A gyermekvédelem ma Magyarországon súlyos hiányosságokban szenved. Jelenleg is 300 csecsemő várja, hogy nevelőszülőkhöz kerülhessen – akik nincsenek elegen. Emiatt a kórházban hagyott csecsemők életük elejét kiságyakban töltik, és éppen az foglalkozik velük, aki ráér. Márpedig ez az elhanyagolás súlyos nyomot hagy egy gyermek pszichéjén, mivel ebbe
A romantikus és elegáns rózsák bármilyen stílusú kertben jól mutatnak, és mivel egyfelől igazi klasszikusok, másfelől megannyi változatban kaphatóak, talán nincs is olyan, aki ne tudná szeretni ezeket a virágokat.
Uralkodók mindig is élet-halál urai, törvények, rendeletek alkotói voltak. Létezik azonban egy náluk is nagyobb hatalom, ami alól ők sem húzhatják ki mindig magukat: a bürokrácia. A világ talán leghíresebb uralkodója, II. Ramszesz például halála után 3000 évvel sem kaphatott felmentést egy mai törvény alól, amikor múmiáját 1974-ben karbantartásra P
Idén ismét megszervezi a Budapesti Ügyvédi Kamara a Pro Bono Napot, amikor ingyenesen kaphat jogi tanácsot bárki rászoruló. Lehet ez egy függőben lévő peres ügy tovább lendítése, vagy kisebb jogvita a szomszéddal, de kérhetünk segítséget egy számunkra megfejthetetlen határozat szakszerű értelmezéséhez, vagy éppen egy hivatalos beadvány pontos megfo
Tízezer katona és rendőr érkezik a spanyolországi árvíz munkálatainak megsegítésére, miután Pedro Sánchez miniszterelnök a hatóságok eddigi legnagyobb békeidőbeli bevetéséről döntött.
A Binance a napokban egy olyan újdonságot vezetett be, amely nagy segítséget jelenthet a tőzsde aktív felhasználóinak. A Chart Drawings Sync Mode funkció lehetővé teszi, hogy a felhasználók által készített elemzések, rajzok, megjegyzések a Binance szerverén, vagyis a felhőben tárolódjanak és automatikusan szinkronizálódjanak minden eszközön, amiről
A Bme Egyetemi Napok 2025-ben új helyszínen kerül megrendezésre, szeptember 16–18. között. A szervezők célja a megújulás, amely új programelemekkel teszi majd vonzóbbá Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválját. Az idei eseményen a résztvevők társadalmi felelősségvállalási akcióban is részt vettek: 206.850 forint értékben gyűjtöttek össze palackoka
Az Európai Unió több tagállamában, köztük a velünk szomszédos Romániában is kimutatták a közelmúltban a zárlati károsító őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) jelenlétét.
A Napenergia Plusz Programban eddig több mint 20 300 háztartás nyert támogatást napelemes rendszerekre, közel ezer már működik, és a program költségkerete 105,8 milliárd forintra emelkedett.
Az Európai Innovációs Tanács (EIC) jövőre 1,4 milliárd euróval támogat európai mélytechnológiai kutatásokat - közölte a szervezet. A támogatásból "nagy potenciállal" rendelkező startupok is részesedhetnek.
Ha valakit gyorshajtás miatt bemértek, fontos, hogy minél előbb értesüljön róla, mert a késedelmes fizetés plusz költségeket és komolyabb szankciókat is vonhat maga után. Magyarországon a rendőrség által kiszabott bírságok esetén a rendszám alapján gyorsan és egyszerűen ellenőrizhető, hogy történt-e bemérés. Az ellenőrzéshez elérhető online felület
Érkeznek a reggeli fagyok, itt az idő, hogy megtörténjen az őszi abroncscsere. Magyarországon nem kötelező a téli abroncsok használata, de javallott. Európában nincs egységes szabályozás a téli abroncsokra vonatkozóan, részletek lejjebb. A szakértők összefoglalták a fontos információkat az őszi abroncscseréről.
A nevadai Piramis-tó algavirágzása különleges smaragzöld látványosságot nyújtott idén, de tudtad hogy ez a jelenség mérgező? A látványos jelenség főszereplője a Nodularia spumigena nevű cianobaktérium, amely elsősorban meleg, sós vizekben érzi otthon magát, és a légköri nitrogént felhasználva képes saját tápanyagait megteremteni. Azonban e szépség
A mesterséges intelligencia terjedése miatt egyre nagyobb az energiaigény, amit a legnagyobb technológiai vállalatok atomerőművekkel akarnak megoldani.
A vénasszonyok nyarára jellemező, hogy reggelente még hűvös és párás a levegő, ám délutánra meleg, napos idő alakul ki. Német Lajos azonban felkészített mindenkit, hogy érkezik a változás.
Számos fontos változást hozhat a kormány által az Országgyűlés elé terjesztett adócsomag. A tervezett törvénymódosítások megduplázzák a családi adókedvezményt, két évvel meghosszabbítják az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfa hatályát és a vállalkozások adminisztratív terheit is csökkenthetik. Az EY szakértői összeállították a legfontosabb újít
Dán kutatók egy éves teszt során vizsgálták az épületintegrált napelemek teljesítményét különböző színek és szellőzési módok mellett, és megállapították, hogy a szellőzött rendszerek hatékonyabbak.
A digitális átállás szellemében jelentős lépést tett a felhőalapú szolgáltatások felé a Xerox, amikor bejelentette, hogy bevezeti az SAP S/4HANA modern vállalatirányítási rendszert. Ez a váltás egy szélesebb stratégia része,
Október 29-én arról számoltak be, hogy az előző három nap során kilőtt drónok maradványait megvizsgálva úgy tűnik, Oroszország egy új elemmel egészítette ki eszközeit.
Az érzelmi biztonság minden kapcsolat alapköve, legyen szó családról, barátságról vagy párkapcsolatról. Az emberek természetes igénye, hogy olyan kapcsolatokban éljék mindennapjaikat, ahol bizalom, elfogadás és szeretet veszi őket körül. De hogyan alakíthatjuk ki ezt az érzelmi biztonságot, és hogyan támogathatjuk egymást érzelmileg a nehéz pillana
Carrie Bradshaw a Szex és New York több, mint 25 évvel ezelőtti premierje óta rengeteg nőt inspirált az öltözködési stílusával, amióta pedig az És egyszer csak… című sorozatban Carrie és barátnői kalandjaiba a 30-as éveik után az 50-es éveikben is betekinthetünk, még több fantasztikus szettet vehetünk szemügyre. De bármelyik sorozatba is nézünk bel
Számtalan ételféleség okozhat megmagyarázhatatlan hasi vagy egyéb panaszokat, de vajon elegendőek-e a kereskedelmi forgalomban is beszerezhető IgG-alapú gyorstesztek ezek beazonosításához?
Szeretnél egész évben grillezni? Akkor olyan grillt vegyél, ami ugyanolyan jól használható száraz, meleg időben, mint hideg és szeles környezetben. Ilyenek például a kerámia kamado grillek, amelyek teljesítményét az ősi esők és a téli zimankó sem rontja!
A óceánjáró hajókon található nyilvános pezsgőfürdők egyesek számára undorítóak lehetnek, de a magánfürdőért fizetett összeg nem feltétlenül csökkenti a veszélyes, vízben élő kórokozóknak való kitettséget.Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) új jelentése arra figyelmeztet, hogy a tengerjáró hajók szobáinak erkély
A kisebb gyógyszergyártó cégek után az ágazat igazi nagyágyúja, az amerikai Prizer is beszáll a súlycsökkentő készítmények értékesítésébe, egyből a pirulában bevehető gyógyszerek szintjére lépve.
A belgrádiak tiltakozása ellenére lezárták Belgrád egyik legrégebbi - még a német megszállók által épített - hídját, hogy lebontsák, és újat építsenek a helyére.
Az orvosok szerint inkább csak népi hiedelem, hogy a csípős fűszerek felveszik a harcot a vírusokkal és a baktériumokkal, megtisztítják és felszabadítják a légutakat.
Díjazás nélkül elláthatja-e a feladatait az ügyvezető, ha az egyszemélyes kft. bevétel nélkül maradt, és az ügyvezetőnek nincs máshol munkajogviszonya? Olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzsanna társadalombiztosítási szakértő, jogász válaszolt.