A két faj megkülönböztetése már csak olyan szempontból is fontos, mert a szelídgesztenyével ellentétben a közönséges vadgesztenye nem ehető az ember számára.
Azt hiszem, nagyvonalú ajánlatot tettem Orbán Viktornak: ha utasítaná a képviselőit, hogy fogadják el Magyarországnak az Európai Ügyészséghez való csatlakozásáról szóló törvényt, akkor én örömmel kérném az Európai Parlamenttől a mentelmi jogom felfüggesztését - jelentette ki Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, EP-képviselő, Strasbourgban sajtótájéko
Jenna Fischert tavaly diagnosztizálták mellrákkal. Elmondása szerint agresszív, de jól kezelhető rákforma támadta meg. A színésznő műtéten, kemoterápián és sugárkezelésen is átesett, és most már rákmentes. Diagnózisát azért hozta nyilvánosságra, hogy a szűrővizsgálatok fontosságáról beszéljen, állítása szerint ha fél évvel később veszik észre, sokk
Az adó egy része átkerülhet a megyékhez, amik történetesen fideszes irányítás alatt állnak, a 238 milliárd visszajárhat annak, aki megvalósítja az elmaradt fejlesztés. A jövő évi költségvetést november 15-ig készíti el a kormány. Arra nem válaszolt Varga, hogy ez volt-e az utolsó szereplése miniszterként, mert tavasszal átkerül az MNB élére.
Az ülés egy pontján a baloldali Left képviselőcsoport állva énekelte el a közismert dalt. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke viccesen reagált.
Meghalt Nicholas Pryor. A színész a Beverly Hills 92010 című sorozatban játszott szerepével vált híressé, és több évtizeden át volt jelen sikeres televíziós produkciókban.
Ma még szokatlan lehet 10 millió forintot fizetni egy Daciáért, de Európa már rég a román eredetű márkára szavazott. Az új Bigsterből lesz összkerékhajtású, hibrid és benzines-gázos kivitel is, amely két tankolás közt akár 1450 kilométert is megtehet.
Három egyetemünk is jelentőset lépett előre a Times Higher Education (THE) World University Rankings világranglistáján, és akárcsak tavaly, idén is 11 magyar egyetem helyezéssel zárta az évet, míg két új egyetem belépésével már négy intézmény van megfigyelő státuszban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel, hozzá
Az Európai Uniónak változtatnia kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a soros magyar uniós elnökség programját ismertetve új európai versenyképességi megállapodás elfogadására, a migráció és a határvédelem ügyében rendszeres Schengen-csúcstalálkozók megtartására, valamint Bulgária és
Fernando Alonso megfogalmazta a jelenlegi szabályrendszer Forma-1-es autóinak egyik különleges karaktervonását, ami egyúttal magyarázatot jelenthet arra is, miért tűnt el a biztonsági autó az idei versenyekről.
Nem kérdés, hogy rengeteget spórolhatunk, ha az akciós termékeket vesszük. Persze nem érdemes mindent csak úgy összevásárolni, időt és pénzt takaríthatunk meg, ha előre felkészülünk, hogy mi és hol kapható jó áron. Azt is tudjuk, hogy lehetetlen mindig minden bolt aktuális kedvezményeit kikutatni és fejben tartani – ebben fogunk segíteni! Ezek a le
A tavalyi év azonos időszakához képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel volt alacsonyabb a földgázfogyasztás 2024 első kilenc hónapjában – jelentette be szerdai közleményében az
Harmadik adásunkkal a végére érünk A hatalom gyűrűi második évadát kibeszélő sorozatunknak. Ismét a Magyar Tolkien Társaság Tolkien-szakértőivel, Barna Bálinttal és Füzessy Tamással beszélgetünk – ezúttal is spoileresen.
A hűvös őszi reggelek nem csak az új évszak szépségét hozzák magukkal, hanem egy új szerelem lehetőségét is. Mutatjuk is azt az 5 csillagjegyet, akire októberben biztosan rátalál a szerelem.
A Microsoft nemrég arra figyelmeztette Windows felhasználóit, hogy a Word egyes dokumentumok mentése helyett törli azokat. A vállalat szerint a hiba csak azon felhasználókat érinti, akiknek a számítógépén a Word 2409-es verziójának a 18025.20104-es buildje található. Ráadásul a probléma csak akkor jelentkezik, amennyiben az alkalmazás bezárása közb
A Minnesota Lynx magabiztosan nyert csütörtökön a Connecticut Sun ellen, ezzel 3-2-re nyerte meg az elődöntős szériát. Juhász az első magyar kosaras, aki döntőzhet a WNBA-ben.
Ursula von der Leyen szerint a magyar gazdasági út tévút. Ennek kapcsán például kemény kritikát fogalmazott meg az orbáni energiapolitikáról. Mondván a jövő nem a piszkos orosz fosszilis energiahordozóké, hanem a megújuló energiáké.
Csak egy út van az igazságos béke elérésére Ukrajna és Európa számára, mégpedig Ukrajna ellenállásának további és folyamatos politikai, pénzügyi és katonai támogatása mindaddig, amíg szükséges – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az uniós tanács soros magyar elnökségi program