2024. november 29. péntek

nov. 29
10:33
Mikkelsen örül barátja, Thierry Neuville világbajnoki címének (Racing)
Andreas Mikkelsen szerint Thierry Neuville megérdemelte, hogy világbajnok legyen és örül, hogy barátjával együtt tudott ünnepelni.
nov. 29
10:33
Szente Vajk és Cseke Péter vezeti majd az új zene- és táncszínházat (Telex)
A színházat az egykori Erkel Színház II. János Pál pápa téri épületében hozzák létre.
nov. 29
10:33
Diddy ismét pofára esett: elutasították az óvadékkérelmét, az ünnepeket is rácsok mögött tölti (naphire.hu)
Sean "Diddy" Combstól harmadszor is megtagadta az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést egy New York-i bíró.
nov. 29
10:35
Abszurd indokkal magyarázta tettét a kiskorúakat zaklató nyírbátori férfi (Magyar Hírlap)
Vádat emeltek ellene.
nov. 29
10:39
Döcög a gazdaság, de jelentős leépítési hullámnak egyelőre nincs jele (Piac és Profit)
Októberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt egyhavi munkanélküliségi ráta 4,5 százalékos volt, ami megegyezik az elemzők által várt 4,5 százalékos értékkel.
nov. 29
10:39
KSH: csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma, így változott a külföldön dolgozók létszáma (HR Portál)
A munkakeresés átlagos időtartama 12,1 hónap volt.
nov. 29
10:39
Átadták a Szabó Fogaskerékgyártó új gyártócsarnokát (autopro)
Átadták a magas minőségű fogaskerekek és hajtóművek összeszerelésével foglalkozó Szabó Fogaskerékgyártó Kft. 2,3 milliárd forintból épült új gyártócsarnokát.
nov. 29
10:39
Kettős életet élt Schumacher (Magyar Hírlap)
Kitálalt az F1-legenda barátja.
nov. 29
10:39
Egy éve van hátra a Nissannak? (Villanyautósok)
A Honda, vagy egy nagy bank lehet a megmentő, de fogy az idő.
nov. 29
10:39
Megmagyarázta az MTA, miért ajánl csak 80 milliárdot a kormány az akadémia ingatlanvagyonáért (Telex)
Az MTA ingatlanvagyona 130,9 milliárd forintot ér, de nem az egészet adná el, és ebből az összegből egyébként is le kell vonni az államilag támogatott beruházásokat.
nov. 29
10:45
Orbán Viktor bejelentése nem igazán érdekelte a forintot, de Nagy Márton örül (Privátbankár)
A kormányfő szavai két óráig erősítették a forintot, aztán elpárolgott a hatás.
nov. 29
10:45
Már az ukránok is elismerik, hogy egyre súlyosabb a helyzet a fronton (Infostart)
Ukrán katonák azt állítják, hogy a rettenetes vesztségek dacára, az oroszok mind jobban előrenyomulnak a keleti fronton.
nov. 29
10:45
A Waberer's többségi részesedést szerzett a Posta Biztosítókban (Portfolio)
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Magyar Posta Életbiztosító és a Magyar Posta Biztosító kétharmados tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó tranzakció, amelynek értelmében a Waberer’s vált a társaságok többségi tulajdonosává.
nov. 29
10:45
Mérséklődnek az üzemanyagárak a hét végére (Autónavigátor)
A hónap utolsó napján csökken az üzemanyagok nagykereskedelmi ára a Holtankoljak.hu értesülései szerint. A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára
nov. 29
10:45
Egy forintodba se kerül: nem fognak megfagyni a növények a kertben, ha ezt csinálod - Bőségesen virágoznak majd jövőre is (Femcafe)
Ehhez pedig csupán egy dologra lesz szükséged, amiért még fizetned sem kell.
nov. 29
10:45
Alföldi Róbertnek arra is válaszolnak, amire másnak nem (Könyves Magazin)
Showelemektől mentes beszélgetések, színészek, rendezők, egy ritkán látott korosztály, az interjúkban felszínre kerülő mániák és bizalom. Alföldi Róbert Főszerepben című könyvének bemutatóján jártunk.
nov. 29
10:45
Töretlen lendülettel halad az IT és az OT összeolvadása (Bitport)
Az évtized végéig dinamikusan bővül az integrációt segítő megoldások piaca – állítja az IoT Analytics elemzése.
nov. 29
10:45
Black Friday: a Jófogáson landolhatnak a lecserélt holmik (MMonline)
Az emelkedő költségek és a gazdasági bizonytalanságok hatására sokan inkább tartózkodnak a vásárlástól, mintsem, hogy új termékekre költsenek. Ugyanakkor a Jófogás felhasználói körében végzett felmérés eredményei arra is rámutattak, hogy a vásárlók jelentős része nyitott second hand tárgyak vásárlására, így a használt cikkek iránti érdeklődés növek
nov. 29
10:45
Döbbenetes számok - Ennyivel támogatják a külföldi partnerek Ukrajnát (Magyar Hírlap)
Az ukrán védelmi miniszter számolt be az összegekről.
nov. 29
10:45
Orbán nem akarta még egyszer megégetni magát, stabil szövetségest választott következő MNB-elnöknek (Telex)
A miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Varga Mihályt jelöli a jegybank élére Matolcsy után, a forint jól reagál a hírre. A döntéssel gyakorlatilag az is biztossá vált, hogy Nagy Márton lesz az új gazdasági csúcsminiszter, ezzel teljes befolyást szerezve a költségvetés és a gazdaságszervezés felett.
nov. 29
10:47
Észak-Koreában tárgyal az orosz védelmi miniszter (Infostart)
Belouszov látogatása napokkal azt követően történik, hogy Jun Szogjol dél-koreai elnök szerdán Szöulban fogadta a Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter vezette ukrán delegációt.
nov. 29
10:51
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” (Piac és Profit)
Hazai tulajdonosa lett a Fundamenta–Lakáskassza Zrt.-nek, ami változásokat hozott a lakás-takarékpénztár életében is. Milyen új termékek érhetők el, milyen változásokat rejt magában a nemrég megváltoztatott lakás-takarékpénztári törvény, és mekkora összeget lehet elérni a megtakarítási időszak végén? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Morafcsik Lászl
nov. 29
10:51
Hamarosan megérkeznek a hózáporok! Itt a térkép, ez vár Magyarországra (Blikk)
Nemsokára ideér, mutatjuk, hol eshet.
nov. 29
10:51
Itt a bejelentés: ez a díj nem emelkedik jövőre, egy kivételes esetben még csökkenni is fog (Pénzcentrum)
A kormány célja, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra. Ennek érdekében tavaly júliustól az új hulladékgazdálkodási rendszer mellett a brüsszeli előírásoknak megfelelően bevezettük a ki
nov. 29
10:51
Nem engedték be Magyar Pétert a bicskei gyermekotthonba (444.hu)
Az épület előtt várta Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára és Cséplőné Gönczi Veronika gyermekvédelmi vezető. Kaotikus jelenetbe fulladt az egyezkedés.
nov. 29
10:51
Most már a harapás ellen is van szabály (Magyar Hírlap)
Hogy igazságosabb lesz-e a játék? Hát, összességében nem hiszem. Hogy aztán mi a teendő? Miként lehet megállítani a fékezhetetlen agyvelejű társaságot, azt magam sem tudom.
nov. 29
10:51
Nyugdíj: Kiderült, hány embernek van több mint tízmillió forintja az önkéntes nyugdíjpénztárakban (Növekedés)
Közel egymillió 70 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tagnak 2164 milliárd forint megtakarítása van, vagyis személyenként átlagosan kétmillió forint. Mindössze 38 ezer olyan pénztártag van azonban, akinek a megtakarítása meghaladja a 10 millió forintot.
nov. 29
10:51
Matolcsynál bárki jobb bankelnök lesz, Varga Mihály meg pláne (AC News)
Ez már biztos: Varga Mihály lesz jövőre a Magyar Nemzeti Bank élén a bizarr beszólalásairól hírhedt Matolcsy György utódja.
nov. 29
10:51
Már zajlik a terembajnokság - februárban rendezik a Szuperdöntőt (Nyíregyháza)
Harminc csapat nevezett a terembajnokságra.
nov. 29
10:51
Windchill Navigate interaktív bemutató (Gyártástrend)
Érjen el nagyobb vállalati együttműködést és hatékonyságot szerepkör- és feladatalapú alkalmazásokkal!
nov. 29
10:57
19 helyett 5 százalék kamatot fizethet jövőre a prémium állampapír (Infostart)
A 2025-ös év folyamán kamatfordulóhoz érkezik a népszerű Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), ami lényegében azt jelenti, hogy a kamata jelentősen csökkenni fog. Emiatt sokan elgondolkodhatnak, hogy a kamatfizetés után visszaváltják az állampapírukat, és a pénzt felhasználják vagy másba fektetik. A money.hu szakértője összegyűjtötte, hogyan történik a
nov. 29
10:57
Felrobbant az elektromos autós pályázat iránti érdeklődés Magyarországon (Portfolio)
Az októberi 173-ról novemberben 270-re ugrott a céges elektromos autópályázaton benyújtott támogatási igények száma azután, hogy október végén lazítottak a pályázati feltételeken – jelezte pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
nov. 29
10:57
Váratlan hír! Szombaton csökkennek az üzemanyagárak (Agroinform)
A tankolást érdemes holnapra halasztani?
nov. 29
10:57
Érdekes együttállás lesz látható vasárnap (Mínuszos)
Színpompás együttállás lesz látható az égbolton az első decemberi éjszaka. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint az együttállás különlegessége, hogy “a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordu
nov. 29
10:57
Aggasztó hírek a labdarúgó-világbajnokságról (Magyar Hírlap)
A kutatók a menetrend módosítását javasolják.
nov. 29
10:57
Ezt most micsoda? Kiszivárgott egy dokumentum, amely pokolian megváltoztathat mindent (Nyugati Fény)
Nagyon durva figyelmeztetést kapott az Orbán-kormány.
nov. 29
10:57
Itt a Starknet stakelési opciója – mérföldkő az Ethereum L2 blokkláncok között (BitcoinBázis)
A Starknet, az Ethereum-alapú layer-2 (L2) rollupok egyik legjelentősebb képviselője, mérföldkőhöz érkezett: stakelési lehetőséget indított a felhasználók számára. Az új funkció révén mostantól bárki, aki rendelkezik legalább 20 000 STRK tokennel (aktuális árfolyamon ez körülbelül 12 000 dollár), pénzt kereshet a tranzakciók validálásával. Azok a f
nov. 29
10:57
Észak-keleti bajnokságokban szerepeltek az Aqua Se csapatai Miskolcon (Nyíregyháza)
Újabb forduló a vízilabda bajnokságban.
nov. 29
10:57
Az önállóságtól lesznek boldogok a munkavállalók – így tehetjük őket azzá (Digital Hungary)
Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem azon, hogy a munkahelyi körülményeink egyeznek-e azzal, hogyan akarunk élni. A TOPdesk Magyarország szakértője
nov. 29
10:57
8 karácsonyi tortadíszítő ötlet, ha egyszerre finomat és különlegeset alkotnál (Bien)
A karácsony közeledtével sokan kezdünk el kísérletezni finomabbnál finomabb sütemények elkészítésével, hogy aztán az ünnepi asztalra már egy igazán jó verzió kerüljön. De - bár erről sokan hajlamosak vagyunk megfeledkezni - szó sincs arról, hogy mindenáron tökéletes bejglit, linzert vagy mondjuk zserbót kellene sütnünk. Ha például van egy jó piskót
nov. 29
10:59
Fontos, hogy megújuljanak a hazai dióültetvények (Agroinform)
Elengedhetetlen a termesztéstechnológia fejlesztése, a művelési rendszer korszerűsítése.
nov. 29
11:03
Tovább hosszabbítják a kamatstopot: minden ötödik hitelest érint ez a döntés (Pénzcentrum)
A kormány a kamatstop meghosszabbításáról döntött, az intézkedés újabb fél évvel, 2025. június 30-ig védi tovább a családokat. A kamatstop jelenleg 291 ezer jelzáloghitel esetén nyújt védelmet a kamatterhek drasztikus megemelkedése ellen - jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
nov. 29
11:03
Forrnak az indulatok Brüsszelben, azonnal berendelték a külügyi főképviselőt (Portfolio)
Egy kiszivárgott terv szerint az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) afrikai, ázsiai és dél-amerikai delegációinak csökkentése körüli hírek feszültséget keltettek Brüsszelben. A frissen kinevezett külügyi főképviselőt, Kaja Kallast már hivatalos belépése előtt számon kérnék az Európai Parlament képviselői.
nov. 29
11:03
Összeütközött két busz Debrecenben (Magyar Hírlap)
Többen megsérültek.
nov. 29
11:03
Nyíregyháza bekerült az Urbact Jó Gyakorlatai közé (Nyíregyháza)
2024. október 29-én az Urbact Iv Monitoring Bizottság 116 Urbact Jó Gyakorlatot választott ki a 2024. április 15. és 2024. június 30. között benyújtott pályázatok közül. Az Urbact Jó Gyakorlat egy olyan városi kezdeményezés, amely hatékony, részvételen alapuló, integrált, releváns és könnyen átültethető más európai városokban.
nov. 29
11:09
Újabb díjemelésekre készül a kormány – itt a rendelet (Portfolio)
Az utazási és ügyintézési költségek emelését célzó javaslatot bocsátott társadalmi egyeztetésre a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A tervezet számos ponton érinti a konzuli tevékenységeket és az azokhoz kapcsolódó díjszabást, különös figyelmet fordítva a hivatásos és tiszteletbeli konzuli tisztviselők szerepére, illetve az ügyintézés könny
nov. 29
11:09
Sérülések és őrizetbevételek a csalódott EU-pártiak miatt (Magyar Hírlap)
A kormány felfüggesztette az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat.
nov. 29
11:09
Megkezdték a szavazatok újraszámlálását Romániában (Demokrata)
A megyei és a bukaresti kerületi választási bizottságok megkezdték a szavazatok újraszámlálását.
nov. 29
11:09
Súlyos baleset: Két busz ütközött frontálisan Debrecenben, rengeteg a sérült (Nyugati Fény)
Kiilenc mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
nov. 29
11:09
Itthon is bemutatták a jövő kamionját (Autószektor)
A jármű a Shell 2018-ban indított Starship kezdeményezésének legújabb modellje, amelynek célja, hogy az áruszállítás globális szektorában elősegítse a dekarbonizációt és az energiahatékonyság növelését. A Starship 1.0 és 2.0 sikerére építve a 3.0 Hybrid tovább feszegeti a határokat, hogy bemutassa, a jelenleg elérhető technológiák hogyan csökkenthe

Keresés