Növelte utasforgalmát és javított eredmény mutatóin az év első három negyedévében az egyebek között Bécs schwechati repülőterét is üzemeltető Flughafen Wien Gruppe jelentése alapján. Az értékesítési árbevétel január-szeptemberben 13,3 százalékkal 792,5 millió euróra nőtt, a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 10,
Öt helyszínen, tizenöt fellépővel rendezik szombaton az első Gyulakult Fesztivált, közölte Repisky Dániel ügyvezető a művelődési központban tartott szerdai sajtótájékoztatón. A hagyományteremtő rendezvénnyel a gyulai zenei élet szereplőit szeretnék közelebb hozni egymáshoz. November 16-án, szombaton hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal re
Szeptemberben létrejött az az államtitkárság, amely csak és kizárólag a hazai GDP gerincét adó kkv-kra figyel. A gazdasági siker és a technológiai innováció nem csak a nagyvállalatok privilégiuma, az viszont kétségtelen, hogy komoly lemaradást kell behoznia a digitális ringbe szálló vállalkozásoknak.
Van, aki alig eszik és képtelen lefogyni, míg mások bármit ehetnek, mégsem szaladnak fel rájuk a pluszkilók. Hacsak egyéb egészségügyi probléma nem áll a háttérben, igazából bárki képes lehet arra, hogy sikeresen lefogyjon. Néhány dolgot azonban érdemes észben tartani, különben tényleg nem sikerül.
Gyakran a korai befektetés hozza a legtöbb hasznot. Az egyik ilyen befektető mindössze 8 dollárért vette még anno a Solana tokeneket, megragadva a blokklánc robbanásszerű emelkedését, hogy a piac jelentős szereplőjévé váljon. Ezekben a napokban ez a befektető a Rexas Finance (RXS) nevű fúj kezdeményezésre összpontosít. A Rexas Finance a valós eszkö
Az előzetesen becsült ár duplájáért, 4,26 millió svájci frankért (1,9 milliárd forintért) kelt el szerdán egy genfi árverésen az a gyémántokkal díszített nyakék, amelynek története Mária Antónia francia királynéhoz köthető. Az ázsiai magángyűjtő által árverésre bocsátott György korabeli, háromszáz karátos ékszerért hosszú licitharc folyt.
Az elmúlt harminc évben Tádzsikisztán mintegy 14 ezer gleccseréből több mint ezer tűnt el – számolt be a közép-ázsiai köztársaság energiaügyi minisztere a Bakuban zajló Cop29 konferencián.
A személyautók esetében a mostani kgfb-kampányban megkötött új biztosításokkal átlagosan 35 százalékot, azaz 17 ezer forintot spórolhatnak az érintettek. A kampány első hetében az átlagdíj kevesebb mint 33 ezer forint, ami egyébként alig haladja meg a tavaly 32 ezer forintos átlagot – közölte a Netrisk. A motorkerékpároknál 3 ezer forintot, a teher
Ez ütős lesz! Az esztendő egyik legjobban várt bokszmérkőzésére kerül sor magyar idő szerint szombat hajnali egy órakor, amikor a texasi AT&T Stadiumban összecsap egymással a youtuberből lett bunyós, Jake Paul és a korábbi nehézsúlyú világbajnok, Mike Tyson.
Magyarország és a Bahreini közötti gazdasági együttműködési megállapodás tervezetét tette közzé a kormány társadalmi egyeztetésen. Az indoklás szerint ennek célja a beruházások ösztönzése és kölcsönös védelme. A törvényjavaslat részletes szabályokat tartalmaz a beruházók jogainak védelméről, a pénzügyi tranzakciók szabad áramlásáról és a fenntartha
A Republikánus Párt Arizona államban aratott győzelmével szerdán 218 helyet szerzett, és ezzel szűk többségbe került a 435 fős amerikai képviselőházban.
Az MVM Csoport idén már 17. alkalommal rendezte meg a "Legszebb napom" mottóval fémjelzett MVM Élménynapot, ahol 100 millió forint támogatást osztottak szét alapítványok és civil szervezetek között.
Spanyolországban folytatódnak a hatalmas esőzések, áradások, most az ország déli részén fekvő Costa del Sol régióban kellett ezreket kimenekíteni az otthonaikból. Legmagasabb szintű riasztást adott ki Málagára és Katalóniára a spanyol nemzeti meteorológiai intézet, úgy tűnik pénteken sem marad abba az égszakadás. Van, ahol 12 óra alatt 180 mm csapa
A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hetében 5 százalékkal többen váltottak biztosítást a tavalyi azonos időszakhoz képest, a nagyobb érdeklődést a megtakarítható összeg indokolja.
Néhány hete robbant a hír, hogy az ikonikus szupermodell, Gisele Bündchen a harmadik gyermekét várja. Bár a modellnek ez már a harmadik terhessége, új szerelme, Joaquim Valente első alkalommal válik édesapává. Gisele egy Instagram-posztban most gömbölyödő pocakját is megmutatta.
A 2024/25-ös tanévben a közoktatás 18 százaléka működött – a szakképzést nem beleszámolva – egyházi fenntartásban, 230 ezer gyermek tanul ilyen iskolákban – számolt be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt csütörtökön. Semjén Zsolt éves meghallgatásán kifejtette: ezen intézmények
A Black Friday Magyarországon 10 év alatt sokat változott: míg kezdetben hatalmas akciók és impulzusvásárlások jellemezték, ma már tudatosabb, tervezett vásárlás zajlik. Az óriási árengedmények helyett inkább elnyújtott akciós időszakokkal találkozhatunk. Ez azonban lehetőséget ad arra, hogy körültekintően mérlegeljünk, és árfigyelő alkalmazásokkal
A magyar gazdaság 3 százalék feletti ütemben bővülhet 2025-ben, a növekedés motorja a lakossági fogyasztás lehet – állapították meg legfrissebb makrogazdasági elemzésükben a CIB Bank szakértői. Az idei növekedési kilátásokon ugyanakkor rontottak az elemzők: véleményük szerint 2024 egészére már mindenképpen egy százalék alatti GDP-bővülésre lehet sz
Tapasztaltad már azt a kimerültséget a nap folyamán, amikor egyszerűen képtelen vagy bármilyen feladatot elvégezni, mert annyira motiválatlan és fáradt vagy? Ebben az esetben egy gyors energiapótlás lehet a megoldás. Szerencsére, bizonyos természetes élelmiszerek segítségével pillanatok alatt visszanyerheted energiád, és újult erővel vághatsz bele
A webináriumról készült videófelvétel betekintést nyújt a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) közelgő változásaiba, különös tekintettel az IFRS 18 és 19, valamint a fenntarthatósági standardokra. Az előadás segít megérteni az új szabályozások gyakorlati alkalmazását, az új standardok alapjait, alapelveit, és felkészülni a jövőbeli kih
Egy francia szélsőjobboldali politikus tartott könyvbemutatót, amire baloldali és antifasiszta csoportok hirdettek tüntetést. Gyorsan el is szabadultak az indulatok.