A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható.
Öt év után tért vissza a tévéképernyőre a Legyen Ön is milliomos!, melyben ezúttal hazai sztárok mérik össze tudásukat. Három segítséget használhatnak fel a 4-ből a játék során és csak az 5. jó válasz után jár fix pénznyeremény. Rubint Rékáék az 1 milliós kérdésnél tartottak, amikor Schobert Norbi nagyot kockáztatott - nem jött be.
Az izraeli légierő csapást mért a Hezbollah síita szervezet feltételezett központjára a libanoni fővárosban szombat hajnalban. Legalább négyen meghaltak, a sebesültek száma 23 - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.
A Konyhafőnökben minden egyes nap meg kell küzdenie a versenyzőknek a bennmaradásért, hiszen a tét továbbra is a 2024-es A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint, amit a három Michelin-csillagos séf és Fördős Zé nem ad egykönnyen. A nyomás hatására az egyik versenyző párbaja alatt tűz ütött ki a konyhában.
Több mint három évtizedes nemzetbiztonsági tapasztalattal rendelkezik Gorka Sebestyén, aki ötvenhatos magyar emigránsok gyermekeként született Londonban.
A Google mesterséges intelligencia alapú chatboxa kissé furán reagált egy ember által feltett kérdésre. A Google Gemini nevű program azt kérte a felhasználótól és az egész emberiségtől, hogy haljon meg. Még a Google is reagált a mesterséges intelligencia furcsa válaszára.
Egy nő azzal akasztotta ki az embereket, hogy egy videóban elmondta, hogy a teknősbékáját minden télen a hűtőszekrényben tárolja 12 hétig. A TikToker azt is elárulta, miért teszi ezt.
A mai bizonytalan és kiszámíthatatlan időkben a cselekedeteink céljának ismerete nemcsak erőt, hanem fókuszt és irányt is adhat számunkra – legyen szó magánéletről, karrierről vagy a csapatok vezetéséről. Bodo B. Schlegelmilch, a WU Executive Academy dékánja, és Klara Palucki, az MBA program menedzsere és az ikigai szakértője, azt vizsgálták, hogy
A depresszió kialakulásának számos oka van. Ezek közül cikkünkben részletesebben az élettani napszaki ritmus felborulása és a depresszió közti kapcsolattal foglalkozunk.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/47. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, azonban 6 külföldi játékos 4 243 653 eurót - több mint 1,744 milliárd forintot - nyert az 5+1 találatos szelvényével. A magyaroknak közel sem volt ekkora szerencséjük most pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény a negyedik nyerőosztályban 4+2 talála
Óriási potenciál rejlik a hőtermelés elektrifikációjában, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a villamos energia felhasználását, ezzel együtt a hőszivattyúk telepítése jócskán elmarad az Európai Unióban a 2030-ra megcélzott darabszámtól - mutatott rá Jan Rosenow, a Regulatory Assistance Project (RAP) európai programigazgatója a REKK elektrifikációs
A kortársai közül sokan már eltűntek, de Yohji Yamamoto, az avantgárd divat keresztapja, továbbra is jelen van, és alkot. Az egyik legnagyobb élő szabómesterként olyan ruhákat tervez, amelyek nem csupán a divat trendjeit írják át, hanem az öltözködésről való gondolkodást is új mederbe terelik. Yamamoto ruhái időtlenek: egyszerre lázadók, mély filoz
A béke nem a gyengeség jele, erőteljesen kérjük, hogy fejeződjön be a háború – hangoztatta Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar elnöke, Ferenc pápa békekövete az ukrajnai háború ezredik napja alkalmából a római Santa Maria in Trastevere templomban bemutatott misén, amelyen Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is részt vett szerda este. Az
A sütőtök krémleves igazán különleges és ízletes étel, amely tele van vitaminnal és ásványi anyagokkal. Egy gazdag és krémes állagú leves, amelyet a sütőtök édes íze tesz igazán finommá
A közlemény szerint azok a sofőrök, akik a tehergépjárműveikkel a kapuk mérőegységeit befolyásolni akarják, vagy bármilyen módon a mérést akadályozzák, komoly büntetésre számíthatnak.
December elsejétől elindul a továbbfejlesztett tengelysúlymérő rendszer. Az ország 189 helyszínén, összesen 280 forgalmi sávot figyelő ellenőrzőkapuk a jövőben a csalókkal szemben is hatékonyan fel tudnak lépni.
A kanadai közegészségügyi hivatal (PHAC) pénteken megerősítette, hogy Kanadában elsőként egy Manitoba tartománybeli embernél mutatták ki a majomhimlő fertőzést.
Hat évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a Geely sportautó-márkája 2028-tól kezdve kizárólag EV-ket kínál majd az ügyfeleinek, ám a vállalat mostanra teljesen felhagyott ilyen irányú terveivel.
Az Apple sürgősségi frissítést adott ki két, már aktívan kihasznált macOS sebezhetőségek ellen, amelyek elsősorban az Intel-alapú Mac gépeket érintik. A hibák súlyossága miatt a felhasználóknak azonnal frissíteniük kell rendszereiket, hogy elkerüljék a támadásokat. Két kritikus macOS sebezhetőség Az Apple november 19-i közleménye szerint a sebezhet
Te is azok közé tartozol, akik rajonganak a különféle ízletes sajtokért? Nos, ebben az esetben jobb, ha tudod, hogy a sajt egyáltalán nem olyan egészséges, mint eddig gondoltuk, legalábbis a szakértők szerint. Bár tejtermékként értékes fehérjeforrásnak számít, erősen megkérdőjelezhető összetevőket is bevihetsz vele a szervezetedbe, ami egyenesen az
Nem mindennapi akciót hirdetett az IKEA. A svéd áruházlánc magyar leányvállalata közel egy hónapon át tíz forintért kínálja az éttermeiben kapható gyerekmenüt.
A norvég trónörökösnő 27 éves fiát letartóztatását követően újra nemi erőszakkal vádolták meg. A bíróság legfrissebb ítélete alapján Marius Borg Høiby-t két hétig fogják őrizetben tartani az újabb vádakat követően. A rendőrség azt közölte, hogy alaposan kivizsgálják a második állítólagos incidenst.
Ma már tényként fogadjuk el, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor nem szavalta el a Nemzeti dalt a Múzeum lépcsőjének párkányán, de a legendák természetrajzát ismerve, ez már Petőfi szavalatával vésődik be sokak elméjébe.
George Russell idei harmadik rajtelsőségét szerezte a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén Carlos Sainz és a meglepetésre harmadik Pierre Gasly előtt. Lewis Hamilton nem tudott élni a Mercedes váratlanul jó formája adta lehetőséggel, mindkét Q3-as körébe belehibázott, így csak 10. a rajtrácson. Ha a futam a rajtsorrend alapján érne véget, Max Verstappen
A K&H innovációs index 2024 második félévi eredményei a hazai vállalatok innovációs teljesítményének aggasztó mértékű visszaesését mutatják. Az index, amely a 300 millió forint éves árbevétel feletti magyarországi társas vállalkozások innovációs aktivitását méri, ezúttal mindössze 26 pontos értéket ért el, ami jelentős csökkenés az előző idősza
Nem ritka, hogy valaki megmagyarázhatatlanul vonzódik egy adott országhoz, városhoz, munkához vagy hobbitevékenységhez, még akkor sem, ha a családi háttere vagy környezete semmilyen magyarázatot nem ad erre.
A luxuscsokoládé igazi ajándék. Vásárolhatunk is ezekből szeretteinknek, de mi magunk is készíthetünk, ha szánunk rá időt, energiát és minőségi alapanyagot szerzünk be hozzá. A karácsonyi csokoládé az ünnepi asztal egyik éke lehet.