Az Engame Akakdémia sajtó reggelije keretében, melyen a Pénzcentrum is részt vett beszámolt az eredményeikről, valamint az akadémián tanuló diákok szüleivel és a diákokkal egy kerekasztal bezsélgetés keretében beszéltünk a külföldi továbbtanulásról.
Ha csak kézipoggyásszal utazunk, van rá mód, hogy maximalizáljuk a rendelkezésre álló helyet, anélkül, hogy a táska feladását választanánk. A légitársaságok meglehetősen szigorúak lehetnek, amikor arról van szó, hogy mit vihetünk fel a repülőgép fedélzetére, különösen a táska méretét illetően. A kézipoggyász méretére vonatkozó korlátozások
Több mint hatezer diákot mozgatott meg a Pénziránytű Alapítvány, a Pénzmúzeum és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének együttműködésében megrendezett pénzügyi szimulációs verseny. A MoneySim ViaDal első díját végül egy budapesti gimnazista hozta el. A háromfordulós középiskolás verseny ünnepélyes díjkiosztójára a Pénzmúzeumban került sor.
Terjed a neten, hogy bebizonyosodott: a Magyar Pétert lejáratni szándékozó felvételt mesterséges intelligenciával készítették. De a hamisítványok lebuktatását ígérő oldalak valójában teljesen megbízhatatlanok – ezt nemcsak az mutatja, hogy mindegyik mást mond erről a felvételről, hanem az is, hogy a Magyarék által közzétett zsarolós felvételről is
Rengeteg ember vásárol, tart otthonában és eszik banánt, mivel egészséges, mégis közkedvelt nassolnivalónak számít, illetve számtalan módon fel is lehet használni édességekhez. Ám talán sokan nem tudják róla, hogy radioaktív, mivel mindig tartalmaz némi káliumot. Most megmutatjuk, hogy ez pontosan mit jelent az egészségünk szempontjából!
A világ 96 országának 1900 legjobb egyetemét hasonlították össze, így került 8 magyar intézmény a friss Sanghaj-lista 500-as elitjébe - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Egy jelentős befektető most az FXGuys előértékesítésére összpontosít, miután több mint 2 millió dollárt fektetett az Aave (Aave) tokenbe. Ez az impozáns váltás új lehetőségeket emel ki a decentralizált pénzügyek (DeFi) területén. Az FXGuys ($FXG) előértékesítése, amely nemrég indult, mérföldkövekhez érkezett, több mint 1 millió dollárt gyűjtött a p
November 13. a kedvesség világnapja, amely minden évben arra hivatott emlékeztetni bennünket, hogy legyünk kedvesek egymáshoz, a világhoz és önmagunkhoz is. Napjainkban, amikor sokan folyton rohanunk, türelmetlenek, stresszesek vagyunk, a kedvesség olykor már szinte kiváltságnak tűnhet, pedig általában alapvető kellene, hogy legyen. Mutatunk most 1
A Zyxel Networks új XGS1935 sorozatának tagjai 18 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint elődeik, ami klassz! A Zyxel Networks a kisvállalkozások növekvő csatlakoztatási és fenntarthatósági igényeinek kielégítésére piacra dobja új, Lite-L3 intelligens menedzselt switchekből álló XGS1935 sorozatát. Az XGS1935 sorozat javítja az energiahaté
A jó szereplő olyan, mint a hagyma, rétegei vannak, amiket ha a műsor folyamán megismernek a nézők, egyre jobban kötődhetnek hozzá – mondta el Pető Gábor, a Paprika Studios head of entertainmentje, aki beszélt többek között a casting folyamatáról és a kiválasztási szempontokról. - Az idén is számos szórakoztató műsor került a képernyőkre. Hogyan dő
Az on-chain adatok szerint egy régóta szunnyadó Bitcoin tárcacím 11 év után újra aktiválódott, és elképesztő, 26,147%-os nyereséget hozott össze. A blokklánc adatokat nyomon követő Whale Alert szerint „egy 67 BTC-t tartalmazó 5 525 168 dollár értékű szunnyadó cím 11 év után most aktiválódott. 2013-ban-ban a tárcában tárolt bitcoinok értéke még csak
Egy ilyen rendezvény mindig tökéletes alkalom arra, hogy a hasonló értékrendű és gondolkodásmódú emberek lélekben töltődjenek és hasznos kapcsolatok kiépítése mellett kedvelt világjáró témakörükben tájékozódjanak.
A vállalkozásoknak is komoly a szerepük a fenntarthatóságban, ezért nem mindegy, milyen kötelezettségeket vállalnak a környezetük érdekében - mondták Budapesten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld pénzügyi konferenciájának keretében tarott szakmai kerekasztal résztvevői szerdán.
A kormány célja, hogy Magyarország 2030-ra az akkumulátor-technológia európai k+f központjává váljon és a világ akkumulátorgyártásának öt legfontosabb szereplője között maradjon - mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Hungary Battery Week budapesti konferenciáján szerdán a szervezet MTI-nek küldött
Új adatok szerint Bhután Bitcoin-vagyona immár 1 milliárd dollár fölé emelkedett, ezzel a himalájai ország a legnagyobb kriptovaluta-tartalékokkal rendelkező államok közé került — derült ki az Arkham Intelligence hétfői jelentéséből. The Royal Government of Bhutan now owns $1 Billion in Bitcoin. pic.twitter.com/y8MQdCqMDy — Arkham (@ArkhamIntel) No
Az elektromobilitásra való átállás, az európai versenyképesség javítása nem lehet sikeres a német gazdaság növekedése nélkül - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Hungary Battery Week budapesti konferenciájának második napján, csütörtökön.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft., a BÁV Faktor Zrt. és a Flexibill Kft. - olvasható a VOSZ és a BÁV Faktor közös közleményében, amit kedden juttattak el az MTI-hez.
Sokan azt gondolják, hogy az inkontinencia kizárólag az idősebb korosztály problémája, pedig a vizelettartási nehézség sajnos mindenkit érinthet, sőt a kismamák körében kifejezetten gyakori. A szégyenérzet és a tabuk miatt viszont keveset beszélünk róla. Itt az ideje, hogy az inkontinenciát végre nyíltan kezeljük!
A harmadik negyedéves gyorsjelentés közlését követően háttérbeszélgetést tartott az elemzőknek a Mol, az eseményen a december 5-én lejáró cseh derogációról is szó volt - megkeresésünkre az olajtársaság most kifejtette, hogy miért fontos az EU-s könnyítés fenntartása.
Az Usda novemberi előrejelzése szerint 2024/2025-re a globális búzatermés magasabb lesz az előző évhez képest, Kazahsztán kiemelkedő terméseredményei révén. Az Usa és Kanada is növekedést ért el, míg Oroszország és Ukrajna kisebb visszaesést könyvelhetett el a termelésben.
A jövőre a 90. születésnapját betöltő csokoládémárka és a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Formula–1-es versenysorozat hivatalos együttműködése a 2025-ös szezonban indul.