Nagy bajban van az európai gazdaság, és sürgősen válságkezelő intézkedések hiányában a közösségre lassú haldoklás vár rá – így foglalható össze az Európai Központi Bank volt elnöke, Mario Draghi által készített jelentés, amit hétfőn mutatott be az Európai Bizottságnak. Orbán Viktor mai rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy a jelentés az európai g
A ára valóban rendkívül magasnak tűnhet. Egyetlen bitcoin 2024. november 8-án 76 ezer dollár környékén – azaz körülbelül 28 millió forint – mozog. Sokan úgy gondolják, hogy ez az összeg elképzelhetetlen számukra. És az a kérdés is felmerül, hogy megéri-e ekkora összeget költeni valamire, ami csupán digitálisan létezik, és nem tudod megérinteni? Ez
A tél közeledtével elérkezett a nyári gumik lecserélésének ideje. A folyamatos hőmérséklet-csökkenés teszi szükségessé, hogy leváltsuk a nyári abroncsokat. Vannak, akik már október elején átváltanak a télire, de sokan novemberre hagyják a cserét.
Orbán Viktor egy zseni! – írta pénteki Facebook-bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás. Menczer Tamás a bejegyzés mellé publikált videóban emlékeztetett: a magyar miniszterelnök volt az egyetlen vezető az egész világon, aki már az amerikai elnökválasztást megelőzően azt mondta, hogy Amerika békepárti elnököt fog választ
Elemezték a pesti kerületeinek ingatlanárait. A legtöbb helyen drágult a lakhatás költsége, a belvárosban pont nem. Mi történt? Mérsékelt áremelkedést mutatnak a Duna House értékesítési adatai a főváros pesti kerületeinek használtingatlan-piacán, ahol átlagosan 824 ezer forintos négyzetméteráron, 50,3 millió forint értékben szerződtek az otthontere
November 7-én tartották a Vármegyei Német Nyelvi Csapatverseny döntőjét a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Az emléket is állító verseny utolsó fordulójára kategóriánként 6 csapat juthatott be. 7. évfolyamon a Szent Imre, 8. évfolyamon pedig az Apáczai iskola diákjai végeztek első helyen.
A brit trónörökösnek édesapját és feleségét is támogatnia kellett a rákkal való küzdelmükben. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy élvezi a hercegi mindennapokat.
November 8-án tartották a Legyél krónikás! című országos pályázat vármegyei díjkiosztóját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárban. A beküldött munkák mindegyikét díjazták, első helyen Petró Réka, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja végzett.
„Egy mindenkiért, és mindenki egyért”- szól A három testőr ikonikussá vált mondata, mely most a tánc nyelvén elevenedik meg, a Pécsi Balett előadásában. November 15-én a Nemzeti Táncszínházban a budapesti közönséget is kalandra hívja a négy kardforgató.
Nem éri meg a negyed évszázados jubileumot a Szent Koronát őrző egyedülálló vitrin. Idén augusztusban figyeltek fel rá, hogy a golyóálló üveg felső táján a hőmérséklet meghaladta a 22 Celsius-fokot. Amikor ellenőrzést végeztek, kiderült, hogy a vitrin beépített hűtőrendszere és annak vezérlése hibásodott meg, sőt az elsődleges és a helyettesítő ren
A hazai lakásépítés és lakástámogatás nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évtizedben. Ezek a támogatások azonban egyre inkább megemelték a lakásárakat, és így kevesek számára tették megfizethetővé a saját ingatlant – derül ki a Gazdaságkutató Zrt. (GKI) elemzéséből.
A poszt apropóját az adta, hogy november 6-án, az amerikai elnökválasztás másnapján majdnem kétéves mélypontra került a forint: egy euró 412 forintot ért.
Hiába folyt napokon keresztül sárga színű víz a jászberényi otthonok vízcsapjaiból, a szolgáltató szerint ivóvízminőség-eltérést okozó meghibásodás, üzemzavar nem történt.
Nem is gondolnánk, hogy olyan prózai témák, mint egy panellakótelep építése vagy egy készülő hajó lefestése művészeti alkotás témájává válhatnak. Az 1960-as, ’70-es években a modern középületek dekorálására született, rendkívül munka- és időigényes falikárpitok a művészet szintjére emelték e hétköznapi munkafolyamatokat.
Ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel emlékezett meg tőzsdei jelenlétének 30. évfordulójáról a Richter Gedeon a Budapesti Értéktőzsdén. Magyarország legnagyobb, hazai központú, gyógyszeripari vállalataként az elmúlt három évtized során belföldön és a nemzetközi piacokon is kiemelkedő sikereket ért el, amelyeket a tőzsdei jelenlét is jelentősen t
Az amerikai részvénypiacok, a választásokat követő erős teljesítménye mögött elsősorban a bizonytalanság megszűnése áll. Donald Trump egyértelmű győzelme megnyugtatta a befektetőket, akik pozitívan fogadták a várható gazdaságpolitikai irányokat. Többek között erről beszélt Cinkotai Norbert, a K&H értékpapír vezető elemzője, a Portfolio Checklist cs
Ijesztőnek tűnhet magunkról beszélni, pláne a saját erősségeinket és jó tulajdonságainkat ecsetelni egy velünk szemben ülő idegen számára, de a sikerhez valójában néhány jól bevált módszer könnyen hozzásegíthet bárkit. Milyen skillekre van szükség egy jól sikerült interjúhoz? Hogyan biztosíthatjuk, hogy tényleg miénk legyen az álommeló? A Lányok Na
A befelé forduló személyiség nem azt jelenti, hogy a cél egy lakatlan sziget, ahol nem zavar senki és semmi. Olyan személyiségvonásról van szó, mely szemléletmódot is takar egyben. A továbbiakban felsorolt jellemzők akkor is elgondolkodtathatnak, ha történetesen a másik táborba tartozol, tehát az extrovertáltak közé.
"Vélhetően van bontási engedélyük" – mondta a testületi ülésen a polgármester. Sem a bontási és építési engedély, sem a véleményeztetés nem önkormányzati hatáskör, és nyár óta az ÉTDR sem segít. Vagy UTE-stadion, vagy lakópark épülhet majd.
A német kormányválság árnyékában érkezett Budapestre a német kancellár, hogy részt vegyen az EU-csúcson. Olaf Scholz reggeli sajtótájékoztatóján azonban nem erről, hanem az uniós összetartás fontosságáról beszélt. Eközben Berlinben már a menesztett pénzügyminiszter is azonnali bizalmatlansági indítványt követel – hangzott el az M1 Híradójában.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató csökkent októberben a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének pénteken közzétett eredményei szerint.
Jó hagyomány találkozni, ha valakinek egy országba látogatva van ott egy partnerpártja, különösen, ha ilyen erős, nyilatkozta a Magyar Péterrel közös vacsorájukról Karl Nehammer.
A bankszektor várhatóan nagyot fog nyerni, amikor Donald Trump korábbi elnök visszatér a Fehér Házba, és republikánus vezetőket tesz a szabályozás élére, akik várhatóan enyhíteni fogják a tőke- és fúziós szabályokat is - mondták iparági szakértők és elemzők a Reutersnek.