2024. november 8. péntek

nov. 8
12:18
Ezek a csillagjegyek rendelkeznek a legszínesebb fantáziával (Life)
Mutatjuk, hogy kik ők.
nov. 8
12:18
Charles Michel: Együtt tehetünk a versenyképesség erősítéséért (Demokrata)
Az unió versenyképességének erősítését célzó Draghi-jelentés kiváló alapot jelent a témában.
nov. 8
12:18
Hankó Balázs: Új pályára állt a sikeres egyetemi modellváltással a felsőoktatás (Demokrata)
Emelkedett és javult a tudományos publikációk száma és a színvonala.
nov. 8
12:18
Vég nélküli ítéletidő Spanyolországban: Valencia után Katalóniában pusztít a vihar (Magyar Nemzet)
Az éjszakai felhőszakadások miatt kialakult áradások több járművet is magukkal sodortak.
nov. 8
12:18
Zsidókat ment ki Izrael Hollandiából (AC News)
Erőszakos zavargások törtek ki az Ajax Amsterdam és a Maccabi Tel-Aviv Európa Liga-mérkőzés után.
nov. 8
12:20
Közleményt adtak ki a Megasztárról az első élő show előtt (BorsOnline)
November 10-én az első élő show-val jelentkezik a Megasztár. A tét hatalmas, a tizenhárom versenyzőből csupán tizen mehetnek tovább a következő adásba, a zsűri pedig a négy veszélyzónás versenyzőből egyet megmenthet.
nov. 8
12:21
Kerülje el a csapdákat! – már dübörög a Black Friday (ProfitLine)
Bár a Black Friday hivatalos időpontja csak november 29., már most is rengeteg akcióval és gyakran megdöbbentően magas kedvezményeket hirdető kampányokkal találkozhatnak a vásárlók. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október végén tájékoztató kampányt indított, amelyhez most újabb, a közösségi médiában elérhető tájékoztató videót tett közzé. A cél, h
nov. 8
12:21
Jön a Magyar Telekom nagy napja - Mit mondanak az elemzők? (Portfolio)
Beindult itthon a negyedéves gyorsjelentési szezon, sorra teszik közzé számaikat a hazai blue chipek, jövő héten a Magyar Telekomon a sor. Mutatjuk, hogy mit várnak az elemzők a harmadik negyedévre.
nov. 8
12:21
Már megint merész tervekkel vág neki a kormány 2025-nek, kockázatok sorára figyelmeztetik a ma még Varga Mihálynak hívott Nagy Mártont (444.hu)
A kormány 397 forintos euróról, 3,4%-os GDP-bővülésről és 3,7%-os deficitről álmodik, és átírna néhány jogszabályt is a költségvetés érdekében. A Költségvetési Tanács jelentése lerántotta a leplet a békeköltségvetés hazugságáról, hosszasan sorolta a kockázatokat, és az is kiderült belőle: van olyan, a lakosságot is terhelő adó, amiből 40%-kal többe
nov. 8
12:21
Kész, ennyi volt: elszállt az erő a forintból (vg.hu)
A forinttól jelenleg többre nem telik, marad ott, ahol van.
nov. 8
12:21
Tiborcz István cégének vezetője kerül a szállodaszövetség élére (Márkamonitor)
Új vezetőt választottak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének élére  – írja a turizmus.com. Távozik az eddigi elnök Flesch Tamás, helyét pedig  2025. január 1-jétől két évre Somlyai Zoltán veszi át. Somlyai a Tiborcz Istvánhoz tartozó Bdpst Zrt. hoteldivíziójának vezetője.   Somlyait a közgyűlés 69,64%-os támogatással választott meg az Mszés
nov. 8
12:21
Mészáros Lőrinc és Vida József csapna le a Tungsram újpesti fellegvárára (Forbes)
A csődbe fulladt magyar izzógyár ingatlanjának tulajdoni lapjáról derült ki pár érdekes részlet. Mészáros lehet a háttérben. Mi történt? Több jel utal arra, hogy Mészáros Lőrinc és Vida József exbankár üzleti köre érdeklődik a Tungsram Váci út 77. alatt lévő újpesti fellegvára és egyben legértékesebb ingatlanja iránt, írja a telex. Kontextus. A cső
nov. 8
12:23
Emberére akadt Magyar Péter: helyre tette a csúcsminiszter (vg.hu)
Újabb gazdasági tévedésekre hívták fel Magyar Péter figyelmét.
nov. 8
12:24
Most jött: Tömegbaleset történt Budapesten, jelenleg is mentenek (BorsOnline)
Négy autó ütközött össze Budapest Xiii. kerületében.
nov. 8
12:24
Alexander De Croo: Európa és az Egyesült Államok közös versenytársa Kína (Demokrata)
Butaság lenne, ha két szövetséges vámokat vetne ki egymásra, mondta a belga miniszterelnök.
nov. 8
12:24
Zsályás-gombás betyárleves húsos raviolival (egy.hu)
A betyárleves a magyar konyha kedvelt fogása. A Bakonyban gyökerezik, de készül mindenfelé szerte az országban. A bogrács-specialisták mind külön receptre esküsznek, a saját, jól bevált módszerük szerint készítik. A mi betyárlevesünk extra aromáját a friss zsályalevélnek köszönheti, és hogy még laktatóbb legyen, hogy egytálételként jóllakasson sok-
nov. 8
12:24
A legnagyobb nevek a filmes szakmában, akiket teljesen véletlenül fedeztek fel (Bien)
A legtöbb híresség egészen kiskorától kezdve tudja, hogy nagy dolgokra hivatott és keményen küzd az álmaiért, míg mások csak belecsöppennek a sztárságba, ahogy az alábbi tíz celeb is.
nov. 8
12:27
Charles Michel: Együtt tehetünk a versenyképesség erősítéséért (hirado.hu)
Az elmúlt hónapokban sikerült egyetértésre jutnunk abban, mit akarunk együtt tenni azért, hogy versenyképesebbek legyünk az EU-n belül és az unión kívüli partnereink irányában is – mondta az Európai Tanács elnöke pénteken Budapesten, az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális ülése előtt.
nov. 8
12:30
Gerendai Károly Magyar Péterről: Meghekkelte a Fideszt – nagyon jól kommunikáló, de nárcisztikus jegyeket mutató, rendkívül elszánt fiatalember (SzMo)
A Sziget alapítója sok minden más mellett a TISZA Párt elnökéről is beszélt, aki szerinte "meghekkelte a Fideszt".
nov. 8
12:30
Kényelmetlenné vált a brazil szójabab a gigacég számára (Agrofórum)
A francia tejipari óriás, a Danone leállította a szójabab beszerzését Brazíliából, és most Ázsia országaiból vásárol – mondta a cég pénzügyi vezetője, megelőzve egy olyan európai uniós szabályt, amely szerint a cégeknek bizonyítaniuk kell, hogy nem erdőirtás területéről szerzik be a szóját.
nov. 8
12:30
Fülöp Attila: A szociális gondoskodás a közösségért vállalt aktív segítségnyújtás (Demokrata)
A szociális gondoskodás a közösségépítés legalapvetőbb szintje, mondta az államtitkár.
nov. 8
12:30
Olasz pácolthús-birodalom születik, elárasztják Európát (Magyar Mezőgazdaság)
A GranTerre és a Parmacotto fúziója egy 1,1 milliárd eurós, új pácolthús-óriást hoz létre, amelynek célja a nemzetközi piacok meghódítása. Az ambiciózus ötéves tervük 1,5 milliárd eurós forgalmat céloz meg.
nov. 8
12:30
A Hyundai már a hibrid rendszer nélküli autóját tesztelte (Racing)
Noha hivatalos döntés még nincs a hibrid rendszer kivezetéséről a WRC-ben, a Hyundai nem vesztegette az időt, és már enélkül tesztelte az autóját. Lehet, hogy Thierry Neuville nem szeretné, hogy eltűnjenek a hibrid egységek a WRC-ből, de a csapat máris arra készül, hogy mi lesz, ha ez minden bizonnyal megtörténik. A végleges döntésre december 11-ig
nov. 8
12:30
Nagy baj van a Szent Koronával, azonnal közbe kellett lépni (naphire.hu)
Elromlott a Szent Korona vitrinje, ezért új tárolót kell csináltatni a koronázási eszközöknek.
nov. 8
12:30
Új Star Wars-trilógián dolgozik a Disney filmstúdió (kultura.hu)
Új Star Wars-trilógián dolgozik a Walt Disney filmstúdió – közölték a produkcióhoz közel álló források. Az új trilógia fejlesztése a kezdeti szakaszban jár, a forgatókönyvét Simon Kinberg, az X-Men producere, a Star Wars: Lázadók animációs sorozat társalkotója írta. Kinberg a Lucasfilm elnökével, Kathleen Kennedyvel együtt producere is lesz a készü
nov. 8
12:33
Giorgia Meloni szerint Európának rendbe kell szednie magát (hirado.hu)
Európának rendbe kell szednie magát és fel kell mérnie korlátait, eszközöket adva a tagállamoknak a cselekvésre – nyilatkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnök újságíróknak az Európai Unió informális állam- és kormányfői ülésének egyik szünetében, pénteken Budapesten.
nov. 8
12:33
Magyar Péterrel fotózkodott a kutyapárt vezetője, aki az egészből már megint viccet csinált (ATV)
Kovács Gergely, a MKKP elnöke és Hegyvidék újdonsült polgármestere szereti meghökkenteni a követőit. Nem száll lesz a viccvonatról. Most Magyar Péter kapcsán trollkodott.
nov. 8
12:33
Jobban veszik az 1984-et és A szolgálólány meséjét, mint a Teslát vagy a bitcoint Trump győzelme után (Forbes)
Brutálisan nagyot emelkedtek az eladások, újra a bestseller listára kerültek a rendszerkritikus könyvek az Amazonnál. Úgy veszik a könyveket, mintha nem lenne holnap. Mi történt? Tömegek kezdtek Orwellt, Margaret Atwood-ot és Ray Bradbury-t vásárolni Trump győzelme után, írta meg a HVG. Margaret Atwood Magyarországon is népszerű regénye, A szolgáló
nov. 8
12:36
Két hét maradt a cégeknek dönteni (Piac és Profit)
November 20-ig nyújthatnak be kérelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál azok a társaságok, amelyek csoportos társasági-adóalanyiságot kívánnak létrehozni a 2025-ös adóévre. Ez az adózási forma jelentősen könnyíthet a társasági adót érintő adózási és adminisztratív terhein, a kapcsolt vállalkozásokkal rendelkező adózóknak is célszerű lehet átgondolni
nov. 8
12:36
Bkk: jövő héten nem jár a fogaskerekű (Blikk)
Jövő héten karbantartás miatt nem közlekedik a fogaskerekű, helyette pótlóbusszal lehet utazni. A Budapesti Közlekedési Központ (BBK) pénteki közleménye szerint több alternatíva is lesz azoknak, akik arrafelé utaznának. Azonban érdemes felkészülni rá, hogy több tömegközeledési eszközön sem megengedett a kerékpár szállítása.
nov. 8
12:36
Giorgia Meloni szerint Európának rendbe kell szednie magát (Demokrata)
"Európának fel kell ráznia magát, és fel kell mérnie saját korlátait" – fogalmazott az olasz kormányfő.
nov. 8
12:36
F–16-osokat fogtak el magyar Gripenek a román légtérben (Magyar Nemzet)
Látványos felvételek is készültek a gyakorlatról.
nov. 8
12:36
Héthavi csúcson a Coinbase prémium, új kereslet érheti a kriptovaluta-piacot? (BitcoinBázis)
Donald Trump keddi győzelmét követően váratlan felfutásba kezdett a teljes kriptovaluta-piac. Míg a bitcoin (BTC) új történelmi csúcsot állított fel, addig számos altcoin 20%-ot meghaladó emelkedést produkált. A centralizált tőzsdék (CEX) kereskedési forgalma jelentősen megnőtt, melyek közül a Coinbase az, amelyikkel érdemes alaposabban foglalkozni
nov. 8
12:36
Magyar mozimaraton féláron a Cinema City Filmünnepen (Digital Hungary)
Fejest ugorhatunk a hazai filmekbe a ma kezdődő Filmünnepen. A Cinema City november 7. és 10. között egyedülálló lehetőséget biztosít a mozimaratonra: kevesebb mint féláron nézhetjük meg az elsők között a legújabb magyar filmeket, többek között Herendi Gábor legújabb romantikus vígjátékát, a Futni mentem c. alkotást, vagy Till Attila nemrég debütál
nov. 8
12:36
Mi legyen az ebéd hétvégén? – Vaduljatok vadassal! (Street Kitchen)
A vadas neve hallatán menten összefut a nyál a szátokban? Akkor meg is van, hogy mi legyen a hétvégi ebéd: egy tuti vadas inspirálta menüt dobjatok össze!
nov. 8
12:36
A digitális szemléletváltás fontossága: Az ipari adatgyűjtés új szintjei (Gyártástrend)
Az ipari digitalizáció és a mesterséges intelligencia ma már szinte mindenütt jelen van a médiában, és gyakran halljuk, hogy az Ai szinte minden problémára megoldást kínál. Azonban a valóságban a legtöbb vállalat számára a digitális átalakulás nem itt kezdődik. A legfontosabb és első lépés az adatgyűjtés, hiszen anélkül, hogy megfelelő és rendszere
nov. 8
12:36
Mi vagyunk most a fa, a part, az öröm is: Radnóti Miklós kevésbé ismert versei (kultura.hu)
Radnóti Miklós kevésbé ismert, de annál izgalmasabb verseiből gyűjtöttünk össze néhányat, melyben – a megszokottól eltérően – egy sokkal derűsebb, játékosabb költői hang mutatkozik meg.
nov. 8
12:39
Alexander De Croo szerint Európa és az Egyesült Államok közös versenytársa Kína (hirado.hu)
Butaság lenne ha két szövetséges, Európa és az Egyesült Államok vámokat vetnének ki egymásra, hiszen a közös versenytársuk Kína – közölte a belga miniszterelnök.
nov. 8
12:39
"Ő máshogy kezeli a játékosokat" – parádés gólokkal reagált Révész kritikájára Molnár Gábor (m4sport.hu)
Kirobbanó formában a Kisvárda, amely az elmúlt öt mérkőzését megnyerte, így átvette a vezetést a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. Az elmúlt két mérkőzésen Molnár Gábor volt a csapat egyik hőse, aki a Szentlőrinc és a Békéscsaba ellen is betalált, mindkétszer egy góllal nyertek a várdaiak. A támadó az m4sport.hu-nak az elmúlt fordulóban szerzett cs
nov. 8
12:39
A játékeladások tolják a Sony szekerét, megindult a részvény (vg.hu)
A Sony hardveres fronton kicsit döcög.
nov. 8
12:39
Pert nyertek a tankerület ellen a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárai (Nyugati Fény)
Fontos döntés született.
nov. 8
12:42
Direkt36: Tiborcz István hotelében is ajánlottak szobát az EU-csúcsra érkező vendégeknek (SzMo)
A Direkt36 információi szerint a magyar EU-elnökség különösen nagy lelkesedéssel ajánlgatta a Dorotheát a delegációknak. Egy neve elhallgatását kérő diplomata szerint azt hangsúlyozták, hogy a szálloda "nagyon kedvező csomagokat" kínál.
nov. 8
12:42
Időutazás a kegyetlenség birodalmába, avagy érkezik a legújabb ÁVH-regény (Demokrata)
A szerző Faludy Györgynek köszönhetően ismerte meg a recski kényszermunkatábor történetét.
nov. 8
12:42
Szörnyű hírünk van az autósoknak: aki teheti, most ne induljon tankolni (naphire.hu)
Mindkét üzemanyagtípus átlagára növekszik szombattól, a benzin három, a gázolaj négy forinttal drágul a benzinkutakon.
nov. 8
12:42
Giorgia Meloni szerint Európának rendbe kell szednie magát (vasárnap.hu)
Európának rendbe kell szednie magát és fel kell mérnie korlátait, eszközöket adva a tagállamoknak a cselekvésre – nyilatkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnök újságíróknak az Európai Unió informális állam- és kormányfői ülésének egyik szünetében, pénteken Budapesten. Giorgia Meloni a rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette: sokan úgy tesznek,
nov. 8
12:42
Lehangoltság és szorongás ellen: tápanyagok, amik támogatják a lelki egészséget (EgészségKalauz)
A hangulatjavító hatású, illetve a klinikai depresszió kezelésében a legtöbbet vizsgált és leggyakrabban használt étrend-kiegészítőket vesszük sorra. Mutatjuk!
nov. 8
12:45
Hatással lehet a profitodra, ha érted a sertések röfögését? (Agroinform)
A sertések kommunikációja fontos információkat hordoz.
nov. 8
12:48
Havonta 300 dollárt költött üdítőkre (Metropol)
Havonta több mint 300 dollárt költött üdítőkre.
nov. 8
12:48
Nagy változás a legnagyobb cégeknél: muszáj lesz a nőket is bevonni a döntéshozatalba (Adózóna)
Azoknál a nyilvánosan működő részvénytársaságoknál, amelyeknél a felügyelőbizottsági pozíciókban alulreprezentált nem aránya nem éri el a testületben a 49 százalékot, a jövőben legalább a tagság 40 százalékát az alulreprezentált nem tagjai kell, hogy betöltsék – írja elő a parlament napirendjén lévő T/9721. számú törvényjavaslat.
nov. 8
12:48
Neked is fájdalmaid vannak edzés után? Ezzel a nassolnivalóval csökkentheted őket (BorsOnline)
Ezt érdemes kipróbálnod.

Keresés