Kovács Zoltán játékosként az Újpest szurkolók kedvence volt. Az egykori csatár a pályafutása lezárása után aztán a lila-fehérek sportigazgatója lett, de ezt a feladatot ellátta Diósgyőrben és Fehérváron is. Jelenleg elnöki tanácsadóként dolgozik a Megyeri úton. Az Újpest jelenlegi helyzetéről, a pályafutásáról, az irodai munkáról és az NB I-ben bem
Az ATV megrendült és megváltoztatja műsorát. Az RTL egy LinkedIn-bejegyzést adott ki és a Híradóban is megrendülését fejezte ki. A Hadast mostanában foglalkoztató Central Médiacsoport szintén a közösségi médiában reagált a szomorú hírre.
Hiányosan tájékoztatta ügyfeleit az OVB a biztosítási szerződések átkötésekor, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50,5 millió forint fogyasztóvédelmi és felügyeleti bírságot szabott ki az OVB biztosítási többes ügynökre a biztosítási alapú befektetési termékek átkötéséhez kapcsolódó jogsértő tájékoztatási gyakorlata, továbbá panaszkezelési és adatsz
Az idei Strand fesztivál egyik üde színfoltja volt a “hazAI avatár”, amely jó példát mutatott arra, hogy miként lehet kitűnni a fesztiválok márkaaktivációs tengeréből. Az egyedileg fejlesztett, AI-alapú megoldást a KNK kommunikációs ügynökség készítette a CBA és a Magyar Termék Nonprofit Kft. közös megbízása nyomán.
Mindenszentek napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít. Megváltozik az Új köztemető környékén a forgalmi rend: november 1-3. között egyirányúsítják a Sírkert utat a Kozma utca irányába. Az iskolai őszi szünet idején október 28. és 3
53 évesen meghalt Hadas Kriszta újságíró, riporter. Úgy tudni, vásárlás közben lett rosszul, és a mentők már hiába próbálták újraéleszteni. Pár órával ezelőtt elhunyt Hadas Kriszta. A Blikk információi szerint a népszerű riporter szívrohamban halt meg. Mint írták, a tévés vásárlás közben lett rosszul, a kiérkező mentők hosszú ideig próbálták újraél
A Warner Music Grouphoz tartozó Warner Music Polandnél a karácsonyi időszak egyik kiemelt előadója lesz Kállay Saunders most debütáló remake dalával, mely a „Merry Christmas Everyone”-t, Shakin' Stevens klasszikusát öltöztette egy vadiúj, R&B köntösbe.
A megújult otthonteremtési támogatások, a kedvezőbb hitellehetőségek és a csökkenő kamatkörnyezet az új lakások iránti vásárlási kedvet is növelte: a Duna House értékesítési adatai alapján idén január és szeptember között országosan 43 százalékkal emelkedett az új lakásokra kötött adásvételi szerződések száma éves szinten - közölte a Duna House csü
November 1-je munkaszüneti nap, a normál munkarendben dolgozók tehát kapnak egy háromnapos hosszú hétvégét. A boltok, gyógyszertárak, posták ennek megfelelően zárva lesznek, és a közlekedés is változik. A héten a temetők tovább tartanak nyitva, hiszen mindenszentekkor (november 1.) és halottak napján (november 2.) rengetegen keresik fel elhunyt sze
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az orosz védelmi minisztérium két Telegram-bejegyzést is közzétett, amelyek tanúsítják, hogy az orosz légierő hatékony csapásokat mért az ukrán erőkre Kurszk megyében.
A Shiba Inu elképesztő emelkedése miatt sok befektető azt kívánta, bárcsak korábban csatlakozott volna. Most a figyelem egy új mémcoinra irányul, amely 2024-ben jelentős növekedésre számíthat. Ez az öt digitális érme egyre nagyobb lendületet vesz, és jelentős hozamot kínálhat. Fedezd fel, mi táplálja potenciális felfutásukat, és miért ezek lehetnek
Gattyán György, Magyarország egyik legvagyonosabb embere kisebbségi tulajdonrészt szerzett a Playboy magazinban - írta a Blikk. A Playboyt kiadó cég árfolyama 7 havi csúcsára ugrott csütörtökön.
Egyre nagyobb jelentősége van a végrendelkezésnek. De hogyan lehet rendelkezni javainkról, mire kell figyelni? Mit tehet az, akinek már nincs ideje? Ki támadhatja meg a végrendeletet és miért fontos a kézírás? Cikkünkből megtudhatja.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 100 százalékra növeli részesedését az Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt.-ben - közölte az Alteo csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az Ezt senki sem mondta! podcast második évadának vendégei ezúttal Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot dokumentumfilmesei. Ott Annával beszélgettek félelmekről és megfelelési kényszerről, jó példákról és sokkoló élményekről, és arról, hogy mit lehet gyakorolni legózás közben.
Ha nem is egész hónapra, de jó néhány napra elegendő ötletet hoztunk, amiket kivétel nélkül érdemes elkészíteni. Ízletes és változatos fogások receptjét gyűjtöttük össze, nézd meg most, és mentsd el későbbre.