Előfordulhat olyan eset, amikor a szövegkiemelő filc rikítóan színes csíkjait el kívánjuk távolítani egy papírlapról. Bármennyire meglepő, van rá egyszerű megoldás.
Déli szomszédunk esetében több olyan probléma is folyamatosan jelen van, ami hátráltatja az európai integrációt. Az Európai Uniónak viszont elsősorban geopolitikai érdeke lenne a nyugat-balkáni államok csatlakoztatása.
Egy nagyon érdekes Netflix-sorozat osztja meg újra a nézők táborát. Az Ancient Apocalypse – Emberek az emberiség előtt nevű showban Graham Hancock brit író mutatja be a pszeudoarcheológiai elméletét. Eszerint az utolsó jégkorszak idején létezett egy fejlett civilizáció, amely körülbelül 12 000 évvel ezelőtt meteorbecsapódások következtében pusztult
Schóbert Lara életébe a lehető legjobbkor érkezett meg a boksz. Éppen egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül, miután szakított szerelmével, azonban a küzdősportnak köszönhetően mára már sikerült túllépnie ezen az időszakon. Sőt, Lara a saját bevallása szerint már készen áll egy újabb kapcsolatra és újra nyitott a szerelemre.
A GVH közzétette piacelemzését a mesterséges intelligenciáról, melyben a technológia piaci versenyre és a fogyasztókra gyakorolt hatásait vizsgálta. Rigó Csaba Balázs a mesterséges intelligenciával kapcsolatban hangsúlyozta: „A mesterséges intelligencia hosszútávon hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez is. Kulcsfontosságú, hogy a kis- és
Miután a Liverpool FC szombat 2-0-ra megverte a szintén BL-szereplő, a Premier League-ben a forduló előtt még a harmadik helyre is esélyes Aston Villát, a Manchester City pedig kikapott Brightonban, a Vörösök előnye öt pontra hízott a tabellán. Vitán felül a várakozások felett teljesít az angol futballban újonc Arne Slot csapata.
A Kim Jones által vezetett Független Női Sport Tanács (Icons) azokat is szankcionálná, akik engedélyezték Helif indulását a nők között a párizsi olimpián.
Most a Skorpióé a főszerep, mely jegy időszaka október 23-tól november 21-ig tart. Lássuk, mely parfümök illenek ehhez a vad szezonhoz!Billie Eilish Eilish No. 2 Eau de Parfum. Az Eilish No. 2 egy finoman fűszeres, fás, virágos illat, amelyet a fekete bors, az almavirág, a tömjén, a papirusz és a palo santo erőteljes jegyei határoznak meg.Yves Sain
Ipari havazás miatt fehéredett ki a táj. Ez a gyárak által a magas páratartalmú, alacsonyszintű rétegfelhőzetbe juttatott vízgőz kikristályosodásának következménye.
Ha téli salátára gondolunk, valószínűleg a kalóriadús ételek jutnak eszünkbe, pedig egy téli saláta i lehet egészséges. A következő receptek is ezt bizonyítják.
Két karácsonyi vásár nyílik november 15-én, pénteken Budapesten; a Szent István téren az Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig a Vörösmarty Classic Xmas - tudatták a szervezők vasárnap.
A sült libacomb a Márton-napi lakoma egyik legkedveltebb fogása, hiszen ropogós a bőre és szaftos, omlós a húsa - ki tudna ellenállni egy ilyen ízletes fogásnak? Ráadásul az alábbi recept nem is akármilyen, ugyanis a libacomb gombás-majoránnás töltelékkel kerül terítékre.
Színes, mintás, vicces, világító, élénk, zenélő és még sok más dolog létezik, amivel jellemezhetjük a karácsonyi pulóvereket, amelyek az elmúlt években elengedhetetlen viseletei lettek a karácsonyi szezonnak.
A Bitcoin újabb mérföldkőhöz érkezett, miután története során először átlépte a 80 000 dolláros határt. A legnagyobb kriptovaluta most először érte el a 79 629 dolláros csúcsot a Bitstamp tőzsdén. A szakértők szerint ez az emelkedés több tényező együttes hatásának köszönhető, beleértve a kriptovaluták piacán tapasztalható bullish hangulatot, amelye
Októberben a magyarországi autópiac kiemelkedő hónapot zárt, de mi a helyzet a luxusautókkal? Megnéztük, milyen kocsikat vásároltak a legtehetősebbek. A listán a legdrágább modellek közül kiemelkedik a Lamborghini Revuelto, amelynek alapára 220 millió forint, és a Ferrari Purosangue, nagyjából 200 millió forintos árával. Emellett a luxuslimuzinok m
Az X-Faktor első élő show-ja után sokan felháborodtak, ugyanis a nézők egy része szerint olyan énekesek búcsúztak az adás végén, akiknek bőven helyük lett volna még a versenyben. A kommentelők úgy vélik, eleve igazságtalan a műsor egyik fontos szabálya, melynek következtében elkerülhetetlen az, hogy a közönség csalódott legyen.
"A reálkeresetek idei bővülése immár a használtautó-importban is érzékelteti a hatását, ismét egyre többen jelennek meg vásárlóként a külföldi autópiacokon – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A külföldön autót keresők lehetőségeit azonban nagyban szűkíti a forint jelenleg tapasztalható jelentős gyengülése. A 410 forint kör