2024. december 13. péntek

dec. 13
10:27
Bochkor Gábor élő adásban reagált a polgármesterek kritikáira, amiket az önkormányzati dolgozókról szóló beszólása miatt kapott (SzMo)
A műsorvezető korábban azt mondta: az "önkormányzati dolgozónak az megy, aki sehova máshova nem volt jó". Azt is mondta most, hogy ne felejtsük el, a demagógia az ő jó barátja.
dec. 13
10:27
Csalódott a Fradi vezetése (Magyar Hírlap)
Nincs miről beszélni.
dec. 13
10:27
Orbán Viktor: Legalább karácsonykor ne haljon meg senki a frontvonalon (Demokrata)
A karácsony mégis a szeretetről, az életről, a születésről, a boldogságról szól – mondta a kormányfő.
dec. 13
10:30
Történelmi bérmegállapodás született (Magyar Nemzet)
Érezhetően nőnek a legkisebb keresetek.
dec. 13
10:30
"Szükségem van a pénzre" – váratlanul visszatért a korai nyugdíjazásából a szupersztár színész (naphire.hu)
Jim Carrey a múltban azt mondta, hogy valószínűleg végleg búcsút intett a "Sonic, a sündisznó" franchise-nak, de most mégis úgy fogalmazott, jó oka van arra, hogy meggondolta magát.
dec. 13
10:30
2024 kérdése, amit szinte mindenki feltett az Amazon Alexájának (ICT Global)
Az Amazon nyilvánosságra hozta, hogy mely kérdéseket tették fel az Egyesült Királyság leggyakrabban az emberek Alexának 2024-ben. A mesterséges intelligencia, Taylor Swift és a királyi család is érdeklődésük középpontjában volt.
dec. 13
10:33
Szakértő: a Nyugat elnéző marad, amíg Izrael elvégzi a piszkos munkát a Közel-Keleten (Infostart)
Ha egy radikális rezsim kerül hatalomra Szíriában, akkor akár hosszan elnyúló gerillaháborút is indíthat Izrael ellen – mondta az InfoRádióban Csepregi Zsolt. Az Izrael-szakértő szerint a zsidó állam hasznos szolgálatot tett a Nyugatnak azzal, hogy megsemmisítette a szíriai stratégiai fegyverrendszerek nagy részét, a Golán-fennsík feletti ellenőrzé
dec. 13
10:33
Bitcoin és a globális likviditás: lehetséges egy 30%-os korrekció? 2. rész (Kripto Akadémia)
This content is for members only. Visit the site and log in/register to read.
dec. 13
10:33
"Nem megszorítás": a kormány visszaszedi a családi adókedvezmény emelését jövedéki adóban (Adózóna)
Az MNB számításai szerint a kormány túltervezte az adóbevételeket jövőre, de a kiadások is kisebbek lesznek, mint amivel a kabinet tervez. Az adóváltozások 264 milliárd forint plusz bevételt jelentenek, azzal együtt, hogy emelkedik a családi adókedvezmény. Idén jó eséllyel nő az államadósság, de jövőre a kormány által vártnál jobban csökkenhet – ír
dec. 13
10:33
A Századvég szerint továbbra is a Fidesz-KDNP vezeti a párt versenyt (hirado.hu)
A kormánypártok magabiztosan vezetnek a pártok versenyében, míg Magyar Péter elutasítottsága jelentősen nőtt az elmúlt egy hónapban a Századvég decemberi kutatásai szerint.
dec. 13
10:33
Mit kezdjen a HR a csapaton belüli láthatatlan küzdelmekkel? (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Ligeti Kata, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. HR SSC Igazgatója (EMEA) kérdez, miután válaszolt dr. Malik Attila, a KPMG Hungária Kft. HR Operations Managere kérdésére: Felelősek vagyunk-e azért, hogy a csapaton belüli láthatatlan küzdelmek csökkenjenek? Mennyire vagyunk tudatában ezeknek egyáltalán?
dec. 13
10:33
Mibe fektessünk 2025-ben? Itt a szakemberek véleménye (Portfolio)
A Mibe fektessünk 2025-ben című befektetési eseményünkön az MBH Befektetési bank és az MBH Jelzálogbank szakemberei mondták el, hogy mik a legfontosabb tőkepiaci és lakáspiaci trendek, mik 2025 lehetőségei és kockázatai, hogyan érdemes portfóliót építeni, diverzifikálni.
dec. 13
10:33
Elton John: Óriási hiba a marihuána legalizálása, tudom miről beszélek (ATV)
A marihuána függőséget okoz és más drogokhoz vezet - mondja a 77 éves énekes, akit a Time magazin az év ikonjának választott.
dec. 13
10:33
Így alakulnak a bérek 2025-től (Ripost)
Éves szinten egyhavi bérrel több jut így a családoknak.
dec. 13
10:33
Most érkezett: a spanyol rendőrség megtalálta az eltűnt Lovas Annabellát (BorsOnline)
November 29. óta nem adott hírt magáról a Nagy Ő egykori szereplője.
dec. 13
10:33
Ismerjük meg a magyalcserje betegségeit! (Agrofórum)
A magyalbokrok a kertek népszerű színfoltjai és meglehetősen szívós növények. Azonban időnként kórokozók és kártevők támadhatják meg.
dec. 13
10:33
Házasság, szerelem (Magyar Hírlap)
A szeretet fogalmát a Szentírásban Jézus precízen definiálja: "Szeresd felebarátodat, mint te magadat" utal a szeretetre az Isten iránti főparanccsal kapcsolatban.
dec. 13
10:33
Egy kutatás szerint így beszélnek hozzánk a kutyák (Hamu és Gyémánt)
Mivel a kutyák a jégkorszak óta együtt élnek az emberrel, nem meglepő módon átvettek néhány trükköt tőlünk, kommunikációs készségük pedig a legjobb képességeik közé tartozik. Egy új kutatás szerint sokkal fejlettebben társalognak, mint azt korábban gondoltuk: egyes kutyák képesek több szót is kombinálni, hogy kifejezzék magukat, írja az Iflscience.
dec. 13
10:36
Kárpátalja minél előbb vissza szeretné kapni a régi életét (Magyar Nemzet)
Békemissziója miatt az ukránok közül is egyre többen tekintenek pozitívan Orbán Viktorra.
dec. 13
10:36
Latvala akár a WRC-szezon kétharmadát is kihagyhatja (Racing)
A Toyota csapatfőnöke, Jari-Matti Latvala jövőre a Historic Európa-bajnokságon versenyez, a két versenynaptár ütközése miatt akár a WRC-szezon kétharmadát is kihagyhatja. Amint arról beszámoltunk, a Toyota csapatfőnöke Jari-Matti Latvala a következő szezonban a Historic Európa-bajnokságon indul a saját építésű Toyota Celicájával. Emiatt A WRC-csapa
dec. 13
10:36
NNGYK: ezekben a magyar nagyvárosokban várható több koronavírusos megbetegedés (EgészségKalauz)
Az NNGYK közlése szerint a szennyvízeredmények alapján elindult a koronavírus-fertőzések számának emelkedése.
dec. 13
10:38
Hajléktalan emberek számára biztosít étkezést a Hajléktalanokért Közalapítvány (Magyar Nemzet)
A Hajléktalanokért Közalapítvány Európai Uniós támogatással megvalósuló projektjében hajléktalan emberek számára biztosít napi egyszeri meleg ételt.
dec. 13
10:39
Lehullott a lepel a dubaji csokoládé titkáról (vg.hu)
Közzétették, hogyan lehet otthon elkészíteni a népszerű dubaji csokit.
dec. 13
10:39
Erre a három meglepő dologra is hasznáhatjuk a mandarin héját (Magyar Hírlap)
A mandarin az egyik legkedveltebb citrusféle.
dec. 13
10:39
Sára Botond: Karácsony Gergely nem mond igazat (Demokrata)
Tarlós István idején a főváros rendre befizette a szolidaritási hozzájárulás teljes összegét.
dec. 13
10:41
Orbán Viktor: Igazságnak lennie kell! (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában külön kitért Till Tamás ügyére.
dec. 13
10:42
Ha ezekre figyel, tuti, hogy nem verik át az ünnepek alatt (Magyar Nemzet)
Egy lista, amit érdemes átolvasni.
dec. 13
10:42
Korrigálta a szeptemberi visszaesést az építőipar októberben (Üzletem)
A szeptemberi 4 százalékos visszaesés után 2024. októberben 4,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest, az egy évvel korábbihoz viszont így is elmaradt 0,5 százalékkal.
dec. 13
10:42
Mészáros Lőrinc cégcsoportja megőrizte a nyereségét, de igazán csak a turizmus teljesített jól (Telex)
Nehéz a gazdasági környezet, a legtöbb ágazat forgalma visszaesett, de a költségcsökkentések miatt a jövedelmezőség fennmaradt – jelentette az Opus Global.
dec. 13
10:42
Hiperszonikus rakétákkal is támadták az ukrán energiaellátás kulcslétesítményeit (Telex)
Oroszország több tucat drónnal és rakétával támadta az ukrán energetikai infrastruktúrát, Ukrajna nyugati részén hiperszonikus rakéták csapódtak be.
dec. 13
10:42
Az Mi terjedése is a globális platformoknak kedvez – Megjelent az Nmhh ezévi Médiapiaci Jelentése (Digital Hungary)
A fiatalok sokkal szívesebben tájékozódnak a digitális platformokról, mint a hagyományos médiából, ugyanakkor a közösségimédia-használat az idősebb internetezők körében is szinte teljes körű – derül ki az NMHH 2024-es Médiapiaci Jelentéséből. A bevételi adatokból pedig kitűnik, hogy a digitális szolgáltatások előretöréséből továbbra is elsősorban a
dec. 13
10:42
"Jóságlisztből" készül a süti a nevelőszülőknél élő gyermekeknek (vasárnap.hu)
A Szent István Intézet és az Európa Szívében Alapítvány adventi adománygyűjtésének eredményeként 1 tonna lisztet adott át az Intézet igazgatója december 12-én a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat képviselőjének. Dr. Máthé Zsuzsa, az Intézet igazgatója elmondta, hogy idén harmadik éve kerül sor az 1000 kg liszt átadására, melyet olyan családok köz
dec. 13
10:42
Karácsonyi bejgli: karizom helyett gyúrjanak a robotok! (Helló Sajtó!)
Karácsony közeledtével a bejgli készítése sokak számára kihívást jelent. A Tefal robotok segítségével azonban könnyedén elkészíthetjük a tökéletes mákos bejglit, így az ünnepi sütés örömteli pillanataira koncentrálhatunk.
dec. 13
10:45
Megbüntették a Groupama Biztosítót (Piac és Profit)
Az MNB összesen 51,1 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, egyebek közt a nem-életbiztosítási kárrendezést, a kgfb-állománykezelést, az IT-biztonságot, a kiszervezést, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok alapvetően nem befolyásolják a biztosító megbízható működ
dec. 13
10:45
Hadat üzen a trolicsapdáknak Vitézy Dávid (Infostart)
Idén ősszel összesen több mint egy hetet álltak a trolik az eléjük beparkoló autók miatt a VII. kerület utcáiban. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője új forgalmi rend kialakítását javasolja.
dec. 13
10:45
A Fradi meghallotta a szurkolók szavát (444.hu)
Csak nem biztos, hogy jól értette.
dec. 13
10:45
Guinness-rekordot döntött a Toyota robotja (autopro)
A Toyota robotja, Cue elképesztő kosárlabda-képességekkel rendelkezik, és mesterséges intelligenciája révén folyamatosan fejlődik.
dec. 13
10:45
A norvégok miatt aggódnak az m4sport.hu olvasói, az Eb-érem miatt nem (m4sport.hu)
Nem látják rózsásnak a női kézilabda-válogatott döntőbe jutási esélyeit a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon az m4sport.hu olvasói, a többség szerint viszont érmet szerez Golovin Vlagyimir csapata.
dec. 13
10:45
A globális platformoknak kedvez az MI terjedése (MMonline)
A fiatalok sokkal szívesebben tájékozódnak a digitális platformokról, mint a hagyományos médiából, ugyanakkor a közösségimédia-használat az idősebb internetezők körében is szinte teljes körű – derül ki az NMHH 2024-es Médiapiaci Jelentéséből. A bevételi adatokból pedig kitűnik, hogy a digitális szolgáltatások előretöréséből továbbra is elsősorban a
dec. 13
10:45
Román politikus: Orbán Viktor Európa legbefolyásosabb embere (Demokrata)
A kormányzati szerepre készülő párt politikusa TikTokon beszélt a magyar miniszterelnökről.
dec. 13
10:48
Bűnügyi felügyeltet alatt állt, miközben kokaint árult (Magyar Nemzet)
Nem bírta ki a "kereskedő".
dec. 13
10:48
Robbanásveszélyes hűtőgázt szállító fuvarozót tartóztattak fel az M7-esen (Autószektor)
Juhászné Prantner Etelka közleménye szerint a Szlovénia felé tartó tehergépjármű-szerelvényt az egyik pihenőhelyre terelték a pénzügyőrök ellenőrzés céljából. A jármű átvizsgálásakor derült ki, hogy a kamion tíz raklapnyi, 3600 kilogramm tömegű tetrafluor-etán hűtőgázt szállít, amely fokozottan robbanásveszélyes, cseppfolyós halmazállapotú, ezért c
dec. 13
10:48
Példa nélküli veszélyt jelentenek a tükörbaktériumok a földi életre (Telex)
Vezető tudósok figyelmeztetnek a mesterségesen létrehozható tükörbaktériumok veszélyeire. Ha kiszabadulnak a laborból, nagy pusztítást végezhetnek.
dec. 13
10:48
Hogyan segíthet a jóga a bélrendszer működésében? (Nicole)
A jóga több, mint egyszerű mozgásforma: egy olyan gyakorlatrendszer, amely az egész test harmóniájára és az egészség helyreállítására összpontosít. Nemcsak az izmokat erősíti és a stresszt csökkenti, hanem közvetlenül befolyásolhatja a bélrendszer működését is. Az emésztőrendszer számos funkciójára jótékony hatással lehet, a bélmozgások serkentését
dec. 13
10:51
Kudarcba fulladt Harry és Meghan nagy terve (Metropol)
Legújabb filmjük, a Polo nem nyerte el a kritikusok szívét.
dec. 13
10:51
Megéri a bérszámfejtést kiszervezni? Öt érv az IGEN mellett (HR Portál)
A bérszámfejtés érzékeny terület. Öt nyomós érvünk van, hogy miért érdemes kiszervezni és tippeket is hozunk a szolgáltató kiválasztásához.
dec. 13
10:51
Hatalmas újítással rukkolt elő a Szerencsejáték Zrt. (Portfolio)
Új, nem papíralapú, rendkívül fejlett termékkel állt elő a nemzeti lottótársaság pénteken, 13-án. Nem véletlen választotta a Szerencsejáték Zrt. ezt a napot, Mager Andrea elnök-vezérigazgató elmondása szerint ugyanis ez számukra egy szerencsés nap, a játékos kedv a többszörösére növekszik. Egy pénteki háttérbeszélgetésen mutatta be a társaság az e-
dec. 13
10:51
Újfajta online csalás terjed most a Vodefone nevében: be ne dőlj, a pénzedre utaznak (Pénzcentrum)
Új csalási kísérlet ütötte fel a fejét: a Vodafone nevében próbálnak e-mailben adatokat és pénzt kicsalni.  A levelek Új számlája készült tárggyal érkeznek, de a telekommunikációs cég közölte, hogy az e-mail-cím nem tartozik hozzájuk. A Vodafone óvatosságra int, hangsúlyozva: soha ne kattintsunk gyanús linkekre, és ne adjunk meg bizalmas adatokat.
dec. 13
10:51
Tuzson Bence szerint a magyar elnökség versenyképességet érintő megközelítése hatással lesz az EU működésére (hirado.hu)
Magyarország fontosnak tartott megközelítése a versenyképesség kérdésével kapcsolatban hatással lesz az egész Európai Unió működésére – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben.
dec. 13
10:51
Tuzson Bence szerint a magyar elnökség versenyképességet érintő megközelítése hatással lesz az EU működésére (hirado.hu)
Magyarország fontosnak tartott megközelítése a versenyképesség kérdésével kapcsolatban hatással lesz az egész Európai Unió működésére – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben.

Keresés