Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta meg a 2024-es közgazdasági Nobel-díjat. Cikkünkben bemutatjuk, mivel foglalkoznak a közgazdászok.
A Nemzeti Nyomozó Iroda azt vizsgálja, hogy jogszerűek voltak-e azok a szerződések, amelyeket a Magyar Atlétikai Szövetség a Deutsch Péter vezette Track and Race Kft.-vel kötött atlétikai versenyek szervezésére.
A Nemzetközi Közgazdasági Társaság egy három előadásból álló sorozatot szervez 2024. október 15-16-17-én a Zoom alkalmazásban Consequences of Globalization címmel.
A gazdaságpolitika, illetve az új gazdasági program volt a fókuszban Orbán Viktor évadnyitó, zártkörű beszédében. A miniszterelnök véleménye szerint a gazdasági semlegesség fordulatot hoz majd 2025-től, a kormány célja, hogy hazánk az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést érjen el, írja oldalán a Magyar Nemzet.
A lengyel pénzügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy négy nemzetközi pénzintézetet bízott meg euróban denominált kötvények kibocsátásának lebonyolításával. A tranzakció időpontja a piaci körülményektől függ.
A Red Bull nyári visszaesése, amely óriási fordulatot hozott a bajnokságok alakulásában, számos találgatásra adott okot, Max Verstappen azonban csak furcsán pislog a bennfentesek és a szélesebb nyilvánosság bizonyos elméletein is.
Egy amerikai kutatás szerint a hallókészüléküket használó hallássérült felnőttek várható élettartama hosszabb lehet, mint a készüléket nem viselő halláskárosodottaké.
A nyers adatok szerint 4,3 százalékkal csökkent augusztusban az ipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Javában zajlanak a válogatók a Megasztár hetedik évadában. A zsűrit ezúttal öt híresség alkotja: Caramel, Papp Szabolcs, Rúzsa Magdi, Marsalkó Dávid és Marics Peti - ők azok, akiket a versenyzőknek le kell nyűgözniük.
Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat n
Ádám Zoltánt tavaly októberben rúgták ki a Corvinusról. Ügyvédje szerint ez megtorlás volt, hivatalosan viszont azért távolították el, mert egy vizsgálatban nem működött együtt a kancellárral. Ádám szerint enyhén gondatlan volt, a Corvinust képviselő ügyvédek viszont új érvet hoztak a védekezése ellen.
A Donald Tusk lengyel kormányfő által a hét végén ismertetett migrációs stratégia nem képviseli az egész kormánykoalíció álláspontját, a menedékjog "szent", csak szélsőséges helyzetben lehetne azt felfüggeszteni – nyilatkozott hétfőn Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) elnöke.
Cuki meglepi a pasidtól, "örökre szingli maradok" kiírások, meg persze a jó öreg "utálom a Facebookot"… Összegyűjtöttük, melyek azok az állapotfrissítések és az esetleg hozzájuk társult fotók, amiket a saját érdekedben szerencsésebb volna megspórolnod.
A MÁV is megszólalt a HÉV-vonalakat érintő járatritkítás híréről. A heves politikai vitát kiváltó ügy sok kérdést vetett fel, ezeket pedig most igyekszik megválaszolni a vasúttársaság. A cég vezérigazgatója egy közleményben számolt be arról, hogy a MÁV-nál sajnálatosnak tartják, hogy a hírek aggodalmat keltettek egyes utasokban, pedig azt valójában
Történészek egy csapata hosszas kutatások után bizonyosodott meg arról, hol helyezték végső nyugalomra az 1451 és 1506 között élt felfedezőt és gyarmatosítót.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az egyedi HÉV-járműveket a HÉV-vonalakon villamossal, metróval, elővárosi vasúttal kellene kiváltani. A ráckevei vonalon Budapest határáig mehetne villamos, majd vasúti járműre szállnának az utasok.
Az Aktív Iskola eddigi eredményeiről, tapasztalatairól meséltek sajtótájékoztatójukon a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) képviselői, a program támogatói és maguk az intézményvezetők, akik testközelből érezhetik a program hatásait.
Jövő január elsejétől növekszik a nem biztosított magánszemélyek egészségügyi szolgáltatási járuléka, valamint változik a társadalombiztosítási járulék fizetésének rendszere.
Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett
Nemcsak a vásárolt termékek különböznek, de a költési szokások is eltérőek a Glamour-napokon és a Black Friday-en a nemek között Magyarországon. A Pepita.hu friss felmérése szerint több nő vesz részt az akciókon, viszont a férfiak körében magasabb a hajlandóság az akár 100 ezer forint feletti költésre.
Ismét csalók élnek vissza a BKK nevével a Facebookon. Egy, a Budapest tömegközlekedés nevű Facebook-oldalán felbukkant egy akció, amely szerint a Budapesti Közlekedési Központ alapításának 14. évfordulójának alkalmából 500 darab Budapest-bérletet sorsolnak ki. A poszt alatt hamis profilok írnak arról, hogy megkapták a bérletet, azonban mindebből se
Az Európai Központi Bank bankfelügyeleti vezetői kevés okot látnak a Commerzbank UniCredit általi felvásárlásának az elutasítására. Berlin ellenzi az üzletet, de jelezte, hogy nem sokat tehet a megakadályozására – írja a Bloomberg.