A foodora felületén a vásárlók a Penny üzletekben elérhető valamennyi termékkategóriából válogathatnak, többek között friss termékekből, tartós élelmiszerekből, különböző pékárukból, italokból vagy készételekből. Az árak változatlanul a boltokban már megszokott szinten maradnak; a vásárlóknak a megjelölt kosárérték esetén csak a házhozszállításért
A világtörténelemben a Z-generáció a valaha élt legnépesebb generáció, egyes kutatások szerint pedig néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30 százalékát teszik majd ki. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a
- Több megyében zivatar alakulhat ki, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - írja a Hungaromet. Szerda reggel egy markáns hidegfront közelíti, majd éri el az országot, a front előterében a déli, délnyugati irányú szél nagy területen lesz erős, melyet elsősorban az Észak-Dunántúl ma
A GreenGo új repülőtéri zónájának megnyitása valós felhasználói igényekre reagál, hiszen egyre többen szeretnének közvetlen hozzáférést a budapesti légikikötőhöz, hogy gyorsan és kényelmesen érjék el járatukat, vagy hogy landolás után minél hamarabb autóba ülhessenek. Ez mostantól a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljának bejáratától min
Sokan küzdenek azzal, hogy megőrizzék az ideális szülő-gyermek viszonyt, miután a legfiatalabb generáció önálló életet kezd. Mivel a felnőtté válás rengeteg változással jár, ez nem is annyira egyszerű… Nézzük, milyen fejleszthető képességek segíthetnek abban, hogy a felnőtt gyermeked is szívesen forduljon majd hozzád!
A Házasság első látásra új évadában 12 szingli keresi a másik felét, akit a három szakember jelöl ki neki. Egy esküvő keretein belül pillanthatják meg először a jelöltjüket, majd belevágnak egy őrült kísérletbe közösen. Fecső Judit és Szolnoki Szabolcs annyira közel kerültek, hogy már az első este lefeküdtek egymással.
A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik büntetőjével mentett pontot a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában kedden a Puskás Arénában, de a csapatkapitány szerint a magyaroknak több komoly helyzete volt, mint a németeknek.
A karácsonyi kaktusz a szobafenyők és a mikulásvirágok mellett a téli időszak legnépszerűbb növényei közé tartozik. Bár szokatlan ünnepi növénynek tűnhet, a karácsonyi kaktusz élénk virágaival a tél közepén is szívmelengető látványt nyújt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Néha ügyfélszolgálatos kollégáinknak is ki kell adniuk magukból a feszültséget. Nem csoda, hisz sok szívszorító esettel találkoznak napról napra. Legutóbb minden pedagógus egészségére koccintott. Legutóbb egy iszogatás alkalmával így fakadt ki kollégánk: „Felhív egy nő. Kis tündéri, kedves hangja van. Hát így megszakad a szívem, már ahogy beleszól.
Új rendelettervezetet tett közzé az Építési és Közlekedési Minisztérium, amely a közúti, vízi, légi és vasúti közlekedés terén is változtatásokat hozna.
Januártól új, 150 ezer forintos lakhatási támogatással segíti a kormány a magyar fiatalok lakáskörülményeinek javítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Eddig négy felvételt kapott meg a sajtó, de még többórányi anyag lehet a csőben. Milyen szerepe volt Magyar barátnőjének, Vogel Evelinnek a Tisza Párt építésében? Mit akart elérni? Mikor készültek a hangfelvételek? Ki küldi szét őket a sajtónak, és miért most jönnek ki a hónapokkal korábban rögzített anyagok? És hol van mindebben a Fidesz?
Az ősz vége felé eddig hűvös, de aránylag csapadékmentes, kiegyensúlyozott időjárás volt jellemző Magyarországon. Viszont a héten változékony, kemény téli időjárás köszönt majd be Európa-szerte, heves viharokkal, esővel és helyenként havazással.
A magyar bor rajongói bármikor kardot rántanak a hazai borvidékek kiváló borainak védelmében, azonban csak kevesen tudják, mégis hogyan nevezik a magyar borvidékeket, vagy hogy milyen meghatározó tulajdonságokkal rendelkeznek. Te tudod, melyik magyar borvidékünk híres az édes borairól? Melyik évben határozták el az egri borászok az "Egri Csillag" f
Az Accor prémium nemzetközi szállodamárkája, a Pullman Hotels & Resorts november 1-jei hatállyal Szabó Áront nevezte ki a Pullman Budapest szálloda új igazgatójának. Szabó Áron a vendéglátásban kezdte pályafutását, és értékes tapasztalatokat szerzett front office területen, majd vezetőként a működési hatékonyság növelésére összpontosító projektek
Ma Lengyelországhoz tartozó Opole és Racibórz (németült Oppeln és Ratibor) városok azon kevés nem magyarországi történelmi területek közé tartoznak, amelyeknek több magyar uralkodójuk volt. De miért pont nekik?
Thaiföldön olyan egyértelmű és hétköznapi jelenség a pickupok tuningolása, mint nálunk az ültetett, 1,9 TDI Golfok chippelése. Szóval ennek fényében kevésbé meglepő, hogy van nálunk egy versenysorozat, kifejezetten pickupoknak, de azért azt sem állíthatjuk, hogy nem nyújtanak szokatlan látványt. Erre a vonatra ült most fel a Toyota Gazoo Racing gyá
Amikor októberben először röppentek fel olyan pletykák, hogy észak-koreai csapatok készülnek támogatni Oroszország ukrajnai háborúját, nem volt azonnal világos, hogy milyen szerepet töltenek majd be.
A videójátékok segíthetnek a gyermekek pénzügyi tudatosságának fejlesztésében. A játék során az alapvető pénzügyi fogalmakat ismerhetnek meg, amelyek fejlesztik a pénzügyi képességeiket, alakítják szokásaikat. Pénzügyi nevelés játékosan A Lowell európai credit management cég és egy brit pénzügyi tudatosságra nevelő jótékonysági szervezet, a MyBnk
Nálunk előbb kerülnek a balkonra ünnepi dekorációk, mint a lakásba, mert utóbbiban szeretem minden évben teljesen megújítani, felfrissíteni a díszeket.
Volodimir Zelenszkij beszélt az orosz-ukrán háború eddigi ezer napjáról. A Fidesz képviselőitől eddig nem volt megszokott a hasonló kiállás, míg a tiszások nem lógtak ki a Néppárt tagjai közül.
Marco Rossi szövetségi kapitány megérdemeltnek nevezte a magyar labdarúgó-válogatott által elért 1-1-es döntetlent a csoportelső németek ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
Mély érzelmek, családi kötelékek, sötét titkok és fájdalmas múltak, valamint az identitáskeresés és sztereotípiák elleni küzdelem témáit feldolgozó adaptációkat nézhetünk novemberben.