A Ripple egyik meghatározó képviselője nagy összegeket fektet be egy új kriptopénzbe, amelynek ára 20 cent alatt van. Ez a digitális érme a 2017-es piaci boomhoz hasonló lehetőséggel kecsegtet. Egyre több a spekuláció arról, hogy az érme árfolyama 2025-re akár a 20 dollárt is elérheti. Ezek a fejlemények megragadják a befektetők figyelmét és felkel
A Demokrata Párt elnökjelöltjének, Kamala Harrisnak drukkol a németek túlnyomó többsége, de valamelyest csökkent azoknak az aránya, akik tényleges győzelmében hisznek. Erről tanúskodik a ZDF közszolgálati televízió legfrissebb felmérése, immár kevesebb mint egy héttel az amerikai elnökválasztás előtt. Ami a magas rangú politikusokat illeti, ők ügye
Ryan Reynolds és Blake Lively immár 12 éves házasok, ez idő alatt összesen négy gyermekük született. Hollywood álompárjának tartják őket, az asztrológus szerint azonban a házasságuk olyan karmikus kapcsolat, amelyben éppen a szerelmi bolygóknak, a Vénusznak és a Marsnak a quadrátjai akadályozzák a tökéletes egymásra hangolódást.
Elkészült októberben a kétmilliomodik autó a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, amely egy tisztán elektromos hajtású, kék, ötüléses EQB - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint szeptember elejétől kötelezővé vált a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, ezzel párhuzamosan pedig egységesen 25 ezer forintra változott a pótdíj összege. Az új rendszer bevezetése türelmi időszakkal indult: az első két hónapban még a korábbi, alacsonyabb összegű "fedélzeti" pótdíjjal kellett csupán számolnia annak, aki é
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 100 százalékra növeli részesedését az Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt.-ben - közölte az Alteo csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A felnőtteket a hazai borászatok termékeivel, libaételekkel, kézműveskedéssel, a gyerekeket pedig mesékkel és koncertekkel várja a szentendrei Skanzen a Szent Márton Újborfesztivál és Libator programon. November 9-10-én a szentendrei Szentendrei
Ha véget ér egy sorozat, aminek történetét végigkövettük (és feltehetően szerettük), az még akkor is csalódottságot kelt, ha a lezárás jól sikerült. Az viszont kifejezetten dühítő, ha váratlanul kaszálnak el egy szériát, és ezért soha nem kap rendes befejezést.
Az már kiszivárgott Hollywood-ból, hogy Kim Cattrall nem vesz részt a Szex és New York legújabb részében (legnagyobb bánatunkra), ami miatt jogosan vetődik fel a kérdés: Lehet e sikeres a Szex és New York Samantha Jones nélkül? Egyelőre azt mondanánk, hogy nem és erre tudunk is néhány nyomós érvet...
Negyedmillió forintot dobnának a felvevők után a bankok, mégis alig kell a Babaváró. Mi lehet ennek az oka? A másik családtámogatási termék, a CSOK Plusz kannibalizálja a Babaváró hitelt?
Az biztos, hogy Vitéz Varga Viktor soha nem tesz unalmas nyilatkozatokat. Most még a sztárboxos élményeiből köt nem mindennapi szócsokrokat, de hamarosan valami nagyon másba kezd.
Az Európai Zsidó Kongresszus elnöke szerint "ha az orbánizmus többségbe kerül Európában, akkor a zsidók számára nem lesz lehetséges többé Európában élni".
Még a mai 4%-os visszaesés után is, miután a kriptovaluták árfolyama októberben rekordközeli csúcsokat értek el, a 10 legnagyobb kriptovaluta éves alapon szép emelkedést ért el. A Bitcoin például 66%-kal növelte piaci kapitalizációját, míg a kisebb eszközök, mint a Dogecoin és a BNB értéke közel megduplázódott. Valójában minden top 10-es kriptoeszk
Az ókori makedón királyi ranggal számos előny járt, ezek közül az egyik, hogy kizárólag az uralkodó ölthetett magára lila ruhadarabokat. Nagy Sándor a feljegyzések szerint kifejezetten szerette a színt, így szinte minden adandó alkalommal magára öltötte lila köpenyét – egy új tanulmány szerint pedig most végre előkerült az eredeti tárgy.
Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet a spanyolországi árvizek áldozatainak megsegítésére; a segelyszervezet.hu oldalon várják az adományokat - közölte a karitatív szervezet szombaton az MTI-vel.
A még 2022-ben súlyos balesetet szenvedett balerina kerekesszékbe kényszerült, mégsem tartja teljesen kilátástalannak a helyzetét. Tudja, sok év munka vár rá.
Ahogy Till Attila korábbi filmjeiben megszokhattuk, ismét egy fontos társadalmi problémát feszeget kendőzetlen nyíltsággal, nagyszerű színészekkel. Úgy, hogy minderre az állam egy fillért sem adott, mondván, a közönséget nem érdekli a téma.
A Shiba Inu gyors felemelkedése felkeltette a kriptorajongók figyelmét, és vitákat váltott ki arról, hogy az árfolyam elérheti az új, 100 dolláros vagy még magasabb magasságokat. Míg egyes befektetők reménykednek az ilyen mérföldkövekben, a szakértők más után kezdenek nézni, és a feltörekvő tokenekre összpontosítanak, amelyek még nagyobb hozamot kí
Újabb mérföldkőhöz ért az állami támogatási program: már több mint 4000 cég pályázott elektromos gépjárművek beszerzésére - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton a Facebook-oldalán.
A korábbi Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT), valamint a Nemzeti Energiastratégia (NES) 2030-ra 6000 MW-os célértéket tűzött ki a naperőművek kapacitására vonatkozóan. Ezt azonban a vártnál gyorsabb ütemű telepítéseknek köszönhetően már 2023-ra sikerült túlteljesíteni, ezért az Energiaügyi Minisztérium felülvizsgált NEKT-tervezetében 2030-ra lega
Az Európai Unió elítéli az újságírók elleni támadásokat, és ismételten sürgős és hatékony fellépésre szólít fel a médiában dolgozók védelme érdekében - jelentette ki Vera Jourová értékekért és az átláthatóságért felelős uniós biztos, valamint Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken.
A National Geographic most tette közzé a "Best of the World 2025" listáját a világ legjobb úti céljairól, amelyet egy utazási szakértőkből és nemzetközi szerkesztőkből álló csapat állított össze – írja a CNBC. Az alábbi cikkben összeszedtük, hova érdemes utazni, ha valaki Amerikába, Afrikába, Európába vagy Ázsiába vágyna.