2024. november 10. vasárnap

nov. 10
11:42
Utolsó útjára kísérik Hadas Krisztát (Blikk)
Ma helyezik végső nyugalomra Hadas Krisztát. A televízióst riportert Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben kíséri végső útjára a családja, barátai és kollégái. A szertartáson a magyar sztárvilág több tagja is megjelent még egy utolsó búcsút vegyen Hadas Krisztától, aki október 31-én 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
nov. 10
11:42
Taktikát váltott az ukrán hadsereg (Magyar Hírlap)
A parancsnok szerint az ütegelhárító munka proaktív.
nov. 10
11:42
Kiderült, hány ukrán katona menekült el a háborús front elől (Magyar Nemzet)
Amennyiben a helyzet nem változik, a hadsereg körülbelül hat hónap múlva szembesülhet a katonák és a fegyverek drámai hiányával.
nov. 10
11:48
Máris leesett az első hó Magyarországon, és nem is a hegyekben (Blikk)
A Dunától keletre néhány településen leesett az első hó, amit a tudományosan a meteorológia "ipari hónak" nevez. A magasban ugyan nincs olyan hideg, se nedvesség, hogy havazzon, ennek ellenére néhol hull a hó, fehérednek az utak.
nov. 10
11:48
" Zéti folyton azzal nyúzott" – Nyári Dia valóra váltotta kisfia nagy álmát (BorsOnline)
Nyári Dia teljesítette imádott kisfia nagy kívánságát.
nov. 10
11:48
Milák Kristóf elborzadt a riporter kérdésén, nem fogta vissza magát (Promotions)
Ez az oka, hogy nem szívesen ad interjút.
nov. 10
11:48
Kuba tradícionális szendvicsét csak imádni lehet – így készül a cubano (Hamu és Gyémánt)
A cubano egyszerű, mégis jellegzetes hozzávalóinak köszönhetően vált népszerűvé a helyi munkások körében, és mára az amerikai kulináris világ kedvelt fogásává nőtte ki magát. Recept.
nov. 10
11:48
A fogyatékossággal élőket támogató közösségek számíthatnak a kormányra (Magyar Nemzet)
Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán közölt videót.
nov. 10
11:48
Kezdő lökést adhat a munkáshitel, de megéri egy 4 milliós kölcsönért előre lemondani a külföldi munkavállalásról? (Telex)
Nagyon sok kérdés van a kormány legújabb támogatott hitelprogramja körül. Például az, hogy bölcs döntés-e, ha a fiatal szakmunkás a szülőktől való gyorsabb elköltözésért vagy egy hitelre vett használt autóért több évre előre lemond arról a lehetőségről, hogy magasabb bérért dolgozhasson például Ausztriában.
nov. 10
11:48
A svájciak a hüttéiket féltik a klímaváltozás miatt (Telex)
Az eljegesedés csökkenése miatt egyre több alpesi menedékházat kell költöztetni, a költségek évi öt-hét millió svájci frankra rúgnak.
nov. 10
11:51
"A lányom ki nem állhatja az új barátnőmet: ez lassan szétszakít minket!" (Ripost)
Mi ilyenkor a megoldás?
nov. 10
11:51
Energetikai pályázat a zöldáram hasznosításához (vg.hu)
Állami pályázattal segítik az energetikai digitalizációt.
nov. 10
11:54
Ezektől a gazdasági adatoktól retteghet az Orbán-kormány a jövő héten (Menedzsment Fórum)
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari és az építőipari termelésről közöl adatokat, emellett a fogyasztói árak októberi alakulásáról is kiadják a statisztikát, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig a büdzsé októberi számait teszi közzé.
nov. 10
11:54
Újra randizna Jennifer Lopez exférje: ilyen párt keres Ben Affleck (Metropol)
Megértőbb és támogatóbb társra vágyik, mint amilyen az énekesnő volt.
nov. 10
11:54
Bruce Willis autista lánya felismerhetetlen ezen a fotón - Rá sem ismerni Tallulah-ra (Life)
Tallulah Willis egy régebbi korszakára emlékezett a közösségi oldalán. Bruce Willis lánya megosztotta az Instagramon, hogyan festett egykor és autizmusáról is beszélt.
nov. 10
11:54
Már az angolok is a német válságról beszélnek (Magyar Hírlap)
Kiderült, miért vannak bajban.
nov. 10
11:54
4 összeesküvés-elmélet, amelyekről végül kiderült, hogy igazak (Helló Magyar)
Könnyű ezeket az összeesküvés-elméleteket hóbortosok kitalációinak tekinteni, időnként érdemes megvizsgálni őket alaposabban. Elvégre, néha a legfurcsább elméletek is igaznak bizonyulnak.
nov. 10
11:54
5 dolog, amit a kreatív emberek másképp csinálnak. Hány igaz rád? (Bien)
Sokan gondolják úgy, hogy a kreativitás egy adottság, ami vagy megvan valakiben, vagy nincs. Azt viszont tudnod kell, hogy ez még csak meg sem közelíti a valóságot! Ez a "szuperképesség" ott rejtőzik mindenkiben, legyél akármennyire logikus gondolkodású, vagy igazi álmodozó. Ha kíváncsi vagy, hogyan hozhatod elő magadból, mindenképpen olvass tovább
nov. 10
12:00
Kikerült a magyar labdarúgó-válogatott sztárja a keretből (Infostart)
Kerkez Milos sérülés miatt kikerült a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, helyére Schön Szabolcsot hívta meg Marco Rossi szövetségi kapitány.
nov. 10
12:00
Az amerikai elnökválasztás új politikai környezetet hozott létre (Demokrata)
Az új amerikai vezetés békepárti megközelítést fog képviselni – mondta Szijjártó Péter.
nov. 10
12:00
Korai emésztési kihívások borjaknál – a kezdő takarmány szerepe az elválasztás sikerében (Magro)
Az elválasztáskor az éretlen gyomor-bélrendszer a fő oka a borjak kérődzésre való átállása során fellépő komplikációknak. Az újszülött borjak monogasztrikusan működnek, a nyelőcső a bendő megkerülésével a kolosztrumot, majd a tejet a bendő megkerülésével a hasnyálmirigybe irányítja.
nov. 10
12:03
Spanyol nemesítők két új, korai érésű, magas hőtűrésű almafajtát hoztak létre (Agroinform)
Élénkpiros szín, magas cukortartalom jellemzi őket.
nov. 10
12:06
Putyin "szex-minisztérium" létrehozásával harcolna a népesség csökkenése ellen (SzMo)
Egészen bizarr dolgokkal ösztönöznék a párokat arra, hogy gyermeket vállaljanak.
nov. 10
12:06
Európa beleragadt a múlt valóságába (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter: Az amerikai elnökválasztás végkimenetele egy új politikai környezetet hozott létre.
nov. 10
12:06
Helyszíni stábbal közvetíti az Nfl müncheni meccsét az Arena4 (Digital Hungary)
Élőben, helyszíni stábbal jelentkezik a Network4 Media Group az NFL meccséről Münchenből. Az amerikai-futball liga ritkán látogat Európába, ám vasárnap a Carolina Panthers és a New York Giants a “szomszédban" mérkőzik meg egymással.
nov. 10
12:09
Milyen lenne az életünk, ha a 18 éven aluliak nem olvashatnák A Gyűrűk Urát? (Könyves Magazin)
Nem kölcsönözhette ki A Gyűrű Szövetségét egy 11 éves kislány egy idahói könyvtárban, mert a szabály szerint 18 éven aluliak nem vehetnek ki bármit.
nov. 10
12:11
A Nyelni a szexművészek elit közösségébe nyújt betekintést – Olvass bele Kemény Zsófi könyvébe! (Könyves Magazin)
A Nyelni egyszerre vicces és elgondolkodtató történet szexről, kapcsolatokról és a Z generáció hétköznapi küzdelmeiről. Szeretnéd tudni, hogyan lehet felvételizni a Szexművészeti Egyetemre? Olvass bele Kemény Zsófi regényébe, és derítsd ki! Fotó: Open Books
nov. 10
12:12
Szijjártó: Trump győzelme után nem kell újabb forrásokat a háborús környezet kihívásaira fordítanunk (Telex)
A magyar külügyminiszter elemezte az új helyzetet.
nov. 10
12:12
Camila Cabello már nem is tartja a kapcsolatot egykori zenekarának, a Fifth Harmony-nak tagjaival (Sassy)
Lauren Jauregui emelte ki, hogy ötből négyen még beszélnek.
nov. 10
12:18
A szén-dioxid kivonása és tárolása lehet a japán stratégia sarokköve (Infostart)
A technológia hívői a globális felmelegedés elleni megoldások egyikének tartják, a klímavédelmi aktivisták nem kedvelik (mivel kiskaput jelent a további emissziónak). Ez a szén-dioxid-leválasztás módszere, amelyet Japán 2030-ra kereskedelmileg kifizetődő szolgáltatássá akar felfuttatni.
nov. 10
12:18
Mennyből a pokolba: néhány év alatt elbukta a hatalmas nyereményt a lottómilliomos (BorsOnline)
Nem nehéz kitalálni, hogy mit csinált a pénzzel...
nov. 10
12:18
Kiderült az igazi, békebeli zserbó titka, amitől pont olyan lesz, mint a nagyié (Life)
Végre kiderült a legfinomabb zserbó titka, amiről a háziasszonyok többsége eddig nem is hallott!
nov. 10
12:18
Egyszerű kiút a vérszegénységből (Magyar Hírlap)
Ez a vasszint normalizálására szolgáló zöldség a kertben is termeszthető.
nov. 10
12:18
Kerkez Milos helyett Schön Szabolcs került a magyar válogatott keretébe (Demokrata)
Kerkez Milos sérülés miatt kikerült a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, helyére Schön Szabolcsot hívta meg Marco Rossi szövetségi kapitány.
nov. 10
12:21
Támadnak a kínai zsarolóvírusok: már senkinek az adatai nem lehetnek biztonságban? (Pénzcentrum)
A Sophos közzétette a Pacific Rim jelentését, amely részletezi az elmúlt öt évben folytatott védekező és ellentámadó műveletét több, egymással kapcsolatban álló, kínai székhelyű nemzetállami ellenféllel szemben, amelyek peremvédelmi eszközöket, köztük Sophos tűzfalakat céloztak meg. A támadók új exploitokat és testreszabott malware-eket használó ka
nov. 10
12:21
Látványos arcot kapott a Nissan új dobozosa (Autónavigátor)
A Nissan célul tűzte ki teljes kishaszonjármű szegmensének villanyosítását 2027-ig, így nem csoda, hogy a nagyobbik dobozos furgonjából is készül
nov. 10
12:21
11 évet kapott a halott maffiavezér tanárnője – ez volt az egyetlen bűne (Ripost)
Falazott maffiafőnök szerelmének a tanárnő.
nov. 10
12:21
Árban nyomná le a kínai Google a Meta Ray-Banjét (vg.hu)
Közeleg a trónfosztás az okosszemüvegek piacán?
nov. 10
12:21
Katalin hercegné eszméletlenül gyönyörű: valósággal ragyogott férje, Vilmos herceg oldalán (Glamour)
Megtörtént, amire már nagyon vártak a rajongók: Katalin hercegné ismét részt vett egy nyilvános eseményen, miután bejelentette, hogy véget értek a kemoterápiás kezelései. A hercegné csodaszép volt, úgy tűnt, nagyon jól érzi magát, kedves mosolyával mindenkit azonnal levett a lábáról.
nov. 10
12:24
Bezuhant a lakásépítések száma (Piac és Profit)
A várakozásoknak megfelelően 19 százalékkal csökkent az újlakás-átadások száma az év első kilenc hónapjában és a lakásépítési kedv is 2 százalékkal mérséklődött éves összevetésben. Az új lakások iránti kereslet viszont a 2019-es és 2021-es két számjegyű bővülés után ismét jelentős, 26 százalékos növekedést mutat. Az árak is emelkedőben vannak, Buda
nov. 10
12:24
Korán érkezett a tél: leesett az első hó Magyarországon (Blikk)
undefined
nov. 10
12:24
Oroszország 33 afrikai országgal kötött katonai megállapodást (Magyar Hírlap)
Az első Oroszország–Afrika miniszteri konferencián 54 ország delegációja és 45 afrikai miniszter vesz részt.
nov. 10
12:24
Egyben sült fasírt szalonnával és chedarral (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
nov. 10
12:24
A város, ahol nem születnek és nem is halnak meg. Norvégia legextrémebb városa (Bien)
Longyearbyen a Svalbard sarkvidéki szigetcsoportján, az északi szélesség 78. fokán található, a világ legészakibb állandó települése. Félúton Norvégia szárazföldje és az Északi-sark között az itt élő 2 300 lakos megszokta a szélsőségeket.
nov. 10
12:27
Naponta 1500 orosz katona halt meg vagy sérült meg súlyosan októberben (444.hu)
A brit vezérkari főnök szerint az előző hónap volt a legpusztítóbb az orosz hadsereg számára az Ukrajna elleni háború kezdete óta.
nov. 10
12:27
Nagy áruszállító merész vállalkozásoknak (Autószektor)
"A megújult Interstar tökéletesen illeszkedik a városi felhasználók igényeihez, akik zökkenőmentesen szeretnének egyik munkáról a másikra váltani, egy olyan modellel, ami hatékony, megbízható és sosem hagy cserben. Mint minden Nissan haszongépjárműre, az újgenerációs Interstarra is érvényes az 5 év vagy 160000 kilométeres alapgarancia. Az Interstar
nov. 10
12:30
Paddon az ERC után az APRC bajnokságot is megnyerte (Racing)
Csakúgy, mint tavaly, Hayden Paddon a Rally Európa-bajnokság mellett az Ázsia-Óceánia Rally Bajnokság első helyét is megszerezte idén is, miután dominált a sorozat új-zélandi záró versenyén.
nov. 10
12:30
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban (Digital Hungary)
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.
nov. 10
12:33
Furcsa módon esett le az első "hó"! Mutatjuk, hol borult fehérbe a táj (Nyugati Fény)
Ipari hóesés.
nov. 10
12:36
Majka énekesét az új tetoválása sem mentette meg - megnéztük az X-Faktor első élő adását (SzMo)
Pápai Joci elfelejtett beszélni, a nagy favoritok hibáztak, és nem biztos, hogy azok jutottak tovább, akiknek kellett volna.

Keresés