Egy új kutatás szerint a vállalatok több mint kétharmada (70 százalék) szembesült figyelmetlen vezetésből eredő problémákkal, amelyek fő okozója a mobiltelefon-használat.
Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a Szenátuson mindenki átmegy majd - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint ebből a névsorból egyelőre azt sem látni, mi lehet majd Trump öröksége, azon kívül, amit eddig mondott: hogy minden frankó lesz.
A legenda szerint a híres fizikus fiatal korában gondolta ki a következő fejtörőt. Bizonyíték nincs rá, hogy a rejtvény valóban tőle származik, de a megfejtése szórakoztató lehet.
Neuville, aki eddig már ötször volt második a világbajnokságokon, 25 pontos előnye miatt végre karnyújtásnyira van attól, hogy megszerezze élete első egyéni vb-címét. A belga a szombati napon a 15. helyről a 7.-re jött fel, Neuville és navigátora, Martijn Wydaeghe ideiglenesen négy fontos pontot szerzett. Miután egy turbófeltöltő-probléma erősen h
Pilóta, népzenetanár, informatikus, esetleg edző? – közel nyolcvan képzést kínált Nyílt Napján a Nyíregyházi Egyetem november 13-án. A hangulatot a Tortuga koncertje alapozta meg, majd az intézményt bemutató előadásokból minden információt megtudhattak a leendő elsőévesek. A Kodály terem karzatán közben több mint húsz standnál várták az intézetek o
Ahogy nagyon sok hasonló méretű országnak, Magyarországnak is nagyon komoly figyelmet kell fordítania az űrszektorra, a fiatalok számára pedig lendületes és az egész tudományos életet megmozgató komoly programokat – mint amilyen már az UniSpace program is – kell elindítani – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szombaton Budapesten, a F
A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.
A különféle zöldségfélék különböző termesztési technológiát, azaz sok esetben eltérő gépparkot kívánnak meg. Ezek közül válogathatsz az Agroinform.hu Piacterén.
A kormány több, tervezett módosítást mutatott be a nyugdíjrendszert érintően, melyek új kérdéseket vetnek fel a lemondás és újraszámítás területén. A költségvetést megalapozó törvényjavaslat társadalmi vitája során felmerült változtatások elsősorban a nyugdíjlemondás szabályozását érintik, de hatással lehetnek más ellátási formákra is, valamint sok
A huszadik században még elég gyakoriak voltak a trösztellenes eljárások, amelyekben cégeket szedtek szét túlzott piaci befolyás miatt. De ez már a múlté, így ha tényleg kikényszeríti az amerikai állam, hogy a Google váljon meg a Chrome-tól, az fontos mérföldkő lesz. De Trump itt is mindent boríthat. Vagy nem. Gyorstalpaló a cég lehetséges feldarab
Max Verstappennek egy ötödik hely is elég volt ahhoz Las Vegasban, hogy két futammal a szezon vége előtt bebiztosítsa sorban negyedik világbajnoki címét, beérte Prostot és Vettelt.
A kínai asztrológiában bizonyos állatövi párosítások különleges energiákat hordoznak, és arra hivatottak, hogy a partnereket ne csak boldoggá, de erősebbé és bölcsebbé is tegyék.
Az éles helyzet tapasztalati hiánya viszont máig jelentős hátrányt jelent, ebben egyértelműen az Egyesült Államoknál az előny, ám Peking kétévente látványosan bizonyítja, hogy érdemes számolni velük.
Több mint 121 millió dollárért kelt el a Christie's keddi New York-i árverésén René Magritte A L’empire des lumières (A fények birodalma) című festménye. Ezzel a belga festő megdöntötte aukciós rekordját. A korábbi csúcseredmény Magritte 1954-ben festett, korszakalkotó művéért 79 millió dollár volt, amelyet 2022-ben állítottak fel. Ez vég
A légi közlekedésben jelenleg hatalmas ugrások történnek. Nemrég a London és Sydney közötti lehetséges új közvetlen járatról hallhattunk, amely a világ leghosszabb járata lenne a maga 19 órájával, ugyanakkor a repülés gyorsabbá tételére is történtek erőfeszítések a közelmúltban.Bemutatjuk az Overture-t, a Concorde óta az első szuperszonikus utasszá
Olaszországban az oktatási szektor vezető katolikus kiadói csoportjához fordulva a pápa hangsúlyozta egy olyan "nevelési paktum" szükségességét, amely képes egyesíteni a családokat, az iskolát és a társadalmat, hogy megbirkózzanak korunk új kihívásaival. Ferenc pápa csütörtökön találkozott a "La Scuola" (Az iskola) elnevezésű katolikus kiadócsoport
Több száz új munkahely, javuló foglalkoztatottság és növekvő gazdaság - ezt várja az önkormányzat a nyíregyházi ipari parkok fejlesztésétől. Másfél héttel ezelőtt alapos bejárást tartottak a Nyíregyházi Déli Ipari Parkban, ami jelenleg Magyarország egyik legnagyobb befektetési övezete. A helyszínen részletes tájékoztatás hangzott el a megvalósult,
Százhatvan esztendeje, 1864. november 24-én született Henri de Toulouse-Lautrec francia festő és grafikus, a posztimpresszionizmus egyik legeredetibb mestere. Ebből az alkalomból mutatjuk tíz ismert alkotását.
A George Clooney és Brad Pitt főszereplésével készült Két magányos farkas rekordnézettséget hozott az Apple TV+-on, korábban bejelentették a folytatást is, aztán egyszeriben jött a hír, hogy ebből nem lesz semmi, és csak a találgatások maradtak. Most a rendező, Jon Watts (Pókember: Nincs hazaút) tiszta vizet öntött a pohárba.
Fiam betöltötte a 4. hónapját, gondoltam, ideje visszalépni kicsit a nagyvilágba és új hobbi után nézni. Egy újlipótvárosi babakocsis séta alkalmával ötlött fel bennem, hogy talán érdemes lenne a nagymamámtól kapott – minimális – technikát továbbfejlesztenem: itt az idő, hogy megtanuljak kötni.
A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon. A helyi idő szerint szombaton 22 órakor elrajtolt viadalon a 27 év