A vállalatcsoport jelentős mértékben támogatja az Európai Unió dekarbonizációs céljait, de úgy véli, hogy ezek eléréséhez széles körű technológiai megközelítés szükséges – árulta el Steffen Hoffmann, a Bosch csoport észak- és kelet-európai regionális elnöke, valamint az Egyesült Királyságért és Írországért felelős ügyvezető igazgatója a Portfolio m
Már csak egyet kell aludni, hogy újra táncra perdüljön a magyar celebélet krémje a Dancing with the Stars színpadán. A műsor harmadik adásában a kreatív producerek egy olyan koncepcióval fűszerezték meg a formátumot, amit kár volna kihagyni! A halloweeni borzongás után most családjukat hívják táncolni a versenyzők!
Körülbelül 300 ezer fiatal jogosult a munkáshitelre, ami a szakképzésben tanulóknak szól, valamint azoknak a fiataloknak, akik érettségi után elhelyezkednek a munkaerőpiacon – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán, közölte a
Ahogy az év vége közeleg, a kriptovaluta piac gyors ütemben változik. Egy kiválasztott digitális eszközcsoport felkeltette a befektetők figyelmét, és példa nélküli növekedési potenciált ígér. Ez az öt kriptovaluta komoly érdeklődést generál, és nagy valószínűséggel drámai emelkedést mutathat decemberig. Ismerd meg, mely tokenek alakíthatják át a be
A kávét sokáig nagyon egészségtelen italnak tartották, az utóbbi évek kutatásai alapján azonban már sokkal inkább az egészséges ételek és italok közé tartozik.
Mrekva Ádámot nevezték ki a Schneider Electric MG Zala gyárának igazgatójává, a szakember a vállalat gyöngyösi üzeméből érkezik új pozíciójába. Kiemelt célja, hogy az új technológiák alkalmazásával határozottan növelje az üzem digitalizációját.
Egész életünk tanulásból áll és előfordul, hogy téves információhoz jutunk, annak ellenére, hogy a tévhit "közismert". Az alábbi tíz mítoszt most megtanulhatjuk újra, helyesen.
A kifejezetten szélsőséges éghajlati viszonyokra tervezett 148-as szériát 12,6 literes, V8-as dízellel szerelték, de egy évtized mozdulatlanság nem volt a mérnökök fejében.
Már több mint három évtizede alapult a Hajtás Pajtás kerékpáros futárszolgálat, amely óriási hatással volt a városi biciklizés kialakítására Budapesten. A cég egyik vezetőjével, Kürti Gáborral idéztük fel a legemlékezetesebb pillanatokat a történetükben. Többek között szerencséjük volt Puskás Öcsi híres aranycipőjéhez, sőt az is előfordult, hogy eg
A tél előtti utolsó munkák elvégzésével rengeteg bosszúságot tud megspórolni magának az egyszeri hobbikertész. Vagy örömet biztosít magának későbbre, amikor minden sötét és szomorú.
A katolikus iskolák magas szintű oktatást képesek biztosítani tanulóiknak és olyan identitást, amely emberré formálja őket – jelentette ki Paul Desmond Tighe püspök a katolikus diákok szövetsége nemzetközi fórumán, amely a magyar szerzetesrendi iskolák diákjai társaságának szervezésében zajlik a Római Magyar Akadémián. A katolikus diákok szövetségé
Az orosz központi bank elutasította a vállalkozások panaszait a magas kamatlábakkal kapcsolatban, és a munkaerőhiányt jelölte meg a beruházások növekedésének lassulása mögött álló fő okként. A jegybank szerint a gazdaság túlfűtöttségének lehűtése érdekében még hosszú ideig magas hitelfelvételi költségekre lesz szükség, miközben az ipari szektor és
Furcsa botrány alakult ki a fiatal demokrata énekesnő és a régi-új amerikai elnök között egy tiktokos zene miatt. Mi történt? Összetűzésbe keveredett TikTok-on Olivia Rodrigo énekesnő és Donald Trump amerikai elnök, írta meg a dailymail. Trump csapata a győzelmet ünneplő posztban Olivia Rodrigo deja vu c. dalát használta fel, amin a nyíltan demokra
Az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbit pedig 2,2 százalékkal haladta meg a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2024. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Harry herceg már többször kifejezte, hogy édesanyja, Diána hercegné elvesztése hogyan formálta őt. A sussexi herceg korábban elmondta, hogy néhai édesanyja segített neki megérteni a mentális egészség, a család, a véleménynyilvánítás, a különböző kultúrák és ideológiák elfogadásának, valamint a kevésbé szerencsések megsegítésének fontosságát.Nemrég
A 2024-es amerikai elnökválasztás eredményei alapján egy titokzatos befektető, akit "Trump-bálnaként" emlegetnek, közel 50 millió dolláros nyereségre tehetett szert. A francia állampolgárságú férfi, aki magát Théónak nevezi, merész fogadásokat tett Donald Trump győzelmére - számolt be a WSJ.
Az Európa Tanács fő prioritása a továbbiakban is Ukrajna támogatása és Oroszország háború miatti elszámoltatása – mondta el a közmédiának pénteken Alain Berset.
A Kossuth- és kétszeres Petőfi Zenei Díjas zenész, zeneszerző legújabb, Esthajnal című színdarabja sikeréről mesélt az M2 Petőfi TV vendégeként, és ennek kapcsán arra is kitért, miért foglalkozik legszívesebben olyan örökérvényű témákkal, amelyek időről időre elgondolkodtatják az embereket.
Sürgős és hosszantartó megoldásra van szükség a magas energiaárak jelentette problémára, ahogy fenntartható megoldásra van szükség a tisztességes és megfizethető lakhatás biztosítására is - jelentette ki Brüsszelben kedden Dan Jorgensen, aki pozíciójának európai parlamenti támogatása esetén az energiaügyekért és a lakhatásért felelős uniós biztosi
A páciensek sokszor magukra maradnak a döntési folyamatokban, és nincs módjuk arra, hogy tájékozottan véleményezzék az őket érintő intézkedéseket Kaló Zoltán, a Semmelweis Egyetem kutatótanára szerint.
Hatalmas újdonság a magyar gasztronómiai színtéren: 8 év után visszatért és újra Magyarországon tesztel a világ egyik legelismertebb gasztrokalauzának csapata! Világszerte elismert szereplővel gazdagodik a magyar gasztronómiai élet. A francia
Nem mindennapi jelenetet rögzített egy autós az M0-áson október végén. Egy mentőautóban csetepaté alakult ki, végül valami kirepült onnan, mutatjuk a videót. A BpiAutósok YouTube-csatornájára került fel egy felvétel, amiben egészen hajmeresztő pillanatokat láthatunk. A belső sávban haladó, megkülönböztető jelzést használó mentő hátuljában jól látha
Karl Nehammer pártja és a tiszások egy frakcióban ülnek az Európai Parlamentben. A két politikust tegnap este egy budapesti belvárosi étteremben fotózta le olvasónk.
2022-ben egy olyan fiatal nő maradványaira bukkantak Lengyelországban, akit közössége vámpírnak tartott, most pedig a szakértők sikeresen rekonstruálták az arcát.
A Coca-Cola HBC Magyarország kereskedelmi és marketingvezetője a Signature 40-, a Signature Trade- és a Signature FMCG-listák élén végzett idén. Harmati Tamással a szakmai siker mellett beszélgettünk a fenntarthatóságról, a digitális innovációkról és a Student Design Awards támogatójaként szerzett élményeiről is. - Mit jelent neked, hogy az összesí