Miközben az olyan ismert nevek, mint a MEW és a POPCAT továbbra is jól teljesítenek, egy új játékos is felkapja a fejét. Egy feltörekvő kriptoeszköz, a DOGEN, elképesztő, 15 800%-os megtérülési potenciállal kelt feltűnést. Lehet, hogy ez lesz 2024 kitörő csillaga? A kriptoközösség alig várja, hogy kiderüljön. DOGEN: Az első mémtoken a legnagyobb al
A tervezett intézkedések között szerepel a munkaerő-felvétel befagyasztása, valamint az, hogy nyugdíjba vonuló munkavállalók helyére nem vesznek fel újakat.
Washington kormányzója pénteken jelentette be, hogy készenlétbe állítja a Nemzeti Gárda néhány tagját a választás napjára arra az esetre, ha nagyon elharapózna az erőszak.
Vilmos herceg komolyan fontolgatta, hogy annak idején otthagyja az egyetemet. Márpedig ez teljesen megváltoztatta volna az életét, hiszen később itt találkozott élete párjával, gyermekei édesanyjával, Katalin hercegnével. Az utolsó pillanatban Károly király beszélte le erről a lépésről.
A születési térkép egy nagyon részletes ábra a csillagok állásáról, és ez mindenkire nézve teljesen egyedi. Azonban nem csak a születési térképen, hanem még a zodiákuson belül is akadnak izgalmas tényezők!
Talán kevesen tudják, de hazánk nagyban hozzájárul a nemzetközi csemegekukorica-forgalomhoz. A kultúra termesztése, gondozása nagyfokú tervezést igényel. Következő videónkban ezt a témát járja körbe az Agrofórum stábja egy Tiszavasvári melletti táblánál.
A tervezett intézkedések között szerepel a munkaerő-felvétel befagyasztása, valamint az, hogy nyugdíjba vonuló munkavállalók helyére nem vesznek fel újakat.
Jól futott az üzlet, hiszen a konkurenseket sorra bemártotta a hatóságoknál. Egy elhagyott NASA-rakétasilóban üzemelt a labor egy Harvard-diplomás vegyésszel, aki végül paranoiás lett és feldobta őt. Közben emberrablásba, kínzásba, és egy bizarr szerelmi háromszögbe is belekeveredett, most is az életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
Az új modell a 23-szoros tesztnyertes Bridgestone Blizzak LM005 utódja, a téli gumiabroncs-termékportfolió csúcsmodellje 32 százalékkal jobb futásteljesítményt biztosít, mint az előző generáció3. Az ENLITEN gumiabroncs-technológiával kifejlesztett Bridgestone Blizzak 6 ENLITEN kialakítása megfelel bármely jármű általános teljesítményigényének, vala
Bár 38 év közöttük a korkülönbség, Ernyey Béla és felesége, Balaton Dóra bebizonyította, így is lehet hosszan boldogan élni. Közös gyermekük azonban nem született.
Nagy Klaudia Vivien Magyarország első űrorvosaként segíti az európai űrhajósok küldetéseit, köztük a kijelölt magyar űrhajós, Kapu Tibor 2025-re tervezett misszióját is - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Changpeng Zhao (CZ), a Binance korábbi vezérigazgatója első alkalommal jelent meg a színpadon a Binance Blockchain Week rendezvényen Dubajban csütörtökön, hogy egy zsúfolt teremben megossza tapasztalatait a börtönéletéről és jövőbeli terveit. CZ négy hónapot töltött börtönben az Egyesült Államok Banktitok-törvényének megsértése és egyéb szabályozás
Október 18-án végleg bezártak egy oklahomai bankot, arra hivatkozva, hogy a pénzintézet vélhetően hamis és megtévesztő banki nyilvántartásokat vezetett és különböző csalásokon keresztül igyekezte elfedni a tényt, hogy kimerült a bank tőkéje. Bár nem kapott különösebben nagy médianyilvánosságot az eset, van azonban egy hírhedt megmondóember, aki sze
Az izraeli hadsereg közlése szerint Izz al-Din Kasszabot, a Hamász nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjét és annak segítőjét is kivégezték Khan Younis környékén.
Egy áruházlánc újabb szigorítást vezetett be a palackvisszaváltási rendszerben - értesült a Pénzcentrum. Az új intézkedés alapján egyes üzletekben már azt is szabályozzák, mennyi időnek kell eltelnie a visszaváltott palackokért járó bónok kiadása és beváltása között.
Kismillió hiedelem kering a babavárás körül és ezek közül az egyik az, hogy sokan azt javasolják, ne nézzen horrorfilmeket a kismama, illetve kerülje az ijesztő programokat, mint amilyen a horrorcirkusz is, mert stresszt okozhat a babának. Szakértő válaszolt arra, hogy van-e ennek alapja!
A globális autóipar elmozdulása a villamosítás felé az akkumulátor iránti kereslet növekedéséhez vezet. Az S&P Global Mobility szerint a világszerte üzemelő akkumulátoros elektromos járművek száma 2032-re eléri a 171 millió darabot.
Az Exponential Science nonprofit szervezet és a University College London kutatói rámutattak, hogy a Bitcoin-bányászat betiltásának nem kívánt környezeti hatásai lehetnek. És ez évente akár 2,5 millió tonnával is növelheti a szén-dioxid-kibocsátást. A „A Bitcoin bányászati tilalmak nem tervezett szén-dioxid-kibocsátási következményei” nevű tanulmán
Az emberi test egyik rejtélyes tulajdonsága a fenékszőrzet jelenléte. Bár az emberek a legkevésbé szőrös hominidák közé tartoznak, mégis megtartottunk egy bizonyos mennyiségű szőrt a legintimebb testrészeinken, beleértve a fenekünket is.
A hideg hónapok együtt járnak bizonyos rossz szokásokkal, amik nem csupán az egészségedet, hanem az alakodat is veszélyeztetik. Ne rúgd fel a nyáron jól bevált és megszokott életmódodat, kerüld el az alábbi rossz szokásokat!
A flavonoidokban – ezekben a gyógyhatású vegyületcsoportokban – gazdag gyümölcsök fogyasztása a középkorúak körében jelentősen csökkentheti a későbbi demencia kialakulásának kockázatát – derül ki egy új tanulmányból, amelyet a School of Public Health és a Bostoni Egyetem Chobanian & Avedisian School of Medicine kutatói vezettek.
A hosszú hétvége végéhez közeledve sokan tartanak a főváros irányába, több autópályán is nagy sorokat kell kiállni, az M1-esen és az M3-aon balesetek is nehezítik a helyzetet.
Sokan nem is gondolják, de a születési hónapunk jelentős hatással lehet a személyiségünkre. Befolyással lehet a pályaválasztására, baráti és párkapcsolataira, valamint alapvető jellemvonásaira is. Ebből a cikkből kiderül, ön mit köszönhet a születési hónapjának.
Max Verstappen a Q2-ben kiesett a rendkívül nehéz körülmények között rendezett interlagosi időmérőn, amiért a versenyirányítás késői reakcióját okolta.