2024. november 13. szerda

nov. 13
0:51
Koncertet ad 35 éves Magyar Zongorás Trió (Metropol)
Az 1989-ben alapított együttes repertoárja a teljes trióirodalmat felöleli.
nov. 13
0:51
Itt az első név: Kiderült, ki indul a Potápi Árpád János halála miatt kiírt időközi választáson (Nyugati Fény)
Könyvdarálás lesz?
nov. 13
0:54
Nacsa Lőrinc: A magyarországi vallásturizmus az európai élvonalba tartozik (Magyar Hírlap)
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: érdemes erre büszkének lenni.
nov. 13
0:54
Teresa Ribera: Európa versenyképessége a zöldátmenettől függ (Magyar Nemzet)
A spanyol politikus egyike az utolsó biztosjelölteknek, akiket meghallgattak.
nov. 13
0:54
Szívroham megelőzése: 20 perc szex egészségesebb lehet, mint a séta (EgészségKalauz)
Már heti kétszer húsz perc szex is csökkentheti a szívroham valószínűségét.
nov. 13
1:03
Kiállításmegnyitó: A valóság határán – Regős István 70 (Metropol)
A Hegyvidék Galéria kiállításán a legújabb festmények mellett a ’80-as, ’90-es és a 2000-es évek egy-egy emblematikus művével is találkozhat a közönség.
nov. 13
1:21
A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült – Hányat láttál belőle? (ProfitLine)
A filmművészet történetében számos alkotás kiemelkedik a többi közül, ikonikus szereplőkkel, felejthetetlen történetekkel és művészi látomásokkal. Az alábbiakban bemutatjuk a világ tíz legjobb filmjét a nemzetközi toplisták alapján. Tudd meg, hogy kedvenceid közül hány került be az örök klasszikusok közé!
nov. 13
2:21
A Gázkonvektorral fűtők nem fognak örülni ennek a bejelentésnek (ProfitLine)
Ahogy közeledik a fűtési szezon, sok magyar háztartásban kerül előtérbe a fűtéskérdés, különösen azok számára, akik gázkonvektorral biztosítják otthonuk melegét. A gázkonvektorok népszerűsége ugyan megmaradt az évek során, ám az utóbbi időszak szabályozásai és biztonsági ajánlásai komoly figyelmet követelnek a készülékek használóitól.
nov. 13
2:36
Jó úton halad az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Kos lazítson, az Ikrek használja ki tudásszomját, a Nyilas álljon ki magáért! Karrier horoszkóp: 2024.11.13. Kos Még ha nem is dolgozol ma, akkor is szoronghatsz, ha csak rá gondolsz. Ez nem túl jó időszaka a hónapodnak és már rettegsz, hogy mi vár rád hétfő reggel. Verd ki a fejedből a munkát, és lazíts! Bika
nov. 13
2:48
Fluor Tomi a Mizu?-korszakáról: "Voltak szituációk, amikor inkább elfutottam, mert nem akartam, hogy beverjék a fejemet" (Blikk)
Karácson Tamásnak – vagy ahogy a közönség ismeri: Fluornak – több korszaka is volt: napjainkban leginkább a Wellhelloval arat sikereket, de 2010 környékén a Mizu? című száma hozta el neki az országos ismertséget, és nem is sejtette, milyen rajongás és utálat veszi majd körül azt követően. Akkoriban nyílt titok volt, hogy együtt laknak SP-vel, azaz
nov. 13
3:18
Puskás Peti ismét bizonyította, hogy elkötelezett természetvédő (Blikk)
Puskás Peti cuki fotót posztolt a közösségi oldalán. A képen egy aranyos kisfiú társaságában facsemetéket ültet, amire az énekes azért is nagyon büszke, mert a természetvédelem mindig is fontos szerepet töltött be az életében.
nov. 13
3:18
Elérkezett az idő, Gönczi Gábor és felesége nászútra mentek (BorsOnline)
Romantikus kikapcsolódásra utazott a tévés és felesége.
nov. 13
3:21
Eltörölt különadók 2025-ben – honnan lesz forrás ezek pótlására? (ProfitLine)
A Kormány november 11-én nyújtotta be Magyarország 2025. évi költségvetését, amelyben már nem szerepelnek bizonyos különadók, viszont kérdés, hogy ezeknek a pótlására honnan lesz forrás. Az egyes különadók eltörlése mellett a vállalkozásoktól várt adóbevételek jelentős gyarapodása a szembetűnő a jövő évre.
nov. 13
3:24
Napi horoszkóp 2024. november 12.: a Rák ma fejes ugrik a feladataiba, az Oroszlán vizsgálja felül érzelmeit (Life)
A csillagok a mai napra különösen nagy energiát jósolnak a csillagjegyek számára. Van, aki ezt a munkában, más a szerelemben fogja kiélni.
nov. 13
3:27
Van okunk félni Trump vámpolitikájától? (Igényesférfi.hu)
Az európai gazdaság versenyképességét már az energiaár-növekedés és az egyre erősödő kínai konkurencia is csorbította, Donald Trump tervezett vámpolitikája viszont recesszióba taszítaná a kontinenst, s vele együtt Magyarországot is.
nov. 13
3:36
Eljutni Brazíliába – egy álom megvalósulása Ezeket ne hagyd ki semmiképp, ha ide látogatsz (Utazási Élmények)
Dél-Amerika lüktető szíve Brazília, ahol nem szokatlan, ha egy 70 éves hölgy a bevásárlásból hazatartva táncra perdül az utcán. Ahol az emberek felszabadultak, és ahol a szamba az úr.  Ahol motoros taxival lehet suhanni a Copacabanára. Az ország hemzseg a természeti csodáktól. Eleanor Roosevelt az Iguazú-vízesést megpillantva csak annyit mondott: „
nov. 13
3:45
Megtorpant az albérletek drágulása, a bérlők nehezen tartanak lépést az árakkal (ProfitLine)
Budapesten stagnáltak, országosan pedig csökkentek az átlagos lakbérek októberben. Ez a szezonális okok mellett azzal magyarázható, hogy a bérlők már egyre nehezebben tartanak lépést az albérlet-drágulással. Ezt alátámasztja az is, hogy jelentősen megnőtt a kínálat, vagyis a kiadó lakások száma. November elején a fővárosi albérletpiacot 250 ezer fo
nov. 13
3:48
Brasch Bence meglepő részleteket árult el a titkos esküvőjéről (naphire.hu)
A színész boldogabb, mint valaha.
nov. 13
3:51
Ez döbbenetes - A magyarok nagy részének fogalma sincs a jogairól, ha letartóztatnák (ATV)
A magyarok harmada egyáltalán nem tudja, hogy egy letartóztatás, házkutatás vagy beidézés során milyen jogok illetik meg. Tízből négy (43%) válaszadó csupán hallomásból, ismerősöktől vagy filmekből szerzett egy-két információt, de nem biztos benne, hogy helytállóak az ismeretei.
nov. 13
3:54
Eddig elképzelhetetlennek tűnő dolog derült ki a zöldségekről, ha ezt megtudod, sosem nézel már ugyanúgy rájuk (Promotions)
Meghökkentő dolog derült ki a zöldségekről, amit meghallva sokan aggódni kezdtek.
nov. 13
3:54
Koronaritkító metszések ősszel: ne hanyagoljuk el! (egy.hu)
Ha betartunk néhány alapszabályt, biztonságosan elvégezhetjük az őszi szezonban fáink koronaritkító metszéseit, hogy sokáig egészséges, mesés lombú fákban gyönyörködhessünk. Mégsem biztos azonban, hogy ez a megfelelő időpont – de az sem, hogy egyáltalán van ilyen.
nov. 13
3:57
A távozni készülő Neymar brutális összegeket gombolt le szaúdi klubjáról (Igényesférfi.hu)
A hírek szerint a 32 éves világklasszis nem sokáig futballozik már a szaúdi Al-Hilal kötelékében: az együttes akár 2025 elején felbonthatja a támadó szerződését. A lépés voltaképpen senkit sem lepne meg - már csak azért sem, mert Neymar foglalkoztatása már eddig is iszonyatos összegekbe került a klubnak.
nov. 13
3:57
A modern orvostudomány felkent papjai a gyógyszergyárak kutatóorvosai (Igényesnő.hu)
December 6-án mutatja be a budapesti Centrál Színház a kiemelkedő tehetségű kortárs angol drámaíró, Lucy Prebble 2012-ben a legjobb drámának járó kritikusok díjával elismert Mellékhatás című darabját.
nov. 13
3:57
Black Friday: 4+1 jó tanács, hogy kevesebből hozzuk ki az ajándékozást (Helló Sajtó!)
Kezdjünk el időben felkészülni a karácsonyra, és használjuk ki a novemberi kedvezményeket: így pénzt és időt takaríthatunk meg, emellett a vásárlás is kevesebb stresszel jár - javasolja a Praktiker szakértője, akitől sok hasznos ötletet és tippet tudhatunk meg a takarékos vásárlás kapcsán.
nov. 13
4:00
Ki rögzítette a világ első hangfelvételét, és mi hallható rajta? (Telex)
Spoiler: nem Magyar Péter és nem is Vogel Evelin. De nem is Edison nevéhez fűződik, ahogyan azt sokáig hitték.
nov. 13
4:09
Lilu: Értékek és ügyek mellett foglalok állást. Ez nem politika (Forbes)
Szenvedélye a tudatos bőrápolás, így lett a második, immár üzleti karrierje egy igazi szerelemprojekt. A Lilu nevet több mint két évtizede ismeri az ország, de most bemutatjuk Kovalcsik Ildikót, a cégvezetőt is. A Forbes Life téli számának címlapján Lilu: portréja és a Liluland sztorija a magazinban, itt pedig egy, exkluzív beszélgetésrészlet.
nov. 13
4:18
Hajtóvadászat a debreceni sztárkosaras után, körözi a rendőrség (AC News)
Az amerikai sportoló a DEAC kosarasaként követte el a bűncselekményt, a Debreceni Járásbíróság elfogadóparancsot adott ki ellene.
nov. 13
4:18
Tovább terjed idehaza a veszélyes vírus: újabb vármegyében ütötte fel a fejét a kór (naphire.hu)
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Baranya vármegyében. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte Nébih kedden az MTI-vel.
nov. 13
4:21
Ezért döntöttünk úgy, hogy nem vállalunk több gyereket (Bien)
Még a karantén-időszak előtt egy baráti összejövetelen körülrajongtunk barátnőimmel egy kisbabát, aki büszke anyukája ölében gügyörészett. Kicsit meglepődtem, mikor az elmaradhatatlan "és mikor jön a következő" kérdésre az anyja határozottan, de kicsit lemondóan azt válaszolta, hogy nem lesz testvére. Kialakult egy beszélgetés és kiderült, hogy a l
nov. 13
4:21
Ez a 4 telefon vezeti az AI forradalmat (ICT Global)
Egyre több okostelefon választja a mesterségesintelligencia-integrációt. Munkaeszközzé válnak, így személyes, illetve vállalati preferencia kérdése ki, melyik márkát részesíti előnyben.
nov. 13
4:24
Horoszkóp - november 13: fontos kérdések és döntések, ideje átgondolni a céljainkat (Promotions)
November 13-án a szellemi tisztaság és érzelmi érzékenység lesz a fő téma.
nov. 13
4:24
Gua sha: Hogyan és mikor kell használni a definiált arcvonalakért? (Magyar Hírlap)
A gua sha valóban jótékony hatással van ránk.
nov. 13
4:24
ENSZ-főtitkár: azonnali lépésekre van szükség, alábecsüljük a problémát (Magyar Mezőgazdaság)
António Guterres, az Ensz főtitkára nemrégiben egy interjúban figyelmeztetett minket, hogy az éghajlati válság megfékezéséhez azonnali és átfogó lépésekre van szükség.
nov. 13
4:24
Nem létező helyre adtak el André Rieu-koncertjegyet egy nyugdíjasnak, megszégyenülve távozott (Telex)
Aztán az MVM Dome-ban sokkal rosszabb helyen lévő pótszékre sem akarták beengedni "szigorú főnöki utasításra", csak a tapsszünetben. Ez már sok volt neki.
nov. 13
4:24
Karrierlehetőségek a műszaki világban: bemutatkozik a gépjármű-mechatronikai technikus és a hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő szakma (Szakmát Szerzek)
A gépjármű-mechatronikai technikus és a hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő szakmák iránti kereslet évről évre növekszik. Ha érdekelnek a műszaki rendszerek, legyen szó autókról vagy klímaberendezésekről, olvasd el cikkünket, amelyben bemutatjuk mindkét szakterületet, hogy könnyebben dönthess, melyik irányba érdemes elindulnod! Gépjármű-mechatronika
nov. 13
4:27
Ez most Európa legbiztonságosabb városa (Igényesférfi.hu)
A turisztikai szempontból legnépszerűbb európai nagyvárosok (London, Róma, Párizs, Amszterdam, Berlin) közbiztonsága ugyan hagy maga után némi kívánnivalót, földrészünkön van néhány nem kevésbé gyönyörű desztináció, melyet még nem uralt el a bűnözés.
nov. 13
4:27
Szárnyal a Bitcoin – ezeket az érméket is viszi magával (Fintech)
A Bitcoin árfolyama a történelem során először haladta meg a 82 000 dolláros szintet, mivel a befektetők abban bíznak, hogy Donald Trump visszatérése a Fehér Házba kedvezően hathat a kriptovalutákra.
nov. 13
4:30
Magyarország gigabotránya készül: Osváth Zsolt elmondta az igazat a pedofilbotrányról, ő is lehallgatott embereket (Promotions)
Osváth Zsolt szembekerült korábbi "áldozatával", szerinte a Való Világ egykori szereplője húzta csőbe.
nov. 13
4:33
Soha ne süsd így a tojást! Hatalmas veszélybe sodrod a tested, ha mégis így teszel (Femcafe)
Bizonyára te sem gondoltad, hogy a tojás is lehet káros hatással a szervezetedre, hiszen mindenhonnan csak azt hallani, mennyire egészséges élelmiszer. Ez valóban igaz, ám nagyon sok függ attól, hogyan készíted el.
nov. 13
4:36
Itthon is féktelen növény maradványait találták meg az Antarktiszon (Infostart)
A tájékoztatás szerint ez a legdélibb borostyánlelet. A megkövesedett barnássárga gyantát egy üledékrétegből vett mintában találták, amelyet a Polarstern nevű jégtörőn egy tengerfenéki fúróval vételeztek 2017-ben majdnem ezer méteres vízmélységben az Amundsen-tengeren.
nov. 13
4:39
Így csinálja a profi call centeres (Karrier Trend)
Mindenkinek lehetnek rossz napjai és egy dühös, tanácstalan ügyfél válaszokat, megoldást vár. Méghozzá minél hamarabb. Egy ilyen felfokozott hangulatú személy megfelelő kezelése a tapasztalt call centeresek számára is kihívással teli. Egy call centeres számára a kötözködő vagy nehéz ügyfelek kezelése az egyik legnagyobb kihívás. Hogy mi mindenre va
nov. 13
4:42
Folytatódik a lányoknak szóló ingyenes program (MMonline)
A CETIN Hungary és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) tehetségprogramja, a STEMpowered idén 10-12. évfolyamos lányokat vár. Az érdeklődő jelentkezők november 25-én egy hackathonon vehetnek részt, itt dől majd el, hogy kik kerülhetnek a programba. A tíz alkalom során a résztvevők csapatépítő események, workshopok, intézménylátogatások, karrierbesz
nov. 13
4:48
Normális, ha erősen érezzük a szívdobogásunkat? (Vital)
A szívdobogás érzés általában ártalmatlan, és ahogyan jött, el is múlik. Bizonyos esetekben azonban betegségek, állapotok miatt érezzük az erős szívverést, de nem mindig könnyű eldönteni, milyen irányban érdemes elindulni, ha tudni szeretnénk az okot.
nov. 13
4:48
Mellorgia a koncerten, övre vetkőzött a foci-vb kebelcsodája (Metropol)
Ivana megint kitett magáért: kitette az ikreket.
nov. 13
4:48
Az otthoni futópad hátrányai (Magyar Hírlap)
Érdemes átgondolni néhány szempontot.
nov. 13
4:48
Holtan találta a barátját - állította a debreceni rendőröknek egy férfi, közben kiderült, ő ölte meg (naphire.hu)
A nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
nov. 13
4:51
Az árvíz is segíthetett lehozni a szolgáltatások árindexét? (ProfitLine)
A szeptemberi 3,0%-os év/év alapú áremelkedést követően októberben 3,2%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak idehaza. A friss adat elmaradt várakozásunktól és a piaci konszenzustól (3,5% volt mindkettő). Az előző hónaphoz képest 0,1%-kal nőttek az árak, miközben mi 0,4%-os emelkedést vártunk. Az éves maginfláció 4,8%-ról 4,5%-ra mérséklődött, ami
nov. 13
4:51
A Toyota új stratégiával támadja a kínai piacot (autopro)
A Toyota helyi szakértelemre alapozva igyekszik növelni kínai jelenlétét és termelését.
nov. 13
4:51
Kitiltották az autókat Párizs belvárosából (Igényesférfi.hu)
A lépés hatására a várakozások szerint 30 százalékkal fog csökkenni a forgalom Párizs belvárosában, ezen felül az intézkedés nyomán a zajszennyezés enyhülését és a levegő minőségének javulását várják a városvezetők - azonban nem mindenki örül az autómentességnek.
nov. 13
4:51
Hat egyszerű módszer, hogy a hidegben is melegen tartsuk a hálószobát (Roadster)
Néhányhoz még a fűtést sem kell feltétlenül bekapcsolni.

Keresés