Háromszázötven éve, 1674. november 8-án halt meg a neves angol költő, John Milton, aki legismertebb művét, az 1667-ben megjelent Elveszett Paradicsom című vallásos eposzt már vakon és magányosan írta.
Az amerikai győzelem egy hatalmas győzelem, olyan nagy győzelem, hogy nemcsak a Holdról, hanem a Marsról is látszik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Az európai tőzsdék csütörtökön a technológiai és nyersanyagipari részvények hatására erősödtek. A páneurópai Stoxx 600 0,7%-kal magasabban zárt, a technológiai szektor 2,2%-os emelkedésének köszönhetően, visszanyerve az előző kereskedési nap veszteségeit.
A következő évben sokkal több lehetőségük lesz, mint az elmúlt két, "beszorított" évben, amikor a háború nyomasztott bennünket – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.
Előkerült egy felvétel október végéről, amelyből kiderül: szürreális jelenetnek volt tanúja egy sofőr az M0-son. Az autós fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy mentőautóban dulakodnak az abban utazók. Ez még hagyján, de az összezördülés odáig fajult, hogy egy tárgy repült ki a jármű ablakán, egyenesen az útburkolatra, a videót közzé tevő sofőr e
Te is jártál már úgy, hogy a rengeteg teendőd közepette folyamatosan halogattad a hajmosást? Ez egy bizonyos pontig rendben is lehet, de ha csak arra gondolunk, hogy nap mint nap mennyi szennyeződéssel, kórokozóval találkozhatunk, már egészen ijesztően is hangozhat az, ha hetente mondjuk csak egyszer mosunk hajat. De még ha látszólag nincs is szüks
Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója péntek reggel az ATV Start vendégeként beszélt a magyar vasút aktuális kihívásairól, a menetrendszerűség problémáiról és a szükséges infrastruktúra-fejlesztésekről.
Az elemzők szerint a spanyolországi árvíz olyan mértékű kárt tett a helyi mezőgazdaságban, mely szerte Európában, így hazánkban is éreztetni fogja a hatását - írja az euronews.com.
Ha november, akkor Márton nap - és Márton-napi libasült! Ha nem akarunk egész évben éhezni - ahogy a mondás jósolja azoknak, akik kihagyják a libáskodást -, akkor jó, ha beszerzünk egy szép hízott libamellet vagy libacombot, esetleg egy egész libát, és nekiugrunk a feladatnak. Akinek nincs rutinja etérten, innen üzenjük: pánikra semmi ok - segítünk
Kiállítás, ismeretterjesztő előadás, darunézőtúrák, madárgyűrűzés, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a 13. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára.
A jövő év az A2 jogosítvánnyal is vezethető CMX500 számára - amely 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban Európa legkelendőbb custom motorkerékpárja volt - számos fontos frissítéseket tartogat, amelyek javítják a menetkomfortot, a vizuális élményt és a mindennapi praktikumot. Átformálták az új hátsó felütközésgátlókat, ezzel javítja a vezethetőséget a dur
Felemás arcát mutatja eddig az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban, a Championshipben a West Bromwich Albion. Gera Zoltán egykori és Callum Styles mostani együttese az idegenbeli szereplés alapján dobogós lenne, hazai pályán viszont a jó teljesítmény mellett a gólokkal is adós.
Horváth József egyike azon kutatóknak, akik bizonyítani tudták az orvosi cannabis jótékony hatását onkológiai betegség esetében. Kutatásai és fejlesztései mérföldköveknek számítanak.
Az egyedi látogatók számában, oldalletöltésben és az oldalon töltött idő tekintetében is kiemelkedő eredményeket ért el az Index 2024. november 6-án, amikor az amerikaiak az új elnök személyéről döntöttek.
Az agrártámogatások idei előlegfizetése zavartalanul folyik, a Magyar Államkincstár (Mák) már október végéig összesen 119,3 milliárd forintot folyósított a mezőgazdasági termelők részére.
Ne sneakereket és farmert vegyenek fel a főnökök, hanem inkább próbálják megérteni és egyenrangú partnerként kezelni a Z generációsokat - tanácsolta a HR-eseknek Szili-Török Adrienn, az UniYou-tól, aki maga is Z generációs. Nyester Ágnes, a Calzedonia regionális HR managere szerint ha megfelelően foglalkoznak velük, nagyon értékes munkavállalók vál
Mintegy ötezer hamis parfümöt találtak egy budapesti távolkeleti boltban, az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) pénteken az Mti-t.