Csak október második felében 500 bejelentés érkezett indiai repülőgépeken és reptereken elhelyezett állítólagos bombákról, ami több, mint egész évben addig összesen.
Vidnyánszky Attila volt az ATV Start Plusz vendége, ahol beszélt többek közt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a 2025/2026-os tanévtől induló új, zsidó színházi képzésről is. A tavaly novemberi baleset kapcsán elmondta, peren kívül egyeztek meg a két színésszel. Elárulta, hogy ő mostanában nem beszélt Horváth Lajos Ottóval és Szász Júliá
A digitális reklámozás kategóriában nyert bronzérmet a Mediaspace Global Changemakers' Awards díjátadón a K&H Bank. A rangos nemzetközi megmérettetésen a "Bank of Legends" kampányt ismerték el.A díjjal a Mediaspace a K&H Bank Z generációt célzó kreatív és innovatív megoldását jutalmazta. Az ifjúsági számlanyitást népszerűsítő kampány különlegessége
A statisztikák aggodalomra adnak okot, ugyanis a hosszú távú trend továbbra is növekvő tendenciát mutat. A Pentagon most új, átfogó stratégiával próbálja megfékezni a problémát.
A magyar gazdaság bajai kivétel nélkül a háborúból és annak következményeiből származnak – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, az amerikai elnökválasztás után békeköltségvetést nyújtottak be az Országgyűlésnek, a jövő év pedig fantasztikus, nagyszerű, példátlan l
David Tepper és Michael Burry újabban óvatosabb megközelítést alkalmaz a kínai részvénypiacokkal kapcsolatban, holott korábban a "mindent venni" elv érvényesült a guruknál. Bár mindketten továbbra is bizakodóak, legutóbbi lépéseik arra utalnak, hogy a kínai részvények általános fellendülése véget érhet, és a jövőben szelektívebb stratégiára lehet s
Közleményükben a versenysorozat irányítói emlékeztettek, hogy Monte-Carlo már az első, 1950-es világbajnoki programnak is az egyik helyszíne volt, majd 1955-től megszakítás nélkül szerepel a naptárban. Az idén Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője diadalmaskodott a városi pályán, ezzel az F1 történetének első hazai győztese lett Monte-Carl
Premier! Érkezik Vida-Veres Imola art pop és a singer-songwriter műfajok kombinálására épülő albuma, az Aurea. A nemzetközi csapatmunkával készült, Spanyolországban felvett lemez dalait magyar népzenei és klasszikus elemek színesítik. Érezhető rajtuk Imola alkotói szándéka, ami nem más, mint szembemenni a konvenciókkal, megmutatni a belső világot,
Nem emelkedhetnek a lakossági fogyasztók által fizetendő rendszerhasználati díjak a 2025-ös év során – ezt a fontos paramétert rögzítette a kormány egyik új rendelete, amely a tegnap éjjeli Magyar Közlönyben jelent meg.
Terjedelmes interjút adott péntek reggel a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. Szólt a 2025-ös "békeköltségvetés" megalapozásáról, amely már az ukrajnai háború lezárását feltételezi, elmondta, mely összetevő áll hozzá érzelmileg a legközelebb. Amerika nélkül az EU szerinte nem "folytathatja" tovább az ukrajnai háborút. Az unós versenyképesség ügyébe
A politikai elemző szerint a legutóbb kiszivárogtatott felvétel, amin Magyar Péter agyhalottnak nevezi EP-képviselőjelöltjeit, már okozhat a Tisza Párton belül zavart. De az igazán fontos, hogy ki tűnik kormányképesebbnek.
Már vannak jelei, hogy az MI-modellek folyamatos skálázása nem folytatható a végtelenségig, ami kérdésessé teszi, hogy megtérülhetnek-e valaha az extrém technológiai befektetések.
A 19 éves Lisztes Krisztián nyáron igazolt a Ferencvárostól a Frankfurthoz, de a felnőttcsapatban tétmérkőzésen még nem lépett pályára. A télen kölcsönadhatja a klub?
A közelmúltban hackertámadás érte a Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereit, melynek következtében érzékeny pénzügyi és szervezeti információkhoz, valamint belső levelezésekhez fértek hozzá a támadók. A hackerek 5 millió dollárt követelnek az ellopott adatokért. A helyzetről Harangozó Tamás, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke nyilatkozot
Kemény feladatot vállalt be Rácz Jenő, aki emiatt rengeteget káromkodott. Poénkodva hozzátette, hogy a férfiak emiatt is élnek kevesebb évet, mint a nők.
Az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák és a gyenge termés miatt egy év alatt 48 százalékkal ugrott meg a kávébab ára, mindez pedig az egy eurós olasz eszpresszó jövőjére is árnyékot vethet.
Már küszöbön áll egy nagy magyar-amerikai megállapodást Varga Mihály pénzügyminiszter szerint. Az egyezmény ezt is tartalmazza majd! Mi történt? Újra életre hívná a minisztérium az USA által korábban felmondott kettős adóztatást tilalmát. Varga Mihály pénzügyminiszter azt állítja, már a forgatókönyv készen áll, nagy magyar-amerikai megállapodást t
Több ezer embert evakuáltak a Spanyolország déli részén fekvő Malaga körzetében, mivel erős vihar csapott le a vidékre – mindössze pár héttel a több, mint kétszáz halottat követelő valenciai villámáradások után.
Az új-zélandi teafa (Leptospermum scoparium) gyönyörű, egzotikus megjelenésével sok magyar kertbarát szívét is meghódította, de hidegtűrő képessége korlátozott, különösen a kemény téli fagyok esetén.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szerint a Hyundaira fog nehezedni a nyomás a Japán Rallyn, mivel a Toyotának nem lesz veszítenivalója a WRC-szezonzárón.
Donald Trump a győzelmi beszéde után tartott első nyilvános felszólalásában kijelentette, hogy nagyon keményen fognak dolgozni Oroszország és Ukrajna ügyében, és megígérte, hogy ez lesz kormánya egyik prioritása, amikor januárban átveszik a hatalmat.