A partnerség keretében kommunikációs kampányok indításával szeretnék elérni a széleskörű edukációt a közlekedés területén. A Magyar Suzuki a jövőben kiemelten támogatja az ORFK-OBB által szervezett eseményeket, programokat, ahol nem csak felnőtteket, hanem gyerekeket és középiskolásokat is megszólítanak. Első lépésként a rendőrség szakmai partnerké
Megjelent Gerlóczy Márton Fikció című sorozatának harmadik kötete. A vasárnapi Margós bemutatón többgenerációs hazugságok, nyolcszáz lépés és egy Dns-teszt adták a beszélgetés gerincét, de szóba kerültek a Csontváry-festmények is. Fotó: Kováts Zsófi / margófeszt
A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte a hozzá intézett kérdést. Kiderülhet, hogy kimerítik-e a hazaárulás tényállását a miniszterelnök politikai igazgatójának szavai.
A hétvégén újabb közvélemény-kutatásokat publikált három népszerű amerikai lap a közelgő elnökválasztási küzdelem állásáról, ezek pedig az eddigieknél is szorosabb küzdelmet jeleznek. Az adatok szerint Kamala Harris előnye csökkent Donald Trumppal szemben.
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon - tájékoztatott az uni
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon - tájékoztatott az uni
Kínai tudósok egy csoportja úttörő eredményt ért el az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében. A sanghaji The Paper beszámolója szerint egy innovatív sejtbeültetési eljárással sikerült visszafordítani a betegség lefolyását egy 25 éves páciensnél.
Ennek a 3 csillagjegynek minden álma teljesülni fog novemberben. Novemberben pár embernek, néhány csillagjegynek meg fog változni az élete és teljesülni fognak az álmai. Skorpió Minden esélye megvan arra, hogy teljesüljenek az álmai, ha kitartóan dolgozik, és nem hallgat mások véleményeire. Ez a tanács a szakmai és a személyes életre is vonatkozik
Októberben több vidéki nagyvárosban (Veszprém után Győr, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen) is első kézből kaphatnak információkat a vállalkozók az elmúlt évek legnagyobb, KKV-knak szóló innovációs támogatási programjáról: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz két felhívása keretében 75 és 106,88 milliárd forintnyi pályáz
A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac - derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor vol
Vasárnap este 8 óra után 12 perccel "műszaki berendezés meghibásodása miatt 185 MW teljesítménykiesés történt" az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2. blokkján – közölte honlapján az atomerőmű.
A kaliforniai Coachella Valley-ben a helyi rendőrök egy városi terepjárót ellenőriztek a republikánus elnökjelölt, Donald Trump kampánygyűlése közelében. Egy nagy kapacitású tárat és töltött fegyvereket is találtak a jármű sofőrjénél.
Góg Angéla neve egyre ismerősebben cseng a gasztronómia világában. Több, mint tíz éve mondja, hogy az étkezés nem pusztán a táplálkozásról szól, hanem az emlékezésről, a művészetről és az önkifejezésről. Az általa képviselt food design egyesíti a kreativitást és a tradíciókat, a divatot és a gasztronómiát. De hogyan találkozhatnak ezek a látszólag
Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni.A gyermekek egyre fiatalabb korban jutnak okostelefonhoz és csatlakoznak közösségi oldalakho
Mérgező fűszereket hívott vissza a Nébih, akár ön is érintett lehet! Népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható fűszert hívtak vissza mérgező anyagok, mint az ólom és pirrolizidin alkaloidok miatt. Ha az ön otthonában is található az alábbi fűszerekből, a visszahívott termékeket ne fogyassza el!
A Tesla részvényei akkorát nyekkentek a robotaxi bemutatóját követően, hogy Elon Musk még a legmilliárdosabb milliárdosok versenyében is lőtávolba került amazonos és facebookos üldözői előtt.
Az Európai Bizottság tájékoztatást kért a Temutól, hogy mit tett az illegális termékeket értékesítő kereskedők jelenléte ellen a platformon. A bizottság továbbá arra kéri a Temut, hogy szolgáltasson további adatokat és információkat az illegális termékek elterjedésének kockázatát visszaszorító, valamint a fogyasztóvédelemmel, a közegészségüggyel ka
A tőzsdéken tárolt Bitcoin és Ethereum készletek csökkenése egy általánosan megfigyelhető trenddé vált az elmúlt években. A piac fejlődéséről, a felhasználói szokások változásáról és a decentralizált pénzügyi (DeFi) megoldások térnyeréséről árulkodó trend az elmúlt másfél évben vált egyértelművé. A CryptoQuant adatai szerint történelmi mélypontot é
A srác, aki azon ügyködik, hogy félrecsússzon a puszi. A buli, amelyiken nem tudod, hány órakor kellene felbukkanni. A mosogatás, amit a közös baráti vacsora után talán illene felajánlani… Most megtudhatod, hogy hat gyakori kínos szituban hogyan érdemes cselekedni!
Cicaharc a vörös szőnyegen: Nicole Kidman és Salma Hayek a párizsi divathéten szúrtak szemet egymásnak. A világsztárok a Balenciaga show közepén húzták a szájukat a másikra, hatalmas jelenetet rendezve a nyilvánosság előtt, szóval nem kérdés az sem, hogy felvétel készült az ominózus konfliktusról. Katy Perry csak kapkodta a fejét, mi történik...
Tuskék szerint Zbigniew Ziobro korábbi lengyel igazságügyi miniszter hazudott, a jobboldali politikus azonban brutális fotókkal igazolta halálos betegségét.
Az LG Electronics (LG) a Razerrel és a MediaTekkel együttműködve bemutatta a világ első Bluetooth-technológiával működő ultraalacsony bemeneti késleltetéssel rendelkező (Bluetooth Ultra-Low Latency, BT ULL) játékkontrollerét. A 2024-es LG webOS Summit keretében megtartott eseményen a forradalmi 1 milliszekundumos input lag technológiát egy LG webOS
Az Európai Unió számos tagállamában mutatkozik igény legalábbis ajánlások megfogalmazására az energiaitalok fogyasztásával kapcsolatban. Ebben is segíthet egy magyar kezdeményezésű aláírásgyűjtés.