Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából.
Brazíliában új trövényjavaslatot terjesztettek elő, melyben indítványozzák, hogy az ország bitcoin-tartalékot hozzon létre. A benyújtó törvényhozók az ország elkötelezettségét erősítenék a digitális valuta, mint alternatív pénzügyi eszköz iránt, és úgy vélik, hogy a gazdaságot is ellenállóbbá tehetnék ezáltal. A Stratégiai Szuverén Bitcoin Tartalék
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint novemberben az üzleti szféra és a fogyasztók is valamelyest pesszimistábbak lettek. A GKI konjunktúraindexe a július–októberi időszakban apró lépésekkel csökkent, s a novemberi 3 pontos visszaeséssel e mutató 13 havi mélypontjára esett. A cégek foglalkoztatási tervei nem vá
A Magyar Autóklub jelen formájában ellenzi a parkolási +rendszerváltás+ előkészítetlen, és társadalmi vita mellőzésével eldönteni tervezett javaslatát, álláspontjuk szerint a fővárosi önkormányzatnak minden döntéshozatalnál figyelembe kell vennie az autóval közlekedők érdekeit is.
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke bejelentette, hogy "örömmel fogadta el" Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását, és részt vesz a 2025. május 9-i, Moszkvában rendezett fasizmus feletti győzelem ünnepségen.
A Phantom folytatta multi-chain terjeszkedését, ugyanis a kriptotárca csapata hétfőn bejelentette, hogy a népszerű platform már a Base blokkláncot is támogatja. Az X-en hétfőn közzétett bejegyzésében a Phantom megjegyezte, hogy bevezette a Base, a Coinbase Ethereum-alapú Layer 2 blokkláncának támogatását. Az integráció már kikerült a bétából és min
A kollabban készült dizájntárgyakat november 28-án mutatják be a nagyközönségnek a Bura Galéria Shanco, Mozgásban című kiállításmegnyitóján, ahol öt művész alkotásai láthatóak a társadalmi mobilitás témakörében.
Veled is előfordult már, hogy a menstruációd első napján úgy érezted, mintha több, mint egy hete tartanának a görcsök és a betétek, tamponok cserélése? Vagy esetleg jártál már úgy, hogy valóban egy hétnél is tovább menstruáltál? A nagyon hosszú vagy erős menstruáció mindenképpen több figyelmet érdemel, és ha bármelyik, vagy esetleg mindkettő igaz r
Csak a bevándorlással tudja fenntartani Németország a jólétet, ellenkező esetben fennáll a munkaerőpiac összeomlásának veszélye – derül ki a Bertelsmann Alapítvány most közzétett tanulmányából, amely szerint az az elkövetkező másfél évtizedben körülbelül 288 ezer külföldi munkavállalóra lesz szükség évente a világ minden tájáról.
Január elsejével lép hatályba a költségvetésben is rögzített célkitűzésekkel összhangban a lakhatás helyzetének javítása érdekében egy legfeljebb 150 ezer forintos kedvezményes adózású lakhatási támogatási rendszer. A money.hu szakértője szerint jövőre érdemes lehet béremelés helyett ezt a juttatást választani, amennyiben az adott munkáltató lehető
Kettős érzelmi időszakban élünk, az év utolsó, ünnepekre készülődő heteiben. Dölnek ránk a kereskedelmi üzenetek, és versenyt futnak a csitító, lassításra ösztönző ″életviteli jótanácsok″. Folyamatos a Black Friday, a Cyber Week, az ″olcsó ár″, a ″még olcsóbb ár″, a ″most vásárolj!″, az "EZT VEDD MEG!" harsogják a hangszórók, mutogatják a hirdetés
Az Unusual Machines, egy kis amerikai drón- és drónalkatrész-gyártó vállalat részvényeinek árfolyama jelentősen megugrott, miután bejelentették, hogy ifjabb Donald Trump csatlakozik a cég tanácsadó testületéhez. A hír hatására a vállalat piaci értéke több mint 70 százalékkal emelkedett a szerdai kereskedésben - tudósított a CNBC.
A forint árfolyama ma újabb mélypontot ért el: az euróval szemben átlépte a 413-as szintet, miután 0,65%-ot gyengült a nap folyamán. Ez tovább növeli az aggodalmakat a hazai fizetőeszköz stabilitása körül, különösen, hogy az elmúlt időszakban jelentős nyomás alatt áll a régiós versenytársakhoz képest.
A miniszter szerint egyedül Orbán Viktor miniszterelnök bízott benne, ő pedig reméli, hogy ezt a bizalmat részben megszolgálta. Nagy az Indexnek beszélt arról is, hogy mi vár a kis és közepes cégekre.
Kívülről egy kimért, fegyelmezett politikus, Németország első női kancellárja, de vajon mi zajlott a színfalak mögött? Megjelent Angela Merkel memoárja, amelyben azt is elárulja, mit jelentett Trumppal vagy Putyinnal tárgyalnia.
Az Agrárminisztérium 2025-ben is folytatni kívánja a Településfásítási programot, amelynek keretében további 10 ezer fát ültetnének 10 ezer fő alatti településeken az Országos Erdészeti Egyesület irányításával.
A rézvirág vagymás néven zinnia, a kertek egyik legszínesebb és legkedveltebb dísznövénye. Élénk virágai nemcsak a látványt gazdagítják, hanem a méheket és pillangókat is odavonzzák, miközben minimális gondozást igényelnek.
Desmond Child nem először dolgozik magyarországi produkcióban. 2016-ban ő írta a forradalom 60. évfordulójának hivatalos dalát, aminek szövegét egy félrehallás miatt újra kellett énekelni.
A 12-24 éves korosztály döntő többségének bőrén alakulnak ki pattanások, amit szakkifejezéssel aknénak nevezünk. Bár az aknét gyakran a kamaszkornak tulajdonítják, bármely életkorban előfordulhat, így nemritkán a 20-30 éves felnőttekben is kialakulhat, sőt 40-50 éves korban is fennállhat.
A számítógépek mindennapjaink nélkülözhetetlen részei, de mi történik akkor, ha valaki nem éri be az átlagos konfigurációval, és egy vagyonért állít össze egyedi gépet? Cikkünkben bemutatjuk, milyen extrém árú alkatrészekből készülhetnek ezek a szürreális PC-k, mi kerül bennük ennyibe, és vajon tényleg szükség van-e ilyen brutális teljesítményre va
Az idei év első kilenc hónapjában az AvtoVAZ adóságterhe elérte a százmilliárd rubelt, ami átszámítva közel 350 milliárd forint. Az adósságteher folyamatosan nő, s az orosz autóipar büszkesége és zászlóshajója kénytelen folyamatosan pénzt kérni az államtól a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében. De vajon mi ennek az oka? A tavalyi évben a tár