A Mazda 3 él, virul és én örvendek, hogy van még izgalmas, szép, komfortos, hagyományos kompakt autó a piacon. Ráadásul különleges, dízelelven működő Otto-motor hajtja. A Nagisa felszereltség csak hab a tortán. Hogy néz ki? A Mazda az idei modellévre frissítette a hármast, a Nagisa Special Edition változat egyedi dizájnelemeket és színvilágot kínál
Mármint a Dunai Vasmű tulajdonosa, a Liberty. S a dolgozók érdekében ne akadályozza a bérgarancia lehívását – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Léteznek olyan állatok, melyektől az emberek nagy többsége ösztönösen fél. Ezek jellemzően ragadozók, mint például a cápák, az oroszlánok vagy a krokodilok, amiket a legtöbb film is félelmetes, legyőzhetetlen, fenyegető veszélyként mutat be. Ám a valóságban ezek az állatok viszonylag kevés ember haláláért felelősek. Van azonban egy olyan, rendkívül
"Fizessen adót és a dolgozók érdekében ne akadályozza a bérgarancia lehívását a Liberty" címmel adott ki szombat délelőtt közleményt a Nemzetgazdasági Minisztérium. Vagyis a tárca nem hagyta szó nélkül azt, hogy a dunaújvárosi vasmű tulajdonosa a Portfolio-nak adott válaszában jelezte: állami beavatkozásra van szüksége a vasmű működtetése érdekében
Idén úgy döntöttem, lecserélem az évek óta használatos adventi koszorúnkat, és egy kicsit rendhagyóbb, ám annál praktikusabb változat mellett teszem le a voksomat.
A berlini székhelyű Scope Ratings hitelminősítő megerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását stabil kilátás mellett - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken este.
Szeptemberben jelent meg Simon Márton legújabb kötete, a Hideg pizza. A költő Orbán Balázsról, Demeter Szilárdról, a Jelenkor otthagyásáról, magyar Redditről és kedvenc videójátékos utalásairól mesélt a Telexnek.
Az energiahatékonyságról szóló törvény a piaci szereplők mellett a közintézmények számára is előírja egyes energetikai adatok közlését, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az év végéig csaknem négyezer közintézményt levélben értesít a teendőkről, valamint online bejelentőfelület működtetésével segíti az adatszolgáltatás folyam
Az Egyesült Államokban november elején lebonyolított választások eredménye, Donald Trump győzelmének híre megszólalásra késztette a német gazdasági közélet képviselőit – legyen szó akár egyes kutatói műhelyek, akár a fontosabb gazdasági szervezetek vezető tisztségviselőiről. S mire e vélemények zöme nyilvánosságra kerültek, jött a következő kihívás
A szőlőszüret forradalmasítása érdekében a Queen Mary University of London (Qmul ) kutatói az Extend Robotics céggel és a Saffron Grange szőlőbirtokkal együttműködve új robotszedőket tesztelnek. A projekt középpontjában egy fejlett érzékelőkkel és mesterséges intelligenciával felszerelt robotrendszer kifejlesztése áll.
A vírusok nem feltétlenül rosszak, nagyon hasznosak is lehetnek az emberek számára; a víruskutatónak az a célja, hogy ne elszenvedjük a koronavírus-járványhoz hasonló járványokat, hanem minél korábban megelőzzük őket - erről beszélt a Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán az InfoRádióban Kemenesi Gábor víruskutató. Szerinte a félelem elleni legjobb fegyve
Ül a két író egymással szemben az asztalnál. Némák. Csak a szemük beszédes. Ismerkednek. Mindkettő azonban arra vár, hogy a másik törje meg a csendet – így képzelem. De nem. Hallgatnak.
A Napnál legalább nyolcszor nagyobb tömegű csillagok életük végén szupernóvaként robbannak fel, azonban a kutatók most egy olyan példányt dokumentáltak, amely robbanás nélkül omlott össze.
Palvin Barbara elbúcsúzott hosszú, aranybarna fürtjeitől: legfrissebb Instagram-fotóin sötét, frufrus és kissé kócos frizurával pózol. Bár nem kérdés, hogy a magyar modell így is gyönyörű, első látásra alig ismertük fel. Úgy tűnik, nagyon nem akarja, hogy véget érjen a halloween.
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.
Téged is foglalkoztatott már, hogy mi is pontosan az elme és hol lehet valójában? Azt már elég biztosan tudjuk, hogy az agy egy rendkívül fontos szervünk, mert ő tartja kézben a dolgokat fizikálisan. Az egész szervezetünk irányításának és fenntartásának szálai futnak össze hozzá. Az agy a fizikai testhez tartozik, hiszen általában a központi idegre
Henning Solberg korábban komoly eredményeket ért el öccse, Petter árnyékában a WRC-ben, azonban az utóbbi években komoly nehézségekkel kellett, hogy szembe nézzen, idén azonban úgy tűnik már jobb helyzetbe került és megnyerte ismét a Norvég Rali Bajnokságot.
Sokan tartanak attól, hogy Donald Trumpnak szinte korlátlan hatalma lesz. Hiszen hogyha a kongresszus mindkét házában fölénybe kerülnek a republikánusok, akkor lényegében nem lesz ellenállás, és a Legfelsőbb Bíróságon is a Trump által kinevezett emberek lesznek - hangzott el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Aligha jut bármiféle megbecsülés a kétezres évek legkisebb Daewoo-jának, pedig az aprócska autó sokaknak az egyetlen belépési lehetőséget jelentette az
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy az M5-ös fővárosi szakaszán, a 14-es kilométernél, a bevásárlóközpontoknál öt személykocsi hajtott egymásba a városba vezető irányban. A helyszínre mentő is érkezett. Nagyjából kétszáz méterre ettől szintén ráfutásos baleset történt, ott két személykocsi karambolozott. Az autópálya érintett szakaszán forgalmi
A január 11-én a Budapest Arénában megrendezésre kerülő koncert az Illés együttes hatvanéves évfordulója előtt tiszteleg, és egyúttal emléket állít a nemrég elhunyt zenésztársnak, Szörényi Szabolcsnak.