2024 szeptemberében az elmúlt 23 év második legnagyobb költségvetési többlete jött össze Magyarországon - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca gyorstájékoztatója szerint az év kilencedik hónapjában az államháztartás egyenlege 234,2 milliárd forintos pluszt mutatott.
Sok fiatalnak okoz problémát a tartós párkapcsolat kialakítása, az együttjárók és élettársak nehezen köteleződnek el, a házasok nagy százalékban elválnak, vagy boldogtalannak érzik magukat. Sok pár komoly kapcsolati nehézségekkel küzd, de mivel a felek ezt titkon valamiféle kudarcként élik meg, sokáig nem szívesen szembesülnek vele. Amikor aztán va
A Bank of America Private Bank kutatói megfigyelték, hogy ma már a konzervatív felfogású befektetők több kriptovalutát tartanak a portfóliójukban, mint az ugyanannyira tehetős, de agresszívebb társaik. E trenddel "csupán" az a probléma, hogy teljességgel ellentmond az elemi logikának.
A madárinfluenza terjedése újabb megyét érintett Magyarországon. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma azonosította a vírust, ami sürgős intézkedéseket igényel a helyi állomány védelme érdekében.
A vállalkozói burnout, vagyis a kiégés, gyakran kíséri a cégvezetők mindennapjait. Sok tulajdonos vállalkozó napi 12-14 órát dolgozik, és homályos elképzelései vannak arról, merre tart a cége, hol szeretne tartani néhány év múlva, és hogyan lehetne cégvezetőként elérni azt a nyugodtabb, kiszámíthatóbb életet, amiről sokan álmodnak. Pedig ez nem is
Most jön a feketeleves – így emlegeti a köznyelv, amikor egy váratlanul bekövetkező, kellemetlen esemény ér valakit. A 2013-ig 10 milliárdos vagyonával a száz leggazdagabb magyar listáján szereplő Vitézy Tamás szó szerint megtapasztalta, mit jelent a kifejezés, hiszen éppen egy leves főzése közben történt meg vele az, amire a legvadabb rémálmaiban
Lágy vonalak, elegáns külső és meghökkentően alacsony ökológiai lábnyom: ezekkel az időtálló értékekkel várja a villanyautók rajongóit a legfrissebb Renault-modell.
Elhagyja az unalmassá váló márkákat a Z generáció tagjainak csaknem fele. A fiatalabb fogyasztók többre vágynak: nem maradnak hűségesek egy termékhez vagy márkához azért, mert addig tetszett nekik, megszokták és azt vásárolták. Sokukat vonzzák az olyan újdonságok, amelyek menő tartalmakat vagy képeket használnak, vagy egyszerűen “jó a vibe-juk”, és
Lewis Hamilton 2024 végén hagyja el jelenlegi csapatát, hogy a Ferrari kötelékében folytassa pályafutását. A hétszeres F1-világbajnok pilóta szörnyű pillanatként emlékszik vissza arra, amikor közölte döntését Toto Wolff-fal, a Mercedes F1-es csapatfőnökével.
Ha ismered a hatékony e-mailezés titkát, akkor bármennyire is hihetetlen, de rengeteg időt takaríthatsz meg. Arról pedig már nem is beszélve, hogy egy jól megírt e-mail még a termelékenységed is növelheti. Most mutatunk 5 munkahelyi e-mailes trükköt, amire a sikeres nők is esküsznek. Ismerik az erős tárgysor erejét A sikeres nők tisztában vannak v
A vitaminok és étrend-kiegészítők világában egy friss és innovatív márka jelent meg, amely alapjaiban kívánja megváltoztatni a fogyasztók szemléletét. A Hazai Gondoskodás™ nem csupán termékeket kínál, hanem egy olyan támogató vitalitást, amely a természetességet és a tudományos megalapozottságot helyezi előtérbe.
Többszáz kisbaba vár kórházakban, mert a szülei nem tudják hazavinni őket, ugyanakkor nincs elég nevelőszülő sem, hogy ők gondoskodjanak róluk. Ezért az intézményekben az is előfordul, hogy vizsgálatra küldözgetik a babákat, hogy legyen jogcím a benntartásukra. Az SOS Gyermekfalvak kommunikációs vezetője azt mondta, legalább kétezer nevelőszülő hiá
A logisztikai cégek és az őket támogató ügyfélszolgálatok az év legsűrűbb napjaira készülnek. A következő hónapokban az év elejéhez képest többszörösére ugrik a megrendelések és ezzel együtt az ügyfélmegkeresések száma is. Hogyan lehet minderre felkészülni és hogyan segíthet az élsport példája abban, hogy egyetlen ügyfél se maradjon elégedetlen? Er
Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal – tökéletes társ lehet ebben az időszakban is. Borban az igazság – Akár ellátogatsz egy eseményre, kirándulsz, vagy
Ősszel rengetegen indulnak túrázni, a katasztrófavédelem és az erdőfenntartók is arra hívják fel a figyelmet, hogy tisztában kell lenni az erdő veszélyeivel.
A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése súlyos etikai kérdéseket vet fel, világszerte egyre több felhasználó és döntéshozó kérdezi például: hogyan tudjuk biztosítani, hogy a gépek "jól és igazságosan" hozzanak döntéseket? Gondoljunk csak az önvezető autókra, a közösségi média algoritmusaira vagy akár az egészségügyben használt MI-rendszere
A Ryanair nem először kerül be a hírekbe a meredek áremelései miatt, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan a kézipoggyászokat is csak drágábban tudjuk majd magunkkal vinni. A változás elsősorban a nagyobb bőröndökre vonatkozik, a felháborodást viszont az okozza, hogy azokat az utasokat is érinti, akik már amúgy is többet fizettek az elsőbbség
A SAS Viya Workbench egy önkiszolgáló, igény szerinti számítási környezet adatelőkészítésre, feltáró adatelemzésre, valamint analitikai és gépi tanulási modellek fejlesztésére. A Viya Workbench egy rugalmas, skálázható és hatékony fejlesztőkörnyezet, amely minimális IT-támogatással kínál igény szerinti automatikus erőforrás-foglalást és önálló leál
A Yamazaki Mazak a 2024-es AMB kiállításon mutatta be a nagy kapacitású esztergaközpont-kínálatának legújabb tagját, a HQR NEO sorozatot, amely az ügyfelek számára megnövelt termelékenységet, nagy pontosságot és hatékonyságot kínál,
Az iparági szereplők és a tagállami kormányok többsége is örülhet: az Európai Bizottság az eredetileg tervezett decemberi elfogadáshoz képest egy évvel elhalaszthatja az erdőirtás-ellenes jogszabálytervezet (Eudr) életbe léptetését.
Egy-egy fárasztó testmozgás után sokszor halogatjuk a frissítő tusolást, pedig a szakértők szerint minél hamarabb beállunk a zuhany alá, annál jobbat teszünk izzadt testünknek.Ha az izzadtság kialakulásától számított egy órán belül nem tisztítjuk meg a bőrünket, a baktériumok összekeverednek az izzadsággal, amely irritációt, eltömődött pórusokat és
Az Opus Titász hálózatfejlesztései révén enyhül a napelem-telepítési engedélyek kiadásának korlátozása, ami számos beruházó számára kedvező hírt jelent.