Új kétszáz forintos forgalmiérme-emlékváltozatot és nagy méretű emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) Batthyány Lajos és a 13 aradi vértanú tiszteletére október 6-án.
Egyre több fiatal autózik vagy van saját autója a legújabb K&H ifjúsági index szerint. Az idei második negyedévben a 19-29 éves fiatalok 38 százaléka mondta azt, hogy van saját személygépkocsija, ami kiemelkedő arányt jelent. Az elmúlt bő egy évtizedben nőtt azoknak a fiataloknak az aránya is, akiknek nincs saját autójuk, de másét használják. A
Az IMF, a Numbeo és a TradingEconomics adatai alapján a BestBrokers a napokban elkészített egy átfogó elemzést, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy mennyiért lehet lakást vásárolni a világ országaiban. Minden esetben egy 100 négyzetméteres ingatlan árát vették figyelembe, majd a számokat összevetették a helyi átlagos jövedelemmel. A rangl
A Meta amerikai internetes óriásvállalatnak korlátoznia kell a Facebookról gyűjtött személyes adatok célzott reklámozásra való felhasználását — döntött az uniós bíróság. Az ügy hátterében Maximilian Schrems osztrák adatvédelmi aktivista panasza áll, amely szerint a személyes adatainak a Meta általi feldolgozása sérti az EU általános adatvédelmi ren
A kriptobányászat eltérítése (cryptojacking) mások számítógépének illetéktelen használatát jelenti kriptovaluta bányászatára. Ez az útmutató ismerteti ennek működési mechanizmusát és védelmi stratégiákat kínál ellene. A kriptobányászat eltérítése egyre nagyobb figyelmet kap. Csendes, ámde halálos fenyegetés a digitális térben. Ez a jelenség akkor f
Hiába vonult le a dunai áradat, akiket veszélyeztetett az árvíz, azok még most sem dőlhetnek hátra. A víz szemetet, fertőző iszapot, sártengert hagyott maga után, van ahol két méteres magasságban a fák, bokrok levelei is szürkék tőle. Bár a szakértők szerint csak tízévente fordulhat elő ekkora vízállás, azokat, akiknek most fertőtlenítésre, takarít
A legpuhább, legszaftosabb máktorta, amit csak el tudtok képzelni. Bármilyen másféle lekvárral isteni finom, sőt akár torták alapjának is tökéletes, nem csak önmagában.
A Hosszú árnyék fejezeteiben az apró Budapest környéki zsákfalu, Szentistvánd jól bejáratott mindennapjait rejtélyes haláleset bolygatja meg. Bíró Péter egyszerre tragikus és derűs regénye végső soron azzal vet számot: mi is egy ember élete.
Whitney Houston karrierje és élete egyszerre volt az elképesztő siker és a szédítő zuhanás ékes példája. A 80-as és 90-es évek popzenéjének koronázatlan királynője, akit csak "A hang" néven emlegettek, olyan magasra emelkedett, amit kevés előadó mondhat el magáról, de a szerelem a vesztébe sodorta.
18 telephelyen 259 beteget láttak el az orvosok az elmúlt három napban a fővárosban az új háziorvosi ügyeleti rendszerben - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Kérdés, mit hoz az első hétvége és azután a rendszer ismertebbé válása.
Izgalmas lehetőséget kapnak most akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így n
Egy emberként fogott össze az ország a Jóban Rosszban egykori színésznője gyógyulásáért. Sallai Nóra még mindig az intenzív osztályon fekszik: hírességek és civilek segítségével összejött a megfelelő mennyiségű vér számára.
Wladysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter bejelentette: hazája mindaddig blokkolni fogja Ukrajna európai uniós csatlakozását, amíg Kijev nem engedélyezi a volhínai mészárlás áldozatainak exhumálását.
A Rust című filmet a jövő hónapban mutatják be egy lengyel filmfesztiválon, három évvel azután, hogy Halyna Hutchins operatőr meghalt a western forgatásán történt balesetben.
Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.
Izrael Hasszán Naszrallah múlt heti likvidálása után ugyanis most csapást mért a lehetséges hivatali utódjára is, akinek halálhírét viszont még nem erősítették meg. Közben Irán legfelsőbb vallási vezetője jogosnak nevezte a Hamász tavaly októberi, 1200 áldozattal járó izraeli mészárlását. Hámenei ajatollah azzal fenyegetett, hogy szükség esetén úja
Jason Momoa és Lisa Bonet ritkán látott fia, a 15 éves Nakoa-Wolf ha akarná, sem tudná letagadni édesapját, sőt: a tinédzser egy az egyben úgy néz ki, mint az Aquaman sztárja.
Az Auchan törzsvásárlói programja éppen tíz éve indult, és most a jubileum alkalmából jelentősen megújulnak a Bizalomprogram feltételei, a pontgyűjtés szabályai, valamint a Családi és Nyugdíjas nap előnyei is. A vásárlók megtartásáért komoly versengés zajlik az áruházláncok között. A kereskedők egyik fontos célja az, hogy az alkalmi vevőkből viss
2024. szeptember 30-án a Seychelle-szigeteki Victoriában közzétette a Bitget, a világ egyik vezető tőzsdéje és Web3 vállalata, havi frissítését a tartalékok igazolásáról (PoR). Az átlátható riport nyomon követi a vállalat Bitcoin (BTC), Ethereum (ETH) USDT és USDC készletének az alakulását. A tartalékigazolás megmutatja a platform elkötelezettségét
A külügyminiszter szerint sok a közös vonás Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között. Példának említette "azt az óriási külső nyomást, amellyel szembe kell nézni".
Ha belegondolunk, a színészeknek egészen könnyű utasításokat kell követniük: elmondani a szövegüket, de semmi mást. Az alábbi tíz esetben a sztárok nem tudták tartani a szájukat és idő előtt fontos titkokat árultak el filmjeikről.
Éppen a nap köré gyűlnek a felhők, amikor egy csendes kis utcába kanyarodunk Szolnok Szandaszőlős nevű városrészében. Hogy melyik házikó lehet Gujka László méhészé, azon nem kell sokat tanakodni, ugyanis néhány méhecske jól láthatóan a kertkapunál döngicsél. Gondolná-e bárki is, hogy itt, a nyugalom szigetén készül a világ egyik legjobb méze? Aki n
Erik és Lyle Menendez számára november 29-re új bírósági meghallgatást tűztek ki, amelyen újra megvizsgálják a szüleik meggyilkolásáért több mint 28 évvel ezelőtt hozott ítéletüket.