Összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet, amelyek segíthetnek spórolni a
A Jysk akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Jysk akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Alphazoo akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Alphazoo akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Tavaly nem sikerült nyernie, idén viszont ismét bajnoki címet szerzett Veres Roland a 101. Papp László ökölvívó ob-n, amelynek a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthont.
Az Alphazoo akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Alphazoo akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Nem alaptalan a zsigeri gondolat, hogy az Egyesült Államokban többet lehet keresni, de nem minden esetben igaz. Milyen országok és szektorok jelentenek kivételt?
A hosszú élet egyik kulcsa a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, hiszen alvás közben zajlanak testünk legfontosabb regenerációs folyamatai. Azonban nemcsak az alvás hossza, hanem annak minősége is számít különösen akkor, ha a mélyalvási szakaszokat szeretnénk maximalizálni. Az étrend ebben is fontos szerepet játszik ebben, ugyanis bizonyos étel
A Rossmann akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Rossmann akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A 2024-es év eleje némi élénküléssel indult a budapesti belvárosi ingatlanpiacon, amit voltaképpen a 2023-as év végi hagyományos fellendülés táplált tovább. A Central Home szakértője, Ben-Ezra Orran szerint a kereslet a korábbi évekhez képest fokozatosan nőtt, különösen az újszerű, kétszobás lakások iránt. A piacon tapasztalható árak tovább emelked
Tavaly nem sikerült nyernie, idén viszont ismét bajnoki címet szerzett Veres Roland a 101. Papp László ökölvívó ob-n, amelynek a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthont.
A megválasztott amerikai elnök szerint az Egyesült Államok postája csak nyeli az adófizetők pénzét. Trump szerint hatékonyabban működne, ha privatizálnák.
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.