Milák idén úgy lett olimpiai bajnok, hogy tulajdonképpen edző nélkül, a saját feje után menve edzett. Most egy paralimpiai bajnokokat felkészítő új edző kerül mellé, akivel régóta jóban vannak.
Kigyulladt hajtómű miatt kellett vasárnap kényszerleszállást végrehajtania a kínai Hainan Airlines légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner típusú utasszállítójának Rómában - közölte az olasz sajtó.
Évente 40 000 ember idő előtti halálához járulhatnak hozzá a gáztűzhelyek által kibocsátott káros anyagok. Egy friss tanulmány szerint a beltéri levegőben található szennyező anyagok jelentős egészségkárosító hatással bírnak, amelyek hosszú távon légzőszervi és szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethetnek.
Népszerűbb Magyar Péter, mint Orbán Viktor – ez derül ki a Medián legfrissebb reprezentatív felméréséből. A Tisza Párt vezetőjét a válaszadók 51 százaléka, a miniszterelnököt a megkérdezettek 40 százaléka tartja szimpatikusnak. Deák Dániel kétségbe vonja ezeket az adatokat, mert szerinte, ha valósak lennének a számok, akkor Magyar Péterék elindulná
Történt egyszer – van annak már százharminc esztendeje is –, hogy egy perjámosi festőlegény vándorútra indult szerencsét próbálni. Éhling Péter tehetsége, szorgalma hamar megmutatkozott, és az akkoriban gyorsan fejlődő ipari városban, Győrött meg is találta a számítását. Az itt megismert szerelmét 1906 karácsonyán feleségül vette, és a Rábca mentén
A nagybecsű római műemlék felújítása december végén fejeződhet be, addig azonban a turistáknak tilos pénzérmét dobniuk a kút medencéjébe. Ha mégis megteszik, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen kőkemény bírságot akaszthatnak a nyakukba.
Az M31-es autópálya 12-es kilométerszelvényénél, Gödöllő térségében híd dilatációs elemek javítását végzik a szakemberek, a munkálatok keddtől jövő hétfőig tartanak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A hazai Wunderman Thompson és VMLY&R egyesüléséből idén januárban megalakult VML Hungary vezetésében mindkét korábbi ügynökség szakemberei képviseltetik magukat.
A ma Magyarországon működő 515 ezer társas vállalkozás több, mint 20 százaléka, azaz 130 ezer családi vállalkozásnak számít, ahol a tulajdonosokat valamilyen rokoni szál köti össze. Közöttük is több ezerre tehető azon családi vállalkozások száma, amelyek a rendszerváltás idején jöttek létre és a mai napig sikerrel működnek, azonban jövőbeli eredmén
November 28-án, Budapesten a Millenáris Parkban rendezik meg az EIT Jumpstarter Grand Final döntőjét. A feltörekvő, ígéretes startupok tehetségkutató programjának célja az innovatív ötletek támogatása és vállalkozó kezdeményezések felkarolása Európa-szerte. Nyolcadik alkalommal tartják meg az EIT Jumpstarter nagydöntőjét, amelyet olyan induló európ
Recesszió ellen védekezni annyit tesz, mint úgy pozicionálni a vállalatot, hogy kedvezőtlen piaci körülmények között is stabilan működjön. Az automatizáció befektetése az egyik módja annak, hogy a vállalatok racionalizálják folyamataikat,
A Magyar Nemzeti Bank részt vett a Singapore FinTech Festivalon, bemutatva a hazai FinTech ökoszisztéma fejlesztéseit és innovációit. Az esemény a pénzügyi technológiai fejlődés szempontjából jó lehetőséget biztosított a nemzetközi kapcsolatok erősítésére.
A karácsony talán a legszebb ünnepünk, de ha van, ami még ennél is szebb, akkor az a karácsonyt megelőző várakozás. Ezekkel a kalendáriumokkal pedig még bensőségesebbé teheted az adventi időszakot.
A lakosság által érzékelt infláció és a KSH által mért árszínvonal közötti eltérések az elmúlt években jelentős változásokat mutattak: míg 2021-ig az emberek akár ötször akkora inflációt érzékeltek, mint a hivatalos adatok, addig 2022 és 2023 során ez az arány lecsökkent. 2024-re azonban az eltérés ismét kiugróvá vált: miközben a KSH 4% alatti infl
Hepatológia és gasztroenterológia – talán nem mindenki számára világos fogalmak. Ugyanazzal foglalkozik a gasztroenterológus, mint a hepatológus? Milyen problémával lehet az egyes szakorvosokhoz fordulni?
Bizonyos élelmiszerek nagyobb mértékű fogyasztása a tanulmány szerint összefüggésbe hozható a memória javulásával. A több gyümölcs és zöldség fogyasztása véd a memóriavesztés ellen − támasztotta alá egy kutatás. Sőt, a gyümölcsök és zöldségek a szívbetegségek kockázatát is jelentősen csökkentik. A fehérjében gazdag élelmiszerek nagyobb mértékű fogy
Az asztrológia szerint az univerzum energiái gyakran ciklusokban hatnak ránk, és vannak időszakok, amikor egy-egy csillagjegy képviselőinek élete különleges fordulatot vehet.
Vegyes érzelmekkel álltam fel a tévé elől. Az új Hellboy-film egy meglepően kis költségvetésű, zárt sztori, és egyáltalán nem olyan, mint a korábbi adaptációk. Inkább egy A24-es, gótikus horrorra emlékeztet, mintsem képregénymozira. Nincsenek ismert színészek, várospusztító lézerek, robbanások vagy túl sok akció. A történet olykor véletlenszerű, gy
A Nasa novemberi beszámolója alapján az elmúlt egy évben közel 132 aszteroida haladt el a Föld mellett úgy, hogy potenciálisan veszélyt jelentett ránk nézve. Ezek a kisbolygók egytől egyig közelebb voltak hozzánk, mint a Hold, de szerencsére csak elenyésző számban ütköztek közvetlenül a Földdel. Nemrégiben azonban nem sokon múlt a katasztrófa: októ
Az ország egyik legnagyobb energiaprojektje, a nagy szélerőmű-fejlesztés nem transzparens, de új nyomokra bukkantunk, amiből kiolvasható némi információ arról, ki dolgozik a rajta. Változások voltak a cégregiszterben, és Győr-Moson-Sopron megyében biztosan zajlanak engedélyeztetések.
Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa szerint az elmúlt öt év legfontosabb tanulsága, hogy az alapjogvédelem területén kiemelten fontos a helyszíni jelenlét.
Jakabfi Dávid desszertséf elárulta: Ebben rejlik a dubaji csoki-őrület titka. A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubaji csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az arab finomság csak nemrégiben robbant be a köztudatba. A dubaji csoki azonban páros lábbal rúgta ránk az ajtót, ma pedig már ínyencek, influenszerek és a
Legújabb kollekciójával megmutatja a Fortis, hogy nem csak a toolwatch órák szigorú keretei között tudnak gondolkozni. A Fortis katalógusának szinte mindegyik órája (az új megjelenést leszámítva) tökéletesen kitölti a toolwatch…
Németországban, a schleswig-holsteini Elmshornban őrizetbe vettek egy terrorcselekményre készülő 17 éves fiút - közölte hétfőn Bernd Winterfeldt, a flensburgi székhelyű vádhatóság főügyésze.
A nyugdíjas évek pénzügyi biztonsága fontos kérdés, amelyről sosem késő beszélni – főleg akkor nem, ha középkorúként azon gondolkodunk, hogy milyen lépéseket tegyünk a jövő érdekében. A mai világban, ahol a nyugdíjak reálértéke és fenntarthatósága sokak számára aggodalomra ad okot, a saját megtakarításokkal való felkészülés egyre inkább elengedhete
A Pénzcentrum korábban már többször is foglalkozott a temetkezési szolgáltatások magyarországi árainak emelkedésével. Bár a hazai árak nemzetközi összehasonlításban nem számítanak magasnak, sok család számára mégis nehezen megoldható feladatnak számít az elhunyt hozzátartozó temetésének, illetve hamvasztásának a rendezése. Éppen ezért adódik a kérd
LeBron James idén decemberben ünnepli 40. születésnapját, ám még mindig az NBA egyik csúcsjátékosának számít. A Los Angeles Lakers kosarasától az utóbbi években is a fizika törvényeit meghazudtoló sportteljesítményeket láthattunk, de vajon mindezt a puszta genetikának köszönheti, vagy más tényezők is megbújnak a háttérben?