Tombol a megfázás szezon, ilyenkor az immunrendszer erősítésére rengeteg citromot és gyömbért fogyasztunk. Egy lényeges dologról azonban sokan elfeledkeznek a megfázás elleni küzdelemben.
Megérkezett Magyarországra a BYD zászlóshajója, a kínálat teteje, a 7 személyes, elektromos Tang. Egy hétig nyúztuk az óriási kocsit, többek között azt is megnéztük, tényleg értelmezhetően lehet-e benne utazni hét személlyel - hát, igen is meg nem is. Gyakorlatilag minden benne van, amit a kínai gyártó csak be tud építeni egy kocsiba, de kérdés, ho
Az Allianz úgy döntött, hogy részt vesz a MicroStrategy Bitcoin (BTC) felhalmozási stratégiájában. A legnagyobb német biztosítótársaság ugyanis megvásárolta az üzleti intelligenciával foglalkozó vállalat 2031-es átváltható kötvényeinek 25%-át. A biztosítási óriás állítólag négy különböző alszervezeten keresztül hajtotta végre a befektetést. A részl
Ha még mindig hiszel a Mikulásban – igazad is van! A “hivatalos" Télapó Lappföldön várja a gyerekeket, és azokat, akik lélekben gyerekek maradnak. Egy téli utazás ebbe a varázslatos világba életre szóló élmény lehet, de érdemes felkészülni az útra.
Az idei év első felében is folytatódott a boltbezárási hullám, az előző két félévhez minimálisan csökken a folyamat, a korábbi évekhez viszonyítva még mindig lendületes.
Becz Rita az ország legjobb női hőlégballonosa, idén is indult a világbajnokságon, a Deutsche Welle ott volt vele a felkészülésnél, és a verseny utáni hetekben is.
Felgyorsítják és kibővítik a MÁV-nál az országos haváriaközpont tervét, hogy január elsejétől már teljes funkcionalitással, fedje le országosan a vasúti és az autóbuszos közlekedést egyaránt - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.
A tél beköszöntével és az első hóval az első hókotrók is megjelentek az utakon. A hirado.hu stábja ott volt az első hó utáni eseménydús pénteki napon a Magyar Közút szentendrei mérnökségének telephelyén és a diszpécseri központjában.
A híresen és hírhedten jó román diplomáciai érzéknek és kapcsolatoknak tudható be akár, hogy éppen a választások előtt egy nappal közöl a szélsőséges AUR párt vezetőjével kiajánló interjút a Politico, amely gondosan elhallgatja a párt magyarellenes akcióit. Az interjúból többek közt kiderül, hogy George Simion pártvezér természetesen Trump legnagyo
A leendő miniszter karrierje során figyelemre méltó nyereséghez juttatta Soros Györgyöt, az újraválasztott Trump célja pedig, hogy Bessent üzleti szemlélete segítse az amerikai gazdaság válságkezelését.
Hadházy Ákos független képviselő kiakadt a tegnapi hóesésben tapasztalt kelenföldi állapotokon, melyre Lázár János közösségi oldalán, a MÁV vezérigazgatója pedig közleményben reagált.
Egy biztonsági rést kihasználva hozzáfért egy adatbázishoz, amely 175 ember meggyilkolására vonatkozó megbízásokat tartalmazott. Végül sokakat sikerült elkapni.
Ügyvédei közbenjárása ellenére folytatja kilencéves börtönbüntetésének letöltését a százszoros brazil válogatott labdarúgó, Robinho, akit egy 2013-ban Milánóban elkövetett csoportos nemi erőszak miatt ítéltek el.
Ha a címben feltett kérdésre igen a válasz, akkor minden rendben! Ha nem, akkor érdemes utánajárnod annak, miért is nem? Egy biztos: a tudatosan vállalt szingliség nem köz-, hanem magánügy.
Kovács András tulajdonos egy interjúban kijelentette, hogy egy ilyen nehéz helyzetben lévő csapatnál egyszerűen nem fért bele, hogy Szabó István pro licences továbbképzésre is járt.
A MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentette: felgyorsítják és kibővítik a MÁV-nál az országos haváriaközpont tervét, hogy január elsejétől már teljes funkcionalitással, fedje le országosan a vasúti és az autóbuszos közlekedést egyaránt.
Az oktatásért és az egészségügyért felelős belügyminiszter szerint Magyar Péter nem kapott komplex nevelést, ez abból is megmutatkozik, ahogyan állítása szerint a dolgozókkal és a hölgyekkel bánt.
Az esős és latyakos időjárás alatt még nagyobb figyelmet kell fordítanunk cipőink ápolására. Mutatunk néhány trükköt, amiket könnyedén alkalmazhatsz otthon is. Cipőápolási kiosokos következik.
Az ENEDIS, Franciaország villamosenergia-hálózati elosztója az SAP Signavio Process Mining és az SAP Business AI megoldásait választotta annak érdekében, hogy automatizálja a mérőleolvasások során észlelt anomáliák megoldását, és megbízható számlázást garantáljon mintegy 600 ezer üzleti ügyfelének. A franciaországi villamosenergia-hálózat fő üzemel
Felgyorsítják és kibővítik a MÁV-nál az országos haváriaközpont tervét, hogy január elsejétől már teljes funkcionalitással fedje le országosan a vasúti és az autóbuszos közlekedést egyaránt - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Voltam már szőke, barna, piros, vörös, lila és véletlenül még kék is. Lehet furcsán hangzik, de mindegyik hajszín formált a személyiségemen. A hajszínváltásnak legtöbbször lelki okai is vannak, de ha más nem, a megújulás. Van, aki egy életen át keresi a tökéletes hajszínt, van, aki soha nem festetné be és olyan is akad, aki a jól beváltra esküszik
Az egészséges, aktív életmód alapja a rendszeres mozgás, amely nemcsak a fizikai erőnlétet és a megjelenést javítja, hanem számos élettani folyamatra is pozitív hatással van. A mozgás serkenti a szív- és érrendszer működését, javítja a tüdőkapacitást, erősíti a csontokat és segít a testsúly szabályozásában. Az izmok stabilitást, erőt és a sérülések
Nem az a kérdés, hogy elkapjuk-e a náthát, hanem az, hogy mennyire visel meg minket. Ősszel és télen szinte mindenki átesik a megfázáson, és hetekig el kell viselni a kellemetlen, inkább idegesítő, mintsem komoly panaszokat, mint amilyen az orrfolyás vagy a tüsszögés. A magyarok jelentős része készül a nátha ellen, méghozzá egy csodaszerben bíznak
Hegyi Zsolt szerint a pénteki nap megmutatta, miért van szükség a haváriaközpontra a MÁV-csoportban. A kelenföldi műszaki krízishelyzet pedig azt is, miért van szükség a haváriaközpont előkészítésének felgyorsítására.
A Revolut bejelentette ambiciózus terveit a 2025-ös évre vonatkozóan. Az idén már több mint 10 millió új ügyfelet szerző, és ezzel az 50 milliós határt átlépő fintech most új termékek és szolgáltatások bevezetésének felgyorsítására összpontosít - derült ki a Revolut közleményéből.
December közeledtével a reflektorfény a legnagyobb kriptovalutákra szegeződik, melyek várhatóan uralni fogják a következő rally-t. Az ETH, a SOL vagy éppenséggel a TON emelkedésére a ChangeNOW kriptovaluta-tőzsdén mért adatok hívták fel figyelmünket, ahol a regisztráció nélküli kriptovaluta-váltó adatai azt mutatják, az előbb említett eszközök tran
A téli vírusok és betegségek gyorsan terjednek az országban – de van egy egyszerű módja annak, hogy egészségesek maradjunk: csak nyúljunk be a konyhaszekrénybe.