Az előzetes adatok szerint 2024 szeptemberében 6708 gyermek született és 9697 ember halt meg. A tavalyi év szeptemberéhez képest a születések száma 7,7, a házasságkötéseké 22 százalékkal csökkent, a halálozásoké 5,4 százalékkal nőtt. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 22 százalékkal nagyobb, mint tavaly ja
Most, a tavaszi vetések betakarítása és az őszi vetések befejezése után ráérősen foglalkozhatunk két, a növénytermesztés hatékonyságát megalapozó, mégis méltatlanul elhanyagolt kérdéssel, illetve azok gyakorlati megvalósíthatóságával. Az egyik a talajmintavétel, a másik a mésztrágyázás és meszezés kérdésköre.
A jövő nyári szezonban új strand nyílik Balatonfüreden. A balatoni fejlesztéseknek köszönhetően már mintegy másfél kilométeren szabadon lehet sétálni a tó északi partján a Tagore sétány és a Kisfaludy-strand között – közölte a település polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján, a helyszínen.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is kisebb csökkenéssel nyithat csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 342,65 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 73 883,03 ponton zárt szerdán.
A Demokratikus Koalíció alelnöke, Vadai Ágnes azok alapján, hogy Semjén Zsolt és Balog Zoltán köztudattan jó barátságot ápol, felkérdezte a miniszterelnök-helyettest a barátját érintő okirat-hamisítási vádak kapcsán. A papírok a kegyelmi üggyel kapcsolatosak, amelyek nyomán Balog egy intéssel megúszta a történteket. Semjénnek meglepő reakciót volt
Phenjan interkontinentális ballisztikus rakétával (Icbm) hajtott végre tesztkilövést csütörtökön; a Keleti-tenger irányába indított, feltehetően új fejlesztésű eszköz teljesítménye felülmúlta a korábbi észak-koreai rakétakísérletek mutatóit - jelentette a japán és a dél-koreai védelmi tárca.
Az MNB 50,5 millió forint fogyasztóvédelmi és felügyeleti bírságot szabott ki az OVB biztosítási többes ügynökre a biztosítási alapú befektetési termékek átkötéséhez kapcsolódó jogsértő tájékoztatási gyakorlata, továbbá panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt.
Idén november 13-án második alkalommal rendezik meg a Kőbányai SzakmaFesztet, ahol az érdeklődők megismerhetik Kőbánya változatos munkáltatói arcát, a helyi kulturális életet és a kerület meghatározó cégeinek vállalati és üzleti kultúráját. A KÖKI Bevásárlóközpontban olyan közismert, a városrészt székhelyüknek tekintő vállalatok munkáltatói márkái
Meglepő felfedezést tett egy kutatócsapat, amely a rég "kialudtnak" hitt őssejteket vizsgálta. A tudósok közelebb kerültek ahhoz is, hogy megfejtsék a terhesség során lehetségesen előforduló vérszegénység okát is. Egy friss tanulmány szerint a testünkben hosszú ideje "alvó" vírusfragmentumok képesek olyan immunválaszt kiváltani a szerveze
Augusztusban a kivitel volumene 5,6, a behozatalé 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi mérleg 3 milliárd euróval javult, a többlet 8,4 milliárd eurót tett ki. Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel értéke nőtt.
A dolgozók 7 százalékos emelési céllal mentek a bértárgyalásra, most 10 százalékos csökkentést kéne lenyelniük. Decembertől sztrájkok jöhetnek a cégnél.
A túravezető alkalmazás célja, hogy a turisztikában magyar cégként először, mesterséges intelligencia segítségével kínálja a legteljesebb élményt az utazók számára. Ne csak egy-egy város jól ismert nevezetességeit mutassa be, hanem érdekes történetekkel, titkokkal és különleges tartalmakkal gazdagítsa az utazási élményt.
A nagy technológia vállalatok jelentései közepette csökkentek a főbb amerikai indexek. Estek a félvezető szektor vállalatai, miután az IT megoldásokat szállító Super Micro Computer árfolyama 33%-ot esett, mivel a cég könyvvizsgálója elhagyta a vállalatot, ami kétségeket vetett fel a beszámolóinak hitelességével kapcsolatban.
A Magyar Telekom megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2025-re vonatkozó bérfejlesztés mértékéről, átlagban 6 százalékos béremelés jön, és egy egyszeri jutalmat is kifizet a társaság, viszont elbocsát 120 dolgozót.
Az MNB 50,5 millió forint fogyasztóvédelmi és felügyeleti bírságot szabott ki az OVB biztosítási többes ügynökre a biztosítási alapú befektetési termékek átkötéséhez kapcsolódó jogsértő tájékoztatási gyakorlata, továbbá panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt.
Japán legmagasabb hegyének csúcsaira általában október elejére hullik egy kevés hó, de az idén tapasztalható szokatlanul meleg időjárás miatt eddig még nem volt hóesés. A feljegyzések 130 évvel ezelőtti kezdete óta ez a legkésőbbi időpont, amikor a hegy még csupaszon áll.
Korózs Lajos szerint az a baj, hogy a magyar lakosság nettó átlagjövedelme jelenleg 433 ezer forint, míg a medián mindössze 360 ezer forint. Az egyre szélesedő jövedelmi szakadék, valamint a megélhetési nehézségek miatt a fogyasztás stagnál, hiszen az embereknek nincs elegendő elkölthető pénzük.
A halloweeni szezon még forróbbá vált Palvin Barbarának köszönhetően, aki merész dekoltázzsal fűszerezte cowboy jelmezét. A modell idén is megmutatta, hogy nem fél provokatív oldalát felfedni, és ezzel igazi pikantériát csempészett az ünnepi hangulatba.
A gyár ismét Göd városához kerülhet, miután 2020-ban a magyar kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította. A milliárdos nagyságrendű iparűzési adót így nem a város, hanem a vármegyei közgyűlés kezelte. Mi történt? Ismét Gödhöz kerülhet a Samsung gyár – írja a Népszava. A gyárat 2020-ban nyilvánította a magyar kormány különleges gazdasági öv
Habár minden évben, októberben egész hónapon keresztül minden a mellrák elleni küzdelemről szól, egy új kutatás szerint azonban még mindig kevesen vannak, akik tudatosak a szűréseket illetően.
A részegség oldja a gátlásokat és ilyenkor olyan személyiségünket vesszük fel, ami valós jellemünk ellentéte lehet. Így viselkednek a csillagjegyek, amikor felöntenek a garatra.
Az MNB 50,5 millió forint fogyasztóvédelmi és felügyeleti bírságot szabott ki az OVB biztosítási többes ügynökre a biztosítási alapú befektetési termékek átkötéséhez kapcsolódó jogsértő tájékoztatási gyakorlata, továbbá panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt - közölte a felügyelet. Az OVB máris reagált a határozatra, jelezve, hogy a
A legtöbb magyar (52%) a vésztartalékra tesz félre, ezt követi a pénzügyi biztonság (31%) és a nyaralások (17%) - közölte a Revolut egy friss kutatásának eredményeit. Mint kiderült, a társadalmi hatások is befolyásolják a megtakarítási szokásokat is, mivel a válaszadók 60%-a - különösen a fiatalabb generációk - a megtakarításokat arra használja, ho
Takács Péter, bár a magánéletéről nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem posztol a közösségi médiában, most örömmel jelentette be a Facebook-oldalán, hogy egy újabb taggal bővült a családja. Az egészségügyi államtitkár büszke arra, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan öt gyermekkel áldotta meg a sors. Azt is elárulta, milyen nevet kapott a kislány a ke
Jari-Matti Latvala, a Toyota csapatfőnöke a Közép-Európa Rally után végre elmondott néhány konkrétumot a jövő évi pilótafelállásról. Amíg a Hyundai már hivatalosan is bejelentette a következő évre Thierry Neuville-t és Ott Tänakot, addig a Toyota eddig hallgatott – bár néhány dolgot azért lehetett hallani. Nos, a csapatfőnök Jari-Matti Latvala a Kö