Több százezren ünnepelték hétfőn Varsóban a lengyel állami ünnepet, a függetlenség napját a nemzeti körök által hagyományosan megtartott meneten, amelyen idén ellenzéki politikusok is részt vettek.
Az Origo helyreigazításban ismerte el, hogy valótlanságot állított Jámbor Andrásól, amikor azt állította néhány hónappal ezelőtt, hogy bűnrészes pedofil bűncselekményben. A helyreigazítás közlésére azután került sor, hogy Jámbor már végrehajtási eljárást helyezett kilátásba a kormányközeli lappal szemben, amely nem tett eleget a bíróság vonatkozó í
A Kreml idegességet tapasztal Európában, miután Donald Trumpot ismét amerikai elnökké választották – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője.
Tóth Abigél már a válogatón meggyőzte a zsűrit, és az első élőadásban még biztosabbá vált a helye az ítészek és a közönség szívében. A Megasztár 7. évadának nagy esélyese a magánéletéről mesélt.
Valószínűleg nem újdonság a számodra, hogy vannak bizonyos szokások, amelyek nagyon károsak a szívműködésre, ilyen például a dohányzás, az ülő életmód és bizonyos ételek.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2024. november 12-től, azaz a holnapi naptól kezdődően Láng Róbertet nevezte ki a tárca egészségiparért és egészségturizmusért felelős miniszteri biztosává.
Bár a colitis ulcerosa csak ritkán okoz életet veszélyeztető állapotot, nagyon súlyos betegség, amelynek az életminőséget rontó panaszain túl akár életveszélyes szövődményei is lehetnek. Szükség esetén forduljon időben orvoshoz!
Több hónapos sikeres együttműködés nyomán tovább növeli tulajdonrészét az MBH Bank Nyrt. a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-ben, miután adásvételi szerződést írt alá a lakás-takarékpénztár 14,88%-os tulajdonrészének megvásárlásáról a Generali Biztosító Zrt.-vel. A szükséges hatósági engedélyek megszerzése után a hitelintézet összesen 91,23%-os részesedé
Kevés olyan ország van, ahol annyira szeretnék a túrót, mint Magyarországon. Sokféle főételnek a túró az alapja, de desszertekben is előszeretettel használt ez az alapanyag. Nem véletlenül, hiszen sokoldalúan felhasználható, finom és egészséges is.
A kormány célja, hogy Magyarország 2030-ra az akkumulátor-technológia európai k+f központjává váljon és a világ akkumulátorgyártásának öt legfontosabb szereplője között maradjon - mondta Joó István kormánybiztos, a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Hungary Battery Week budapesti konferenciáján szerdán a szervezet Mti-nek küldött
A vihar serényen dolgozik, de a tudósok határozottan gyorsabbak, amikor gyönyörű képeket kell készíteni a hatalmas gázóriásról. A Nasa űrszondája, a Juno október 23-án haladt el a Jupiter mellett, az akkor gyűjtött adatai nyomán megalkotott első fotókat pedig közzé is tették.
Ha a tél szülinapi bulit tartana, bizonyosan Márton napján tenné, libalakomával, amihez Márton poharával koccintana, hiszen a kalendárium szerint november 11-én véget ér az őszi évnegyed, és kezdetét veszi a tél. Meg aztán az is igaz, hogy "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik".
A SOPHOS nevű kiberbiztonsági cég sürgős figyelmeztetést tett közzé a weboldalán, arra kérve az embereket, hogy ne írjanak be hat bizonyos szót a keresőjükbe.
Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük, hanem az egész embert. Ha összhang van a szavak és a testbeszéd között, akkor az illető hitelesnek tűnik zámunkra, ha nincs összhang, az ellenérzéseket kelt bennünk.
Máris itt van egy újabb szépséglecke a TikTok-ról. Az "ír haj" vagy az "ír fürtök" a legújabb trend, amely terjed a platformon, és sok felhasználó először fedezte fel általa, hogy a hajszerkezete világszerte elterjedt.Mi az az "ír haj"?A kifejezés egyre nagyobb lendületet vesz névadó országában, Írországban, de Amerikában, Kanadában, Ausztráliában
Irán összekapcsolja fizetési rendszerét Oroszországéval, vagyis az iráni Setab-hálózatot az orosz Mir fizetési rendszerrel, aminek köszönhetően a kártyabirtokosok a jövőben fizetni és pénzt felvenni is tudnak majd mindkét ország területén - közölte hétfőn az iráni állami rádió.
A Gault&Millau sajtóközleményét szemléző 24.hu szerint a legjobb magyar éttermeket rangsoroló kiadvány jövőre visszatér. Az idei évben már nyár óta zajlanak az étterem-tesztelések, 2025 tavaszán pedig érkezik az új Gault&Millau, ami nyomtatásban és online egyaránt megjelenik, tartalma pedig magyar és angol nyelven is olvasható lesz. A kalauz célj
Az MVM Csoport új tanműhelyt hozott létre Salgótarjánban a jövő villanyszerelő szakembereinek képzésére; az idei tanévben 12 tanuló kezdte meg tanulmányait a duális képzés keretében, amelyben a helyi iskolák is aktív szerepet vállalnak - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel.
Van egy távoli északi vidék, ahol az emberek komolyan gondolják, hogy megmentik a Földet, vagy legalábbis sokat tesznek azzal, hogy átállnak teljesen elektromos közlekedésre. Norvégiában járunk, ahol a tavalyi felmérés szerint az összes autónak már mintegy 24,18%-a elektromos volt. A világ egyetlen más országában sincs több egy főre jutó elektromos
Bárhogy is legyen, mi nem fogunk engedni sem a háború, sem a migráció és a migrációs paktum ügyében, sem a családpolitikai kérdésekben" - hangoztatta Dömötör Csaba. A helyszínről Bugnyár Zoltán tudósított.
A séta meghosszabbítja az életet, de mennyit is kell mennünk a jótékony hatásáért? Nem feltétlenül kell 10 ezer lépést megtennünk egy új kutatás szerint.
Rendkívül nagy veszély leselkedik a magyar földekre, ugyanis egy igencsak kártékony állat jelent meg a határainknál: az őszi sereghernyó. Románia már el is esett, már több földön is garázdálkodnak a kártevők.
November közepén is számos izgalmas programmal vár a Balaton. A magyar nyelv, irodalom, történelem és művészet kedvelői biztosan találnak kedvükre valót. Érdemes belekóstolni az izgalmas programkínálatba! Akár az irodalom, a gasztronómia vagy az ünnepek világa érdekel, itt megtaláljuk, ami feldobja a napunkat. A magyar nyelv napja – Előadás és közö