Hosszú idő után újra lakóingatlan-fejlesztést finanszíroz a magyar Erste Bank, amelynél az év első kilenc hónapjában kiemelkedő mértékben nőtt lakáshitelek és személyi kölcsönök felvétele is.
Nem csoda, hogy az egészségpénztár népszerű megtakarítási forma ma hazánkban, hiszen az ide befizetett összeg után 20% adó-visszatérítés kapható, ami akár közel 150 ezer forint pluszpénzt is jelenthet évente.
Utoljára négy és fél éve kényszerültek annyi folyószámlahitelt felvenni a megszorult bankszámlás ügyfelek, mint az idén szeptemberben. Ennek az egyik oka az iskolakezdés lehetett, ami áruhiteleket és személyi kölcsönöket is megdobta. Az új lakáshitelek összege az idén rekordot is dönthet, amiben a lakásárak drágulása is szerepet játszik.
Vegyesen mozogtak a betéti kamatok november elején: van olyan bank, ahol általános kamatcsökkentés történt, míg máshol időszakosan jelentős kamatemelésre is sor került a rövidebb lekötési időre kínált megtakarítási termékeknél.
A pszichológusok egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy egészséges fiatalok kizárólag az interneten terjedő információkra támaszkodva például autizmussal vagy ADHD-vel diagnosztizálják magukat.
A magyarok több százezer forintnyi nyugdíjnak örülnének, de nem sokat tesznek ennek érdekében. Mégis aggódnak amiatt, hogy miből élnek majd meg időskorukban és hogy kénytelenek lesznek másokra utalva - derült ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből.
Izraelben ellenzéki pártok a kormány elleni tiltakozás fokozására szólították fel az embereket szerdán rendkívüli sajtótájékoztatójukon válaszul Joáv Galant védelmi miniszter szerda esti menesztésére.
Az eddigi ötről 3,5 százalékra csökkent a beruházásra igénybe vehető Széchényi hitelek és lízing kamata. Az olcsóbb konstrukciókat november 5-től igényelhetik a kis- és középvállalkozások.
A 2023-as jelentésben az áll, hogy a női 66 kilogrammos súlycsoportban olimpiai aranyat szerző algériai ökölvívó egy 5-alfa reduktáz nevű szexuális fejlődési rendellenességben szenved, ami biológiailag férfiaknál fordul elő.
Sok magyar keresi a devizás befektetési lehetőségeket, amikor gyenge a forint. Ezt már akár a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarításoknál is megtehetik, köthetnek euró vagy dollár alapú nyugdíjbiztosítás.
A vastagbélrákszűrés 50 éves kor fölött mindenkinek ajánlott, de gyanú esetén bármely életkorban fontos lehet a betegség mielőbbi felismerése. Legnagyobb jelentősége a bélcsatorna endoszkópos vizsgálatának, a béltükrözésnek (kolonoszkópia) van, de más szűrési módszerek is elérhetőek.
Folytatódik a bankok bejelentése a jelentős lakossági díjemelésről a jövő évtől kezdve. Erre a pénzügyi tranzakciós illeték másfélszeres emelése miatt kerül sor. A tartós drágulást azonban a K&H Banknál egy kedvező változás is kíséri – mutat rá a BiztosDöntés.hu.
Brad Pitt és Jennifer Aniston ikonikus párosa éveken át ragyogott Hollywoodban, és noha már külön utakon járnak, közös pillanataik örökre a popkultúra részévé váltak. Galériánkban a legemlékezetesebb fotóikból szemezgettünk.
Amerikában gyakorlatilag bármilyen nevet adhat a szülő a gyereknek és ezt sok "kreatív" celeb maximálisan ki is használja. Az alábbi kilenc sztárcsemete rendelkezik a legcikibb névvel.
Az ügyészség szerint törvénysértő módon járt el a rendőrség, amikor elutasították a feljelentést Koltay András havi egymilliós fizetéskiegészítése ügyében.
A csatatérállamok drámai hajrája rendkívüli izgalmat hozott az USA elnöki posztjáért vívott versenyben. Magyarországon idén először lehetett fogadni az elnökválasztásra, és jelentős számban fogadtak jó érzékkel Trump győzelmére.
Hónapok óta lázban tartja a világot, nem csak az amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok elnökválasztása. Szerdán minden világszerte minden portál az eredmények alakulásától hangos, a délelőtt folyamán pedig hírül adták, hogy a volt elnök, Donald Trump került ki győztesként Kamala Harrisszel szemben. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldal
Megkezdődtek a Korányi Frigyes utca és a szervizút közötti zöldfelület rendezési munkálatai a héten. A rövid távon fenntartandó fákon ápoló célzatú gallyazást, valamint koronakönnyítést végeznek. Voltak azonban már elöregedett, balesetveszélyes fák is, amelyeket kivágnak az élet- és vagyonbiztonság érdekében. A 21 korhadt helyére viszont 52 újat ül
A BMW Group Regensburgban működteti több mint harminc létesítményből álló, nemzetközi gyártási hálózatának egyik üzemét, amelynek gyártósorain munkanaponként akár 1 400 darab BMW X1 és BMW X2 modell is napvilágot lát – ezeket a világ minden pontjára exportálják. A különböző hajtáslánc-technológiákkal szerelt modellek rugalmasan, egyazon gyártósoron
Új évaddal tér vissza A Konyhafőnök, amely több változást és meglepetést is tartogat. Sárközi Ákos távozott a műsorból, a helyére pedig két másik séf érkezett, Kaszás Kornél és Tóth Szilárd. Emellett az is kiderült, hogy Kulcsár Edina G.w.M is felbukkan a műsorban, bár ők valószínűleg nem plusz zsűritagok lesznek, de az sem valószínű, hogy beállnak
Hónapok óta lázban tartja a világot, nem csak az amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok elnökválasztása. Szerdán minden világszerte minden portál az eredmények alakulásától hangos, a délelőtt folyamán pedig hírül adták, hogy a volt elnök, Donald Trump került ki győztesként Kamala Harrisszel szemben. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldal