Ez a pozíció az amerikai kormányban az igazságügyi minisztérium vezetését is jelenti. Matt Gaetz korábban többször keveredett zavaros ügyekbe kiskorú prostituáltakkal.
A nemrég megjelent Black Ops 6. viszont nemcsak emiatt ilyen jó, hanem azért, mert hosszú ideje messze a legjobb Call of Duty lett. És ehhez a normális grafikus motor mellett csak az kellett, hogy az apró újítások mellett visszahozzanak mindent, amit az emberek mindig is szerettek a játékban.
Mostantól télen is várja a kikapcsolódásra és feltöltődésre vágyókat a Lupa Beach, hiszen elkészült a tópart új, prémium kategóriás skandináv szauna- és dézsa parkja. A létesítmény elsősorban a téli sportok kedvelőit, a hideg vizes úszás szerelmeseit, és mindazokat célozza, akik a hűvös évszakban is szívesen töltik idejüket a természetes vízben, a
Nem csak a túró rudi, hihetetlenül olcsó gyümölcs- és ivójoghurt, a vajkrém, a felvágott, mikor mi. A debreceni kisbolt szinte fillérekért kínálja a jobbnál jobb termékeket. Egyetlen hátránya, hogy a tejdiszkont (Debrecen, Köntösgát sor) akciók a készlet erejéig érvényesek, nyitástól zárásig jellemzően minden jóáras temék elfogy. Másnap viszont jön
A Waberer's csoport 193 millió eurós árbevétellel zárta az idei harmadik negyedévet, ami 11 százalékos emelkedés éves szinten, ugyanebben az időszakban a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 10,1 millió eurót tett ki, 27 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest; a cégcsoport teljesíti az idei évre kitűzött céljait - közölte Tóth Szabo
Hiába teljesítettek végig jól a feladatokban, Berki Mazsi és Kajári Zoli rendelkezett a legkisebb összeggel a Nyerő Páros legutóbbi körének végén. A veszélyzónába Simon Attila és Simon Erika került melléjük. Ma este kiderült, ki jutott be a Top 3-ba, illetve kinek ért véget a verseny.
Az északkelet-lengyelországi Redzikowóban hivatalosan is felavatták szerdán az amerikai rakétavédelmi rendszer európai részét (EPAA) képező rakétavédelmi bázist. Az ünnepségen részt vettek a lengyel politikai vezetők mellett az Egyesült Államok és a NATO képviselői.
Sajtóértesülések szerint nem valószínű, hogy beköltözne a Fehér Házba a régi-új elnök felesége, Melania Trump. Egyelőre ugyanis tárgyalás alatt van, hogy a first lady hol fogja tölteni az idejét a következő négy évben. Ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy a jelentősebb eseményeken jelen legyen, és a pozíciójával járó feladatokat ellássa.
Karácsony Gergely Azurák Csaba 1/1 című műsorában járt, ahol elárulta, mi lesz a budapesti dugódíjjal. Többek között arról is beszélt, hogy Vitézy Dávid akár lehetne a jobbkeze is, hogy Magyar Péter meg akarja buktatni, illetve, hogy jobb kapcsolatban van Taylor Swifttel, mint Orbán Viktorral. Szóba került az olimpia, a kormányzat és a főváros kapc
Néhány hete hiánycikk lett a patikákban a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, vagyis az ADHD súlyosabb formájában szenvedő gyerekek számára naponta szükséges gyógyszer.
Ahogy édesapja a DJ pultban a lemezeket, úgy forgatja a pályán a közismert rádiós Cooky nagyobbik fia, Szelba Kevin az ellenfelek védőit. Az ifjú focista csak januárban ünnepli a hetedik születésnapját, de már a Ferencváros utánpótlásának U7-es és U8-as csapatát erősíti, az Aranylabdáig pedig meg sem állna.
Magyarország Kormánya a Fidesz–Kdnp frakciószövetség kérésére nemzeti konzultációt indított hazánk gazdasági semlegességéről. Kedden sajtótájékoztató keretében dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a válságok korában élünk – pandémia, háború, szankciók – és ezekre válaszokat kell adni az embereknek.
Évente több tízezren halnak bele az influenza szövődményeibe csak Európában. A mostani télen sem ússzuk meg a járványt. A fertőzést és a szövődményeket viszont megelőzhetnénk oltással, ám sokan tartanak tőle. Van-e kockázata, kinek érdemes kérni, illetve kinek elengedhetetlen? Rusvai Miklós virológus válaszolt a Blikk kérdéseire.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy egységei sikeres műveletet hajtottak végre az orosz megszállás alatti Szevasztopol városában, amelynek eredményeképpen felrobbantották szerdán autójában Valerij Trankovszkijt, az orosz fekete-tengeri flotta egyik hadihajódandárjának parancsnokát. Az orosz hadijelentés előrenyomulásról számol be.
Jó hírek érkeztek végre Franciaország ikonikus épületéről. A 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház december 8-tól ismét "az egész világot" fogadja, egy nappal azután, hogy Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond a katedrális előtti téren. Ráadásul ingyenes látogathatják most az érdeklődők.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a szerdai ülésén hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, amely december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szól.
A dió, a földimogyoró és a szezámmag is az anafilaxiás allergia fellépésének kiindulópontja lehet, ezért tűnnek el ezek az alapanyagok februártól a menzákról – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Táplálkozástudományi Főosztályának vezetője. Zentai Andrea hozzátette: a módosított jogszabály nemcsak a gyermekek
Távirányítású robbanószerkezet tépte darabokra az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik magas rangú parancsnokának autóját Szevasztopolban. A főtiszt a helyszínen meghalt.
A Beregszászért Alapítvány és a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete megemlékezést tartott kedd délután arról, hogy 1938. november 9-én vonult be Beregszászba a Nyíregyházi Ii. Rákóczi Ferenc 12. Honvéd Gyalogezred.
Töltsd ki alább a kvízünket és teszteld a tudásod! Te mennyire emlékszel a 80-as évekből? Micsoda évtized volt a 80-as évek! Ha legalább 8 jó válaszod lett, akkor te igazi retrókirály(nő) vagy, annyi biztos! Ha tovább nosztalgiáznál, itt találsz egy még hosszabb retró kvízt, amiben szintén van kérdés a 80-as évek világáról. A szocializmus évtizedei
Egy új kutatás szerint a kiberfenyegetések száma megugrott, és az adathalász-támadások továbbra is tartós fenyegetést jelentenek. Bárki internetes csalás áldozata lehet, amire igyekszik felhívni a figyelmet a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség is. Kiderült, mit keresett a népszerű tévés, Nádai Anikó a videójukban.
Még egy hónap sem telt el azóta, amikor arról számoltunk be, hogy harmadszor is meghibásodott és leállt a győri Petz Aladár Oktatókórház sugárterápiás berendezése, ami most ismét elromlott. Amíg nem javítják meg valamelyik gépet, a sürgősen kezelésre szoruló pácienseket egy másik intézménybe irányítják át. Egyelőre nem tudni, mikor állítják helyre
2024. szeptember 30-ig 31 kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbefogadhatónak az új jogszabály alapján, október 24-ig pedig 7 gyermek örökbefogadási eljárása már lezárult.