2024. november 13. szerda

nov. 13
11:45
Költségvetés 2025: hatalmas ígéretet tett a kormány (Portfolio)
Féken tartott kiadási oldal - burkoltan ezt üzeni a 2025-ös költségvetés. A részletes elemzésünkből kiderül ugyanis, hogy összességében az államháztartás központi alrendszerének kiadási oldala lényegében stagnál az idén várható teljes kiadási összeghez képest. Vagyis a kormány arra vállalkozik, hogy a 3-4 százalékos infláció közepette is képes megr
nov. 13
11:45
Az orosz elnök mégis tárgyalt titokban Trumppal? Vészjósló hír érkezett Putyin tárgyalószobájából (Nyugati Fény)
Ukrajna aggodalmát fejezte ki az újabb fejlemények után.
nov. 13
11:45
Munkahelyi etikett: 5 dolog, amiért a kollégáid garantáltan udvariatlannak tartanak majd (InStyle)
Apróságoknak tűnhetnek, de ha elköveted ezeket a hibákat, akkor ne csodálkozz, ha munkatársaid nem kedvelnek majd!
nov. 13
11:48
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek (Privátbankár)
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
nov. 13
11:48
Zendaya és Anne Hathaway is szerepel Christopher Nolan új filmjében (Hamu és Gyémánt)
Az 54 éves rendezőzseni élete egyik legnagyobb dobására készülhet a közeljövőben bemutatásra kerülő filmjével. Legalábbis a szereplőgárdáról kiszivárgott információk ezt támasztják alá: a Deadline szerint Tom Holland és Matt Damon mellett Zendaya és Anne Hathaway is helyet kapnak majd Nolan legújabb alkotásában.
nov. 13
11:48
Szekeres Pál szerint komoly bizalmat és elismerést kaptak (Magyar Hírlap)
Az olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok sportvezetőnek hétfőn szavaztak újra bizalmat a World Abilitysport elnökeként.
nov. 13
11:48
A Tesla bitcoin-készlete meghaladta az 1 milliárd dollárt, a részvény is szárnyal (BitcoinBázis)
A Tesla három évvel ezelőtt tette le a voksát a bitcoin mellett. A választás bejött, a világ legnagyobb elektromos járműgyártójának bitcoin-készlete elérte az 1 milliárd dollárt. Jól választott a Tesla, kilőtt a bitcoin-készletének értéke Elon Musk elektromos járműveket gyártó vállalatának stratégiai döntése meghozta a gyümölcsét. A bitcoin vásárlá
nov. 13
11:48
Kitiltják a kedvenc rántott húst a menzákról (AC News)
A Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, amiből kiderült, hogy több, alapvető ételt is kitiltanak a közétkeztetésből.
nov. 13
11:48
Nem működik a vécé, és a védőnők takarítják a rendelőt az állami kezelésű újpesti védőnői szolgálatnál (Telex)
Közben a Honvédkórház és az újpesti vagyonkezelő a Galopp utcai rendelő ingatlan tulajdonjogán vitázik.
nov. 13
11:50
Családja kényszerített prostitúcióra egy kiskorút, vádemelés történt (Magyar Hírlap)
A főügyészség a vádiratban a 49 éves anyával, annak 60 éves élettársával és a 25 éves nővel szemben végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.
nov. 13
11:51
59 ezer forint adójóváírást kaptak idén a nyugdíjra takarékoskodók fejenként átlagosan (ProfitLine)
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos ajóváírás érkez
nov. 13
11:51
Már több mint minden harmadik kártyás fizetés mobiltelefonnal, vagy okosórával történik (Pénzcentrum)
A mobilos fizetés gyors, egyszerű, kényelmes és még a pénztárcánkat sem kell elővenni hozzá, sokan azonban mégsem használják szívesen mert félnek az adatlopástól. Ez azonban egy tévhit: a mobiltárcás fizetés egy olyan technológián alapul, ami megakadályozza azt tájékoztatta a Pénzcentrumot a Mastercard.
nov. 13
11:51
Úgy jelentette be Szentkirályi a Diákvárost, hogy a kormány azt sem tudja, mennyibe kerülne a beruházás (444.hu)
Se helyszín, se tervek, de Hankó miniszter szerint három éven belül rendelkezésre állhat a "minimum 12 ezer, vagy akár 20 ezer kollégiumi férőhely."
nov. 13
11:54
Döntött a MÁV-vezér, nagy tempóban dolgoznak a Keletinél (Infostart)
"Bizonyos munkálatokat haladéktalanul, még idén novemberben elvégzünk a Keleti pályaudvarnál" - számolt be róla a közösségi oldalán Hegyi Zsolt vezérigazgató.
nov. 13
11:54
Berúghatja az ajtót a munkáshitel, de mi ez és ki jár vele jól januártól? (Promotions)
A munkáshitel összege legfeljebb 4 millió forint és tíz éven belül kell visszafizetni, kivéve, ha gyermek születik közben.
nov. 13
11:54
Kőszeg ad otthont az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban elnevezésű rendezvénysorozatnak (Magyar Hírlap)
A programkínálatban a színház és táncművészet is kiemelt szerepet kap.
nov. 13
11:54
Az amerikai kormány meghallgatást tart, amelyben az UFO-król tervezik lerántani a leplet (Helló Magyar)
Az amerikai kormányzat állítólag megint arra készül, hogy lerántsa a leplet az UFO-król egy mai tárgyaláson.
nov. 13
11:54
Elképesztő pletykák terjednek az orosz elnökről: ez a nő rabolta volna el a szívét? (naphire.hu)
Az orosz elnök igencsak óvja a magánéletét a nagy nyilvánosság elől, így csak találgatni lehet, hogy van-e szíve választottja.
nov. 13
11:57
Óriási bajba keveredett Vogel Evelin? - Így jártak azok, akiket hasonló váddal találtak meg (ATV)
Magyar-Vogel botrány nem az első eset a magyar politikai életben, amikor zsarolás és hangfelvételek együtt szerepelnek. A BTK elég kemény, hiszen az, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terj
nov. 13
11:57
Már a Volvo is elengedte a 2030-as villanyautó-átállást! (Autónavigátor)
A Volvo már a kezdetektől fogva élen járt a villanyautók népszerűsítésében és a kínálata megtisztításával kapcsolatos ígéretekben. A legelsők között
nov. 13
11:57
Felmérés: Belgiumban a lakosság fele szerint nemzeti érdek az alkalmazkodás a klímaváltozáshoz (Tiszta Jövő)
A belgák fele szerint nemzeti érdek az alkalmazkodás az éghajaltváltozáshoz - derült ki az Európai Beruházási Bank (EIB) által megrendelt, hétfőn közzétett felmérési eredményekből.
nov. 13
11:57
10 színész, aki akkor halt meg, amikor igazán befutott (Bien)
A halál az élet része, de van, akit hamar ragad el. Az alábbi tíz csillag túl hamar hunyt ki.
nov. 13
12:00
Energetikai szakemberképzés támogatására létesített tanműhelyt az Mvm Salgótarjánban (Alternatív Energia)
Az Mvm Csoport új tanműhelyt hozott létre Salgótarjánban a jövő villanyszerelő szakembereinek képzésére; az idei tanévben 12 tanuló kezdte meg tanulmányait a duális képzés keretében, amelyben a helyi iskolák is aktív szerepet vállalnak - közölte a cégcsoport szerdán az Mti-vel.
nov. 13
12:00
ORFK: tíz elektromos autóval bővült a rendőrségi járműpark (Öko-drive)
Tíz darab, BMW iX3 típusú elektromos autóval bővült a rendőrségi járműpark - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a honlapján.
nov. 13
12:03
Így változnak a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései - mi a 13. havi nyugdíj feltétele? (HR Portál)
A jövő évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló salátatörvényben a nyugdíjtörvényt módosító rendelkezések is szerepelnek. Ezekről ír dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News legfrissebb hírlevelében.
nov. 13
12:03
Szorongásra hajlamos a gyermeked? 6 jel, amely egyértelműen erre utalhat (Éva Magazin)
Sajnálatos módon a gyermekkori szorongás egyre gyakoribb jelenség, amely számos tényező hatására alakulhat ki. Annak ellenére, hogy bizonyos mértékű szorongás természetes része a fejlődésnek, például a szeparációs szorongás kisgyermekkorban, vagy az iskolai teljesítménnyel kapcsolatos aggódás az iskoláskorban, mégis a túlzott és tartós szorongás má
nov. 13
12:03
Januárban újra AgromashExpo! (Agroinform)
Komoly szakmai programokat, innovációkat és üzleti lehetőségeket kínál.
nov. 13
12:03
Mi a különbség az akkumulátorok között? (autopro)
Az elektromos autók legfontosabb alkatrésze vitathatatlanul az akkumulátor.
nov. 13
12:03
Mi tesznek a gazdasággal Orbánék? Máris zuhanásnak indult a kormány legfőbb iparága (Nyugati Fény)
A magyar ipar visszaesése minden magyar embert érinteni fog.
nov. 13
12:03
Űrben játszódó regény az idei Booker-díjas (Könyves Magazin)
Samantha Harvey brit író nyerte az idei Booker-díjat. Itthon még kevésbé ismert, de az angolok már a díj előtt is imádták.
nov. 13
12:03
2024-ben is jön a Vörös balaton! (Vince)
A Balaton ősszel is menő, sőt! Novemberben jön 2024 egyik legizgalmasabb balatoni programja. A Vörös Balaton kóstoló a balatoni borászok összefogásával jött létre több évvel ezelőtt. Az esemény célja a
nov. 13
12:03
Kihívások a kukoricapiacon: Brazília és Argentína növekedése ellensúlyozza az EU és Usa visszaesését (Magro)
Az Usda novemberi előrejelzése szerint a globális kukoricatermelés a 2024/2025-ös gazdasági évben jelentős csökkenést mutathat az előző évhez képest. Az Usa, Oroszország, Ukrajna és az EU termelésének visszaesését ellensúlyozza a brazil és argentin hozamnövekedés, miközben a világ kukoricakereskedelme várhatóan 4%-kal csökken.
nov. 13
12:06
Kellemes és aggasztó meglepetés a lízingpiacon (Piac és Profit)
Összességében jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Kőszegi László, a szervezet főtitkára ugyanakkor arról beszélt, hogy bár több eszközosztályban is növekedést figyelhettünk meg, de egyes területeken, például a stratégiailag fontos mezőgazdasági eszközök esetében állami támogatás
nov. 13
12:06
Az Off-beat nyerte az Amplifon Magyarország tenderét (Kreatív Online)
A meghívásos tender határozatlan időre szól.
nov. 13
12:06
Megvannak a nevek: így néz ki majd a Trump-kormány (Magyar Hírlap)
Sorjáznak a nevek, Elon Muskon kívül is vannak izgalmas választások védelmi minisztertől a CIA igazgatójáig.
nov. 13
12:08
Simicskó István: A következő nagy feladat Magyarország gazdaságának megerősítése (Magyar Hírlap)
Erről szól a most meghirdetett nemzeti konzultáció is, amely már a tizennegyedik a sorban.
nov. 13
12:09
Erőre kapott a magyar lízingpiac, egyre több lakossági ügyfél lízingel (Portfolio)
Jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Kőszegi László, a szervezet főtitkára ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a stratégiailag fontos mezőgazdasági eszközök esetében állami támogatások híján kivárás – és ezáltal markáns visszaesés – figyelhető meg a piacon. Meglepő viszont, hog
nov. 13
12:09
Megérkezett az új Bridget Jones-film előzetese (Könyves Magazin)
Renée Zellweger, Colin Firth és Hugh Grant is visszatér a Bridget Jones naplója negyedik filmjében. Mutatjuk a magyar előzetest!
nov. 13
12:10
Ráhozta a frászt a kínai bombázó Washingtonra (Magyar Hírlap)
Tajvan mellett mutatkozott be az új eszköz.
nov. 13
12:12
Magyar Péter a hangfelvételről: "Nem, kedves propagandisták, nem manipuláltuk" (SzMo)
A TISZA Párt elnöke szerint a kormányzati sajtó állításaival ellentétben nem manipulálták a hanganyagot, csak megvágták, hogy a sajtótájékoztatón le tudjanak játszani belőle. De mindenki meghallgathatja az eredetit is.
nov. 13
12:12
Az orvos megnevezi a bélrák első jeleit (Magyar Hírlap)
Sokan észre sem veszik.
nov. 13
12:15
Mivel etessük a kecskepapagájt? (Háziállat)
A kecskepapagájok étrendjét mindig változatosan kell összeállítani, és figyelni kell az egyes madarak igényeire, valamint arra, hogy mely ételeket kedvelik. Mutatjuk mire figyelj!
nov. 13
12:18
Jelesre vizsgázott a Műegyetemi Állásbörze idén is (Infostart)
A szervezők munkájával, az előzetes tájékoztatással és az ügyintézéssel is maradéktalanul elégedettek voltak az 56. Műegyetemi Állásbörze kiállítói. A rendezvényt követően készített felmérés szerint a résztvevő vállalatok kiemelkedően jónak ítélték az esemény előtti és alatti kommunikációt, a többség a látogatók számával is elégedett volt.
nov. 13
12:18
Izrael könyörtelen: katonának viszi az ultraortodox zsidókat (AC News)
Az izraeli hadsereg jövő vasárnap új behívóparancsot tervez kiadni az ultraortodox férfiak számára. Körülbelül 7000 jámbor hívő kap majd értesítést.
nov. 13
12:18
Szabotázsakció gyanújával újabb embert helyeztek előzetes letartóztatásba Lengyelországban (Telex)
A belarusz férfit egy gdanski épület elleni gyújtogatási kísérlettel vádolják.
nov. 13
12:20
Az Egyesült Államok nem állítja le a fegyverszállítmányokat Izraelnek, a segélyszervezetek szerint a gázai helyzet rosszabb, mint valaha (Telex)
Joe Biden korábban a humanitárius helyzet javulásától tette függővé a fegyverellátást, és bár a helyzet nem javult jelentősen, az amerikaiak szerint Izrael tett lépéseket a segélyszállítmányok növelésére.
nov. 13
12:21
Szeretnéd a házastársadra hagyni a vagyont? Akkor így végrendelkezz! (ProfitLine)
Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban. A tapasztalatok szerint gyakran végrendelkeznek olyan házaspárok, akik egyikük halála esetére szeretnék biztosítani a másiknak járó vagyont.
nov. 13
12:21
Kardio-CT és a sugárterhelés kérdése (WebBeteg)
A kardiológiai CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelés következményeiről számos hír látott napvilágot. Mivel a CT-szkennerek röntgensugarakat használnak, a szakmai protokollok szerinti óvatosság valóban indokolt, azonban a szükséges vizsgálattól való félelem indokolatlan és veszélyes.
nov. 13
12:21
Az Európai Unió 180 fokban fordul el a magyar kormány gazdasági terveitől (Portfolio)
Az Európai Unió gazdaság- és kereskedelempolitikája új lendületet kaphat, ha a legfontosabb portfóliók biztosjelöltjeinek prioritásai megvalósulnak, amivel egy sokkal erőszakosabb, keményebb és önállóbb EU alakulhat meg. Az iparvédelem és a kínai versennyel szembeni szigorítások, a klímavédelmi célok és az adópolitikai reformok mind a fenntartható
nov. 13
12:21
Kamilla királyné először jelent meg nyilvánosan a betegsége óta, és rögtön elvarázsolt mindenkit (Glamour)
Nemrég mi is megírtuk, hogy Kamilla királyné arra kényszerült, hogy visszavonuljon nyilvános szerepléseitől. Az uralkodó feleségének egészségi állapota nem engedte meg a hivatalos programokon való részvételt - egészen idáig.

Keresés