A budapesti parkolás teljes átalakításáról vitáztak a fővárosi képviselők. A részletekben nem volt teljes egyetértés, a Fidesz pedig a készpénzes fizetés megszűnése miatt aggódik. Vitézynek a Fidesz és Karácsony is különböző teákat javasoltak.
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a rendszerváltás óta minden kormány sokat tett azért, hogy a magyar jóléti rendszert lebontsa. Most már ki is mondják, helyette itt a munkaalapú társadalom. Egyebek mellett erről is szó volt a Klasszis Média "Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője" címmel rendezett konferenciáján
A főpolgármester Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot javasolta helyettesének. Erre azonban esély sem lett volna, mert a nagy frakciók jelezték: nem támogatják ezt, vagy a személyek vagy a hatáskörük miatt.
Isabel Schnabel, az EKB Igazgatótanácsának tagja szerint már csak korlátozott tér van a kamatcsökkentésre. Bár az euróövezet szerinte is stagnál, de a növekedéssel kapcsolatos problémák strukturálisak, azokat pedig a reformok és nem az alacsony kamatok fogják megoldani.
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
A vegyi fegyverekkel folytatott hadviselés teljes leállítását, illetve az ilyen jellegű fegyverekkel elkövetett támadások elkövetőinek felelősségre vonását sürgette szerdán az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a vegyi háborúk áldozatainak november 30-i emléknapja előtt kiadott közleményében.
Bezárja a Lutonban található gyártósort a Stellantis, ahol Peugeot, Citroen, Fiat és Vauxhall furgonokat gyártanak, főként a jobbkormányos, brit piacra.
A spoirt az idén ismét megmutatta, hogy olyan nemzeti összetartó erő, amelyre bátran lehet építkezni - jelentette ki sportért felelős államtitkár szerdán a Sport Forum Hungary megnyitóján a Puskás Arénában.
Több tízezer nehéz sorsú ember támogatása valósul meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és SPAR Magyarország együttműködése révén. Az Adni Öröm! adománygyűjtő akciók mellett az év minden hónapjában rendszeres támogatásokkal segíti az üzletlánc a kiemelten közhasznú szervezet munkáját.
Az Egyesült Államok több mint 90 milliárd köbméter cseppfolyósított földgázt (LNG) exportált az idei első kilenc hónapban, aminek mintegy a fele Európába irányult.
Az emberiség történelme az őskortól napjainkig arról árulkodik, mintha genetikailag belénk lenne oltva a kiszámíthatatlanság, a bizonytalan kimenetelek és ezáltal a szerencse iránti vágy. Ez pedig az emberiség fejlődésével még kiegészült azzal is, hogy a pszichológiai tudományok fejlődésével az emberi psziché és véletlen faktor izgalma még inkább
Mint írták, a 2025-ös éves matrica 59 210 forintért lesz megvásárolható. Jövőre az alap pótdíj 26 640 forintra emelkedik, amely 60 napon túli fizetés esetén 91 780 forintra nő személyautó esetében. Fotó: Koszticsák Szilárd - MTI Megjegyezték, még mindig nagyon magas az autópálya-használattal kapcsolatos büntetések aránya: a Nemzeti Útdíjfizetési Sz
Ukrajna viszont fontos orosz légvédelmi rendszert lőtt ki amerikai ballisztikus rakétákkal, és Kijev szerint sikerült meghekkelni az orosz drónflotta alaptípusát is.
Különleges, 1994-ben forgalmazott klasszikus autók kiállításával ünnepli az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Motor fennállásának harmincadik évfordulóját.
Volt, ahol a szülőket külön megkérték, hogy töltsék ki az ide vonatkozó mezőt a KRÉTA rendszerében. A minisztérium szerint a kérést bárki megtagadhatja. Mi történt? A tanulók felekezeti hovatartozásának rögzítésére is van lehetőség az iskolai KRÉTA adminisztrációs rendszerben, és van olyan intézmény, ahol nemrég arra kérték a szülőket, közöljék, mi
Egy szerény összeg hatalmas vagyonná alakítása néhány év alatt szinte fantáziának tűnik. Azonban a megfelelő digitális eszközök segítségével ez valósággá válhat. Ez a cikk öt olyan kriptovalutát mutat be, amelyek 2025-re robbanásszerű növekedés előtt állnak. Fedezd fel, mely érmék alakíthatják át akár egy 1000 dolláros befektetésed is millió dollár
A trükkösen elkészített illusztráción két arc keveredik egymással. A kérdés már csak az, hogy első ránézésre neked melyiket sikerült kiszúrnod? Az, hogy mit válaszolsz, több rejtett személyiségjegyedre is felhívja a figyelmet. Lássuk, mit deríthetsz ki magadról az alábbi tesztben!
A magyar bajnok két vereséget követően az előző két körben, a Nice és a Dinamo Kijev felett aratott sikerével jelenleg továbbjutó helyen áll, sőt, olyan helyzetbe hozta magát, hogy újabb diadallal nagyon valószínűvé válna a folytatás a februárban kezdődő kieséses szakaszban.
A keresőóriás természetesen csak a felhasználók minél teljesebb kiszolgálása miatt szúr be információs panelt aktiváló linkeket olyan oldalakba, amelyekhez amúgy semmi köze.
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter szerint Donald Trump nem képes megállapodást kötni az ukrajnai háború befejezéséről. A politikus egy interjúban aggodalmát fejezte ki a nyugati országok határozatlansága és Oroszország eltökéltsége miatt.
A logisztika az árugazdaság vérkeringése, mely működésének logikájából adódóan, gyakran igen pontos képet ad egy ország vagy térség nemzetközi helyzetéről, szerepéről, gazdasági integrációjáról. Bár az elmúlt évek inflációs hullámai, a háború okozta korlátozások vagy az európai ipar visszaesése rajta hagyta nyomait a hazai logisztika teljesítményén
Hihetetlen összeget gyűjtött össze jótékony célra az újdonsült rali-világbajnok, Thierry Neuville. Amint arról beszámoltunk, Thierry Neuville a múlt hét végén pályafutása során először, öt második hely után végre megnyerte a rali-világbajnokságot. Talán kevéssé ismert tény vele kapcsolatban, hogy minden WRC-futamon pénzt adományozott jótékony célok
Hatalmas káosz tört ki egy floridai McDonald's parkolójában, amikor lövöldözéssé fajult egy konfliktus. As eset során egy kamasz gyermek is megsérült, szerencsére nem komolyabban.