200 éves fenyőfát vágnának ki az észak-olaszországi Trentino tartományban, hogy a Vatikán főterén feldíszítsék karácsonyfának. Környezetvédelmi aktivisták követelik a pápától, hogy mentse meg a 29 méter magas fát.
Nem lesz többé diós tészta, mogyorókrémes kenyér vagy szezámmagba forgatott rántott hús a közétkeztetés kínálatában, ugyanis ezeknek az ételeknek a fontos alapanyagát többé már nem használhatják a konyhákon. A Magyar Közlöny hétfőn jelentette be azoknak az alapanyagoknak a listáját, amiket jövőre már nem használhatnak.
Az államtitkár a VI. Fiatal Numizmaták Konferenciája keretében a kalocsai Astriceum Érseki Múzeum időszakos numizmatikai kiállításának megnyitóján szólalt fel.
Újabb hangfelvételek láttak kedden napvilágot, amiben Vogel Evelin arról beszél, hogy miért követelt 30 millió forintos kárpótlást a Tisza Párttól a Magyar Pétterrel való szakítását követően. A beszélgetés során a politikus exe kifejtette, miért érzi jogosnak ezt az összeget, majd a párt munkatársa havi 500 ezer forintos fizetést ajánlott neki. Ezt
Neked mi a szeretetnyelved? És a párodnak? Szerinted ti ketten a szeretetnyelvetek alapján tökéletesen összeilletek, és mind testileg, mind érzelmileg kielégítitek egymás szükségleteit, illetve eleget tesztek a másik vágyainak? Tudd meg, vajon a ti szeretetnyelvetek mennyire működik jól egymással! Az öt szeretetnyelvet, azaz, ahogyan emberként képe
Az őszi intenzív időszakban – különösen az ünnepek előtt – a munkavállalók többsége bizonyosan szembesül azzal a problémával, hogy megszaporodnak a feladatok, nagyobb a munkateher és ezzel arányosan megnő a munkaidő hossza is. A munkáltatóknak pedig nem árt odafigyelni, hogy hogyan szervezik a munkát, hiszen a vonatkozó jogszabályi előírások be nem
Mi a hosszú élet titka? Bár a genetika nagy szerepet játszik a várható élettartamban, az életmód is kiemelten fontos tényező. A következő 15 jel arra utalhat, hogy akár 100 évig is élhetsz, feltéve, hogy ezeket a kutatások által támogatott szokásokat beépíted a mindennapjaidba. Nem túl nehéz, csak el kell kezdeni. Megéri kipróbálni!
Nagy gondot okoznak a lengyelországi turistaparadicsomban az őzek és a szarvasok. Az állatok szinte egyáltalán nem félnek az emberektől, bejárkálnak a városközpontba, a járdákon sétálnak a turisták között és átkelnek a forgalmas utcákon.
Mindannyian fejeltünk már meg valamit vagy rúgtunk bele valamibe, ami olyan jelent, volt, mint egy rossz vígjátékban, de az alábbi tíz vicces sérülés viszi a pálmát.
2024. október 1-től Csont Dávid látja el az MBH Bank államigazgatási kapcsolatokért, önkormányzati és egyházi kiszolgálásért felelős ügyvezető igazgatói pozícióját. A szakember közel huszonöt éves szakmai múlttal és kiterjedt hazai, valamint nemzetközi banki tapasztalattal rendelkezik.
A WHC Csoport és a Századvég közös szervezésű munkaerőpiaci szekciójában a digitalizáció és soft skillek vitték a főszerepet, de szó volt többek között a jövő munkavállalóinak képzéséről, és az oktatás fontosságáról is. Egy valamiben egyetértettek a szakértők: a soft skillek elsajátítása elengedhetetlen a munkaerőpiaci versenyképességhez.
A ragacsos műanyag tárgyaknak nem kell a szemétben végezniük. A műanyagban lévő ftalátok és szennyeződések okozzák a kellemetlen tapintást, ám néhány egyszerű házi praktika, így a kukoricakeményítő, a körömlakklemosó vagy a narancsolajos tisztító segíthet újra simává és tisztává varázsolni őket. Így megmenthetjük a fülhallgatót, a játékkonzolt vagy
A keddi hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt 24 órában hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, Ukrajnában 23, a kurszki régióban pedig hét ellentámadást visszavert.
Tervei között szerepel egy új stratégia bevezetése, amely könnyítené a vállalkozások helyzetét, és kiemelten támogatná az AI alkalmazását az autóiparban, a robotikában és a gyógyszeriparban.