2024. november 3. vasárnap

nov. 3
8:30
Szép árak, de nehéz pálya: báránynevelés (Agrárágazat)
A juhászatok erősen függnek a támogatásoktól. Eddig csak a piac volt bizonytalan, most már ez az oldal is az.
nov. 3
8:30
Megközelíthetetlen darázsfészkek ellen is bevetik már a drónt (Mezőhír)
A szakemberek éjszaka vagy kora reggel végzik a darázsirtást, amikor a rovarok még kevésbé aktívak.
nov. 3
8:30
Jamnik N250S/4 – Keskeny felépítmény, nagy szórásszélesség (GépMax)
Bár egyszerű kivitelű, de ez a jármű mindennel fel van szerelve, amit egy mai, korszerű trágyaszórótól elvárhatunk.
nov. 3
8:30
Kilenc versenyző közül kerülhet ki az idei APRC-bajnok (Racingline)
Idén az új-zélandi Rally of Whangarei verseny keretein belül rendezik az Ázsia-Óceánia Rali Bajnokság (APRC) döntőjét, a bajnoki cím pedig kilenc versenyző között fog eldőlni.
nov. 3
8:30
Orbán: Én egy fantasztikus évet várok 2025-ben (Telex)
A miniszterelnök a kiábrándító hazai gazdasági teljesítmény hátteréről beszélt a közrádióban, szerinte a magyar iparral nincs semmi baj, és nem a kormánynak kell megmondania, mekkorák legyenek a bérek.
nov. 3
8:30
Nigériában 29 gyereket ítélhetnek halálra, mert a megélhetési válság ellen tüntettek (Telex)
.
nov. 3
8:33
Brutális lendületben van a BYD, több százezer dolgozót vettek fel (Portfolio)
A BYD eladása és bevétele is nagyot nőtt a harmadik negyedévben, a cég pedig felpörgette a gyártást, és nagy munkaerő-toborzásba kezdett. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
nov. 3
8:33
Orbán: kedden megfordul a szél Amerikában, "Trump jön" (ATV)
A miniszterelnök a keddi, amerikai elnökválasztásról azt mondta, ő más számokat lát, mint a közvélemény-kutatók, "a jelekből olvasva" ő azt mondja: kedden megfordul a szél Amerikában, "a republikánusok jönnek, Trump jön".
nov. 3
8:36
Bejelentették, hogy mikor lesznek az időmérők Brazíliában (Infostart)
A szakadó eső miatt vasárnapra halasztották a Brazil Nagydíj szombatra tervezett időmérőjét.
nov. 3
8:36
Horror Spanyolországban: három nap után találtak rá a kocsijában egy nőre (naphire.hu)
Három napot élt túl az autójába szorulva egy asszony a spanyolországi áradások után - közölte a Las Provincias című online újság szombaton. A nőt egy alagútban találták meg Benetússer településen, ahol több autó torlódott egymásra a nagy erejű áradás miatt.
nov. 3
8:39
Orbán mindenkit megnyugtatott: 4800 milliárd uniós pénz van a számlánkon (ATV)
"Én egy fantasztikus évet várok" - hangoztatta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ma reggel 2025-ről. 12 milliárd euró, 4800 milliárd forint EU-s pénz van a számlánkon - mondta el a kkv-k kapcsán.
nov. 3
8:39
Közel harminc tüntető gyereket ítélhetnek halálra Nigériában (444.hu)
A megélhetési válság elleni tüntetéseken korábban tüntetőket lőttek le, most a fiatalkorú résztvevőket akarják halálra ítélni.
nov. 3
8:42
Háború: az oroszok nagyon meglódultak - Kijev szerint roppant súlyos a helyzet (Növekedés)
.
nov. 3
8:48
Orbán Viktor vasárnap reggel: intenzív növekedés jöhet jövőre, az amerikai elnökválasztás után megváltozik a világ (Blikk)
A magyar miniszterelnök vasárnap reggel a Kossuth rádióban adott interjút, ahol többek között a magyar iparról is beszélt. Orbán Viktor kifejtette, hogy szerinte semmi probléma nincs ezen a téren, sőt, a következő években intenzív növekedésre lehet majd számítani. A miniszterelnök a közelgő amerikai elnökválasztásról is beszélt, szerinte nagy válto
nov. 3
8:48
A mesterséges intelligenciát ráeresztették az egyiptomi piramisokra, olyat művelt, amire kevesen voltak felkészülve (Promotions)
Hatalmasat megy a videó a közösségi oldalakon, a szakértők is szeretnek róla beszélni.
nov. 3
8:48
Orbán Viktor: 2025-ben intenzív növekedés lesz (Demokrata)
Videó! Jövőre hatalmas gyárak kezdenek el termelni Magyarországon, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
nov. 3
8:48
Medvegyev szerint ha Kamala Harris nyeri az amerikai elnökválasztást, akkor valójában az Obama család fog irányítani (Telex)
Az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese szerint Donald Trump sem volna képes leállítani az ukrajnai háborút.
nov. 3
8:51
Így készülnek Győrben az Audi és Porsche legmodernebb villanyhajtásai (autopro)
Győrben szerelik össze az Audi és a Porsche PPE-platformra épülő autóinak elektromos hajtását. Megnéztük, hogyan zajlik a munka az Audi Hungaria háza táján!
nov. 3
8:54
Hatalmi pozícióban az ember egyre kevésbé lesz képes együttérezni másokkal (WMN)
Hatalmi pozícióban az empátiás és mentalizációs képesség is csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy a hatalmat gyakorló egyre kevésbé válik képessé a másiknak érzelmeket tulajdonítani, együttérezni másokkal, beleképzelni magát az ő helyzetükbe, és közben magára is reflektálni. 5 + 1 fontos gondolat a Beszélnünk kell! podcast hatalomról szóló adásából.
nov. 3
8:54
Az egy lábon állás rengeteg dolgot árulhat el az egészségéről (Magyar Hírlap)
Az egészséges élet az egyensúlyról szól.
nov. 3
8:54
Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Moldovában (Demokrata)
A szavazók az EU-párti Maia Sandu és kihívója, a szorosabb orosz kapcsolatokat támogató Alexandr Stoianoglo között választanak.
nov. 3
8:54
Hódítanak az AI szexrobotok – szükséges-e a szabályozásuk? (BitcoinBázis)
Spike Jonze 2013-as „A nő” című filmje prófétai módon ábrázolta a mesterséges intelligenciát, amely elmosódottá teszi a határt a technológia és az emberi intimitás között. Ahogy az AI szexrobotok egyre elterjedtebbé válnak a valóságban is, a kutatók aggodalmukat fejezik ki azzal kapcsolatban, hogyan befolyásolhatják ezek az eszközök a jövőt és az e
nov. 3
8:54
Miért jó ötlet Párizsba utazni télen – és mit nézz meg? (in.hu)
A korcsolyázástól kezdve a karácsonyi vásárokon át a mesés szállodákig számos oka van annak, hogy télen is ellátogassunk Párizsba.Nincs rossz időpont a Párizsba utazáshoz. A város egész évben megőrzi romantikus varázsát, a tél azonban egészen különleges vonzerővel bír: a fák és a hosszú sugárutak csillogó fényekben pompáznak, a kávézókban piros hől
nov. 3
8:54
Csettegő tannin, tengermélyi fajtajelleg, futócipős mineralitás - különleges bortúrák itthon és a világban (Sassy)
Falusi kabrió, oxigénpalack, ketchup jelmez- egyes boros eseményekhez egészen különleges kiegészítők járnak!
nov. 3
8:54
Ez vár rád a munkában idén novemberben – zodiákusod szerint (Bien)
Függetlenül attól, hogy milyen területen dolgozol, a csillagok állása befolyásolhatja a munkahelyi hangulatodat, és megmutathatja, hol várhatnak rád új kihívások vagy éppen sikerek.
nov. 3
8:57
Terményt vásárolnál? Akkor a legjobb helyen jársz (Agroinform)
Csipkebogyó, zab, vöröshagyma, búza, tökmag és számos egyéb termény az Agroinform.hu Piacterén.
nov. 3
8:57
Eltűnt Lakatos Márk a nyilvánosság elől (Infostart)
Lemondták Lakatos Márk összes születésnapi rendezvényét.
nov. 3
8:57
Napi 2-3 csésze kávéval rágyúrhatsz a szíved egészségére (Igényesférfi.hu)
Most akkor egészséges-e a kávé vagy sem?
nov. 3
8:57
Orbán Viktor rendkívüli bejelentéseket tett vasárnap, miután összeomlott a forint (Nyugati Fény)
Magyarázkodik a miniszterelnök a silány gazdasági adatok miatt.
nov. 3
9:00
Óriási balhé az X-Faktorban: mindenki ordított mindenkivel (Blikk)
Szombat este kiderül, hogy kik lesznek az X-Faktor 2024-es évadának az előshow-ba jutott versenyzői. Gáspár Laci és Majka után ezen a héten az is kiderült, hogy ki az a három versenyző, akivel Tóth Andi fog együtt dolgozni Tóth Andi. A Tábor székes feladatánál ezúttal is rengeteg drámai pillanatnak lehettek a tanúi a nézők, még a mentorok is egymás
nov. 3
9:00
A Kijev elleni orosz dróntámadás épületeket rongált meg (Demokrata)
Személyi sérülés nem volt, az orosz támadás épületeket, elektromos vezetékeket és utakat rongált meg.
nov. 3
9:00
Figyelem, mindenki készüljön: brutális meglepetést tartogat az időjárás, ebben nem lesz köszönet (naphire.hu)
Vasárnap is folytatódik a lehűlés az országban. A tegnapi felhős idő után azonban ma kiderül az ég. A levegő a hőmérséklete viszont még tovább hűl: 13 fok lehet a napi maximum, éjszaka pedig sok területre megérkezik az első fagy.
nov. 3
9:06
Tóth Gabiék üzentek a Dancing with the Stars után: erre emlékeztetnek mindenkit (Blikk)
Tóth Gabiékat úgy tűnik, nem kedveli a Dancing with the Stars zsűrije. A TV2 táncos műsorában sorra letaglózó kritikát kap a páros, Tóth Gabi szerint egyenesen személyeskedő hangnemben mondanak véleményt. Ugyanakkor Papp Máté Bencéék eddig minden gond nélkül továbbjutottak, ezért pedig nagyon hálásak a nézőknek.
nov. 3
9:06
Ezreket nem találnak Spanyolországban az ítéletidő után (HírTV)
Egész hétvégén folytatódik a túlélők és eltűntek felkutatása az ítéletidő után. A spanyolországi vihar olyan súlyos pusztítást végzett, hogy a mentőegységek több településrészt továbbra sem tudnak megközelíteni.
nov. 3
9:06
Agtech Summit 2024 (Agrofórum)
A kifejezetten agrárdigitalizációval foglalkozó rendezvényen elismert szakemberek, a legfontosabb magyar agrártechnológiai startupok és legmeghatározóbb piaci szereplők tartanak előadásokat, valamint gyakorlati bemutatókat.
nov. 3
9:06
Végre tudjuk, miért volt képes több ezer évig kitartani az ókori római beton (Magyar Hírlap)
Az ókori rómaiak az építkezés és a mérnöki munka mesterei voltak.
nov. 3
9:06
Már 75 millió amerikai szavazott előre az elnökválasztásokon (Demokrata)
Kamala Harris szeptember óta először körözte le Donald Trumpot Michiganben.
nov. 3
9:08
Dmitrij Medvegyev szerint Donald Trump sem képes leállítani a háborút (Demokrata)
"A jelöltek álláspontja teljes mértékben tükrözi azt a kétpárti konszenzust, hogy le kell győzni hazánkat" – mondta a volt orosz elnök.
nov. 3
9:12
Jön a második menet Moldovában (Infostart)
Vasárnap reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek Moldovában, ahol az elnökválasztások második fordulóját tartják.
nov. 3
9:12
Dancing with the Stars: Nem is annyira titkolja már a zsűri, hogy nem kedvelik Tóth Gabiékat (SzMo)
Azon gondolkozom, hogy hogy ne kerüljek be egy holnapi posztba - mondta Szente Vajk, mielőtt belevágott a páros újabb produkciójának véleményezésébe.
nov. 3
9:12
Orbán Viktor: a következő évben intenzív növekedés lesz (Növekedés)
Az ipari termeléssel nincsen semmi baj Magyarországon, kereskedelmi problémák vannak, ezért van szükség a gazdasági semlegesség politikájára - jelentette ki a miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
nov. 3
9:12
"Ez nevetséges" – Hamilton élő adásban hozta kínos helyzetbe az F1 vezérét (Racingline)
Lewis Hamilton nem üdvözölte a döntést, hogy nem rendezték meg szombaton a Brazil Nagydíj időmérő edzését, kérdőre is vonta Domenicalit.
nov. 3
9:12
A tökéletes gulyásleves titka: egy filléres plusz fűszer (Vince)
Ígérjük: ez a kis zöld levél odakerül kiegészítésként a családi gulyásleves recept végére.
nov. 3
9:15
Ne vedd meg a házat, ha ilyen növényt látsz a telken (Femcafe)
A kerti környezet megfelelő karbantartása és a káros növények eltávolítása sok időt és pénzt igényelhet, így a vásárlás előtt mindig győződj meg arról, hogy mivel is állsz szemben.
nov. 3
9:18
Orbán Viktornak hiányérzete volt: "Mi van a melós fiatal csávókkal?" (Menedzsment Fórum)
A Kossuth rádióban szólalt meg vasárnap reggel a miniszterelnök.
nov. 3
9:18
Az EU készül az Ukrajna számára nyújtott amerikai katonai támogatás megváltoztatására (Magyar Hírlap)
Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért.
nov. 3
9:18
Brutális gyilkosság történt Budapesten, a rendőrök hajtóvadászatot indítottak a tettes után (naphire.hu)
Gyilkosság történt a II. kerületben, kilenc órával később el is kapták a gyanúsítottat.
nov. 3
9:21
Megszólalt Orbán Viktor a jövő évi minimálbéremelésről: óvatos, 3 éves tervet jelölt ki (Pénzcentrum)
Az ipari termeléssel nincsen semmi baj Magyarországon, kereskedelmi problémák vannak, ezért van szükség a gazdasági semlegesség politikájára - jelentette ki a miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
nov. 3
9:21
Meztelenre vetkőzött a legerősebb Hyundai (Autónavigátor)
Már többször beszámoltunk a Hyundai legütősebb villanyautójának , a driftelésre is felkészített összkerekes Ioniq 5 N nem csakhogy felveszi a
nov. 3
9:21
Biró Zsombor Aurél: "Az, hogy a felszabadult zokogás közben én mitől érezzem magam férfinak, még megválaszolatlannak tűnik" (Glamour)
A nyaram egyik legjobb olvasmányélménye Biró Zsombor Aurél első könyve volt. A Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek egy huszonöt éves fiú felnövéstörténete, aki egy vízilabda válogatott, macsó apa és egy mindenre elszánt, "panelpunci" anya első fiaként ér a felnőttség kapujába. A regény központi témája a férfikép és a szerelem, ami egyszerre

Keresés