Vasárnap este véget ért a Sztárbox idei évada. A naphire.hu is beszámolt róla, hogy a fináléban sokkoló bunyót láthattak a nézők, ugyanis a férfi középsúlyú kategória két legjobbja durván egymásnak esett, Torghelle Sándor azonban gyorsan lerendezte a harcot és rövid idő alatt háromszor is padlóra küldte ellenfelét, Törőcsik Danit. Így technikai KO-
Utoljára 3 éve voltak ilyen olcsók az Európa és Amerikai Egyesült Államok közötti repülőjegyek, mint most. Ennek oka a szezonon kívüli járatsűrítés és a vártnál alacsonyabb utasszám − írja a Haszon.Az Európa és az USA közötti repülőjegyek 2024 novemberében átlagosan 578 dollárba (azaz nagyjából 217 ezer forintba) kerülnek, állapította meg a Hopper
Öt közlekedési szakszervezet részvételével megalakult a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója (KDMU), az erről szóló alapszabályt hétfőn írták alá a felek - közölte az MTI-vel az egyik alapító, a Vasutasok Szakszervezete.
A fogyasztószerének köszönhetően a világ legnagyobb gyógyszergyártójává nőtt Novo Nordisk közzétette harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit, melyek kissé felülmúlták a piaci várakozásokat. A cég emellett pontosította 2024-es növekedési előrejelzéseit, és beszámolt a GLP-1 alapú kezelések, köztük az Ozempic és a Wegovy értékesítésének jelentős növ
Győzelmi beszédében Donald Trump kitért az ország előtt álló kihívásokra és az Egyesült Államok visszafoglalásának ígéretére. Kiemelt köszönetet mondott Elon Musknak, akit új sztárnak nevezett az amerikai fejlődés égboltján.
Robbanóeszközt találtak egy második világháborúban elesett katona maradványainak közelében Kecskeméten közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szerdán a Facebook-oldalán.
A terhesség nem betegség! Vannak azonban olyan várandósságot kísérő állapotok, amelyek fokozott orvosi figyelmet, szorosabb kontrollt igényelnek. Ilyen az ikerterhesség is.
Október 16-17-én rendezték meg Párizsban az Unleash-t, a világ egyik legnagyobb HR konferenciáját. Mi más is állhatott a rendezvény fókuszában, mint az MI forradalom, a mesterséges intelligencia hatása a recruitmentre. Toldi Gábor toborzási szakértő kint járt a rendezvényen és most olvasóinkkal osztja meg a legérdekesebb gondolatokat.
A legújabb kutatások szerint egész életükben komoly veszélynek lehetnek kitéve azok a férfiak, akik humán papillómavírussal fertőződtek meg, esetükben ugyanis nagyobb eséllyel alakulhat ki száj- és torokrák.
A tél egyet jelent a hideggel és hatalmas kabátokkal, amiben leginkább egy hóemberre hasonlítunk. Teljesen rendben van ez, hiszen első az egészség, viszont még beöltözve sem kell lemondanod a divatról. Adunk néhány tippet, ami remélhetőleg segítségedre lesz a hidegebb hónapokban.
Nagyon úgy néz ki, hogy 2017 után Donald Trump amerikai ex-elnök másodszor is beköltözhet a Fehér Házba. Ha így lesz, az üzletember számos érdekes rekordot fog túlszárnyalni, ám e "csúcsteljesítmények" közül nem mindegyik lesz hízelgő a számára.
A Zsolnay egy igazi magyar világsiker, mára ezek a legdrágább szecessziós kerámiák a világon. Mi történt? Hónapokkal ezelőtt jelentős növekedésnek indultak a Zsolnay kerámiák árai, így ma ezek a legdrágább szecessziós kerámiák a világon – derül ki a Portfolio interjújából, amit Törő Istvánnal, a Virág Judit Galéria ügyvezető igazgatójával készített
Az agrárszakképzés megújítása nemcsak az oktatást segíti, hanem az ország gerincét adó vidéki Magyarország megerősítését is szolgálja – jelentette ki dr. Nobilis Márton.
Nagy emelkedéssel indult a nap a kriptopiacon, a bitcoin árfolyam ráadásul új történelmi csúcsra emelkedett a reggeli órákban, miután az elmúlt hónapokban önmagát kriptobarát elnökjelöltként pozicionáló Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.
Meghívást kaptunk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának fejlesztésével kapcsolatos sajtónyilvános állománygyűlésre. A téma pedig nem kevesebb, mint a sajtóban napok óta terjedő hír, egy értékes ingatlan eladásáról.
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Donald Trump megnyerte az elnökválasztás, ezzel ő lett az Egyesült Államok 47. elnöke. Orbán Viktor a közösségi oldalán Trump győzelme után rendkívüli bejelentést tett, miszerint nagy terveik vannak.
Utánpótlásra, humán erőforrásra minden szakmának szüksége van, a jelenlegi időszakban pedig arról szól a világ, hogy lehet azt leginkább pótolni - mondta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Miskolci Egyetemen, az intézmény és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet közötti együttműködési megállap
A téli idő a legalkalmasabb réteges öltözködésre, és ezáltal a különböző színek és anyagok kombinálására is. És nem kell nagyon sok mindent megvásárolnod, mindössze néhány téli ruhadarabra lesz szükséged, amik valószínűleg már most ott lapulnak a gardróbod alján, és kész is a fullos szetted, ami még olcsó is. Lássuk, mik ezek!
Esik az olajár és a nemesfémek árfolyama is lefelé vette az irányt a ma reggeli kereskedésben, miután a dollár erősödésbe kezdett Donald Trump győzelmének hírére.
Elindult ma a pályázat a vidéki elektromos töltőhálózat bővítésére, amelynek keretében több mint száz helyszínen létesülhetnek nyilvános e-töltőállomások a következő években – hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium. A programban jövő május végéig igényelhetnek többletforrást a korszerű e-töltőállomások telepítését tervező üzemeltetők. A
Megnyitotta első fővárosi Renault és Dacia kereskedését az AutoWallis Csoport. A portugál Salvador Caetano Csoporttal közösen üzemeltetett ferencvárosi bemutatóterem és szervizpont támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését. Megnyitásával párhuzamosan az AutoWallis márkakere
Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei kilencedik hónapra vonatkozóan. A termelés volumene éves szinten 5,4 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A nyers adatok ennél is jelentősebb, 7,2 százalékos zuhanásról tanúskodnak. Havi szinten is visszaesett az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanapténye
Egy nemrégiben végbemenő Google Maps adatfrissítés felfedte Ukrajna kulcsfontosságú katonai pozícióit, ezzel akaratlanul is előnyt biztosítva az orosz erők számára. A Google Maps és a katonai titkok kérdése Az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács dezinformáció-ellenes egységének vezetője, Andrij Kovalenko, Telegram-posztjában fejezte ki aggodalmát a friss