Vesztegetés gyanújával indult bűnvádi eljárás Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester ellen - közölte kedden közleményében a román korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A kampányban már több mint 113 millió forint gyűlt össze, de az adománygyűjtő akcióhoz továbbra is bárki csatlakozhat. Segíteni 500 forinttal a 1355-ös telefonszám hívásával, illetve SMS küldésével lehet.
Jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszeggel rendelkező program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- é
A Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált Lázár János szavaira, aki egy nappal korábban ugyanabban a stúdióban árulónak nevezte Magyar Pétert, ugyanakkor elismerte, hogy a politikai közössége megrendült a kegyelmi botrány miatt.
Mohamed el-Basírt, Idlíb tartomány ellenzéki kormányzatának vezetőjét nevezték ki az átmeneti szíriai kormány élére. Ezt Basír saját maga jelentette be kedden az állami televízióban.
A sztárpár 12 éves lányával együtt érkezett a Mufasa: Az oroszlánkirály premierjére, ám a netezők mérhetetlenül kiakadtak Blue szettjén. És még azon is, ami 24 órával korábban derült ki apjáról.
Sokan találgatják, vajon hogy halad Károly király kezelése és hogyan érzi magát a rákkal küzdő uralkodó. Most azonban maga a király fia, Vilmos herceg válaszolt a kérdésekre - bár kissé szűkszavúan. Aki pedig faggatta, az nem más, mint Donald Trump.
Ez a kérdés fogadja a látogatókat a németországi Hipp család Hofstetten település közelében található mezőgazdasági boltjában. A plakáton egy rózsaszín fürdősapkás alpaka néz a kamerába. De miért is kellene egy alpakával zuhanyozni?
Szoros volt a verseny a kenus szövetségi kapitányi posztért, nem csak a szavazás győztese, ifjabb Foltán László dolgozott kiválóan az elmúlt időszakban, hanem a két másik jelölt is – mondta az IndoRádióban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. Schmidt Gábor szerint a kajakosok új kapitánya, Tóth Dávid jól tudott csapatban együttműködni, a legjobb e
Az Apple innovatív funkciókat tervez bevezetni népszerű okosórájába a következő években. A Bloomberg News értesülései szerint a vállalat 2025-re műholdas kapcsolatot és vérnyomásmérő funkciót kíván hozzáadni az Apple Watch készülékekben, tovább bővítve ezzel az eszköz egészségügyi és kommunikációs képességeit, írja a Reuters.
Fecső Judit nem kertelt, azonnal feltette a kérdést Geri feleségének, Renátának. A Házasság első látásra sztárja ugyanis azt érzi, hogy a fiatal lánynak jót tenne egy kis kikapcsolódás...
Virtu Étterem mindössze egy évvel megnyitása után elnyerte a világ legrangosabb étterem- és szállodakalauza, a Michelin Guide ajánlását. A fine service étterem azonban egy másik fontos díjnak is örülhetett a gálán, hiszen a Virtu konyhafőnökét, Lendvai Leventét választotta Az Év Fiatal Séfjének a Michelin bizottsága.
A jövő évi költségvetés okán a kormány jelentős módosításokat tervez az egészségügyi és igazgatási szolgáltatások díjainál. A módosítások érintik a tajkártya és az EU-Kártya kibocsátását, megváltozna a munkavállaló keresőképtelenségének a kormányhivatal orvosa általi felülvizsgálatának menete, de az egészségügyi eszközök, tevékenységek engedélyeine
Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a szektor informatikai beruházási hajlandóságában, a bank
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a Honor pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott kopogtat a világelit ajtaján, ugyanakkor a világbajnok franciáktól elszenvedett 30-27-es vereség az Európa-bajnokság debreceni középdöntőjének utolsó fordulójában megmutatta, "még nincs kész" az együttese.
Fémreszelék előfordulása miatt többféle ízesítésű MadeGood Bio Granola müzliszeletet hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt. – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A szülők tiltakozást szerveztek, miután kiderült, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem átvenné és gyakorlóiskolává alakítaná az iskolát. Kedden este nagyobb tanári autonómiát és fejlesztéseket ígértek.
Stabil boldogság köszönt be ennek a 2 csillagjegynek az életébe. Horoszkóp. Kockázatot fogsz vállalni idén, új projekteket hozhatsz létre, olyan feladataid lesznek, amikről eddig csak álmodtál. Sok társad lesz ebben, akik lépést fognak tartani veled. A kudarcok és a kellemetlen meglepetések elkerülnek téged, a stabil, hosszútávú, kiegyensúlyozott,
Videó! Jelenleg egy jegy 2200 forintba kerül, ami azt jelenti, hogy ha több ember együtt utazik, akkor egy taxi jobban megéri a reptérre, mondta Vitézy Dávid.
Akács István élt Oslóban, Koppenhágában, a mexikói Puerto Vallartában, majd otthonra talált az Őrségben. Nagyokat teker az országúti biciklijén, és a gombászás lett az új hobbija. És most: felért a csúcsra.
„A mesterséges intelligenciának, mint valamennyi forradalmi technológiának, vannak előnyei, amiket ki kell használni, és veszélyei, amiket felelősségteljesen kell kezelni. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: nem fogja elvenni az ifjú informatikusok elől a munkát, hanem megkönnyíti a számukra azt. A technológiavezérelt jövőben a magasan képzett
Megrongálták, összetörték és meggyalázták az aradi evangélikus-lutheránus egyházközség templomának háromnyelvű emléktábláját – közölte hétfőn Jakab István, a gyülekezet lelkésze. A lelkész a Krónikaonline erdélyi portálnak úgy nyilatkozott, hogy az eset hétfőre virradóra történt, a pajzs alakú, román, magyar és angol nyelven feliratozott márványtáb
Ez vár rád januárban. A palackban egy olyan üzenet található, ami a következő hónapot jellemzi, teljesen rád szabva. Adott 3 palack és 3 üzenet. Válaszd ki azt, amelyik a legszimpatikusabb számodra, majd „nyisd ki” és olvasd el mi is vár januárban Ez vár rád januárban az első palackban található üzenet szerint. A szép élmények éve
"Csehország felfüggesztette a szíriaiak menedékkérelmeinek jóváhagyását" – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter, aki szerint ezeknek a kérelmeknek a száma alacsony. Szíriában még mindig közel harminc cseh állampolgár tartózkodik. Hárman közülük családjaikkal együtt evakuációt kértek. A cseh diplomaták időközben elhagyták az országot, és a
A Podmaniczky Mozgalom elnöke szerint ha több ember – például egy család vagy barátok – együtt utazik, akkor egy taxi jobban megéri a reptérre, mint a BKK buszát használni.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége a rendszerváltozáskor lett egyházként bejegyezve, de a hazai közösség már a hetvenes években is gyakorolta vallását. Mi a csillaghegyi Haré Krisna Templomban beszélgettünk Gandharvikával, a gyülekezet kommunikációs vezetőjével.
Robert Downey Jr. után maga Chris Evans (galériánkban) is tárgyalásokat folytat arról, hogy visszatérjen az Bosszúállók: Ítéletnapban – számolt be minderről a Variety magazin.
Döntött a bíróság a befektetőket felzaklató örökösödési vitában. A politikát is befolyásoló Rupert Murdoch három gyereke nyert: a médiacézár nem hagyhatja legidősebb fiára a birodalom vezetését.
Orbán Viktor egy nap alatt járta meg Amerikát, ahol Donald Trumppal többórás tárgyalást folytatott. A témáról a Vezércikk vendégei is elmondták a véleményüket.
A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon 2024 elismerését Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Főapátság főborásza kapta - közölte az MBA kedden az MTI-vel.