Yoann Bonato június közepén egy francia bajnokin súlyos balesetet szenvedett és három csigolyája is eltört. A sérülés után fél éves kihagyást jósoltak számára az orvosok, azonban az ötszörös francia bajnok már három hónap után ismét versenyautóba ült.
Az ipari létesítmények levegőbe történő kibocsátására mostantól hazánkban is az Európai Unión belüli legszigorúbb szabályok vonatkoznak – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
A Renault marketingesei már szervezik az esküvőt a Stellantis gigacéggel. Ez a pletyka kering az olasz sajtóban. Volt erről már szó idén februárban is és most a hírek újra szárnyra kaptak. A készülő fúzióról, mellyel a Renault beolvadna a Stellantisba. A Stellantis és a Renault közötti házasság révén Franciaország egyértelműen tovább erősítené súly
A Mercedes 2022-ben vezette be a Drive Pilot rendszert, amellyel az S-osztály valamint az elektromos EQS az autópályán úgy is tud közlekedni, ha a sofőr közben nem tartja a kezét a kormányon. A 3-as szintű önvezetés gyakorlati alkalmazása eddig is egyedülálló volt, ám a német cég nemrég komoly előrelépést jelentett be.
Johannes Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festménye a világ egyik legismertebb alkotása, ami emberek millióit nyűgözi le. Tudósok kíváncsiak voltak népszerűségének titkára, ezért megmérték, hogyan reagál az agy a mű megtekintésekor.
Egy hete a szélsőjobboldali Kuruc.info nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen Orbán Viktor öccse a Miniszterelnöki Kabinetirodában sérelmezte állítólagos kormányzati megfenyegetését. A Telex egy héttel későbbi megvilágította a felvétel lehetséges hátterét.
Többnyire borult idő várható ma, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, felszakadozhat a felhőtakaró és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban, de jelentősebb eső, zápor inkább csak a Dunántúl nyugati felén valószínű. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet
Az ENSZ békefenntartóiként magyar katonák is szolgálnak Izrael és Libanon határán, szám szerint 15. A Honvédelmi Minisztérium arra nem válaszolt, hogy tervezik-e hazahozni őket, azonban jelezték, hogy a táborban vannak óvóhelyek is.
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 90-81-re nyert a Connecticut Sun otthonában az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-re vezet a párharcban.
Az 58 éves Cindy Crawfordc bevallotta, örök szépségének titka egy olyan egyszerű módszerben rejlik, ami csökkenteni a narancsbőrt, és simábbá, feszesebbé varázsolja az alakját.
Az Egy nő anatómiája egy család és egy nő története a veszteségről, az újrakezdésről, a belső erőről, a hitről, és arról, hogy hogyan küzdünk meg önmagunkkal és a környezetünk elvárásaival. Az Alföldi Róbert rendezte előadásban Petrik Andrea, Telekes Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Márkus Luca, Kövesi Zsombor, Radnay Csilla és Waskovics Andrea lép színp
Kate Winslet sokunk számára a tiszta, igazi színész megtestesítője, aki a játékért játszik, és egyáltalán nem idealizálja túl sem a szakmáját, sem a hírnevet.
Ahogy a TON hálózat folyamatosan fejlődik, egyre több tulajdonos keres olyan kriptotárcát, amely támogatja a blokklánc natív érméjét. A Toncoin, a The Open Network, más néven TON natív kriptovalutája idén robbanásszerűen megnövelte népszerűségét, miután a 10 legnagyobb kriptó közé került, 13,4 milliárd dolláros piaci kapitalizációval. A növekedést
Úgy érzed, valami nincs rendben az életedben? Talán azon tűnődsz, jó irányba haladsz-e? És egyáltalán miért van az, hogy azt tapasztalod: az idő gyorsabban telik, mint szeretnéd?
A webes teljesítménnyel és biztonsággal foglalkozó Cloudflare nemrég egy rekorddöntő DDoS támadást hárított el. A vállalat CEO-ja, Matthew Prince állítása szerint a támadás csúcspontján a 3,8 terrabit/másodperc (Tbps) és a 2,14 milliárd csomag/másodperc (Pps) értékeket is elérte. A támadás egy meg nem nevezett Cloudflare-szolgáltatásokat használó h
Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett személygépkocsik száma a német autóipar szakmai képviseleti szerve a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) jelentése alapján. Főleg az elektromos autóknál nagy a visszaesés.
Az idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan az ebzárlat és a legeltetési tilalom bevezetése sem marad el az érintett térségekben.
Magabiztos, erős, tökéletlenül tökéletes nő. Világsztár, aki sohasem adta könnyen magát, akire nem hatottak a hollywoodi elvárások. Aki a súlyos kritikák ellenére mindvégig kiállít azért, amiben hisz. A saját testéért, és annak minden látható és láthatatlan "hibájáért". Kate Winslet korunk egyik legnagyobb filmsztárja, aki ma már nem rejtegeti test
A Művészetek Palotájában előadások maradnak el, több busz- és villamosjárat terelve vagy módosított útvonalon közlekedik. Mutatjuk, melyik részt érdemes elkerülni.