2024. november 29. péntek

nov. 29
4:57
Hihetetlenül egészséges köret, könnyen elérhető, mégsem esszük (Agroinform)
Számos betegség megelőzésében segíthet.
nov. 29
4:57
Angela Merkel memoárjának 5 legérdekesebb állítása (Igényesférfi.hu)
Németországban különösen nagy érdeklődés előzte meg Angela Merkel egykori kancellár Szabadság című memoárjának debütálását. Cikkünkben a visszafogottságáról és előkelően tartózkodó jelleméről ismert politikus könyvének legizgalmasabb állításai közül válogattunk.
nov. 29
4:57
Milliókat ér ez a magyar forint, neked is lehet otthon a fiókodban (Promotions)
Lehet, hogy nálad is lapul ilyen otthon.
nov. 29
4:57
Fontos dátumra figyelmeztet a Magyar Posta (Mínuszos)
A Magyar Posta több mint hétmillió csomag kézbesítésére számít az ünnepi időszakban, és a megnövekedett forgalomhoz igazítva 130 új járművet helyeznek forgalomba az év végéig. A Magyar Posta közleménye szerint a karácsonyi időszakban harminc-negyven százalékkal is megugrik a napi csomagforgalom az éves átlaghoz képest, és a cég saját felmérése is
nov. 29
4:57
A Nasa bemutatta, hogyan tervezik a holdra szállást 2026-ban (Hamu és Gyémánt)
Immár több mint 50 év telt el azóta, hogy utoljára ember járt a Holdon, ám a hírek szerint alig két éven belül a Nasa a Space X-szel együttműködve újra embert küld a kísérőbolygó felszínére.
nov. 29
4:57
Rend a lelke mindennek – különösen a minőségbiztosítási teszteknél (newtechnology.hu)
Az autóipari transzformációban a munkatársak kompetenciáinak folyamatos fejlesztése mellett a gyártás során alkalmazott technológiák korszerűsítése is fontos szerepet játszik. Az Audi Hungariánál az elektromos motoroknak nem csupán a fejlesztése és
nov. 29
4:57
Fekete konyhai eszközöket használsz? Dobd ki őket, komoly kockázatot jelentenek! (Magyar Mezőgazdaság)
Egy friss kutatás eredményei szerint a fekete színű konyhai valamint egyéb háztartási eszközök mérgező vegyi anyagokkal lehetnek szennyezettek.
nov. 29
4:57
A legjobb online casino oldalak 2025-ben (BitcoinBázis)
Az online kaszinók világa folyamatosan fejlődik, és egyre több játékos számára nyújt szórakoztató és kényelmes játékélményt. A legjobb online casino oldalak széles választékkal várnak, így bárki megtalálhatja a számára ideális szórakozási lehetőségeket, legyen szó klasszikus nyerőgépekről, élő osztós játékokról vagy asztali játékokról. Ebben a cikk
nov. 29
4:57
Soha ne csináld ezt, ha vérzik az orrod – így szüntesd meg helyette (in.hu)
Bár ijesztő lehet, a legtöbb esetben nem kell félni a vérző orrtól. Íme, mit tegyünk, hogy elálljon a vérzés.Az a tény, hogy az orrvérzés bárkivel bármikor megtörténhet, különösen a hideg, száraz téli hónapokban, nem teszi őket kevésbé sokkolóvá.De az orrvérzés gyakori, és a legtöbb esetben ártalmatlan, a kezeléséhez szükséges eszközök pedig valósz
nov. 29
4:57
Másfél millióért, komplett napelemes rendszert dobtak piacra (Öko-drive)
A Zendure bemutatta a SolarFlow Kitet, egy plug-and-play napelemes megoldást, amely önállóan telepíthető és évente akár 1,260 dollár megtakarítást is eredményezhet.
nov. 29
4:57
Az anyósnyelvnél igénytelenebb szobanövény nem létezik – még mi is életben tudjuk tartani! (Life&Body)
A Sansevieria vagy más nyelven anyósnyelv, esetleg még kígyónövény néven is ismert szobanövény gondozása pofonegyszerű. Mutatjuk mire van szüksége. A szerkesztőségben a minap szóba került ez a téma. Kiderült, akad köztünk olyan, akinek minden növénye a puszta érintésétől virágba borul, és van, aki még a legigénytelenebb növényeket sem tudja életben
nov. 29
4:57
Karácsonyi ajándékötlet a férfinak, akinek mindene megvan (Igényesnő.hu)
A karácsonyi ajándékvásárlás évről évre kihívást jelent, különösen akkor, ha olyan férfinak keresünk ajándékot, akinek szinte mindene megvan. Hogyan találhatunk valamit, ami egyszerre hasznos, ráadásul nap mint nap eszébe juttat minket? A válasz egyszerű: egy prémium elektromos borotva, mint például a Braun Series 9 Pro+.
nov. 29
4:57
Régóta áll a kamrában az étel? Az alábbi módszerekkel felélesztheted őket (Bien)
Sokunk rossz szokása, hogyha észrevesszük, hogy valami túl régóta áll a konyhában, egyszerűen kidobjuk a kukába. Érdemes azonban átgondolni, mi az, amit még felhasználhatunk étkezési célokra, mert nem mindennek kell azonnal a szemetesben landolnia. "Anya ez már teljesen meg van száradva, ezt nem eszem már meg" – szokta mondani olykor a kislányom, D
nov. 29
5:03
Érdemes megpróbálni magról szaporítani a sztéviát? (Agrofórum)
Van egy stevia növényem a lakásban, magokat is képez. Érdemes próbálkozni magjai vetésével? Szaporítani szeretném, hogy tavaszra legyen kiültethető palántaméretű növényem.
nov. 29
5:03
Valóban fokozza a rozmaringos víz a hajnövekedést? (Magyar Hírlap)
Az összetevő elősegítheti a haj növekedését, és vastagabb és teltebb hajat eredményezhet.
nov. 29
5:03
Kiderült, ki valójában Magyar Péter (Magyar Nemzet)
Brüsszel egyértelműen be akar avatkozni a magyar belpolitikába.
nov. 29
5:03
Áttörést jelentő módszert fedeztek fel az asztmás rohamok kezelésére (Telex)
A súlyos asztma kezelési módja 50 éve nem változott.
nov. 29
5:09
Budapesten megint nagy veszélyben az autók (Infostart)
Rekordszint közelében van az elszállított autók száma a fővárosban. Mutatjuk, mennyibe kerül visszaszerezni a kocsit.
nov. 29
5:09
Felkereste Floridában Donald Trumpot Mark Zuckerberg (Márkamonitor)
Otthonában kereste fel Donald Trump leendő amerikai elnököt Mark Zuckerberg, a Meta elnök-vezérigazgatója – a floridai találkozóról Stephen Miller a megválasztott elnök politikai tanácsadója számolt be szerdán késő este.   Stephen Miller a Fox News hírtelevízióban elmondta, hogy Mark Zuckerberg szándékát fejezte ki, hogy támogassa Donald Trump elnö
nov. 29
5:09
Egy tökéletes este után a Fradi klubelnöke szerint már tavaszodik (Magyar Nemzet)
Az utolsó három Európa-liga meccsén a Ferencváros kilenc pontot szerzett és 9-1-es gólkülönbséggel jutott túl a Nice, a Dinamo Kijev és a Malmö gárdáján.
nov. 29
5:11
Hatalmas eredményt ért el a magyar soros elnökség (Magyar Nemzet)
Petri Bernadett: Hosszú távon nem lehet háttérbe szorítani az európai emberek érdekeit.
nov. 29
5:21
6 innovatív iparág, amelyek a kamatlábak csökkenésével a tőzsdén is növekedésre számíthatnak (ProfitLine)
A globális kamatcsökkentési ciklus ígéretes lehetőségeket kínál egyes ágazatok, vállalatok és a növekedési részvényekre összpontosító magyar befektetők számára. A technológiai és innovációs iparágakban tevékenykedő vállalatok, amelyek a terjeszkedés során nagymértékben támaszkodnak a külső finanszírozásra, általában jelentősen profitálnak a javuló
nov. 29
5:21
Többfelé kifehéredhet a táj, de a meteorológiai tél meghozza a fordulatot (Infostart)
Változékony idő várható a hétvégén; pénteken még többfelé lehet zápor, hózápor és a szél is erős, olykor viharos lesz, de szombaton csökken a felhőzet, és a hétvége hátralévő részében jellemzően napos, kissé szeles időre van kilátás. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap kora délután már 7-12 Celsius-fokra lehet számítani – derül ki a HungaroMet
nov. 29
5:21
Úgy lecsúszott a bugyija a férfiak vágyát kielégítő kebelcsodának, mindenki csak azt nézi, mi látszik ki (BorsOnline)
Ismét villantott egy nagyot a férfiak kedvence.
nov. 29
5:21
Az alacsony zsírtartalmú élelmiszerek valóban veszélyt jelentenek az egészségre? (Magyar Hírlap)
Ezek az ételek nem segítenek a súlyfelesleg leadásában.
nov. 29
5:21
Újabb németországi falut árasztanának el migránsokkal (Magyar Nemzet)
A kétszáznyolcvan lakosú Bairawiesbe százharminc migránst helyeznének el lakókonténerekben.
nov. 29
5:21
Megkondult a vészharang: Menekülnek Magyarországról a webshopok a brutális adók miatt (Nyugati Fény)
Szlovákiába menekülnek.
nov. 29
5:21
Beázó épület, elmaradó közgyűlések, átláthatatlan pénzügyek – újabb balhé a Cordia társasházkezelő cégénél (Telex)
Olvasónkat, Ágostont, egy beázás szembesítette azzal, milyen rendszerszintű problémák vannak a társasháza körül, amit az óriásberuházó Cordia épített és üzemeltet. Két másik lakóval összefogva fél évig küzdött, hogy leváltsák a Cordia FM-et és a gyakorlatilag évek óta nem létező közös képviseletet.
nov. 29
5:21
Vérfagyasztó gyilkosság: kivégezte az anyját egy 10 éves fiú (naphire.hu)
A gyermek azért lőtte arcon az anyját, mert nem kapott VR szemüveget.
nov. 29
5:23
Laci a tárnából (Magyar Nemzet)
"Varju Laci a legnagyobb politikai szabadfogású birkózó" – tájékoztatja közösségi oldalán híveit Gyurcsány Ferenc DK-pártvezér.
nov. 29
5:25
Sírva vigadunk (Magyar Nemzet)
A Kétfarkú Kutya Párt nagyjából addig volt vicces, amíg nem volt párt.
nov. 29
5:27
Háromszoros bevételhez juthatnak a napelem tulajdonosok (Alternatív Energia)
Új program háromszoros bevételi lehetőséget kínál a bruttó elszámolású napelemeseknek.
nov. 29
5:27
Borúra derű? Mutatjuk, hogyan alakul az időjárás a hétvégén! (Agroinform)
Hidegörvény borítja be a Kárpát-medencét.
nov. 29
5:27
Mi a fene történik itt? Hamarosan brutális katonai gépjárművek lepik el Budapestet (ATV)
Pénteken tartja nyílt napját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, ezért nehéz katonai gépjárművek, illetve harcjárműveket szállító konvoj mozgására kell számítani csütörtökön és pénteken éjjel Budapesten; mindkét nap éjfél körül legfeljebb félórára lezárják Budapesten a Hős utcát a Zrínyi Miklós Laktanya és E
nov. 29
5:27
Kiderült Palik László titka: Vágó István mellett szeretett bele Marsi Anikóba (Promotions)
Vágó István partnere volt Marsi Anikó, így született a szerelem.
nov. 29
5:27
Jöhet az élet-halál harc a katari forróságban – Még nyílt a Ferrari–McLaren csata (Magyar Nemzet)
Az egyéni már eldőlt, a konstruktőri világbajnoki címért matematikailag három istálló verseng.
nov. 29
5:27
Tíz éven belül már képtelenek leszünk megbirkózni a műanyaghulladék mennyiségével (Magyar Mezőgazdaság)
A műanyaggyártást vissza kell fogni, és a műanyag teljes életciklusát szabályozni kell – mondta Anne Beathe Tvinnereim norvég miniszter a héten Dél-Koreában tartandó, kulcsfontosságú ENSZ-tárgyalások előtt.
nov. 29
5:27
Reformkeksz házi mogyorókrémmel (egy.hu)
Tízóraira, uzsonnára, vendégvárónak is kitűnő keksz. Az otthon készült mogyorókrém ízében, állagában egészen más, mint a boltban vásárolt, nagy előnye, hogy tudjuk, mi van benne! Ráadásul megunhatatlanul finom. Dióval vagy mandulával is elkészíthető, és nem csak a kekszre lehet rákenni, jólesik reggelire is.
nov. 29
5:27
Mindenki azt próbálja kitalálni, mivel áll majd elő Trump orosz–ukrán követe (Telex)
A megválasztott amerikai elnök szerint a posztra szerdán bejelentett Keith Kellogg nyugalmazott altábornaggyal el fogják érni a békét, és újra biztonságossá teszik a világot.
nov. 29
5:27
Tíz aranyat céloz meg a sportvezetés a 2028-as Los Angeles-i olimpián (Telex)
Idén és három éve is hatot-hatot nyertek a magyar sportolók.
nov. 29
5:27
Még egy hét kedvezményes jelentkezés a Corvinus FINTECH menedzsment képzésére (Fintech)
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a Black Friday keretein belül meghosszabbítja a jelentkezést a FINTECH menedzsment specialista/ szakközgazdász szakirányú képzésére. Miért jelentkezz? A Corvinus FINTECH menedzsment specialista/szakközgazdász képzése lehetőséget kínál arra, hogy meglévő szakmai tudásodat új ismeretekkel és gyakorlati készségekkel
nov. 29
5:27
A 8 legszebb karácsonyi trend 2024-ben, amit te sem akarsz kihagyni (Bien)
Mindig szívesen nézegetem az aktuális trendeket, mert inspirálóan hatnak rám. Persze, ahogy sokan mások, úgy én is testre szabom ezeket és ötvözöm a már meglévő kiegészítőimmel. Mutatom az idei kedvenceimet!
nov. 29
5:27
„Eltűnőben van a Black Friday láz, és ebben az eladók is ludasok” – interjú az Ecommerce Hungary Egyesület elnökével (ICT Global)
Míg 5-6 éve a Black Friday körüli felhajtás és dömpingakciók ezreket ültettek az internet elé – várva az éjfélt követő leárazásokat –, addig az elmúlt néhány évben elmúlni látszik a varázs. De vajon mi áll a visszaesés hátterében? Mekkorára zsugorodott a kosárérték és ha vásárlunk, akkor mi az, amit biztosan nem hagyunk az online shopban?
nov. 29
5:27
Nem tudja kifizetni a gyógyszert? Akár ingyen is lehet, ha így kéri a Neak-tól (Hóvége)
Itt a részletes segítség ahhoz, hogy hogyan kérhető a nem TB támogatott gyógyszerekhez egyedi méltányossági kérelem alapján támogatás.
nov. 29
5:33
25 ország, ahol a legrosszabb autót vezetni: Magyarország is ott a listán (Infostart)
Egy brit felmérés szerint Indiában a legveszélyesebb autóba ülni, de Magyarországot is a 15. helyre rangsorolták a turisták.
nov. 29
5:33
Százötven éve született Winston Churchill, a "sors keze" (Magyar Nemzet)
John Lukacs szerint alig volt olyan nyugati államférfi, aki úgy kedvelte volna Magyarországot, mint Churchill. Ezt azért árnyalnánk.
nov. 29
5:33
Így jár, aki felszívódó pasikat választ – A kapaszkodás vége és a gyógyulás kezdete (Nőiváltó)
Éhezem őket, megkapom őket, fontosak lesznek, elveszítem őket. A boldogtalanság mégis állandó. Nem gyógyulhatok meg általuk. Magamat kell meggyógyítanom.
nov. 29
5:39
Újabb százmilliárdos pályázat érkezik az innovatív vállalkozásoknak (HR Portál)
Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című GINOP Plusz felhívás kitöltőprogramja az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK). A 106 milliárd forint keretösszegű program a kutatás-fejlesztésen alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását támogatja, az EPTK-ban való kitöltésre 2025. jan
nov. 29
5:39
Erre nagyon figyelj, amikor télen mosod az autódat! (Autónavigátor)
Hozunk néhány hasznos tanácsot az téli autómosással kapcsolatban, amit az Ayvens használtautó szalon gyűjtött össze. Mi is ennek megfelelően tisztítjuk
nov. 29
5:39
Ünnepi fényben a várkerület – Ezekkel a minőségi programokkal készül az adventre a Budavári Palotanegyed (Magyar Nemzet)
Koncertekkel, kiállításokkal, családi nappal várják az érdeklődőket.

Keresés