2024. november 30. szombat

nov. 30
8:21
Miért Szent András napján jósoljuk meg, ki lesz a jövendőbelink? (kultura.hu)
November utolsó éjszakája a szerelmi jóslatoké. A magyar néphit szerint a leányok Szent András napjáról, november 30-áról december elsejére virradóra megtudhatták, ki lesz a férjük. Éjjel látták álmukban. Vagy másnap reggel. Vagy karácsonykor a templomban. Előbb vagy utóbb. Kis szerencsével.
nov. 30
8:21
Öntsünk tiszta vizet a pohárba – de mennyit és miért (PlanetZ)
A vízfogyasztás alapvető a túléléshez és az egészség megőrzéséhez. Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a napi vízbevitel növelése elősegítheti a súlyvesztést, csökkentheti a vesekő és húgyúti fertőzések kockázatát, valamint enyhítheti a migrént. Ugyanakkor a túlzott vízfogyasztás vízmérgezéshez vezethet. Az ideális mennyiség egyénenként változó, és
nov. 30
8:23
A legnépszerűbb reggeli komoly károkat okozhat (Magyar Hírlap)
Van, amivel soha nem szabad együtt fogyasztani.
nov. 30
8:27
A dán gazdák új adót kaptak – és nincs tüntetés, nincs blokád (Agroinform)
Dánia a világon elsőként vezetett be adót a mezőgazdaságból származó éghajlatkárosító gázkibocsátásra, amit a gazdák is támogatnak.
nov. 30
8:27
Rengetegen a szívükhöz kaptak ebben a vármegyében: hirtelen megmozdult a föld (ATV)
Megmozdult a föld Pest vármegyében.
nov. 30
8:27
Emlékszel Julia Roberts barátnőjére a Micsoda nő! című filmből? Meglepődsz, hogyan fest napjainkban (Femcafe)
Biztosan te is számos jelenetet fel tudsz idézni a Micsoda nő! című kultfilmből, azt azonban valószínűleg nem tudod, mennyit változott napjainkra az a színésznő, aki Julia Roberts karakterének barátnőjét alakította.
nov. 30
8:27
Design Pop-up eseményt szervezett az Elle (Márkamonitor)
November végén egy hétvégére megtelt az Andrássy út magyar tervezők darabjaival, a divat hazai utcájának ikonikus épülete, az Il Bacio di Stile adott otthont egy különleges, eddig még soha nem látott kezdeményezésnek: két napra megnyitotta kapuit a Design Pop-up by Elle, ahol több, mint ezer látogató és vásárló élvezhette a hazai tervezők munkáinak
nov. 30
8:27
Mennyire értékálló valójában egy elektromos autó? (Igényesférfi.hu)
Vajon az EV-k vagy a belső égésű motoros autók az értéktartóbbak? Cikkünkben utánajárunk a kérdésnek, mely minden elektromosautó-tulajdonost foglalkoztat.
nov. 30
8:27
Csíkok a bőrön: striának tűnhet, pedig hormonális oka is lehet! (EgészségKalauz)
A legtöbbször pubertás korban, gyorsabb hízás és várandósság során szoktak megjelenni a vöröses, majd fehér színű csíkok. Előfordulhat azonban, hogy a livid striák egy hormonális betegségre, a Cushing-szindrómára is felhívják a figyelmet.
nov. 30
8:27
Dehogy 30! Ennyi évesen élvezik a nők legjobban a szeretkezést (Bien)
A legutolsó kutatások szerint a nők nem a húszas éveik elején élvezik leginkább a szexet és nem is a húszas éveik végén.
nov. 30
8:33
Ukrajnában nagyobb lehet a búza vetésterülete 2025-ben (Agrofórum)
Ukrajnában a búzatermés akár 25 millió tonnára is nőhet jövőre az idén várható 22 millió tonnáról a nagyobb vetésterületnek köszönhetően – mondta Tarasz Viszockij, a kijevi mezőgazdasági miniszter első helyettese.
nov. 30
8:33
Donald Trumphoz látogatott Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (Demokrata)
Donald Trump hétfői bejelentését követően a kanadai kormányfő még aznap telefonon beszélt a leendő elnökkel, amit "jó beszélgetésnek" minősített.
nov. 30
8:33
Zelenszkij: mindent megteszek, hogy jövőre véget érjen a háború (Demokrata)
Hozzátette: "Nagy nyomást" kell gyakorolni Oroszországra.
nov. 30
8:33
A szarvasmarha-ágazat egyre inkább lemarad a vágóhidakon (Agrárágazat)
Idén őszig folytatódott a hazai szarvasmarha-ágazat lejtmenete, ami a külkereskedelmet, és a vágások számát érinti.
nov. 30
8:33
Újabb esélyt kapott a magyar dinnye (Mezőhír)
A klímaváltozás és a szállítási költségek emelkedése előnyt ad a magyar dinnyének a versenytársakkal szemben.
nov. 30
8:33
Januártól elérhető lesz a Rally2-es Hyundai második generációja (Racing)
A múlt hétvégén Kris Meeke előfutóként vett részt a francia Rally du Var versenyen, ahol az északír versenyző már a 2025-re tervezett fejlesztésekkel ellátott Hyundai i20 N Rally2-t vezette.
nov. 30
8:39
Színpompás jelenséget láthatunk most az égen (Infostart)
Retrográd mozgásának köszönhetően a Mars látszólag egy teljes hétre "lehorgonyoz" majd a Méhkas csillaghalmaz mellett, és még komoly teleszkópra sem lesz szükség az együttállás megfigyeléséhez.
nov. 30
8:39
Nézze vissza az Integrator FM ipari podcast első epizódját! (autopro)
Fedezze fel az additív gyártás nyújtotta lehetőségeket és tudjon meg többet a technológiáról Falk György, a Varinex Zrt. Stratégiai igazgatójának szakértői vezetésével.
nov. 30
8:39
Szemerey Zsófi: Reménykedem, hogy a svédek ellen még pokolibb hangulatot tudnak teremteni a szurkolók (m4sport.hu)
A válogatott kapus szerint mindegy, hogy ki kezd a svédek ellen.
nov. 30
8:39
Álmában ma is táncol a lebénult balerina: "Szeretnék újra járni, még ha csak mankóval is" (BorsOnline)
Niki jelenleg kerekesszékben tölti a mindennapjait.
nov. 30
8:39
Hamilton kínos vallomása igazi pofon a Ferrarinak (Magyar Nemzet)
Szombaton Katarban rendezik a Formula–1-es idény utolsó sprintfutamát.
nov. 30
8:39
A Bitget októberi jelentése szerint a növekedés a piaci felfutás előszele (BitcoinBázis)
A Bitget, a világ vezető kriptovaluta-tőzsdéje és Web3-vállalata jelentős mérföldkövet ért el októberben, ami előrelépést jelent az elmúlt időszak piacbővítésében a felhasználóbázis és a termékinnováció területén is. A legfontosabb fejlesztések között szerepelt például a vezető stratégiai kinevezése, az új eszközök bemutatása és a feltörekvő piacok
nov. 30
8:39
Ma van a kihalt fajok emléknapja (Agrotrend)
Az emberi tevékenységek következtében kihalt és veszélyeztetett fajokra hívja fel a figyelmet a 2011-ben, amerikai szervezetek összefogásában alapított emléknap. Aki szeretne részt venni, arra kérik, hogy gyújtsanak egyénileg vagy kisebb közösségekben gyertyát és mondják ki hangosan azoknak a növényeknek és állatoknak a nevét, melyek emberi tevéken
nov. 30
8:41
Vasárnaptól megvehető a 2025-ös sztrádamatrica (Magyar Nemzet)
Jövőre emelkednek az árak és a büntetések is.
nov. 30
8:45
Kiderült, Harry és Meghan együtt karácsonyozik-e a királyi családdal (Life)
A sussexi pár nem utazik Sandringhambe karácsonykor. Harry herceg és Meghan Markle idén sem szívesen látott vendég a palotában.
nov. 30
8:45
Ferenc pápa: a médián keresztül is kell evangelizálni! (vasárnap.hu)
A pápa audiencián fogadta az Esne (El Sembrador – Nueva Evangelización) katolikus médiahálózat munkatársait az intézmény alapításának negyvenedik évfordulója alkalmából. Nagy szükség van tanítványokra, akik folytatják az Úrtól kapott küldetést – mondta nekik a Szentatya, majd köszönetet mondott, amiért segítik a Latin-Amerikából az USA-ba érkező be
nov. 30
8:51
Embertelen körülmények várnak a 2026-os vb labdarúgóira (Infostart)
Klímaügyi tudósok és kutatók tanulmánya, valamint szimulációs tesztje kimutatta: egészségügyi kockázatokat is hordoz az, hogy a tornát az északi félteke három országában tartják 2026. június 11. és július 19. között.
nov. 30
8:51
Szájer: Nem is volt eresz azon a házon (444.hu)
"Nem tudnak bizonyítékot mutatni arra, hogy az én magatartásom gyűlöletkeltő lett volna" – mondja a Telexnek adott furcsa interjújában.
nov. 30
8:51
Tóth Gabi energiabombaként robbant a szombati Dancingben (Ripost)
Tóth Gabi minden energiájával a szombati versenyre készül.
nov. 30
8:51
Ez lesz a fiatalok új drogja? – a jövő párválasztásának nagy kérdései (Képmás)
Rohamtempóban terjed a mesterséges intelligencia, előbb-utóbb életünk minden szegletét eléri. Ezért fontos, hogy ne csak a jó oldalaival legyünk tisztában, hanem a rosszakkal is. Lehet, hogy elsőre örömteli dolognak tűnik, hogy egy-két kattintással tökéletesíthetjük kinézetünket a közösségi médiában, és jobbnak mutathatjuk az életünket, mint amilye
nov. 30
8:51
Itt az újabb nagy leárazás, a Cyber Monday: ezúttal online lehet olcsóbban vásárolni (BorsOnline)
Ezt kell tudni a Cyber Monday-ről, vagyis a kiberhétfőről!
nov. 30
8:51
Mókás teszt a dehidratáltság kiderítésére! (Life)
A folyadékpótlás elengedhetetlen szervezetünk működéséhez, azonban a mindennapi rohanásban hajlamosak vagyunk az ivásról elfeledkezni. Egy mókás trükkel kideríthetjük a dehidratáltságot.
nov. 30
8:51
Tíz munkástól megtagadta a fizetésemelést a jól menő cég, erre azok olyat léptek, hogy a vezetés a mai napig nem tért magához (Promotions)
Nem árt megbecsülni a jó munkaerőt.
nov. 30
8:51
PM: Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody's (Növekedés)
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody's, ugyanakkor a bizonytalan nemzetközi környezet és a brüsszeli politikai viták miatt stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
nov. 30
8:51
Bikinis lányok lepték el a jászapáti római katolikus plébánia Facebook-oldalát (Telex)
Az oldalt valószínűleg feltörték.
nov. 30
8:51
Ferenc pápa: Több gyermekre van szükség (Gyulatelevízió)
Az egyházfő a szeptemberi délkelet-ázsiai és nyugat-európai apostoli útjai során több ízben beszélt a népesedési válságról, amellyel a modern civilizáció nagy része szembesül. Ferenc pápa pontifikátusának leghosszabb apostoli útját tette szeptember 2–13. között, amely során négy országba látogatott el: Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba
nov. 30
8:57
Zelenszkij már látja, mikor lehet béke? (Piac és Profit)
Az ukrán elnök szerint eddig senki nem tett Ukrajnának olyan javaslatot, amelynek értelmében csak ez vagy az az ukrán terület kerülne be a NATO-ba.
nov. 30
8:57
Fontos döntést hozott az orosz kormány (Portfolio)
Az orosz kormány jelentős változtatásokat jelentett be az üzemanyag-exporttal kapcsolatos szabályozásokban. Míg a benzinexport tilalmát feloldották a termelők számára, addig más exportőrök számára meghosszabbították a korlátozásokat. A döntés hátterében a hazai piac stabilitásának megőrzése és az olajfinomítás gazdaságosságának támogatása áll.
nov. 30
8:57
Nem áll jól a szénánk: tovább romlott a magyar gazdaság kilátása (Pénzcentrum)
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody's, ugyanakkor a bizonytalan nemzetközi környezet és a brüsszeli politikai viták miatt stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
nov. 30
8:57
Fürjtojás méretű, sokkal ellenállóbb krumplit fejlesztettek a kutatók (Agroinform)
A kísérleti burgonyát olyan körülmények között termesztik, amelyek az évszázad végére várható magasabb hőmérsékletet modellezik.
nov. 30
8:57
Nagy a baj? Bizonytalanok az ország pénzügyei? - Két minisztérium is reagált még az éjjel a váratlan és negatív eseményre (ATV)
A Moody's negatívra módosította Magyarország adósbesorolásának stabil kilátását, miközben a besorolás Baa2 maradt. Ez bántó meglepetés a kormánynak. Ez ugyanis egyebek mellett azt jelenti, hogy a neves hitelminősítő szerint Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete bizonytalanabbá vált.
nov. 30
8:57
Georgia, az eldugott európai síparadicsom (Igényesférfi.hu)
Korszerű síközpontok, messze földön híres vendégszeretet és rengeteg hó: Georgia páratlan lehetőség azok számára, akik úgy szeretnének hódolni a legnépszerűbb téli sportnak, hogy közben nem kell a túlzsúfoltságtól tartaniuk.
nov. 30
8:57
Kötelező fogorvosi szűrések: milyen jogaik vannak a gyerekeknek és a szülőknek? (WMN)
Milyen jogszabályok érvényesek a gyerek számára kötelező fogászati szűrésekre? Bemehet-e a szülő a gyerekkel az iskolai fogászati ellátásra? Mi van akkor, ha egy gyerek nem működik együtt a szűréskor? Szükséges-e a szülő előzetes beleegyezése a szűrővizsgálat elvégzéséhez? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ szakértőkkel Kőrizs Kata
nov. 30
8:57
Ételek amivel evés közben is kalóriákat égethetünk (Magyar Hírlap)
Ezek az ételek segítik az anyagcserénket, mindaddig, amíg az életünk része a kiegyensúlyozott étrend, a testmozgás és a természetes fény.
nov. 30
8:57
Lenyűgöző fotó készült a 30 millió fényévre található Sombrero-galaxisról (Hamu és Gyémánt)
A végtelennek hitt kozmosz tele van érdekesebbnél érdekesebb jelenségekkel – a Sombrero-galaxis egyértelműen ezek közé tartozik. A nem mindennapi csillagrendszerről most a James Webb-űrteleszkóp készített minden eddiginél részletesebb képet, amely segíthet jobban megérteni a különös, kalapra hasonlító galaxist.
nov. 30
8:57
A Coinbase leállítja Európában az egyik vonzó profitszerzési lehetőségét (BitcoinBázis)
A Coinbase európai felhasználói nagyon komoly csalódottságuknak adtak hangot. Ugyanis a Coinbase kriptotőzsde közölte, hogy megszünteti a dollárhoz kötött USD coin esetén bizonyos felhasználók számára a hozamszerzési lehetőséget. Egy november 28-i e-mailben, amelyet több címzett is közzétett az X-en, a Coinbase közölte, hogy az Európai Uniónak a st
nov. 30
8:57
Nincsenek szavak: folytatódik Hadas Kriszta tanfolyama, a barátai viszik tovább (naphire.hu)
Hadas Kriszta tragikus hirtelenséggel hunyt el október 31-én, a szülésfelkészítő tanfolyama azonban tovább pörög majd, a barátai ugyanis megfogadták, hogy tovább viszik majd. A népszerű tévés élete egyik legfontosabb munkájának tartotta a Jön a baba című sorozatot.
nov. 30
8:57
Decemberi horoszkóp: ezt tartogatja a Nyilas jegyűek szezonja (Bien)
A december nemcsak a szeretetről és a melegségről szól, hanem a mélyebb önismeretről is, amit a csillagok most bőségesen támogatnak. Készülj fel egy fordulatos és érzelmekkel teli időszakra – lássuk, mit ígérnek az égiek a jegyed számára! 1. Kos A Nyilas időszak kalandos hangulata téged is magával ragad majd, kedves Kos. Az 1-jén érkező újhold…
nov. 30
8:57
Vesekőképződés: ezek a legtipikusabb tünetei! A székrekedés, szorulás az egyik (EgészségKalauz)
Elmondjuk, mi az oka, milyen tünetei vannak a vesekövességnek, és hogyan kezelhető a probléma!
nov. 30
8:59
Tényleg óriási lehet a baj: újabb fordulat a végveszélybe került autóipari óriás ügyében (Portfolio)
A Bloomberg News szombati jelentése szerint Stephen Ma, a Nissan Motor pénzügyi igazgatója várhatóan lemond pozíciójáról. A hírügynökség bennfentes forrásokra hivatkozva közölte az információt, azonban egyelőre nem tisztázott, hogy Ma teljesen elhagyja-e a vállalatot, vagy más pozícióba kerül.

Keresés