2024. november 27. szerda

nov. 27
10:29
Nagy nyomás nehezedik Katalin és Vilmos fiára: komoly feladatokkal kell számolnia György hercegnek hamarosan (Femcafe)
György herceg előtt nagy jövő áll, hiszen egy napon majd ő veszi át apjától, Vilmostól a brit trónt, királyi kötelezettségeibe azonban már jóval hamarabb belekezdhet, mint azt sokan gondolnák.
nov. 27
10:30
Az autósok 70 százaléka nem ismeri ezt a szabályt, egy tankolás árát spórolhatjuk meg vele (Promotions)
Az autósok több 80 százaláka nem tudja vagy nem használja ki ezt a lehetőséget, pedig több tízezer forintot spórolhat vele.
nov. 27
10:30
Nem indultak el Afrika felé a fehér gólyák – ez áll a jelenség hátterében (Hamu és Gyémánt)
2004-2005 előtt csak néhány példány telelt Magyarországon, ám az évek elteltével a jelenség állandósulni látszik. A madarak nem betegek, valójában egy teljesen természetes folyamat miatt telelnek hazánkban, amelynek lehetséges okairól szakértők is beszámoltak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez tájékoztatása alapján a fehé
nov. 27
10:33
Félmilliárd eurós nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre az Eximbank (Portfolio)
Sikeresen valósított meg nemzetközi kötvénykibocsátást az Eximbank 500 millió euró összértékben. Az értékpapírok futamideje 7 év, kamata 4,5 százalék, a tranzakció szervezője a Morgan Stanley volt.  A bevont forrásokkal a bank továbbra is a magyar vállalkozások versenyképességének növekedését és külpiaci terjeszkedését támogatja - közölte az EXIM.
nov. 27
10:33
Kiszivárgott, újabb bombát dobna az autópiacra a kínai BYD: komoly árcsökkentést terveznek? (Pénzcentrum)
A BYD újabb árcsökkentéseket vár el beszállítóitól, hogy megőrizze piacvezető pozícióját. A kiszivárgott információk szerint a vállalat 10%-os csökkentést kért, megszólalt a cég PR-igazgatója, aki szerint a kérés nem kötelező érvényű, az autóiparban bevett szokás alkudozni a beszállítókkal év elején.
nov. 27
10:33
Itt az újabb rossz hír, még egy bank emel (ATV)
Az Unicredit Bank in emel a tranzakciós illeték miatt.
nov. 27
10:33
Újra Harry és Meghan nélkül ünnepli a karácsonyt a királyi család? (Femcafe)
Harry sussexi herceg és felesége, Meghan Markle az elmúlt években egyetlenegy alkalommal sem karácsonyozott együtt a brit királyi család többi tagjával, és bár ezt a szomorú hagyományt idén sem törik meg, felcsillant egy reménysugár azok számára, akik örülnének, ha újra egyesülne a két részre szakadt família.
nov. 27
10:33
Oliver Solberg csalódott, de méltósággal veszített a WRC2-ben (Racing)
A WRC2-es világbajnoki címről lemaradó Oliver Solberg sportszerűen gartulált a győztesnek, aki ezt nem is hagyta válasz nélkül.
nov. 27
10:33
Megfizethető lakhatásról beszél a kormány, de az eddig bejelentett intézkedésekkel ehhez nem kerülünk közelebb (Telex)
Kilőttek az árak, egyre kevesebb embernek érhető el itthon a megfizethető lakhatás. A kormány új gazdasági akcióterve ennek a megállítását is célul tűzte ki, a januártól a munkavállalóknak adható céges lakhatási támogatás viszont aligha fog javítani a helyzeten.
nov. 27
10:33
Francia sanzon- és filmzeneest szívből, lélekből (Digital Hungary)
Örömmel jelentjük be, hogy 2025. április 25-én, este 20 órakor a MOM Kult színpadán különleges zenei élmény várja a közönséget: Vincze Lilla koncertje, ahol a francia sanzon- és filmzene estjén a szenvedély és az elegancia időtlen varázsa fonódik tökéletes harmóniába.
nov. 27
10:33
Köd, zápor és hózápor lesz az elkövetkező 3 napban (Magro)
Az előttünk álló három nap időjárása változékony lesz: szerdán ködös reggel után nyugat felől vastagodó felhőzet és gyenge eső várható, csütörtökön erősen felhős égbolttal és délutáni esőkkel kell számolni.
nov. 27
10:35
Tovább romlik a helyzet Kínában, fiskális lazítás nélkül nincs kiút (Portfolio)
Eddig hiába a sok monetáris és kevéssé ambiciózus fiskális lazítás Kínában, a vállalati szektor továbbra sem talál magára. Ebben az évben 4,3%-kal estek a vállalati profitok.
nov. 27
10:36
Újfajta kukákat kap rengeteg háztartás (Infostart)
A szelektív hulladékgyűjtést ösztönző programja keretében országszerte több mint egymillió kukát oszt ki a MOHU 2025 végéig lakossági ügyfelek számára olyan területeken, ahol a papír-műanyag-fém hulladékok gyűjtése eddig zsákokban történt, illetve ott, ahol bevezetik a konyhai élelmiszer-hulladékok gyűjtését
nov. 27
10:39
A DK-sok nem szavazzák meg az új Európai Bizottságot (444.hu)
Mert nem tudják támogatni Orbán "kinyújtott brüsszeli kezét", Várhelyi Olivért.
nov. 27
10:39
Előbb elkaszálták volna a javaslatot, most mégis megesett a kutyásokon a Fidesz szíve (Forbes)
Ritkán fordul ez elő, de Lázár János támogatásáról biztosította Vitézy Dávid javaslatát. Megnyugodhatnak a kutyások és a biciklisek. Mi történt? Lázár János reagált a BKK korábbi döntésére, és bejelentette, hogy január 1-jétől a MÁV-csoport Budapesten belül közlekedő járatain is ingyenes lesz a kutya- és kerékpárszállítás, írta meg a 444.hu. Az épí
nov. 27
10:39
When they put the wire to the prisoner's ears, the Russians call it 'a phone call to Biden'. When they put it in the prisoner's anus – 'a phone call to… (Telex)
The war going on next door to Hungary is not only traumatic for those on the battlefield. The psychological effects are also felt by those who live in relative safety. The second part of our series explores the impact of the war on Ukrainian civilians and those most vulnerable: people released from Russian captivity, children deported to Russian fo
nov. 27
10:39
Korábban „öregszik” a magyar ember, mint a görög vagy a holland (EgészségKalauz)
Ezek derültek ki az NN Longevity kutatássorozatából.
nov. 27
10:41
Korlátozást vezet be a TikTok a 18 éven aluliaknak (Forbes)
A tinédzserek szorongásos panaszai miatt volt szükség erre a változtatásra. A cukiskodás azért megmarad az oldalon. Mi történt? Szigorítják a beauty filterek használatát a TikTokon: a következő hetektől életbe lépő szabályozások alapján a 18 év alatti felhasználóknak le lesz tiltva ez a funkció – írja a Telex. A korlátozás azokra a filterekre vonat
nov. 27
10:42
Német lapban kapott pocsék osztályzatot a magyar gazdaság (Menedzsment Fórum)
Rekordmagasságba emelkedett a BUX index, miközben a magyar gazdaság alapvető problémái változatlanok maradtak – hívta fel a figyelmet a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az OTP Bank részvényeinek kiugró teljesítménye és a vezető papírok drágulása mellett az uniós források befagyasztása és a reformok elmaradása jelentős bizonytalanságot teremt.
nov. 27
10:42
Túl jól állt Magyar Péter, leállították a róla szóló szavazást, de lassan ért el a megyei lapokhoz az üzenet (SzMo)
A Világgazdaság kedden indított egy szavazást, de estére le is állították, mert a kiadó szerint "mesterséges beavatkozásra" utalt a szavazatok alakulásának mintázata. A megyei lapokhoz ez csak később jutott el, ott még szerda reggel is lehetett szavazni.
nov. 27
10:42
Hazudik az Egyesült Államok Ukrajnával kapcsolatban (Magyar Hírlap)
Úgy mutatták be a NATO ukrajnai érdekeit, mint amelyek a szabadsághoz, a demokráciához és "Ukrajna megsegítéséhez" kapcsolódnak.
nov. 27
10:44
A valódi és a virtuális világ összekapcsolódik (Magyar Hírlap)
Az AR az orvosok számára hasznos eszköz lehet a műtétek során.
nov. 27
10:45
A DK EP-képviselői nemmel szavaznak a Várhelyi Olivérrel felálló új Európai Bizottságra (Nyugati Fény)
A DK szerint Várhelyi Olivér alkalmatlan.
nov. 27
10:45
Jár a munkavállalónak díjazás az állásidőre? (Üzletem)
A munkáltató legfontosabb kötelezettsége a munkaviszonyban, hogy a munkavállalót foglalkoztassa és részére munkabért fizessen. Előfordulhat azonban, hogy a munkáltató valamilyen okból nem tud munkát adni. Ilyen esetben mentesül a munkáltató a bérfizetési kötelezettsége alól, vagy köteles bért fizetni? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
nov. 27
10:45
Minden szövetségi vádat ejtettek Donald Trump ellen (Telex)
Azonban ha véget ér az elnöksége, ezek leporolhatók lesznek, és a tagállamokban zajló ügyeknek sincs végük.
nov. 27
10:45
Egyedül kellett élveznie a nászágyat "Házasság első látásra" Zolinak, mert újdonsült felesége nem volt hajlandó lefeküdni vele (Sassy)
Videón jelentkezett be Orsi, aki arra az időre inkább kiment a szobából.
nov. 27
10:48
Ennél a banknál többé nem lehet készpénzt felvenni (Infostart)
A pénzintézet anélkül vezette be a drasztikus intézkedést, hogy erről tájékoztatta volna az ügyfeleit, éppen ebbe futott bele egy ausztrál nő.
nov. 27
10:48
Baleset a 87-es főúton (Magyar Hírlap)
Lezárták a Kőszeg felé vezető útszakaszt.
nov. 27
10:48
Kiderült, mikor érkezik az RTL sikersorozatának új évada (MMonline)
December 14-én rajtol az RTL sikersorozata, A mi kis falunk 9. évada. Az új epizódok mellett az ünnepek alatt sem kell elbúcsúznia a nézőknek Pajkaszeg lakóitól, ugyanis a karácsonyi és a szilveszteri epizódok ismétlése is jön az RTL-en. Az első epizódban Répa Árpád és felesége táborozni indul, ahol Árpádnak nyugalmat kell erőltetnie magára akkor i
nov. 27
10:51
Mire figyeljenek ma a befektetők? (ProfitLine)
Vegyes képet festenek ma reggel a részvényindexek a fontosabb ázsiai piacokon: a Nikkei225 0,9%-kal csökkent, a dél-koreai indexek is a piros tartományban állnak, miközben a Shanghai Composite 0,4 és a Hang Seng 0,5%-kal küzdötte feljebb magát.
nov. 27
10:51
Mutatjuk, milyen részvénypiaci szinteket figyel a kínai vezetés (Portfolio)
Egy korábbi magas rangú kínai pénzügyi szabályozó tisztviselő, Xiao Gang, arról beszélt, hogy Peking vezetői "pszichológiai" célokat tűznek ki az ország tőzsdéi és a valutaárfolyamok számára, amelyek nem alapulnak gazdasági fundamentumokon. Ez pedig a befektetéseink szempontjából is érdekes tanulságokkal szolgál.
nov. 27
10:51
33 év után rács mögé került a magyar plébános gyilkosa (AC News)
Megölte a palóznaki plébánián a lelkészt, a szomszéd szobában alvó apácát pedig megkötözte, 33 év után bilincsbe verve vitték a rács mögé.
nov. 27
10:51
Hamarosan ismét csillageső hullhat a hazai éttermekre (Roadster)
Már nem sokat kell várni, hogy kiderüljön.
nov. 27
10:53
Csúcsot döntött a stablecoin piac értéke (Portfolio)
A stablecoin piac értéke új csúcsra emelkedett, miután sikerült visszanyernie a TerraUSD 2022-es összeomlása után elvesztett pozícióját. A DeFiLlama adatai szerint a stablecoinok teljes piaci kapitalizációja idén 46 százalékkal nőtt, vasárnap elérve a rekordnak számító 190 milliárd dolláros értéket. Ez a növekedés egybeesik a kriptopiac általános f
nov. 27
10:54
Újabb átverés: ügyvédi irodák nevével élnek vissza a csalók (Mínuszos)
Az utóbbi hetekben új fajta támadás alá került számos cég – valódi ügyvédi felszólításnak tűnő e-maileket kapnak valódi magyar ügyvédi irodák nevében, azaz a nevüket felhasználva. Elsőre meggyőzőnek tűnhetnek, de egy veszélyes csalásról van szó. A részleteket Bartal Iván ügyvéd, az Oppenheim Ügyvédi Iroda kiberbiztonsággal foglalkozó szakértője ism
nov. 27
10:55
Nyugdíjak: nagyon fontos szám érkezett (Portfolio)
Farkas András nyugdíjszakértő szerint már most látható, hogy körülbelül milyen valorizációs szorzót kell alkalmazni 2025-ben.
nov. 27
10:57
Mutatjuk, mi történik az üzemanyagárakkal csütörtökön (Agroinform)
Így alakul a benzin és a gázolaj átlagára.
nov. 27
10:57
Inkább ne szedd: borzalmas, mit tesz az idehaza is népszerű pajzsmirigy-gyógyszer a testeddel (Femcafe)
Egy új tanulmány szerint súlyos problémákat is okozhat hosszú távon egy olyan készítmény, melyet általában az idősebb felnőtteknek írnak fel az orvosok pajzsmirigy problémák miatt.
nov. 27
10:57
AM: a hazai bükkösöket fel kell készíteni a klímaváltozásra (Tiszta Jövő)
A magyar erdők kezelése és gyarapítása során a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kell a középpontba állítani, amely erdeink egyik kiemelkedő élőhelyeként a bükkös erdőkben jelenti a legfontosabb feladatot a szakemberek számára - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint kedden Budap
nov. 27
10:57
Minden harmadik 65 év felettinek van már otthon az életmentő kütyüből (Növekedés)
A Gondosóra program egy igazi sikertörténet, amely egyedülálló az egész világon, hiszen 65 év felettiek számára ingyenesen biztosít egy olyan gondoskodást, amely egyben a generációk közötti együttműködést is erősíti - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
nov. 27
10:57
Tizenöt érdi vízórából tíz megbukott a pontossági vizsgálaton (Telex)
Több lakó is arra panaszkodott, hogy az új vízórák beszerelése után hirtelen megugrott a fogyasztásuk.
nov. 27
10:57
Olaszországban szigorították a KRESZ-t, zéró toleranciát léptetnek életbe a drogfogyasztással és a mobilozással szemben (Öko-drive)
Zéró toleranciát vezet be a kábítószeres befolyásoltság alatti gépkocsivezetés ellen a római parlamentben megszavazott új közúti törvény, amely tiltja a mobiltelefonok vezetés közbeni használatát is, és szigorítja az elektromos rollerekét, amelyek esetében is kötelező lesz a biztosítás.
nov. 27
10:57
Eszter káprázatos mikromakramé ékszereket készít – Ajándéknak is csodás! (Bien)
Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a makramézás, és akarva-akaratlanul is gyakran futhatunk bele ilyen technikával készült gyönyörű fali díszekbe, kaspókba és egyéb lakásdekorokba. De gondoltad volna, hogy egészen apró makramé csodák, akár ékszerek is készíthetőek? Balázs Eszter ezt jól tudja: már gyermekkorában elsajátította a mikromakra
nov. 27
11:00
A Publicus a hangfelvételek hatását a Tisza Párt népszerűségére (Infostart)
A megkérdezettek szerint akár titkosszolgálati módszerekkel, sőt, mesterséges intelligenciával készült felvételeket is bevethet a kormány politikai ellenfeleivel szemben.
nov. 27
11:00
Háború Ukrajnában és Izraelben: Védtelenné válik a Nyugat (HírTV)
Tóth Máté, Bidló Gábor és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb világpolitikai híreket.
nov. 27
11:00
Energiaügyi minisztérium: már több mint ötezer elektromos jármű megvásárlásához kértek támogatást a vállalatok (Alternatív Energia)
A kormányzati programban eddig mintegy 4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A mostanáig beérkezett kérelmek együtt a 30 milliárd forintos teljes keretösszeg közel kétharmadát fedik le - jelentette be pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (Em).
nov. 27
11:00
Koncz Zsófia: A Gondosóra program a generációk közötti együttműködést is erősíti (Demokrata)
Az államtitkár kiemelte, hogy már több mint 700 ezer használója van a gondosórának, vagyis minden harmadik 65 év feletti embernél ott van az eszköz.
nov. 27
11:02
Hiába Karácsony Gergely próbálkozása, nem lesz helyettese (Infostart)
Javaslatát a közgyűlési többség levette a napirendről, ezt egyébként épp a főpolgármester párttársa javasolta abban a formában, hogy "halasszák el a döntést".
nov. 27
11:03
Nem sok jót várnak az elemzők: jövőre is csak vánszorogni fog a magyar gazdaság (Pénzcentrum)
Az Erste szakértői sajtótájékoztató keretein belül ismertették a bank legfrissebb gazdasági előrejelzését. Az eseményen a Pénzcentrum is részt vett.
nov. 27
11:03
Új ingatlan áremelkedés jön: a nyugdíjpénztárakból is több százmlliárd forint áramlik a piacra (Növekedés)
Átlagosan kétmillió forint fejenként az ökéntes nyugdíjpénztári egyenleg, de ez nagyon egyenetlenül oszlik meg, így az MNB előrejelzése szerint több száz milliárd forint is áramolhat jövőre az ingatlanpiacra.. Ehhez jön még a felszabaduló állampapírokból ingatlanbefektetésre szánt vagyon. Mindez felhajtja az ingatlanárakat, és csökkenti a lakáshoz

Keresés