2024. október 9. szerda

okt. 9
6:15
Brutális kritikát kapott az Orbán-féle soros elnökség, ma jöhet az összecsapás Magyar Péterrel (ATV)
Kedden megzavarták Strasbourgban Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatóját, akit hazaárulással vádolt a DK aktivistája. A nemzetközi sajtó főként az orosz-ukrán konfliktusról kérdezte a magyar miniszterelnököt. Orbán Viktor a magyar soros elnökség programjának bemutatására érkezett az Európai Parlamentbe, ahol csütörtökön részt vesz a plenári
okt. 9
6:16
Hangánál is jobban rajtolt a szegediek kosarasreménysége (Magyar Nemzet)
Az U20-as válogatott Cseh Botond már kétszer is tíz pont felett dobott a felnőttek között, és meccsről meccsre fejlődik.
okt. 9
6:18
Rendkívüli dolog derült ki Michael Schumacher állapotáról, az orvos nem akart mellébeszélni (Femcafe)
Egy idegsebész beszélt arról, hogy milyen állapotban lehet jelenleg Michael Schumacher, aki állítólag a lánya esküvőjén is megjelent nem olyan rég.
okt. 9
6:18
Mentálisan, testileg és lelkileg is tönkretehet egy toxikus szerelmi kapcsolat - szakértő mondja el, hogyan léphetsz ki mihamarabb (Glamour)
Egy párkapcsolatba normális esetben úgy lép bele az ember, hogy a szerelem kezdeti rózsaszín ködében látja a világot, a partnerét és magát a kapcsolatot is. Az ember ilyenkor érdeklődéssel fordul a másik felé, ami általában kölcsönös. A kapcsolat elején általában olyan alapvető értékekre épül az egymás iránti vonzalom, mint a szeretet, tisztelet, e
okt. 9
6:18
Kalapáccsal gyilkolta meg feleségét, majd bejelentette eltűnését a férj (BorsOnline)
A férfi beismerte a tettét.
okt. 9
6:18
Életveszélyes is lehet a véres széklet (Magyar Hírlap)
Hátterében többféle betegség vagy állapot húzódhat, amely minden esetben kivizsgálást igényel.
okt. 9
6:18
Két magyar csapat és négy magyar légiós rajtol a kontinens elitjében (Magyar Nemzet)
A Diósgyőr vérmesebb reményekkel, a Győr a tanulás szándékával rajtol az Euroligában.
okt. 9
6:18
Megvan, kik kapják idén a fizikai Nobel-díjat: Fontos kutatási területen értek el áttörést (Nyugati Fény)
Tavaly Krausz Ferenc kapta a rangos díjat.
okt. 9
6:18
Magyar Péter gyorsan tegye le az ’56-os lyukas zászlót! (Magyar Nemzet)
A tiszások a lyukas zászló lengetésével azt üzenik, hogy ők olyanok, mint a pesti srácok, a mai rendszer meg olyan, mint a kommunista diktatúra.
okt. 9
6:18
MK-meccset pótol a Paks; elkezdik nemzetközi kupaszerepléseiket kosárlabdacsapataink - szerdai sportműsor (Sportal)
A címvédő, Mezőörs elleni mérkőzésével válik teljessé a harminckettes mezőny, míg férfi kosárlabdában az Alba Fehérvár és a Szolnok, a nőknél a Dvtk, a Szekszárd és a Pécs is pályára lép.
okt. 9
6:18
Megszólalt Sallai Nóra férje: ilyen állapotban van most a színésznő (naphire.hu)
A színésznő férje azt mondta, Nóra állapota kicsit javult, de még mindig nagyon súlyos.
okt. 9
6:18
6 hónapos babával ment szórakozni egy 24 éves anya, a baráti társasága kiakadt (Babanet)
A fiatal anya nem akart lemaradni a baráti összejövetelekről, így minden alkalommal magával vitte a pici babáját.
okt. 9
6:20
Pusztító hurrikán fenyegeti Floridát (Magyar Nemzet)
A helyzet annyira drámai, hogy egy meteorológus sírva fakadt, amikor a hurrikán erejéről beszélt.
okt. 9
6:21
Gordon Ramsay megmutatta, hogyan készül a tökéletes rántotta (Mindmegette)
Senkit sem lep meg, hogy Gordon Ramsay szerint több dolgot is rosszul csinálunk a konyhában – többek között a rántottát sem úgy készítjük, ahogy a mesterszakács szerint kellene. Íme a tökéletes módszer, amin valószínűleg te is elcsodálkozol majd.
okt. 9
6:21
Vigyázat, csak átmeneti lehet a bankszámlák díjmentessége! (Azenpenzem)
Veszélyhelyzetre hivatkozva az idei évre banki díjstopot hirdetett a kormány. A hitelintézetek érzékelhetően alig várják, hogy a tiltás feloldódjon. Ez vonatkozik a teljesen díjmentesként bevezetett fizetési kérelemre is. Az Azénpénzem összegyűjtötte, milyen változtatásokat tettek közzé kondícióikban a bankok.
okt. 9
6:21
Összeszorul a szív: így néz ki két hónappal a temetés után Boros Lajos sírja (Ripost)
A legendás rádióst két hónappal temették el.
okt. 9
6:24
Viszlát útlevél, személyi igazolvány, az EU-ban elég lesz a mobiltelefon is! (vg.hu)
A digitális útlevél kifejlesztését megkezdik, ha a tagállamok és a törvényhozók nem torpedózzák meg.
okt. 9
6:24
Reneszánszukat élik a fatüzeléses fűtőberendezések (NRGreport)
Az utóbbi években egyre többen fedezik fel újra a fatüzeléses kandallókat, kályhákat, sparhelteket és kazánokat, amelyek nemcsak a meleget biztosítják, de különleges hangulatot is teremtenek az otthonokban.
okt. 9
6:24
Ukrajnának fel kell készülnie a legrosszabbra – figyelmeztet a NATO-főtitkár (Igényesférfi.hu)
Ukrajna a legkeményebb téllel nézhet szembe Oroszország inváziójának 2022. február 24-i kezdete óta, mivel Moszkva továbbra is nagy erőkkel támadja az ország létfontosságú energiainfrastruktúráját - mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.
okt. 9
6:24
Csütörtökön kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál (Márkamonitor)
Október 10-én 19 órakor a budapesti Művész moziban Hans Steinbichler Egy egész élet című alkotása nyitja a 13. Szemrevaló Filmfesztivált. Robert Seethaler azonos című, nagyszerű és érzékeny regénye nyomán a film egy árva fiú történetét meséli el, aki öregemberként megbékélve tekint vissza küzdelmekkel teli életére az osztrák Alpokban és a szovjet h
okt. 9
6:24
Figyelmeztetést adott ki a tűzoltóság, soha ne dugd így konnektorba ezt az eszközt (Promotions)
Közeleg a fűtési szezon, akár lakástüzet is okozhat, ha nem figyelsz erre.
okt. 9
6:24
Fényes jövő? (Magyar Hírlap)
Hajdanán fényes jövőt ígértek nekünk az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk idején. Na jó, bécsi cukrászdát is, de ezt most hagyjuk, maradjunk a jelen idejű gondoknál. Ugyanis megint jönnek, riogatnak!.
okt. 9
6:24
Saját otthon? Így kerülhetsz hozzá közelebb! (Bank360 blog)
A saját otthon megvásárlása nagy fordulópont az ember életében. Azonban a jelenlegi ingatlanárak mellett nem könnyű saját ingatlanhoz jutni. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan segít a lakásvásárlásban is az OTP Egészségpénztár.
okt. 9
6:24
Afrikai sertéspestis: disznóvágáson se lazuljon a fegyelem! (Agrárágazat)
Az állattartás hagyománya a disznóvágás, de új fenyegetés a sertéspestis – így vigyázhatunk az idei szezonban!
okt. 9
6:24
Virágaival meghódította a világot (Magyar Mezőgazdaság)
A világhírű magyar egynyárinemesítő, Kováts Zoltán születésének századik évfordulójára emlékülést szervezett a Kováts Zoltán Baráti Kör Csemőn. Az eseményen a Magyar Növénynemesítők Egyesületének vándorgyűlése mellett a nemesítői díjakat is átadták.
okt. 9
6:24
"Marcinál volt az ostor" – Orbán és a megtorpanó gazdaság II. (Telex)
Az MNB-ben kirúgatta a főnökét, a kormányban most gyűjti az ellenségeket, de közben bírja a legfontosabb ember, vagyis Orbán Viktor bizalmát. Nagy Márton úgy vált gazdaságpolitikai kulcsfigurává, hogy olyan döntéseket is bevállalt, amiknek káros hatásaival ő maga is tisztában volt. Folytatódik a Direkt36 sorozata az Orbán-féle gazdasági irányítás s
okt. 9
6:24
Ungváry Zsolt: Forradalmi bohózat a köztévénél (vasárnap.hu)
"Ha forradalmár lenne, ön melyik televíziót foglalná el?"; ezzel hirdette magát az MTV nem sokkal a 2006-os ostromot megelőzően. Maga a reklám a bizonyíték rá, hogy már akkor sem volt monopol helyzetben a hírszolgáltatás és az események értelmezése terén a közszolgálati média. A toposz mégis bennünk él, noha a hajdani százszázalékos befolyásolási k
okt. 9
6:24
Magyar Feng Shui: ilyen az ősi magyar térrendezés (Bien)
A harmonikus, kellemes otthon megteremtésére számtalan irányzat a rendelkezésedre áll, ezek közül az egyik legnépszerűbb a Feng Shui. Azonban azt már kevesebben tudják, hogy létezik egy magyarországi változata is ennek a térrendezési irányzatnak, melyben különleges szimbólumokat találhatunk. Az ősi magyar térrendezés fontosabb szabályaiból szemezge
okt. 9
6:24
Piszkosul szennyező, ráadásul felesleges is az őszi avarégetés (Prove)
A lehullott levelek eltüzelése sokak szerint kihagyhatatlan őszi tevékenység. Az avarégetés azonban sok szempontból borzasztóan káros. A Prove-nak nyilatkozó szakértő hangsúlyozta, nem pusztán a levegőt szennyezi és veszélyes az élővilágra nézve, de valójában nem is indokolja semmi. Az ősz egyet jelent a hűvösebbre forduló időjárással, a guruló vad
okt. 9
6:24
Megdöbbentő, hány millió robot dolgozik a világ gyáraiban (ICT Global)
Három éve félmilliónál több ipari robotot telepítenek a világ gyáraiban. Kína az élenjáró, Japán, az Egyesült Államok, Dél-Korea és Németország van még az első ötben.
okt. 9
6:26
A 11 legérdekesebb részlet a Nagy Márton felemelkedését feltáró Direkt36-cikkből (Telex)
Hogyan káromkodott az MNB-ben Nagy Márton? Miként szúrt oda Szijjártónak egy kormányülésen? Mivel nyerte el Orbán Viktor bizalmát?
okt. 9
6:27
Élnek és virulnak a bejrúti embereink, akiknek mindegy, hogy Mszmp vagy Fidesz (444.hu)
A háború sújtotta Libanonban évtizedek óta a Qasszár testvérek a magyar külpolitika fő szövetségesei, Orbán is kitüntette őket. Az állambiztonsági akták szerint azonban palesztin fegyver- és műkincscsempészetben vehettek részt, a magyar tiszteletbeli konzult pedig terrorizmus finanszírozásával hozták kapcsolatba.
okt. 9
6:30
Megvan az év első karácsonyimádója! Nem hiszed el, mit csinál! (Life)
Paula Hanson már gőzerővel készül a karácsonyra. Meg is osztott egy egyszerű trükköt, amellyel könnyebbé válik az ajándék csomagolás. Az emberek viszont értetlenül álltak, hogy miért csinálja ezt.
okt. 9
6:30
10 borzalmas szereposztás, amit a Marvel-filmekben láthattunk (InStyle Men)
Még a legnagyobb stúdiók is képesek hibákat elkövetni, ha castingról van szó.
okt. 9
6:33
Sima győzelemmel rajtolt a címvédő FTC a BL-ben (Infostart)
Győzelemmel kezdte szereplését a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során: Nyéki Balázs együttese a B csoport keddi nyitányán házigazdaként 16-7-re nyert a georgiai Dinamo Tbiliszi ellen
okt. 9
6:33
Az Hbo Bitcoin dokumentumfilmje szerint Peter Todd lehet Satoshi Nakamoto (Kripto Akadémia)
2008. október 31-én egy ismeretlen személy vagy csoport Satoshi Nakamoto álnéven közzétette a Bitcoin technológiai leírását, majd nem sokkal később elindította a hálózatot. Az internetes kockák mindentől való függetlenséget ígérő és sokáig lenézett játékpénze mára egy amerikai tőzsdéken is jegyzett, és a világ legnagyobb vagyonkezelői által támogat
okt. 9
6:33
Jelentse be, ha külföldön biztosított, nem érdemes trükközni! (Adózóna)
Egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett az a belföldi személy, aki nem biztosított, és egészségügyi szolgáltatásra sem a Tbj.-ben, sem az egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényben megjelölt státuszából adódóan nem jogosult. Egyebek mellett nem vonatkozik ez a kötelezettség azokra, akik nemzetközi egyezmény vagy EGT-államban
okt. 9
6:36
NATO-főtitkár: Ukrajna a legkeményebb telére számíthat az orosz invázió kezdete óta (Magyar Hírlap)
Rutte szerint a NATO-nak többet kell tennie Ukrajna megsegítéséért.
okt. 9
6:36
A Media Markt is beszáll a felújított termékek piacára, a Temuban nem látnak ellenfelet (Forbes)
Szilágyi Gábort, a Media Markt Magyarország ügyvezető igazgatóját arról faggattuk, hogy járnak-e még az emberek műszaki áruházba, és milyen jövőkép áll az egyes kereskedelmi csatornák előtt. Megtudtuk, beszállnak-e a felújított eszközök bizniszébe, de rákérdeztünk arra is, melyik termékért vannak megőrülve idén a magyarok. Interjú.
okt. 9
6:36
Bagnaia összehasonlította Rossi és Lorenzo csatáját a Martínnal vívott párharcával (P1race)
Francesco Bagnaia úgy véli, Valentino Rossi és Jorge Lorenzo kevesebb hibát követtek el, mint ő és Jorge Martín.
okt. 9
6:36
Idült vesebetegség: úgy is lehetünk vesebetegek, hogy nem is tudunk róla (EgészségKalauz)
Sokan úgy szenvednek tőle, hogy nem ismerik a kiváltó okot.
okt. 9
6:36
Csúnyán leoltotta a magyar férfi az autós témához hozzászóló nőt, kíméletlenül elbántak vele (Most Hír)
Gyakran megesik, hogy ha egy nő férfiasnak titulált témához szól hozzá, akkor jobb esetben levegőnek nézik, rosszabb esetben porig alázzák hímsoviniszta megnyilvánulásokkal. Most ez utóbbi történt, de ebben a kivételes esetben szívmelengető megoldás született.
okt. 9
6:39
Siker a kripto-szerencsejátékban: A Fairspin kaszinó legnagyobb nyerteseinek legjobb tippjei, gyors kifizetések (Kripto Akadémia)
Az online szerencsejáték népszerűsége folyamatosan növekszik, a piac 2024-re 97 milliárd dolláros méretre nőtt. A kriptoszerencsejáték egyes statisztikák szerint az összes online fogadás 60%-át teszi ki, így az olyan innovatív platformok, mint a Fairspin Casino szintén folyamatosan növekednek. A biztonságos és bizonyíthatóan tisztességes környezet
okt. 9
6:39
A MASZSZ üdvözli a miniszterelnök bérekre vonatkozó elképzelését (HR Portál)
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök bérekre vonatkozó elképzelését, hogy 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér - fogalmazott Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke a szakszervezet kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében.
okt. 9
6:39
60 méterről zuhant a halálba a kanyonozó férfi (Metropol)
A baleset körülményei nem tisztázottak.
okt. 9
6:39
Több mint egymillió ember menekül: üzemanyaghiány és káosz fenyegeti Floridát (ATV)
Florida történelmének legnagyobb evakuációját rendelték el az állam nyugati partján, ahol több mint egymillió ember kénytelen elhagyni otthonát a közelgő Milton hurrikán miatt. A 4-es erősségű, pusztító vihar várhatóan szerda éjszaka éri el a szárazföldet, hatalmas pusztítást okozva Florida nyugati partvidékén.
okt. 9
6:39
Széllel és felhőkkel érkezik az ősz (hirado.hu)
Így alakul az időjárás.
okt. 9
6:39
Érdekesen alakult a szeptemberi időjárás (AQUA)
Felemás volt az idei szeptember: forrón és szárazon kezdődött, de a hónap második fele hűvös és csapadékos volt. A szeptemberi középhőmérséklet országos átlagban 17,7 Celsius-fok volt, ami 1,7 fokkal haladja meg az 1991–2020-as évek átlagát. Szeptember átlaghőmérséklete a Dunántúlon általában 17-18, az Alföldön 18-19, helyenként 19 fok felett alaku
okt. 9
6:42
Lisa Marie Presley döbbenetes titkot árult el Michael Jackson szexuális életéről: "Rettegtem" (Life)
Lisa Marie Presley memoárjában beszélt a legendás énekessel való kapcsolatáról. Ebben árult el egy megdöbbentő titkot is Michael Jackson szexuális életéről.
okt. 9
6:42
Igaza lett Orbán Viktornak! (Magyar Hírlap)
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: A magyar álláspont változatlan, azonnali és feltétel nélküli tűzszünet és béketárgyalás.

Keresés