Havonta jelentkező sorozatunkban katonai szempontból foglaljuk össze, mi történt októberben az ukrán fronton. Kurszki kiszögellés, átcsoportosítások, súlypontáthelyezéses támadás és észak-koreai katonák, ahogy egy katonai szakértő látja.
Izraeli légicsapások legkevesebb 52 ember halálát okozták pénteken Libanon keleti részében, Baalbek és Szúr város térségében, a libanoni egészségügyi minisztérium késő esti közlése szerint 72 további ember megsebesült. Irán újabb megtorlást készít elő
A téli időjárás sokszor okozhat meglepetéseket. Elég egy alattomos ónos eső, ami leszakítja a vezetékeket, és emiatt áram nélkül maradunk, vagy útközben a legóvatosabb vezetés mellett is megcsúszhat rajta az autó, és nem tudunk továbbmenni. Ezért érdemes otthonra és a járműbe is bekészíteni egy vészhelyzeti csomagot.
Olasz Anna addiktológus szerint egy szenvedélybetegnek, ha készen áll arra, hogy változzon, legyen akárhány éves is, haláláig van reménye, hogy felépüljön. A Nyírő Gyula Addiktológiai Osztályának vezetője a Felvonóban.
Már csak Sami Pajari lenne képes legyőzni Oliver Solberget a WRC2-es bajnokságban, ha az első két hely valamelyikén végezne Japánban. Gus Greensmith azonban kész segíteni svéd csapattársának, és a finn toyotás előtt végezne a WRC-szezonzárón.
November elsejével változtatott árain a Cinema City mozihálózat. A legtöbb jegy ára kétszáz forinttal emelkedett, de bevezették a juniorjegyet, amelyet 16 éven aluliak válthatnak a maximum 12 éveseknek ajánlott filmekre.
A lemerülő akkumulátortól a GPS-jel elvesztéséig a műszaki hibák az élet fontos pillanatait stresszes helyzetekké változtathatják. A Honor Magic V3 megjelenése alkalmából megrendelt, 9000 európai felnőtt körében végzett új felmérés kimutatta, hogy a technológiai hibák milyen hatással vannak az életünkre: minden harmadik ember aggódik amiatt, hogy a
"Észak-Gáza teljes palesztin lakossága közelgő életveszélyben van a betegségek, az éhínség és az erőszak miatt" - áll a több ENSZ-szervezet - közöttük az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF és az Élemezési Világprogram (WFP) - vezetői által aláírt közleményben.
Mindig meglepődöm, amikor azt hallom értelmes emberektől, hogy a túlzottan egyenlőtlennek tartott, már megállapított nyugdíjakat nem százalékosan, hanem azonos összeggel kellene emelni. Ebben az írásban megpróbálom megvilágítani, hogy minden ellenkező látszat ellenére az inflációt követő rendszerben – legalábbis első közelítésben – a százalékos eme
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen egyedülálló módon sikerült holdtalajban életképes mustárnövényeket nevelni, ráadásul a növények annyira jól érezték magukat a szokatlan körülmények között, hogy három életképes maggal is megajándékozták a Mate kutatóit, amelyre eddig világszinten még nem volt példa.
A Boston Dynamics humanoid robotjai már nemcsak szaltóznak és parkourozgatnak. Egy új videóban Atlas robot már motorburkolatokat pakolgat egy szimulált gyártósoron – mindezt teljesen önállóan.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Magyar E-sport Szövetség Oktatási Bizottságának szervezésében az ESTB (E-sport Tudásbázis) oktatási konferencia, amelyen bemutatták Magyarország első oktatási célokra készült e-sport tanulmánykötetét. A Magyar Telekom Székházában tartott konferencia résztvevői betekintést kaptak az antológia tartalmába, ugyanis a
A Bitcoin népszerűségi index egy egyedülálló eszköz, amely a Google keresési adatok alapján méri a globális Bitcoin iránti érdeklődést. Kiemelve a legfontosabb elfogadási trendeket. Bevezetés – internetes adatok Bemutatkozik a Bitcoin Népszerűségi Index (BPI), az első átfogó keresési tanulmány a maga nemében. Azért hozták létre, hogy a Google keres
Az elmúlt 150 év felszíni vízhőmérsékletének változásait vizsgálták a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai a Pannon Ökorégióban. A legnagyobb mértékben tavaink melegedtek, közülük is leggyorsabban a Velencei-tó hőmérséklete emelkedett, évtizedenként 0,7 °C-ot. A melegebb sekély vizek az invazív fajoknak kedveznek.
Wirth Roland és munkatársai, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézet Mikrobiális és Növényi Genomika Kutatócsoport Maróti Gergely vezette laboratóriumában az anaerob biodegradációs mikrobiomok antibiotikum rezisztencia génjeit (ARG) vizsgálták ipari méretű biogáz üzemekben.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a napokban két ügyben is vádat emelt, olyan férfiakkal szemben, akiket a bíróság eltiltott a járművezetéstől, ennek ellenére a volán mögé ültek, majd balesetet okoztak. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy érvényes jogosítvány nélkül vezetni veszélyes, és gyakran eredményez közúti balesetet.
Az árufuvarozás zöldítése megkerülhetetlen, és ötéves távlatban növekedni fog az e-járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.
A kriptovaluta-piac dinamikus fejlődésével az olyan projektek, mint a Ripple, háttérbe szorulnak a magas növekedési potenciállal rendelkező kriptovalutákkal szemben. Cikkünk négy alternatívát mutat be, melyek 2024 után stabil növekedést biztosíthatnak. Fedezd fel, mely altcoinok lehetnek kulcsfontosságú szereplői a digitális eszközök világának a kö
Egy DNS-teszt sokkoló felismerést hozott az Egyesült Királyságban: két nő, akiket születésükkor összecseréltek, csak most szembesült azzal, hogy egész életük egy hatalmas tévedésre épült.
A közösségi médiában pedig egyre több kép jelenik meg arról, hogy a vasútállomás felújításáról készült cikkekből eltűnnek a tetőszerkezetről szóló részek.