Harmadszor szervez sporttörténeti vetélkedőt magyarországi középiskolás diákok számára a Fülöp Márton Alapítvány, ezúttal "Magyarok az olimpiákon" címmel.
2024 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a KSH. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,0, az egyéb építményeké 17 százalékkal mérséklődött.
A német gazdaság évente akár 146 milliárd eurót veszíthet a túlzott bürokrácia miatt, derül ki az Ifo Intézet legfrissebb tanulmányából. A kutatás rávilágít arra, hogy a vállalkozások számára régóta problémát jelentő adminisztratív terhek milyen súlyos következményekkel járnak Európa legnagyobb gazdaságára nézve.
Három hónapja a legmagasabbra emelkedett októberben a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adata szerint.
Az 1990-es évekbe helyezi át Tege Antal rendező a Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regényen alapuló történetet, amelyet november 22-én mutatnak be a Békéscsabai Jókai Színházban. Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, ez lesz a negyedik magyar darab idén a teátrumban. Tege Antal rendező kifejtette, Seregi Zoltán igazgató azt ké
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) Magyar Gyermekorvosok Társasága megnevezéssel háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az alapításának centenáriumát ünneplő társaság ma kezdődő jubileumi nagygyűlésén Debrecenben.
A Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból származó műtárgyakat – köztük modern és kortárs kínai festményeket, szobrokat és akvarelleket – mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (Mnmkk) Magyar Nemzeti Múzeum november 20-tól megtekinthető időszaki kiállítása.
Herceg Erikát a magyarok többsége az X-Faktor két évvel ezelőtt évadából ismerte meg, amikor is Gáspár Laci, ByeAlex és Puskás Peti mellett ő volt a negyedik mentor. Az idei szériában azonban már nem ő, hanem Tóth Andi lett a női mentor, azonban úgy tűnik, hogy a gyönyörű énekesnő ezt egyáltalán nem bánja. Durván beleállt a ugyanis a tehetségkutató
Vasárnap rendezték az idei Árpádtető Rallyt, mely elsősorban minisprint verseny volt, azonban sok licencel rendelkező versenyző is ellátogatott a rendezvényre.
Az ipari rendszereket régen senkinek eszébe se jutott internetre kötni, de ma már ezek is ki vannak téve a kiberveszélyeknek – csak éppen a megvédésükhöz értő szakemberből van még kevesebb, mint IT-szakértőből.
A második Trump-kormány célkeresztjébe elsősorban Mark Milley volt vezérkari főnök és emberei kerülhetnek, aki állítólag lefasiztázta a republikánus elnököt.
Új lakhatási támogatás indul 2025-től, havonta 150 ezer forintot kaphatnak a munkáltatóktól a 35 év alatti fiatalok. Ez a budapesti átlagos albérletáraknak a 60 százalékát fedezi. Mi történt? A csütörtöki kormányinfón új lakhatási támogatást jelentett be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A program jövő januárban indul, havonta 15
Megjelentek a jövő évi pályázati kiírások a civil szervezetek támogatására, melyről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által működtetett egyesület sajtótájékoztatót tartott. Az eseményen részletesen bemutatták a Nemzeti Együttműködési Alap 2025-ös pályázati lehetőségeit.
"Egy ideig Mexikóban éltem, elmentem Acapulcóba, elloptam néhány autót. Teljesen túlnőttek rajtam a dolgok, haver. Pár gyilkosságba is belekeveredtem."
A Washingtonban hozott tegnapi bírósági döntés értelmében folytatódhat az akkoriban még Facebook néven futó közösségi polip ellen 2020-ban indított antitröszt per.
Gáza északi részéről tömegesen űzik el a palesztinokat, az USA napok óta bombázza a húszikat, az EU külügyi főképviselője megszakítaná Izraellel a politikai dialógust. Hírösszefoglaló a Közel-Keletről.
Bár a főváros már idén is alig jött ki a forrásaiból, a kormány 2025-ben még több pénzt akar elvonni. A kormány Karácsonyékra mutogat, de csak Szentkirályival tárgyalnak, akivel azt üzenik: a kormány igenis partner, még Diákvárost is épít Budapesten.
Jákob Zoltán először szólalt meg azóta, hogy kiderült, az ő raktárát is érintette az éjjel kitört tűz. Az üzletember most mindenkit megnyugtatott, hogy ő nem sérült meg, és szerencsére a keletkezett kár sem nagy.
A kormány Vidéki Otthonfelújítási Program indítását tervezi 2025 elején – jelentette be két hete Gulyás Gergely. Ma megkezdődik az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A közlemény alapján két fontos ponton is változhat a korábbi program az
A legfrissebb negyedéves adatok szerint, de éves alapon is a magyar GDP volt a második legrosszabb. Csak négy uniós tagállamban esett vissza a GDP az előző negyedévhez képest. Magyarországon kívül két országban volt technikai recesszió.
A rendőrség a Facebook-oldalán közölte, hogy Sekule községben (Senicai járás) gyorshajtáson értek egy Opel Astrát. Miután a sofőr a felszólítások ellenére nem volt hajlandó megállni, a rendőrök üldözőbe vették. Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook Az autós Moravský Svätý Ján irányába menekült, a vasúti sínek felett húzódó hídon viszont minden bizonnya
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház társulata Novák János, a színház alapítója és leköszönő igazgatója támogatásával nyílt levelet intézett a színház igazgatói posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban. A társulat levele az alábbiakban olvasható.
A szűk képviselőházi többséget úgy is fenntarthatják a republikánusok, hogy Donald Trump az alsóházból három republikánus képviselőt is kiválasztott leendő kormányába.
Carlos Sainz szerint a Max Verstappennel való rivalizálásuktól való félelem nem lehetett elegendő ok arra, hogy a Red Bull átnézzen rajta 2025 kapcsán. Állítja, igenis jól megférnének egy csapatban a hollanddal.
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház társulata Novák János, a színház alapítója és leköszönő igazgatója támogatásával nyílt levelet intézett a színház igazgatói posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban. A társulat levele az alábbiakban olvasható.